Előzmények: Ronald West, képregény-, számítógépes játék-, és filmrajongó rossz nővel kezdett ki, amikor lefeküdt Jenny-vel, a bandavezér Georgie Fawcett testvérével. Georgie ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért menekülnie kell Marshville-ből, persze, ez nem megy olyan könnyen, az őt üldöző rendőrautók gyűrűjében pedig összeütközik egy földöntúli lénnyel, és kis híján életét veszti...

4. Fejezet

Ronald West: Rebirth

(folytatás)

Érdekes dolgokat láttam miközben átéltem Jr. emlékeit. Csak arra emlékszek, hogy egy laborban vagyok, egy furcsa anyaggal feltöltött kádban fekszem, és közben vezetékek vannak dugva a testem minden -tényleg minden- nyílásába. Az évek pedig egyre csak telnek. Egy év, kettő, majd tizennyolc. Közben a semmiben leledzek. Csak néha érzek egy-egy kis szúrást a karomon, de mást nem. Újra a jelenben vagyok. Ekkor valaki hozzáér a kezemhez, és borzasztó dolog történik. Annak a szerencsétlen tudósnak teljesen ellopom az elméjét. De nem értem, hogy akkor Jr miért nem rendelkezik az ő emlékeivel is? Talán az óriási ereje miatt nem tudja irányítani az elméjét? Vagy több tudat is kell neki ahhoz, hogy felépítse a sajátját? Elképzelhető. Mindenesetre ez az érintés -hosszú évek óta az első- megzavar valamit, és az energia kiszabadul a „testemből”, megsemmisítve az egész bázist, ahol fogva tartottak. Irdatlan pusztítás megy végbe. Pár mérföldes körzetben minden szénné ég. A fejemben furcsa jeleket látok, talán annak az ismeretlen nyelvnek a betűit, na meg egy számot: 55. Vajon mi lehet a jelentősége az 55-nek? 1955-ben történt valami fontos dolog? 55 földönkívüli faj van jelen a Föld bolygón? Gőzöm sincs. Aztán egy félelmetes gondolat ugrik be. Nem ugyanilyen jeleket láttam Jenny asztalán? Hát neki mi köze van ehhez hihetelen erejű szuperlényhez? Talán ő is a bázison dolgozott, és meghalt? De akkor miért voltak elpakolva a cuccai? Nem értem. Végül átgyaloglok egy mocsáron, lángba borítva mindent, és most itt vagyok.

Amikor már teljesen befejeződött az emlékek „letöltése”, és a testem felgyógyítása, Jr mintha megtanult volna bánni az erejével, és csökkentette az energiaszintjét, nehogy véletlenül megint felgyújtson valamit. Nem csúnya gyerek, az biztos. Fehér bőre van, fekete haja, izmos teste, de nem túl magas, kb. 170 centi lehet. Az arca kicsit csibészes, ám az arckifejezése nem túl okos. Látszik rajta, hogy gőze sincs, mi történik vele. Semmiképpen sem lehet öregebb 18 évesnél. Épp akkor érkeztek oda a zsaruk, és Jr kimondta első szavait gyönyörű amerikai nyelven, délies akcentussal.

-Ezek… a zsaruk… szemétkedtek… veled?

-Igen.

-Akkor… többé már nem fognak zavarni… –erre egy hatalmas rámpát hoz létre telekinetikusan (sokadik szuperképesség), amire mindkét rendőrautó felhajt, majd belecsapódnak a betonba. Remélem, azért nem sérültek meg nagyon. Nem akarom, hogy újra rendőrgyilkossággal vádoljanak meg.

-Hé! Haver! Ez remek volt! De most el kell tűnnünk innen! Tudsz repülni?

-Repülni? Nem tudom… Olyan zavaros a fejem. Te vagy Ronald West, nem igaz? Akkor én kivagyok? Én is Ronald West vagyok? De az hogy lehet?

-Idefigyelj, te nem vagy Ronald West! Lehet, hogy az én emlékeim is megvannak a fejedben, de te nem Ronald West vagy! Majd együtt rájövünk, ki vagy! Egy földönkívüli, egy földi szuperhős, egy mutáns, egy kísérlet következménye, majd kiderítjük!

-Legalábbis megpróbálhatjuk… A KEZEM! MI VAN A KEZEMMEL? –lenézek, és megdöbbenek, mert szegény gyerek keze még mindig lángol egy kicsit.

-Koncentrálj, Ronnie Jr! Képzeld el, hogy a kezed nem lángol! Menni fog!

-Igen… érzem, hogy ez működik!

-Remek… Szóval, tudsz repülni? Próbáld meg úgy irányítani a telekinetikus meződet, hogy felemelj engem és magadat! Aztán próbálj meg mozgatni minket! Menni fog! –azt mondom neki, hogy meg tudja csinálni, de nem vagyok biztos benne. Az előbb még lángolt a keze, most meg repülni tanul? Supermannek sem ment egyből. Különben is, hány szuperképessége van ennek a csávónak? Látszólag bármire képes. Csak nehogy egy félelmetes rémálom közben elpusztítsa a világot. Látom, hogy lassacskán csak fel tud emelkedni a földről szuperkölyök, bár még elég instabil.

-Felbírsz emelni engem is?

-Igen, azt hiszem.

-Biztos, hogy elbírsz?

-Igen… érzem az erőt magamban! –a telekinetikus mezejével megragad engem is. Ez meg olyan érzés, mintha valami láthatatlan kötéllel meg lennél kötve, és nem tudsz kiszabadulni, bármit is teszel. Attól félek, hogy a kölyök túl erősre veszi a mezőt, és szétroppantja a testem. Király erő ez a telekinézis. Akarattal tudsz mozgatni minden tárgyat. Nem is kell használnod az izmaid. Belebegsz a budiba. Odaröpíted magadhoz a kaját, sőt, igazából bármit. Telekinetikus mezőket hozhatsz létre. Védőpajzsot. Eltörheted az ellenségeid nyakát. Aztán, ha továbbfejlődsz, tudod mozgatni majd a molekulákat is egyesével. Tárgyakat hozhatsz létre a semmiből, és még sorolhatnám.

-Hová repüljünk?

-Kövesd a nyomokat vissza a bázisra, ahonnan jöttél! Meg kell tudnunk, mi történt ott!

Fél óra múlva:

Három vagy négy sikeres lezuhanás után végül szerencsésen megérkeztünk arra a helyre, ahol az elpusztult kutatóbázis található. Nem hazudtak az emlékek, az egész terület el van pusztulva, maga a bázis pedig egy fél mérföld átmérőjű, 100 méter mély kráterré van olvadva. Itt már aztán semmit nem fogunk találni.

-Fáj… ez a hely… árt nekem… itt tároltak… évekig… rossz érzésem van… húzzunk el innen…

-Várj! Nem tudod a képességeiddel elemezni ezt a helyet valahogy? Nem járt itt egy Jenny Fawcett nevű lány?

-Nem tudom… hogy elemezhetném… de mennünk kell… érzem a holtak szagát… nem tudom kizárni a szagokat… égett emberi testek mindenhol…

-Kérlek, Ronnie Jr! Ez nagyon fontos nekem! Neked rengeteg sok képességed van! Valahogy csak rájöhetnél, nem-e járt itt Jenny!

-AZT MONDTAM, NEM TUDOM! MENJÜNK INNEN MOST AZONNAL! –ekkor egy olyat csapott a földre egy telekinetikus kalapáccsal szegény csávó, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj, és a föld szétnyílott a környékünkön. Telekinetikus kalapács. Tök jó ötlet. Akár nekem is eszembe juthatott volna. Ez volt a bizonyíték arra, hogy nem szabad kekeckednem a gyerekkel, mert ahhoz túlságosan labilis az elmeállapota. Ez a „véletlenül elpusztítom a földet”-esemény egyre veszélyesebben valószínűnek tűnik. Éppen most láttam a motelben a híradót, és emiatt az egy kalapácsütés miatt négyes erejű földrengés volt Marshville-ben. Egy ütés miatt. Négyes erejű földrengés. Ezt fel kell dolgozni.

Ám túl kába vagyok most a tévénézéshez. Pár ruhát leszedtünk a zsarukról, mert a miénk hiányos volt. Pontosabban, az én nadrágom térd alatt hiányzott, Ronnie pedig még sosem érezte a bársonyos ruhanemű tapintását a bőrén. R. már kezdett belefáradni a repülésbe, így keresnünk kellett egy helyet éjszakára. Az tuti, hogy a kölyök még nem bánik túl ügyesen az erejével. Most is a WC fölé hajolva öklendezik. De majd lesz még ügyesebb is. 90 mérföldre, északra találtunk is egy épp elég távoli szállót. Remélem, most nem ismerte fel az arcom a motel portása. Ez a hely különben is még szarabb, mint az előző. Ebben a pillanatban is egy csótánnyal nézek farkasszemet. És ő áll nyerésre. A szemét dög.

A fejemben még mindig az elmúlt órák eseményei peregnek. Egy kicsit lazítanom kell, különben megőrülök a sok váratlan meglepetéstől, ami az elmúlt napokban ért. Úgy érzem magam, mintha egy valóságshow-ban lennék, amit az Isten és az Ördög játszik, nekem meg tűrnöm kell a sok idióta próbát.

-Mit csinálsz? –kérdezi Ronnie JR, az új jobbkezem. Vagy hogy is van ez? Ki a főnök, és ki a jobbkéz ebben a csapatban? Nálam van az ész, az biztos, de nála meg a világpusztító erő, az is.

-Alszok.

-Azt meg hogy kell?

-Megpróbálsz a semmire gondolni, aztán egy idő múlva egyesülsz vele.

-Nem értem.

-Én sem.

-Mit csináljak addig, amíg te a semmire gondolsz?

-Nézz Tv-t. Nesze, bekapcsolom neked. Na, ez egy nagyon jó csatorna. Ezt lessed, amíg szundítok egyet. –nehezen jön álom a szememre. Meg kell még emésztenem, hogy egy lélegző és járkáló atombomba az új társam. Azon is elcsodálkozok, hogy két nappal ezelőtt még az volt a legnagyobb gondom, hogy mit nézzek este a TV-ben, most meg gyilkosok elől menekülök és egy szuperképességű gyereknek próbálom megtanítani, hogyan használja az erejét. Nagyon sűrűn jönnek az újabb és újabb kihívások mostanában… túl, túl sűrűn…