Az egyik leghíresebb magyar tehetségkutató show műsor 267. szériáját sugározta épp a televízió. A stúdióban remek hangulat uralkodott, hála a jóképű, sármos műsorvezetőnek, Kalim Pálnak, aki jobbnál jobb poénokkal tűzdelte tele az adást, közben úgy ugrált és vihogott, mint a bazári majom. A közönség meg egyre jobban feltüzelődött. Talán az ókori gladiátorjátékok idejében lehetett ennyire tapintani a légkört.

Amikor Kalim Pál bemutatta a nézőknek a zsűritagokat, az őrjöngés még tovább fokozódott.

-          Kedves nézőink, ma is nagyszerű zsűri áll a rendelkezésünkre. Itt van velünk Kuká Zoltán, a híres-nevezetes alvilági rosszfiú, aki öt szériával ezelőtt tűnt fel a közönség előtt remek produkciójával, amit azóta is sokan emlegetnek.

Kuká Zoltán felállt, és körbefordult, hogy mindenki jól megcsodálhassa kopottas, koszos ruháit, hosszú, zsíros hajfürtjeit, melyek a szemébe lógtak, alig látott tőlük valamit.

-          Zoli barátunk a múltkori adásban jól leteremtett mindenkit. Reméljük, ma is ilyen hangulatban lesz – Kalim Pál itt cseppnyi szünetet tartott, megvárta, hátha vele nevet valaki, de, mivel ez nem történt meg, a következő zsűritagot konferálta fel: - Másodszorra hadd mutassam be önöknek az örökzöld ifjú művésznőt, a hatvanévesen, fél lábbal a sírban is még üde színben pompázó Csitr Ildikót! Ildikó – fordult a magát a székben büszkén illegető nőhöz. – Úgy hallottuk, megcsináltattad a melleidet. Igaz ez?

Ildikó elkerekedett szemmel tapasztotta tenyerét mély dekoltázsára, mintegy védekezőn.

-          Mit képzelsz, te pimasz kis tacskó! – rivallt rá dühösen. – Dehogy csináltattam! Ők ajánlották fel nekem, hogy megcsinálják. Hogy miket feltételeznek rólam! Felháborító!

-          Jól van, jól van – csitítgatta a műsorvezető. – Menjünk tovább! A zsűriben helyet kapott még Bor Júlia, a világhírű bólogató, aki ugyancsak ebben a műsorban tűnt fel először. Nos, kedves Júlia, mi a véleménye az eddig látottakról?

Júlia értetlenül hol a műsorvezetőre, hol a többi zsűritagra vetette pillantását. Kicsit gondolkozott, majd ezt felelte:

-          Ugyanaz, mint a többieknek. Nagyon jó.

-          Oké – hagyta rá Kalim Pál, és rátért az utolsó zsűritagra.

-          Mondjad már, aztán hadd jöjjenek a versenyzők! – kiáltotta egy öblös férfihang a nézőközönségből, mire a publikum nagy része helyeslőn felmorajlott.

-          Szóval – kezdte Kalim Pál. – A zsűri negyedik, és egyben legfeleslegesebb tagja, Lus Tamás, a híres semmittevő, aki arról vált közismertté, hogy két éve szembeszállt az ellenőrrel, aki le akarta őt szállítani, de ő, idézem: „Túl fáradt volt, maradna még egy kicsit.” Tamás, remélem, ma nem vagy túlságosan fáradt.

Tamás helyett a mellette ülő Csitr Ildikó válaszolt:

-          Azt mondta a műsor előtt, amikor még friss volt, hogy valószínűleg már arra sem lesz ereje, hogy megszólaljon.

-          Értem – mondta elgondolkozva Kalim Pál, majd, furcsa rángások közepette, rátért a közönség által várva várt produkció felvezetésére: - Most pedig, hölgyeim és uraim, jöjjön az a férfi, aki előző heti előadásával egyszerűen felébresztette a közönségben és a zsűriben az állatot. A színpadon: Kocsma Laci.

Kalim Pál színpadias mozdulatokkal a háttérbe szökellt, teret adva a nagyszerű előadónak. A pipaszár vékony, hajlott hátú fiatalember szégyenlősen állt ki a közönség elé, megvárta, míg a határtalan őrjöngés csillapodik – ehhez néhány biztonsági őr szigorú fellépése is kellett –, majd kinyitotta a száját, és fél percen keresztül böfögött.

Amikor befejezte, a közönség minden eddiginél jobban tombolt. Csitr Ildikó először nyugtalanul fészkelődött a székében, végül már nem bírta tovább: fogta magát, felmászott a zsűri asztalra, és négykézláb állva süvítette:

-          Te állat! Odamegyek és széttéplek!

És valóban, amint ezt kimondta, húszéveseket meghazudtolva leugrott az asztalról, és futásnak eredt a kissé megszeppentnek tűnő Kocsma Laci felé. Amikor odaért, megragadta a fiatalember fejét, és hosszan, szenvedélyesen szájon csókolta.

-          Na de Ildikó, kérlek! – szólt rá az előlépő Kalim Pál mosolyogva, majd Laci felé fordult: - Lacikám, drágám, mondd csak, hogyan sikerült ezt a nagyszerű produkciót összeállítanod?

Laci hosszan gondolkozott, ráncolta homlokát az erőlködéstől. Végül így felelt: - Nem tom.

A közönség hangulata a tetőfokára hágott. Csitr Ildikó, aki időközben visszaült a helyére, úgy ugrált a székben, mintha csipkednék a fenekét. Kuká Zoltán két kezét a levegőbe emelte, mutató- és kisujját a magasba nyújtotta, és kiabált: - Ez az! Éljen a rock and roll! Szúrjad neki!

Bor Júlia sűrűn pislogott, alig hallhatóan ennyit szólt: - Tényleg jó volt.

Lus Tamást meg az egész nem érdekelte már. Csak azon ügyeskedett, hogy valami módon nyitva tudja tartani a szemét.

-          Ne feledjék, kedves nézők, a versenyzők sorsa kizárólag az önök kezében van! – hadarta a betanult sablont Kalim Pál. – Most pedig jöjjön a nagyszerű énekesnő, aki nyilván sokaknak kedvence, lehengerlő stílusának köszönhetően. A mindig csodás: Vér Csenge.

És már elő is jött a valóban bájos, húszéves lány, aki, az alkalomhoz illően, falatka bikiniben állt a színpadra, a közönség, a műsorvezető és a férfi zsűritagok nagy-nagy örömére. Úgy tűnt, a hangzavar nem akar csillapodni, ezért Kalim Pál belekiáltott a mikrofonba.

-          Kérem, azonnal csendesedjenek el, különben kénytelen leszek testi fenyítést alkalmazni.

Azzal ugrott egyet, két kezét ökölbe szorította, és fenyegetően rázta a közönség felé. A publikum, csodák csodájára, elnémult. Vér Csenge tehát rákezdhetett. Mivel a szöveget elfelejtette, ekképpen szólt az előadása:

-          Tüttü-tüttü-tüttütü… tütütüttütü… I’m yours… Tüttütüttütütütü… tütütütüttütü… I’m yours…

És még így folytatta egészen addig, míg a zene el nem hallgatott. Akkor hirtelen megállt, szégyenkezve elpirult, és meghajolt.

A közönség tombolt. Kalim Pál is úgy jött be, mint aki menten nekiesik a szépséges előadónőnek.

Kuká Zoltán ismét a levegőbe emelte két kezét, a rockerek egyezményes jelét mutatva, és megint önmagából kikelve kiáltotta: - Ez az, baby! Ez a rock and roll! Nyomjad nekiiiii!

Csitr Ildikó kelletlenül fészkelődött a székben.

-          Hát igen… tény, hogy van benne valami – mondta, majd ellenségessé vált arccal hozzátette: – De én is vagyok ám olyan szép, mint te.

Bor Júlia helyeslően bólogatott.

A produkció hallatán Lus Tamás is felkapta a fejét.

-          I’m yours, drágaságom, I’m yours – közölte igencsak lelkesen, és hüvelyk- meg kisujját kitartva füléhez tartotta kezét, félreérthetetlenül.

-          Na jó – szólt közbe Kalim Pál. – Mielőtt még bárki bárkivel összejönne, lépjen színpadra a döntő utolsó versenyzője, az utánozhatatlan, utolérhetetlen Besza Rita!

A közönség erre nemigen jött lázba. Néhányan elkiáltották magukat: „Hajrá Rita!”, de a többség csendben maradt, vagy hurrogott.

Rita félénken, lehajtott fejjel ballagott a színpadra, annak közepén megállt, kezét összekulcsolta maga előtt, és a padlót fürkészte szemével.

-          Ez meg mi? – kiáltott az egyik néző. – Nem tudsz semmi újat? Múlt héten is ez volt.

-          Rita, drágám – szólt nyájasan Csitr Ildikó. – Nem azt mondtad, hogy ez alkalommal valami mást adsz majd elő?

-          De igen – felelte Besza Rita, alig hallhatóan. – Most más lesz.

-          Most más lesz – utánozta gúnyosan Kuká Zoltán, és körbenézett a közönség soraiban, társakat keresve. Meg is találta azokat. Hatalmas hahota tört ki a stúdióban, Zoltán pedig még fokozta is azt. – Mondjad csak ki még egyszer, Ritácskám, olyan jó volt hallani a hangodat! Mintha egy légy pisszent volna.

Szavai szinte őrjöngést váltottak ki. A biztonságiaknak megint közbe kellett lépniük, még mielőtt elharapódzna a helyzet. Miután csillapodott a hangulat, Ildikó ismét Besza Rita felé fordult:

-          Ideje elhallgattatnod ezeket a semmirekellőket! Mondd, miért jöttél ma ide közénk?

-          Hogy megmutassam, mire van szükségük a nézőknek – felelte az orra alatt motyogva Besza Rita, majd, a kíváncsi tekintetek kereszttüzében, a másodperc törtrésze alatt elővette, halántékához szorította magával hozott pisztolyát, és meghúzta a ravaszt.