Arion lassan ébredezett, bár szívesen aludt volna még egy kicsit. Becsukva tartotta a szemét, mintha ezzel vissza tudná tartani a reggelt. Puha takaró volt rajta, egyáltalán nem olyan, mint az ő durva kockás pokróca, amit lassan már csak a foltok tartanak össze. Résnyire kinyitotta a szemét, hogy megnézze hány óra van. Csakhogy nem látta az asztalon az órát, sőt, az asztalt se. Hirtelen tágra nyitotta a szemét, mert rájött, nem otthon fekszik, nem a lepukkant bérház koszos falait bámulja, hanem egy makulátlanul tiszta, fehérre festett szoba falát. A falon, az ággyal szemben egy nagy falióra mutatta az időt. Már elmúlt dél is, pedig ő azt hitte, még reggel van. Az óra alatt egy nagyméretű festmény volt, valamilyen csodálatos tengerpartot ábrázolt, ahová Arion sosem fog eljutni. Balra, a sarokban hatalmas növény pompázott, jobb oldalon pedig egy nagyméretű akvárium volt tele különleges halakkal és csigákkal. Volt még a szobában egy apró asztal, mellette egy apró székkel, vagy inkább zsámollyal és egy falba épített ruhás szekrény. A fiú felült az ágyban és jobban szemügyre vette a szobát. Feltűnt neki, hogy nincs a szobának ablaka. Falba és plafonba épített mesterséges fényforrások voltak mindenütt, ezek adták a világosságot. Gyorsan felkelt az ágyból és csak ekkor vette észre, hogy gyakorlatilag csak egy alsónadrág van rajta. Sehol sem látta a ruháit, ezért odalépett a szekrényhez és elhúzta az ajtaját. Elegáns, divatos ingek, nadrágok lógtak a vállfákon, a cipők a szekrény aljába állítva. Volt sportos és hétköznapi viselet egyaránt, így kivett egy egyszerű sötétkék pólót és egy fekete farmert a szekrényből. A cipők között már nehéz volt választani. Volt ott Armanitól kezdve Dolce Gabbanaig minden. Végül egy ezüst-fekete Dolce Gabbanara esett a választása. A jobb oldalon talált egy rejtett ajtót ami a fürdőszobába vezetett. Eszébe jutott a tegnap este, meg hogy szép látványt nyújthat összeverve. Gyorsan a tükör elé sietett de legnagyobb meglepetésére sem az arcán, sem a felső testén nem volt nyoma a tegnapi verésnek. Nem fájt semmije és a teste többi részén  sem volt sérülés. Még egy horzsolást sem talált. Emlékezett, hogy a vörös hajú nő a combjába szúrta a tűsarkúját, ezért arra gondolt, legalább annak lesz valami nyoma. De semmit nem talált. Nagyon furcsa volt az egész, hiszen tudta, hogy nem álmodta az egészet, de arra gondolt, a szerencséje most valami nagyon fullos helyre sodorta,  ezért kihozza a helyzetből a legtöbbet. Gyorsan felöltözött miközben azon gondolkodott, hol lehet a vendéglátója. A hálószoba ajtaján kilépve egy megvilágított folyosón találta magát. Elindult követve a fényt ami a folyosó végén erősen világított és egy óriási csarnokban találta magát. A csarnok közepén egy hatalmas kerek asztal volt, körülötte egy férfi és két nő ült. Volt még a csarnokban egy üvegfallal elválasztott óriási számítógép-rendszerből és több tucat monitorból álló rendszer és egy nagy pult, ami isten tudja, mi célt szolgált. Arion leginkább csak a színes apró lámpák villogását érzékelte, ami a pult melletti hatalmas világtérkép felületén volt. Nem volt ideje igazán körbe nézni, mert máris az asztal mellé ért. A férfi már túl lehetett az ötvenen, ősz haja a válláig ért és arcára mély árkokat szántott a gond. Szeme keskeny résén keresztül bizalmatlanul méregette az új jövevényt.  Mellette foglalt helyet egy alig tizennégy éves forma, feltűnő, pirosra festett hosszú hajú lány széles fehér csíkokkal a hajában és szép mandula vágású szemeivel úgy nézett rá, mint egy kis cica aki új játszó társra talált. Velük volt még egy hosszú, fekete hajú nő is, aki Arion érkezését látva felállt az asztaltól és üdvözölte a vendéget.

- Köszöntelek. Remélem kipihented magad. Én Elmira vagyok, ő itt Nátán és Mirjám – mutatott a két társára.

- Hello! Én Arion vagyok. Nem tudják, hogy kerültem ide és hol vannak a ruháim? – kérdezte a fiú miközben kezet nyújtott a férfinak és Elmirának.

- Ülj le kérlek közénk és ígérem, nemsokára választ kapsz mindenre. Gondolom éhes vagy és ígérem, hamarosan ebédelünk, csak még várunk néhány embert. Addig is Mirjám hoz egy kis gyümölcsöt és valami italt. Mit kérsz? – kérdezte Elmira mosolyogva és intett a lánynak, hogy hozzon valamit.

- Egy pohár ásványvíz megteszi – mondta Arion és csodálattal nézte Elmirát. Úgy nézett ki a fekete szemével, hosszú fekete hajával, finom metszésű orrával és korallpiros, dús ajkával, mint valami istennő. Nem tudta volna megmondani, hány éves lehet valójában, mert arcán nyoma sem volt ráncnak és a bőre üde volt, mint egy húszéves lánynak. Csak a hangja és beszédmodora árulkodott arról, hogy nem lehet a fiatal lányok közé sorolni. Annyira lekötötte a nő szemlélése, hogy észre sem vette, amikor a vörös hajú lány megérkezett a gyümölcskosárral. Volt abban banán, mangó, kiwi, ananász, narancs és egyebek. Kivett egy banánt és falatozni kezdte. Ekkor érezte csak, mennyire éhes és amikor elfogyasztotta az egyiket, már nyúlt is a másikért. Fél úton megállt a keze, mert akkor vette észre, hogy a Mirjám nevű lány majd kinézi az ételt a szájából. Olyan szemeket meresztett rá, mint aki mindjárt fel akarja falni. A lány tekintetéről eszébe jutott, hogy az előző este a másik vörös, Kelainó is úgy nézett rá, mintha meg akarná enni.