Három zsák májkrém

    Kollátszeg, Murakeresztúr egyik fele. A két falurészt még egy virtuális határ is elválasztja egymástól. Ez a határ az egyik mellékutcára leágazó kis híd a falu legfőbb útjának vízelvezető árka fölött. Azért írom így, hogy „legfőbb” mert több olyan utcája van a településnek, ami kiérdemli a helyi viszonyoknak megfelelően ezt a jelzőt a sok rövid mellékutca társaságában. Egyébként a KRESZ tradicionális értelmében vett főútja nincs a falunak, mivel zsákfalu. Nincs átmenő forgalma, itt csak a helyiek és az őket látogatók mozognak. Az említett határhíd stratégiai pontként is szolgál a jellegzetes, fehér kőkorlátjának köszönhetően. A híd egyik felén élnek a kollátszegiek, akiket a keresztúriak csak hídon túliaknak neveznek, a másik felén pedig a hídon onnaniak, akik megmaradtak a kollátszegiek számára egyszerűen keresztúriaknak. Mindezen elhatárolódás mégsem okozta soha a legkisebb ellenségeskedést sem a két szekció között.

   A Rigó állítólag valamikor a múlt évszázad derekán létesült Kollátszegen, mint kocsma. Először csak egy kiszuperált vasúti büfékocsit állítottak a mai vendéglátó ipari egység helyére, majd mellé építettek egy kuglipályát. Ez úgy néz ki, mint a teke, viszont mindössze három bábuja van. Pár év multán a büfékocsi eltűnt, megépült helyébe a csehó, aztán átlag ötévente variálták, átépítgették. Ami eredetiben maradt, csupán a neve: Rigó. A Rigó mindig nagy becsben állt, amolyan igazi helyi nevezetesség. Messze a többi kocsma fölött volt emlegetve a rangsorban születése óta. Ma már sajnos vegyesboltként üzemel egy bajcsai boltos ember jóvoltából – A KURVA ÉLETBE! -, de most nem is ez a lényeg, hanem a nyolcvanas évekbeli sztori. - Bassza meg! Jól felrántottam magam. Mi a faszért kellett azt a jó kis kocsmát elpasszolni egy boltosnak, aki ráadásul nem is helybeli?! Micsoda érvágás, tisztára szétbasz az ideg! Na, mindegy, hagyjuk!  

    Szóval történt egyszer az Úr 1980. esztendeje környékén, hogy összeült négy haver a Rigóban tanácskozni. Amolyan igazi echte krabótok. Ez a négy, húszas éveiben járó vagány: Taki, Száncsó, Színes és Pocok, eme nagybecsű helyen gondolták kigondolni az aznap éjszakára tervezett bolti betörés részleteit. Néhány nappal korábban is már agyalgattak azon, hogy melyik bevásárló létesítmény legyen a kiválasztott, de nem igazán tudtak dűlőre jutni. Valójában az sem volt tiszta számukra, hogy milyen cuccokat kéne lenyúlniuk. Az efféle helyeken beszerezhető termékekkel, mint élelmiszer, stb. mindegyikük csak a szülők vásárlásainak köszönhetően találkozott, a régi világ spórolós életvitele végett pedig azokkal is csak korlátozott választékban. Legfeljebb csak akkor lépett be bármelyikük is egy ilyen helyre, ha véletlenül nem volt már cigi a kocsmában. Ezen egyszerű oknál fogva egyiküknek sem volt fogalma arról, hogy mi a különbség a konzervek, a festékes dobozok és a mosóporok között. Mind a négyen úgy voltak vele, hogy cigi, pia, meg ami megtetszik. És amit még bele tudnak passzírozni a Taki Wartburgjának csomagtartójába.

   Pocok viszont egy gigászi ötlettel érkezett a tanácskozásra. Nem sokkal korábban a hídon onnani – keresztúri-, Rexben ahol ugyancsak szeretett sörözve tartózkodni, pont elfogyott a cigi mikor bement egy ampullára. Mivel utált füstölgetés nélkül piálni, még mielőtt kikérte volna a Balatoni Világost, átment a szomszédos Önkibe egy doboz Szofiért. - Az Önki az „Önkiszolgáló” tulajdonnévből kapta ezt a rövidítést. A mai napig is rejtély számomra, hogy miért ez lett a neve, hiszen a falu összes boltja önkiszolgáló volt. Na, mindegy, ez is csak egy megfejthetetlenség a szocializmusból. -  Mialatt a cigi után kutakodott, megakadt a szeme valamin, amiben egy pillanat alatt meglátta az évszázad üzletét.

   - Figyeljetek, basszátok meg! Nem kell itt tovább agonizálni azon, hogy hova menjünk be – mondta Pocok lelkesen a haverjainak.

   - Miért, tudsz valami frankót? – kérdezték a többiek szinte egyszerre.

   - Most jövök az Önkiből, ott vettem cigit az előbb. Valami újfajta májkrém van kirakva az egyik polcra.

   - Na, ne idegesíts már, baszd meg! Májkrémet akarsz lopni te barom? – kérdezte felháborodva Taki, míg a másik kettő csak röhögött.

   - Ez nem egyszerű májkrém. Esküszöm nektek, hogy fácánmájkrém. Direkt jól megnéztem. Tutti, hogy az.

   - Fácánmájkrém. Hm. Még sosem hallottam róla, de nem hangzik rosszul – mondta Száncsó elgondolkodva. - Ha tényleg fácánból van, szerintem eltudnánk passzolni olyan környéken ahol még nem ismerik.

   - Csak éppen kurva gyorsnak kell lennünk- kapcsolódott be a társalgásba Színes -, mert ha elterjed a többi boltban és faluban is, akkor évekig zabálhatjuk ezt a szart. Hacsak nem tudjuk fél áron rásózni valami hülyére.

   - Ok. Legyen! Ilyenről még én sem hallottam. Remélem, jó sok van belőle a raktárban! – nyugtázta a tervet Taki. - Legfeljebb kevesebb cigit meg piát hozunk. Amit csak tudunk, kitöltünk a kocsiban ezzel a fácán izével.

   Most, hogy tudták végre, mire kell legfőképp orientálódniuk, már csak az apróbb részleteket kellett kidolgozniuk. Túl nagy okoskodást nem igényelt a dolog, mivel akkortájt még nemhogy riasztó, de még éjszakai belső világítás sem volt az üzlethelyiségekben, hogy elriassza az esetleges zsiványokat. Az igazság az, hogy a jó kis szociban nem is létezett megélhetési bűnözés – emiatt nem volt szükség mindenféle védelmi rendszerekre -, csak amolyan hobbiszinten törtek be nagy ritkán egy-egy helyre a vagánykodó fiatalok. És a KMK- sok, vagyis közveszélyes munkakerülők, akik azért kapták ezt a hivatalos, szép jelzőt, mert nem voltak hajlandóak dolgozni. Márpedig mindenkinek volt munkahelye, hiszen kötelező volt, hogy legyen, éppúgy, mint ahogy a munkáltatónak is bárkit muszáj volt felvenni, ha másra nem is, hát takarítani.

   Az estébe nyúló Rigólátogatás után a négy zsivány beült a Wartburgba és felmentek a Taki szőlőhegyére, hogy ott várják ki az éjfélt, amikor aztán megcsinálják majd a nagy balhét. Addig is, hogy ne unatkozzanak, nekiálltak paprikás krumplit főzni. Krumpli ugyan nem sok volt benne, csak úgy mutatóban, mert mindegyik rühellt hámozni, hús viszont annál több. Különben is egy régi jó axióma szerint a krumplitól csak izzad az ember lába.

   Főzés, fröccsözés, kajálás, megint fröccsözés, aztán még több fröccsözés, közben egy garnitúra rúdelem elhasználása az Európa Star magnóval. Nem baj, nem számít, hiszen az elemek is ingyért jöttek az egyik vasutas havertól, aki egy vagonból mentett meg annyit, hogy a legtávolabbi rokonokat is több évre elláthatta vele.

   El is jött az éjközépi napszak, vagyis éjszak. Erre az időre már mind a négyen jól bebaszva, igazi filmsztárnak érezték magukat, de még jobban hősöknek, akik most aztán tényleg az évezred buliját fogják megcsinálni. Bepattantak a járgányba, ahol aztán Színes azonnal torkaszakadtából énekelni kezdte a „Hajmási Péter, Hajmási Pál” című kedvencét a többiek teljes mértékű támogatásával. Visszhangzott is a szerencsétlen, doboz jellegű Wartburg, majd’ leszakadtak róla az elemek.

   - Állj meg Taki! Mingyá’ behugyozok, baszd meg! – vált ki egyszer csak a kórusból Pocok.

   - Most indultunk te állat! Má’ mos’ kell hugyoznod? A fasz ki van veled! – fakadt ki Taki. – Na jól van könnyeztessük meg a hernyót!

   A tíz perces utat nem bírták ki, hogy ne álljanak meg még egy könnyítésre. Hiába, a délutáni sörök meg az esti fröccsök kurvára megküldték a vesefunkcióikat. Mire megérkeztek és kezdték volna elegánsan benyomni az ajtót, Száncsó hólyagja harmadszorra is nagyon feszített, úgy érezte, mindjárt szétdurran.

   - Várjatok, a kurva életbe, megen kezet kell fognom az asszony legjobb barátjával! Gyere Színes, segíts! Aszonta a doki, hogy nem emelhetek nehezet! – poénkodott Száncsó.

   - Igyekezz, baszd meg, ne humorizálj! Rámoljuk ki a boltot aztán húzzunk a picsába! – sürgette Taki.

   Nem telt bele két perc, hogy az egyesített fizikai erőnek és a zárszerkezet elöregedettségének jóvoltából már bent is voltak a helyiségben.

   - A kurva anyját, ha nyitvatartási időben vagy itt, nem is tűnik ilyen nagynak a választék! Micsoda bőségszaru! – fejezte ki elégedettségét Száncsó miközben serényen kezdte rámolni ki a kocsiba a kétdekás pálinkákat és minden mozdítható cigit.

   - Itt van, gyertek! – lelkesedett Pocok. – Itt a haszon!

   Azonnal odacsődültek csodálkozásra a többiek.

   - Aszta rohadt! Ez tényleg fácánból van. Legalábbis a doboz szerint. Ti láttatok már ilyent? – kérdezte őszinte érdeklődéssel Taki Száncsótól és Színestől.

   - Én még soha.

   - Én sem, de tutti biztos, hogy jó lehet. Mi a faszért lenne másképp aranyszínű rajta a motívum? – válaszolta Színes.

   - Ez, barátaim; Aranyfácán májkrém – állapította meg Taki.

   - Sörről nem csak hallottam már ilyen márkanévvel, de még jól be is basztam tőle. Az kurvajó volt. Ha ez is olyan minőségű, akkor jó ötlet volt idejönni – fűzte hozzá az elhangzottakhoz Száncsó.

   - Na, jó akkor majd a hegyen elmélkedünk – sürgette a társait Taki. - Vannak itt valamilyen vászonzsákok, pakoljuk a szajrét aztán tünés! Cigit, piát, csak akkor, ha lesz még hely a kocsiban! Amit kivittél Száncsó, azt is vagy rakd ki, vagy hozd vissza, leszarom!

   Úgy is történt. Összeszedtek három zsákkal a kis fémdobozokból, még keresgéltek is utána fölöslegesen legalább tíz percig, dacolva a lebukás veszélyével, de nem találtak többet. Pedig teljesen felforgatták a raktárt. Csak ez volt a lelki szemeik előtt; nívós májkrémet minél többet! A zsákok egyenként simán kitették egy felnőtt férfi súlyát, méretre is megfeleltek egy ember terebélyességével. Otthagyták az összes Pick szalámit, pezsgőt, palackozott borokat, szóval mindent, ami egy ilyen helyen kicsit is értékesnek mondható. Cigit is csak éppen annyit hoztak el, ami a zsebükben elfért. Hiába, kicsi a Wartburg, a három tele zsák marha sok helyet foglalt, ők négyen voltak, így nem egyszerű. Alig tudták bepréselni magukat a rengeteg fácános finomság mellé.

   Feri, a helyi körzeti megbízott már rég túl volt az adatok rögzítésén, még a tanúkutatás is sikeresen végződött. A bolttal szemben lakó Piri néni ugyanis az éjszaka folyamán nem bírt aludni az epegörcseinek köszönhetően, így pont kiszúrta a Taki kocsiját. Bár biztos volt a tulaj kilétében, mégis kilopózott, hogy rögzíthesse a rendszámot - tudta mi a dolga, rendszeresen nézte a Derrick és a Tetthely című nagysikerű filmsorozatokat. - Ezen információk birtokában hét óra nulla-nulla perckor, elsőként fogadta a boltvezetőt, hogy eleget tehessen állampolgári kötelezettségének és, hogy elsőként láthassa mi is történt valójában. Már ott is lebegett a lelki szemei előtt, hogy mekkora sztárként fogják kezelni a nyugdíjas klubban. A boltvezető azonnal menesztette Piri nénit a falu rendőréért. Fél nyolckor már hármasban dekkoltak a bejárat előtt és osztották az infót a kíváncsiskodóknak.

   Mire megérkezett Nagykanizsáról a bűnügyi helyszínelő, az akkori laza rendőri fegyelemnek megfelelően a szolgálatban lévő Feri már túl volt három hálasörön és mivel felettébb humorosnak találta az ügyet, egyfolytában vigyorgott, mint a tejbetök.

   - Szevasz Ferikém! Hogy vagy?

   - Szevasz Béla! Kösz megvagyok. Mi a dörgés a jó cégnél? Már nem is emlékszem, hogy néz ki a kapitányság – viszonozta Feri az üdvözlést.

   - Semmi különös nem történik mostanában – válaszolta Béla –, nem úgy, mint itt, ahogy látom. Tényleg, mit vigyorogsz egyfolytában, mint parasztpicsa a fürdőkádban?

   - A részleteket mindjárt tálalja a boltvezető. A lényeg az, hogy valami marha ellopta az összes sűrített paradicsomot.