P. Márton vizsgálóbiztos gondterhelt arccal tanulmányozta a jelentéseket. Sosem szerette, ha a honvédelem számára kellett kihallgatásokat levezetnie, és leginkább az efféle Isten háta mögötti helyektől viszolygott. De a „tűzgömb” esete már így is nagy port kavart, a belügyminisztérium hallgatott, a rendőrök tehetetlenek voltak, a sajtó pedig ostoba és riasztó találgatásokba bocsátkozott. Az ügy végére pontot kellett tenni.

A hófehérre meszelt tisztaszoba bútorzata egy asztalból és két székből állt. A kihallgatások lebonyolítására használt helyiség egyhangúságán csupán a kamrából kiszűrődő erős pálinkaszag enyhített. P. Márton intett az asszisztensének, hogy szólíthatja az első tanút.

Tanú: Sós Anna

– Mondja el, mi történt tegnapelőtt este!

– Hát az úgy vót, hogy hazagyüttünk a Szabó Piroséktól, megfürösztöttem a gyerököt, aztán vacsorát készítettem. Tükörtojás vót, meg túrós palacsinta. Az uram nem szereti a túrós palacsintát, neki lekvárosat adtam. Aztán átjött a szomszédom, az Erzsi, mert megígértem vót neki egy kapát. A gyerök még leckét írt, aztán imádkoztunk, s lefeküdtünk!

– Jó, jó, de a tűzgömbről meséljen!

– Miféle tűzgömbről?

– Hát arról a jelenségről, amit állítólag az erdő fölött láttak.

– A Szűz Máriát teccik kérdezni? Hászen azt könnyű elmondani! Éppen miután lefektettem a gyerököt, kimentem az árnyékszékre, amikor egyszer csak megpillantottam azt a csuda nagy fényességet a fák koronája fölött! Asszonyalakja vót, csak úgy tüzelt, aztán arccá alakult, és mozgott a szája, mintha mondani akarna valamit!

– Milyen színeket tudott megkülönböztetni?

– Hát, nem is tudom… Nagyon fényes vót, ammá’ biztos!

– Szólt-e róla valakinek?

– Hogyne! Beszaladtam, és mondtam az uramnak, hogy gyüjjön gyorsan, mert megjelent a Babba Mária!

– Tehát a férje is látta?

– Nem, mert mire kicihelődött, már eltűnt!

– Szólt-e másoknak is?

– Kihívtam a szomszédbúl a Csiba Ilonát, az még látta!

– A szomszédjának vagy a férjének szólt hamarabb?

– Ennyire pontosan már nem emlékszem.

– Ide figyeljen, a törvény szigorúan bünteti a hatóság félrevezetésére irányuló bárminemű cselekedetet! Tud-e ilyenről?

– Ejsze nem.

– Büntetendő továbbá, aki anyagi haszon reményében nem valós kijelentéseket állít, és ezeket a média rendelkezésére bocsátja. Ez fennforog-e?

– Nem forog fenn – válaszolta határozottan Sós Anna, mert P. Márton szeméből és hangjából úgy következtette, hogy nem-mel kell válaszolnia, egyébként egy szót sem értett a kérdésből.

Tanú:  Békés Mihály

– Látta-e a tűzgömböt?

– Igen.

– Hogy nézett ki?

– Gömb alakú vót.

– Milyen távolságra állt tőle?

– Messze.

– Jó, jó, de mégis, körülbelül… Száz méterre? Kétszáz méterre?

– Hát, egy olyan jó kőhajításnyira.

– Adott-e valamilyen hangot?

– Nem. Meg sem mertem szólalni.

– Nem maga, hanem a tűzgömb!

– Az es néma vót.

– Mit tud arról, hogy tyúkok döglöttek meg a jelenség ideje alatt?

– Erről nem hallottam.

– Haladt-e valamilyen irányba a tűzgömb?

– Nem mozdult.

– És amikor végre megmozdult, milyen irányba ment?

– Hászen azt mán nem tudom. Eluntam a dógot, oszt hazamentem.

– Mások is látták?

– Látták többen.

– Nevezzen meg néhány személyt, aki ott volt!

– Nem ösmertem fel senkit. Setét vót.

– Az előbb mondta, hogy tűzgömb adott némi fényt, nem igaz?

– De… Csakhogy messze vót.

– Milyen fényt adott?

– Olyan… Olyan seszínűt. Világos vót.

– A gömbön kívül vett-e fel a jelenség más alakzatot?

– Ilyenre nem emlékszem.

– Nem lehet, hogy a diszkó fénye vetült az égre, és azt látták?

– Minden mögeshet.

P. Márton homlokán kövér izzadtságcseppek kezdtek gyöngyözni. Szeme alatt óriási karikák jelentek meg a fáradtságtól. Intett Békés Mihálynak, hogy elmehet, aztán bement a kamrába, megtalálta a pálinkás butykost, és meghúzta. Az asszisztense közben bevezette a következő tanút.

Tanú: Hajdú Árpád

– Beszéljen a tűzgömbről!

– Tüzesnek tüzes vót, de nem vót gömb.

– Akkor mi volt?

– Egy röpködő háromszög.

Pillanatnyi csend támadt a szobában, csak a széklábak nyikorgását lehetett hallani. P. Márton nagyot nyelt, és folytatta:

– Biztos?! Határozottan tudja?

– Biztos. Határozottan emlékszem.

– Milyen színű volt?

– Ződ.

– …

– Tuggya olyan, mint a patikák éjjeli cégére. Olyan neonyződ.

– Milyen távolságra helyezkedett el a tárgytól?

– Sze, ott álltam alatta!

– Nem érzett valamilyen egészségre károsító hatást? Nem fájt semmije?

– Nagyon nyomott a bütyköm.

– De én úgy értettem, hogy a tárgytól!

– Nem a!

– Mozgást észlelt-e?

– Abbiza úgy cikázott, mint a csík!

– Látott rajta bármi furcsát: ajtókat, ablakokat, kiszögelléseket?

– Nem tudom. Nem figyeltem.

– Mire figyelt?

– A bütykömre, instállom.

– Hangot adott ki a tárgy?

– Úgy lehet, zümmögött.

– Volt-e más zajforrás a környéken?

– Nem a, csak ebben az egyben forrott a zaj!

– Kik láthatták még?

– A Szabó Piros, a Békés Mihály, a Csiba Ilona, meg a Horváth Jani.

– Mondták-e az asszonyok, hogy valamilyen más alakra hasonlít?

– Hán, azoknak ne higgye a szavát, mer’ mindenben Babba Máriát látnak!

– Maga vallásos?

– Mikó’ hogy.

– Nem lehet, hogy mindannyian a diszkó fényét látták?

– Ki van zárva. A diszkót egész héten tatarozták, zárva vót.

Tanú: Horváth János

– Látta a tűzgömböt?

– Meglehet.

– Igen, vagy nem?

– Úgy lehet, igen.

– Mondja el, mire emlékszik?

– Fényes vót.

– Ezenkívül.

– Az asszonyok imádkoztak.

– Miért?

– Ők tuggyák. Tán asszitték, itt a világvége.

– Meséljen a tűzgömbről. Milyen színű volt?

– Sárga és piros. Néha kékbe váltott.

– Gömb alakja volt?

– Inkább korong.

– Milyen messze állt tőle?

– Nagyon messze.

– És nem ment közelebb, hogy megnézze?

– Nem.

– Miért nem?

– Nem jó annyit tudni.

– Mit figyelt még meg?

– Másra nem emlékszem.

– Arról mit tud, hogy a Csiba Ilona két tyúkját dögölve, kivéreztetve találták az úton? Összefüggésben áll-e a tárggyal?

– Fityfenét! A Rácz Gazsi lopta el a tyúkokat. Le is ütöttem, hogy móresre tanítsam!

Tanú: Csiba Ilona

– Meséljen a tűzgömbről!

– Nagy vót, és tüzes! Az Isten orcája, a Babba Mária jelent meg benne!

– Látta, ahogy alakot váltott?

– Én ugyan nem.

– Akkor honnan tudja?

– Úgy mondták.

– Ki mondta?

– A Sós Anna, meg a pap.

– Akkor maga nem is látott semmit?

– Mán mire én kimentem, az Úr elvonult, csak egy nagy pirosság látszott utána az ég alján.

– A pap mondta, hogy isteni jelenés?

– Nem jelentette ki így áperté, csak úgy sejtetni engedte.

– Érezte-e valami hatását a jelenségnek magára nézve?

– Csak úgy vert a szívem, majd kiugrott a helyibűl!

– Kik voltak még ott, akik láthatták?

– Nem emlékszem pontosan. Talán a Békés Mihály, meg a Horváth Jani. De azok nem beszámíthatók, mer’ a kocsmábúl jöttek, és tök részegek voltak!

Tanú: Balogh Ferenc, plébános

– Jelen volt-e, amikor a tűzgömb felbukkant?

– Igen.

– Adjon pontos leírást: hogy nézett ki?

– Az alakját nem tudom meghatározni, de a színe az fehér volt, mint ennek a szobának a fala.

– Adott-e valamilyen hangot?

– Halkan búgott, mint a porszívó.

– Haladt-e valamilyen irányba?

– Nem tudom, mert megijedtem, és beszaladtam a templomba. Mire újra kijöttem, már eltűnt.

– Mondta-e az embereknek, hogy Istentől ered a jelenség?

– Ilyet nem mondtam.

– Akkor miért hiszik az asszonyok, hogy Szűz Máriát látták?

– Aznap Nagyboldogasszony ünnepe volt, talán azért.

– Maga szerint mi volt ez a jelenség?

– Repülő csészealj, mi más?

– Úgy érti, földönkívüli eredetű?

– Pontosan úgy értem!

– A maga szemszögéből hogyan fér ez össze a vallással, az egyházzal?

– Isten hatalmas és végtelen. Megeshet, hogy rajtunk kívül másokat is teremtett. Ezt már a Vatikán is hivatalosan kijelentette. Nem szabad szűk látókörűnek lennünk!

– Nem lehet, hogy a diszkó fényeit látták?

– Nem, az egész héten be volt zárva.

Tanú: Rácz Gáspár

– Mesélje el, mit látott a tegnapelőtt este!

– Jaj, naccságos uram, nem láttam én semmit, nem tudok semmit!

– Pedig többen is azt állították, hogy maga is ott volt, és látta a tűzgömböt!

– Á, hát arról teccik érdeklődni? Láttam, hogyne láttam vóna! Olyan fényes vót, hogy majd megvakultam belé! S olyan dörgő hangot adott, mint az istennyila!

– Milyen színű volt?

– Aranyos napsárga, úgy szikrázott, mint a karácsonyfa!

– Érzett-e valamit?

– Hát hogyne! Megsuhintotta a szele a tarkómat, és elájultam. Mire magamhó’ jöttem, már eltűnt!

– Mit kerestek magánál azok a tyúkok?

– Énnálam? Hán, csak ott kaparásztak az árokban, erőst meg vótak ijedve, oszt felvettem, hogy megvigasztaljam űket!

– Tudja-e, hogy a lopás mindennemű formáját szigorúan bünteti a törvény?

– Én? Hogy én loptam? Süljön ki a szemem, ha nem az igazat beszéltem!

– Nevezzen meg másokat, akik ott voltak és látták!

– A lopást?

– Nem, a tűzgömböt!

– Nem találkoztam senkivel, egyedül vótam.

– Maga vágta el a tyúkok torkát?

– Száradjon le a kezem, ha hozzányúltam azokhoz az ártatlan kis állatokhoz! Már elmondtam: mikó’ magamhoz tértem, mán úgy leltem őket! Meghóttak mind!

– Maga szerint mi lehetett ez a jelenség?

– Hát, én sokat nem tudok, de azt hiszem, az vót, ami rúzveltben is: metrológiai balony!

P. Márton vizsgálóbiztos csüggedten meredt maga elé. Forgatta, tette-vette a vallomásokat, káromkodott egy sort, majd jelentésének végére egy mondatban odabiggyesztette a végkövetkeztetést: „A szemtanúk elmondása szerint megállapítható, hogy a fent nevezett jelenség egy gömb, korong, avagy háromszög alakú, mindenféle színekben játszó, hangtalan, illetve búgó, zümmögő és dörgő hangot adó meteorológiai balon volt, amely leginkább Szűz Máriára hasonlított.”