Az este sötétségbe borította az utakat. A kivilágított lámpás főutcákat hideg, csípős szelek járták át. Most nem az autók zaja, vagy akár a sok sok sürgő-forgó ember léptének kopogása törte meg a csendet. Teljes csend és nyugalom uralta a várost. A sötétkék égbolt, halványsárga csillagokat ragyogtatott odafent a magasban. A magasabb emeletes házak tetejét, saját fekete árnyékával takarta be, oda a lámpák kócos fénye már nem világított el.
  A főutcáról egy hosszú, ezüst színű autó fordúlt be majd lassítani kezdett, majd leparkolt ügyesen a járdaszéli parkolóhelyre. Lámpafényei világoskék színben világítottak, de amint leállt az autó, a két kék lámpafény automatikusan kialudt. Az autó rémületesen hosszú volt, mintha kinyújtották volna. Ablakai koromsötétek voltak, az ember ha akart volna se tudott volna kitekinteni rajta. Az autóból lassan kiszállt a sofőr. Először csak a lábát tette le a járdára, divatos fekete cipőjéről pedig visszaverődött a lámpafény. Majd miután kiszállt, egy magas férfi emelkedett ki az autó előtt majd körülnézett. Hosszú arcú férfi volt,  vonásai az elégedetlenségről árulkodtak. Haja sötétbarna színű és legalább a háta közepéig lelógott, copfba volt összefogva. Az egyik szeme helyén egy ezüstgolyó fénylett.        

  Műszeme körül a fél arcán, platina lap volt beültetve. Minden bizonnyal súlyos arc sérülést szenvedett. Úgy nézett ki jelen pillanatban mint egy kiborg robot aki készen áll bosszút állni egykori programozóin. A férfi harminc éves lehetett, úgy mogorván határozott arcállását, alaposan megfigyelve. 

  Tekintetében régebben megélt szörnyű pillanatai zajlódtak le, oly sötéten és kedvtelenül bámult maga elé. Nem tűnt azonban hétköznapi embernek, biztosan volt benne valami amit megváltozathatta. Amikor kilépett autója mögül, óvatosan becsukta az ajtaját majd ismét körülnézett ezennel kevésbé elégedetlen arccal. Finom mozdulatokkal megigazította testén a hófehér öltönyt, közben fejét jobbra-balra fordígatta. Tehát vár valakit.
  Ebben a pillanatban, egy jóvágású, ápolt fekete hajú férfi fordúlt be gyalog a kis utcára. Szemei kék színe rikított a sötétben majd élesen a fehér öltönyös férfire szegezte őket, minden valószínűséggel Ő hozzá érkezett. Mint ahogy az ezüst szemű férfin, úgy Ő rajta is öltöny volt habár nem éppen hófehér inkább koromfekete színű.   

 Kemény és gyors kézfogással üdvözölték egymást. De nem tették hozzá a köszönő hangot, tehát jóban sem lehetnek egymással. Ezután az ezüst szemű férfi csak úgy hebrencs módon bökött egyet a fejével s így szólt.
 - Mindig késel, Dénes!
Erre a férfi- akit minden bizonnyal Dénesnek hívnak- goromba arcvágással megcsóválta a fejét. Nem tartózkodott a higgadt és csendes természetű emberek közé, tekintete olyan élesen szegeződött a nála félfejjel magasabb férfira mint egy szamuráj kard.
 - Az attól függ mit jelent számodra az a szó hogy késés! Kedves Silver!
Ennyire furcsán hangzó nevet ritkán hallani, habár ebben az országban kimondani is furcsa. Dénes nem kedvelte Silvert, s ezt nemcsak az imént történt kézfogás bizonyította hanem egyszerűen képtelen volt 3 másodpercnél tovább a vele szemben álló férfi szemeibe nézni. Hiszen ilyen késő, hideg estén kinek lenne kedve ijesztő ezüst szemű férfira nézni, ráadásul még a neve is hátborzongatóan hangzik. Dénesnek megvolt az oka hogy itt legyen és nem pedig azokkal akiket nagyon szeret.
 - Késni nekem igenis nagy szót jelent! Mert egyetlen percnyi késés, tönkretehet 2 életet! A Tiédet és az enyémet!
Silver az a fajta férfi volt, akinek csak a szája járt azonban teljesítőgépessége nem emelte magasba. Nagy hírnévvel büszkélkedhetett amit nem az odaadásáért és a bátorságáért köszönhetett hanem a kockáztatásaiért. Legfőbb jeligéje az volt "pénzen mindent meg lehet venni" ám tévedett. Pénzért ugyanis sok mindent nem lehet megvenni. Silver márpedig rengeteg pénz birtokosa volt, cégvezető méghozzá nem is közönséges cég vezetője akiből sajnos hiányzott a lelkiismeret.
 - Mintha azt mondtad volna nekem hogy az élet gyorsan befejeződik a rossz embereknél.-hallatszott a sötét éjszakában, Dénes keserű idézete.
Silver ízléstelennek vélte, társa megjegyzését. Ebből is látszott hogy nem kedvelték egymást. Tett egy határozott lépést Dénes felé, igyekezte színlelni arcán a dühöt ám Dénes ezt fanyar vigyorral nyugtázta. Határozott, tengerkék szemeivel rebbenés nélkül figyelte a lámpafényt visszaverő ezüst platinát, melyben saját magabiztos arcképét pillantotta meg.
 - Nem kell a múltban élni! Inkább a jelennel foglalkozzunk kedves Dénes! Ha egy pillanatra is elterelődik a figyelmünk, akkor végünk! Ebben a világban már nem mindegy hogy mit, mikor, hol és kivel csinálsz!
Miután az arra járó szél, fürge tánccal elszállt Dénes továbbra is fanyar mosollyal nézett Silverre majd végigvezette tekintetét a magas férfi autóján.
 - Nos igazad van Silver!-biccentett az újonnan megvett autóra.- Mert aki a múltban él, annak nincsen ilyen autója. Én márpedig még a múltba élek!
Erre Silver a homlokát ráncolta s amikor rájött hogy Dénes az Ő szépséges autóját nézegeti, hirtelen kaján vigyor jelent meg elégedetlenséget ábrázoló arcán.
 - Ha jól tudom a Te családod bővült egy taggal. Jól tudom? Íme apa ettél, született egy kislányod!
Dénes arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly. Silver idegesítően kopogó léptekkel kezdte el körbe kerülni társát, miközben Dénes feszült arccal meredt bele a nagy semmibe. Az ezüst szemű férfi profi volt mások becsületének megsértésében és kihasználásában.
 - Egy gyönyörű kislány, a neve Juhász Dóra! De gondolom apucinak és anyucinak még csak Dórika! Képzelem milyen szép kislány lehet. Szerintem a feleséged bájos egérszemeit örökölhette és a Te önfejű természetedet. Nos akkor igazam van ha ennyire hallgatsz. Milyen kellemetlen lehetett eljönni otthonról, egy ilyen...
Ekkor Silver szembe érkezett Dénessel és villámgyors mozdulattal szembefordúlt vele és hangja egy fokkal hangosabb lett.
 - Egy ilyen embertelen feladatra!
Dénes ismét belenézett Silver szemébe. Nem látott benne mást mint gyűlöletet, a másikban pedig a saját reszkető arcképét. Nem félelem miatt reszketett hanem haragos természete miatt, olykor képtelen csillapítani magát.
 - Apropó, Nórinak mint mondtál hová is mész? Kocsmába? Haverokhoz kártyázni?
Ekkor Dénes erősen megragadta a férfi hófehér öltönyének a gallérját és egy gombócba összegyűrte.
 - Ahhoz Neked semmi közöd!!!
Silver arcán a kétségbeesés jelképe látszott, olyan tisztán kiült rajta hogy még ellenkezni is szégyenlős volt. Elveszítette önbizalmát, és már csak gondolkozni kezdett hogyan húzhatná ki magát ebből a kínos pillanatból. Tekintete szinte reszketett, csoda hogy nem esett ki a helyről a szürke golyó ami az egyik szeme helyén volt.
 - Nem gondoltál még arra, hogy elveszítheted Őket egy napon ugye?- suttogta Silver majd miután elmondta, óvatosan belenyúlt Dénes feszült markába és kihúzta szőlőszem nagyságúra összegyűrt gallérja egyik felét. Majd ismét kiült az arcára a gúny és konokság jele.
Dénes csak hebegett és habogott. Rideg tekintettel a saját cipője orrára nézett, miközben szeretett felesége és újszülött kislánya járt a fejében. Ők ketten jelentették számára élete igazi értelmét, máskülönben nem lenne helye a világban. Silver mondatától nem csak hogy borsódzott a háta de majdnem rosszullét is elfogta.
Nem akarta hogy kisgyermekének is olyan élete legyen mint Ő neki. Ugyanis Dénesnek kiskorában nem volt se családja, se barátai de még rokonai is elhúzódtak Tőle. Csupán azért mert képes volt olyan mutatványokra, amely láttán többen sikoltozva elszaladtak. Pedig Ő sosem akarna ártani senkinek. Még Önmagának sem tudott erre választ adni, miért rendelkezik olyan képességgel ami miatt a többi ember elriad Tőle.  S ami a legrosszabb. Úgy tekintettek Dénesre mint egy elátkozott emberre. Emiatt pedig Dénes is úgy érezte a lelke mélyén hogy valóban egy gonosz átok áldozata. Minden álma egy család alapítása volt. Egy kedves, megértő feleség aki nem foglalkozna Dénes különlegességével, és mindenben a társa lenne. Emellett egy aranyos kis csemetét is szeretett volna, akiért még a csillagokat is lehozná az égről.
 - Ahogy mondod, Silver!- bólintott Dénes majd nehézkesen felsóhajtott.

 - Most pedig térjünk a tárgyra elvégre azért találkoztunk!
Silver eltüntette csontos arcáról, ördögi vigyorát s pillanatok alatt beavatta Dénest az információiba.
 - Társaságunk hamarosan kidolgoz egy kémiai-biológiai gyógyszert, melynek hatása megváltoztatja mindazokat, akik képesek szörnyű dolgokra. Mint például Te is!
Dénes szikrákat hányó tekintettel hallgatta Silvert aki szándékosan említette meg társát.
 - A gyógyszer méregtelen, és utóhatásai sem fenyegetik az emberi testet. Azonban nagy árat fizetünk érte, ezért gondoltam hogy beavatlak téged is! Gondolom Nóra örülne egy új Dénesnek nem igaz?
Dénes ingerültsége pillanatok alatt lecsökkent és mereven figyelte Silver rosszindulatú vigyorát. Ha most igent mond, az azt jelenti hogy nagyon hosszú időre társak lesznek, talán soha nem fog megszabadulni az ezüst szemű férfitól. Viszont ha nemet mond, akkor élete végéig átkozottként kell élnie emberek között és megszokni azt a kirekesztettséget amit még álmában sem gondolna. Nóra és újszülött kislánya járt a fejében. Dénes ezennel is meggondolatlanul cselekedett. Mint ahogy eddig számtalanszor életében.
 - De igen! Mikorra készül el a gyógyszer?
 -Látom érdekel!- biccentett Silver majd megindúlt határozott léptekkel autója felé. -A professzorok most dolgozzák ki, amit jelent mire a lányod felnől, már többé nem lesz szükséged tűz lángokat gyújtani az ujjad végére.
Ez a mondat, maga volt a gyötrelem. Dénes azt kívánta bár csak ez a mondat ne hallatszott volna ezen az éjszakán. Ránézett mindkét kezére de nem volt biztos benne hogy valóban két emberi kézzel néz szembe. Nem akart még azokra a pillanatokra sem visszaemlékezni amikor ez a két kézfej lángra lobbant. Mint két ügyesen meggyújtott fáklya és mindenben kárt tett ami a közelében volt.
 - Csak hogy tudd!-emelte fel a fejét Dénes. -Nem szükség szempontjából használom ezt az átkot! Ha akkor amikor segítségért fordúltam hozzád és megértő lettél volna velem szemben, akkor nem fedné ezüst platina a fél arcodat!
Silver arcáról nem fagyott le a vigyor. Persze ez csak a látszat volt, azonban elég gyorsan vette a levegőt, tehát sikerült rossz emlék ponton eltalálni a férfit.  Kinyitotta autója ajtaját de mielőtt beszállt volna, hosszú csontos ujját nyílegyenesen Dénesre szegezte.
 - Tartsd magad ahhoz amiben megegyeztünk! Még értesíteni foglak.
Dénes türelmes mosollyal bólintott és hagyta hogy az ezüst szemű férfi beszálljon az autójába. Evvel le is zárta a beszélgetést, pedig ahogyan Dénes ismerte, Silver mániája volt az utolsó pillanatban szíven döfni egyetlen mondattal az embert.
- Még valami!-dugta ki a fejét az autó ablakán Silver.-Esténként ha autóval mész, vigyázz magadra! Nehogy túlságosan csússzanak az utak!
     Silver nem gúnyos hozzáfűzést nyílvánított Dénesnek, hanem egy komoly fenyegetéssel intett neki búcsút ezen az estén. Elvégre mit várhat az ember egy amerikai származású maffiózótól?

              ( folytatása következik )