Jááj, biztosurak!

   Piszkosul forrón tűzött a nap, pedig már délután hat óra volt. Mentek a tetőcserepek kézről kézre. Lent a raklapról szedegette Vince, továbbította a létrán fél kézzel kapaszkodó Dárkónak, aki átnyújtotta a léceken egyensúlyozó Tóninak, hogy végre a helyére kerüljön minden egyes darab.

   - Tee, Tóni! Mííkor fejezzük máá be? Faaszom tele már munkával ebbe melegbe – érdeklődött Dárkó a tőle megszokott fura akcentussal. Annak ellenére, hogy Dárkó Tretinják még csak húsz éve keveredett át nősülési szándékkal a határon, néha egészen érthetően beszélt magyarul.

   - Ezt a sort még kirakjuk, aztán mára ennyi. Ok?

   - Má olyan szómjas vagyok, hogy meginni liter fröccsöt egybe.

   - Ne reklamálj, Dárkó, inkább gyorsabban adogasd tovább a cserepeket! Mindig csak a szád jár, a kezed meg lazsál – kezdte Vince poénból szívni a vérét.

   Vincét egyébként Keszeg Vincének hívják. Van bőven névrokona a faluban, közéjük tartozik Dárkó felesége is, Keszeg Magdolna.

   - Tee, Keszeg! Nee baszogassál engemet! Tele van összes faszom Keszegekkel!

   Na, erre aztán jót röhögtek mindhárman.

   – Amúgy meg örülhetnél annak, hogy itt segíthetsz. Lecsiszolja a cserép azt a kérges tenyeredet.

   - Aztán méér örüjjek én annak, tee, Keszeg?

   - Benyúlsz az asszony bugyijába, mindjárt elélvez.

   - Csinálhatok én annak má akármit. Neem élvez az. Teegnap este is mí történt.

   - Mi történt, Dárkó? Meséld már! – sürgette Tóni, és már előre röhögött Vincével együtt.

   - Eeste hazamentem kocsmából. Magda asszony várt meegfürödve, illatosan, hálóigben. Mingyá fölállt farkam, mentem be vele szobába bubolászni. Eekezdem, bubolászok-bubolászok, egyre gyorsan bubolászok, jááj májnem jó, és akkor Magda asszony megszólal: „Tee, Dárkó! Tee loptál el ötezrest bögréből?” Mingyá lement farkam.

   Szerencse, hogy közben abbahagyták a melót, és nem volt már Tóni a tetőn, mert biztos, hogy lebukfencezett volna. Szinte összetekeredett. A röhögés ritmusára, még néhány fingást is produkált.

   - Mí van tee, Tóni? Eltört neeked seggszelep?

   - Ej, Dárkó! Hogy én mennyire bírom a pofádat! – mondta Vince, majd kitöltött három fröccsöt.

   Jó félórát még piáltak, röhögtek, aztán ment mindenki a dolgára. Dárkó dolga a továbbiakban, történetesen az volt, hogy hozzon a szomszéd faluból, Beleznáról három malacot. Trabanttal, csomagtartóban. Volt már ugyan nyomás az agyában, hiszen fogyott napközben a fröccs rendesen, mégis úgy volt vele, hogy ez az aprócska tény nem jelenthet problémát az erdei úton. Meg az sem, hogy már rég elvették a jogsiját, a Trabanton évek óta nincs műszaki, a világítás meg talán már a gyárból kijövet sem működött. Nem számít, erdőn keresztül fogja vinni az útja.

   Beült, indítózott, nem indult. Újra nyektetett, még mindig semmi.

   - Íísten baasszon meg tee, Traabant!  Raakjad anyádba faszodat!

   Erre hangosan felbőgött a motor.

   - Eez az te dráága Trabantocska!

   Fülsértő recsegés mellett egyesbe rakta, majd miután teleszórta a haverjai pofáját aprókavicsokkal, hatalmas porfelhőt hagyva maga után eltűnt.

   Tizenöt percnél nem lett volna több a menetidő, de hát a szőlőhegyen keresztül vezet az út Beleznára. Sietett volna Dárkó, de képtelenség úgy átmenni a domíniumok közt, hogy ne állítsanak meg, vagy ne vegyél észre egy-két, napok óta nem látott havert. Dárkó esetében is így lett a tizenöt percből három óra. És kb. három liter fröccsel több a szervezetben. Mire le tudott lépni a pincesorról, már erősen kellett törnie a fejét azon, hogy miért is kell Beleznára mennie azon kívül, hogy meglátogassa a kocsmai elitet.

   Ahogy beért a faluba, bevillant neki.

   „Máálácok! Eez az Dáárkó, vagyol méég eszednél.”

   Pillanatok alatt felszökött az idegtől a malacokat hirdető gazda vérnyomása, mikor Dárkó este negyed tízkor becsöngetett. Fel kellett kelnie a TV elől. Dühöngött magában, mert nem tudta, hogy fogják-e valamikor újra adni a Magyar 1-en a Szuperment. De hát ez van! Ha túl akar adni a szaporulaton, akkor akár a Titánok harcát is adhatják, akkor is menni kell.

   Szupermennek épp csak két röpködésre volt ideje az idő alatt, míg az üzletet nyélbeütötték és nyugtázásként belecsapkodtak egymás tenyerébe. Nem sokat veszített a gazda a történetből, pedig még tisztába is kellett tennie magát, mielőtt visszamehetett a TV-s szobába.

   - Szegény kis dögök! Ember az ilyen? Az éjszaka közepén cipelteti ki az ólból a kis apróságokat. Nem csoda, hogy ijedtében lefosott az egyik – morgott az ajtóban támaszkodó bárgyún, bepiálva bambuló feleségének, míg mosogatta magáról a kertcsap alatt az egyik „kis dög” vacsorájának salakanyagát. – Száz szerencse, hogy gatyában vagyok ebben a kurva melegben. Az egész mellkasomat végigfosta. Még a tökömig is lefolyt a szar.

   A feleség úgy állt az ajtóban az ősz, torzonborz hajával, fehér hálóingben – ami csak valamikor nagyon régen lehetett fehér -, mint egy álombéli rémkép. Egyetlen szava sem volt. Már órákkal korábban leszedálta magát a szokásos esti fél liter borral és csak bámulta az urát, mint egy birka.

   - Beszélhet neked az ember… Ne bámulj már, a kurva anyádat! Menj feküdj le, mer’ agyonbaszlak mingyár! Alkoholista vén semmirekellő aszott picsa – köszönt el éjszakára „imádott” feleségétől a gazda, majd beslattyogott vizes papucsában, hogy belehuppanjon a fotelba. Épp időben. Szupermen pont akkor tépte le magáról az inget.

   Dárkó a három visító sertéssel a csomagtartóban leparkolt a kocsma előtt. Kikecmergett a volán mögül, az ajtót tárva hagyta, hátrasétált és odahajolt a hiányzó tömítéseknek köszönhető réshez.

   - Csák nyugalom kicsi röfikék, mingyá érkezek! – megcsapkodta tenyérrel a kasznit, majd hatalmas lendülettel beviharzott a presszóba.

   - Szeervusztok beleznások! – köszöntötte a bent lévő öt-hat törzsvendéget a placc közepén megállva, széttárt karokkal. Itt már konkrétan tökrészeg volt.

   Az alkeszok legalább annyira örültek a találkozásnak, mint Dárkó. Itt is nagy népszerűségnek örvendett ez a legkrabótabb krabót. Havonta legalább négy-öt alkalommal szokott átugrani, hogy egy kis levegőváltozásban legyen része. Bár itt sem változott évek óta a pofák felhozatala a csehóban, és ugyanolyan húgyszag keveredett a füsttel és szájszaggal, mint a rigóban, mégis másként hatott. Egy kicsit idegenben érezhette magát. És – gondolta - ha már idegenben van, tovább faraghat az amúgy is kevéske gátlásaiból.

   Totál hangerőre tekerte a pultos a magnót, aztán indult a kanbuli. Piáltak, hangoskodtak, nótáztak, még táncoltak is órákon át. Egyik-másiknak el sem jutott közben a tudatáig, hogy nem egy terebélyes asszonysággal járja a csűrdöngölőst a lagziban, hanem egy magafajta kocsmatöltelékkel a pult előtt.

   Hajnali két óra környékén, Dárkó füttyentett egy fülsüketítőt.

   - Tee púltos! Tegyé bele magnóba valami olyan… olyan… izé… amire a fíatalok múlatnak! Diszkósat, na! Hadd sékeljek asztalon, mielőtt Trabantozok hazafele!

   - Van itt egy Dolly Roll kazetta. Jó lesz?

   - JÁÁJ, pont kedvencem! Imádok nagy Dolly csöcsök. Hangjára kiverek, mikor Magda asszony nincs otthon. Hadd szóljon!

   A pultos kicserélte a magnóban a zenét, majd kinyitott mindenkinek még egy sört az egyik alkesz kontójára. Dárkó, ahogy meghallotta Dolly hangját, szinte extázisban ugrott fel az asztalra és már járta is. Nem tartott túl sokáig a bemutató, mert az asztal egyik lába megbicsaklott, kitört, Dárkó pedig akkorát esett, mintha egy elefánt zuhant volna a padlóra. Azonnal odaugrottak a többiek, hogy felsegítsék, de Dárkó olyan pörgős lett a pia és a zene együttes hatására, hogy gond nélkül felpattant. Csak az egymástól függetlenül mozgó szemei árulták el, hogy valami történt.

   - Semmi gond, cimborák! Neem nyílt ki időben katapulternyő.

   Fél három volt, mire megitták az utolsó kör sört. Addigra Dolly is kiordítozta magát a kazettán, így elindulhattak haza.

   „De jó, hogy van ez erdei út – futtatta magában az elméletet Dárko. – Mekkora lehet vaalószínűsége, hogy rendőr talál meg engem? Főleg hajnalban, három óránál. Semmi. Semmi ég adta világon. Lotton előbb nyerek, kurva anyját lottonak! Meehetek itten részegen, egészen nyugodtan. Erre sóhase jár re… rendőr egy se.”

   Erős szirénahang és villogó fények zökkentették ki Dárkót a belső monológból. Lehúzódott az út szélére és megállt. A rendőrautó közvetlenül a Trabant mögé húzódott.

   Dárkó úgy ugrott ki a roncshalmazból, mintha parazsat raktak volna a golyói alá, aztán a fejét fogva, őrjöngve rohant a járőrkocsihoz. A két rendőrnek megszólalni sem volt ideje.

   - Jááj biztosurak! De jó látok magukat! Vílágítás nincs! Csomagtartóban málácok dőglenek! Utat neem látok! Trabant mingyá leáll! Jájj végem van! Magda asszony megöl! Nekem kampec!

   - Nyugodjon meg kérem, majd mi hazavezetjük, csak jöjjön utánunk. Nem lesz semmi baj – mondta a kormány mögül a járőr. – Csak annyit kérek, gyorsan mondja meg a pontos címet!

   Dárkó – ügyelve rá, hogy elég messze legyenek egymástól a piaszag miatt - pontosan leírta, hol lakik. Visszaült a Trabantba, a rend őrei pedig szépen besoroltak elé, és bevilágítva az erdei utat egészen a kapuig vezették. Ahogy megérkeztek, a járőrkocsi meg sem állt, továbbhajtott.

   Dárkónak nem kellett csendben bejutnia, hogy ne ébressze fel a feleségét. Magda asszony hálóingben, hajcsavarókkal a fején, mamuszban, karbatett kézzel állt a kapuban, a tekintetéből pedig Dárkó pontosan tudta, hogy mi fog következni.