Egy csodaszép, verőfényes délutánon a Malaclány arra ébredt, hogy iszonyatosan fáj a feje, és viszket az ágyéka. Már nem emlékezett, az előző éjjeli tivornyából mikor érkezett haza, de úgy érezte, vajmi keveset aludhatott.

Kóvályogva a konyhába ment, hátha az evés majd jót tesz. De nem tett jót. Ahogy lecsusszant az első falat, a Malaclány már rohant is a mosdóba, és kiöklendezte, ami a gyomrát nyomta.

-          Nem lesz ez így jó – morogta, majd a csap alá hajtotta fejét, és teleitta magát. Ettől némiképp jobban lett, bár még mindig fájt a feje, és viszketett az ágyéka.

Gondolta, jobb lesz, ha máris elindul az erdőbe, hátha összeakad egy-két haverral.

Útnak is eredt azon nyomban. Egyik fától a másikig szédelgett, de nem érdekelte. Valamilyen szinten még élvezte is, hogy nekikoppanhat némelyik fának a feje.

Ahogy így ment, mendegélt, egyszer csak találkozott Nyúlfiúval.

-          Szia, Malaclány! – köszöntötte a nyuszi. – Na, kipihented már az éjszakát?

-          Ne is mondd! – legyintett fáradtan Malaclány. – Szörnyen fáj a fejem, ráadásul, viszket az ágyékom. Erről jut eszembe – Nézett kacéran a nyúl szemébe. –, nem lenne kedved izélni egyet velem? Tudod, hátulról, ahogy mindig szoktad.

Nyúlfiú hezitált egy darabig. Nem szeretett túlzottan ittas lányokkal izélni, de, mivel ő volt az egyik nagymenő a társaságban, és nem akart beégni a többiek előtt, végül is belement.

Izéltek hát, izéltek, egyre jobban belefeledkeztek az izélésbe, ám egyszer csak hangok zavarták meg az aktust. Arra sétált ugyanis Móka Miki, a kis majomgyerek. Aranyos volt és jópofa, sokszor állt a társaság középpontjában, poénjait az egész erdőben mindenki ismerte és terjesztette. Most sem bírta megállni, előhozakodott eggyel, úgy üdvözlésképpen.

-          Nocsak! – kiáltotta. – Hová nyúl a kismalac?

Malaclány és Nyúlfiú ügyet sem vetettek rá, folytatták a hancúrozást.

Móka Miki néhány másodpercig irigyen nézegette őket, végül rákérdezett:

-          Csatlakozhatnék?

-          Pehr… sszeh! – nyögte Malaclány. – Vahnn… méééééééég heeeeeely!

Móka Miki vigyorogva elfoglalta jól megérdemelt helyét, így most már hármasban izéltek tovább.

Izéltek, izélgettek, egyszer csak arra sétált Behemót, a nagytestű farkas, akitől a környéken rettegtek az állatok. Elég volt mindössze a közelbe ólálkodnia, az izélő felek azonnal megijedtek.

-          Gyere! – ajánlotta Malaclány felhevülten. – Jut még neked is hely.

Behemóttal együtt, immár négyen izéltek. Szegény Malaclány alig kapott levegőt, de nem érdekelte. Végre nem viszketett az ágyéka, és csak ez volt a lényeg.

Ám ahogy ott izéltek, izélgettek, arra cammogott Medve úr, az erdő polgármestere. Amint meglátta a jelenetet, menten felhorkant:

-          Mit képzeltek? Itt, a nyílt téren? Na de gyerekek! – Majd hangnemet változtatva hozzátette: - Azért nekem is szólhattatok volna.

-          Sajjjjnáhh… lóóóm – sikította Malaclány, ahogy levegőt tudott venni a száján. – Nincs több hely.

-          Mi az, hogy nincs? – háborgott a polgármester. – Nekem mindig van helyem.

Azzal odalépett Behemóthoz, egyetlen mozdulattal letépte a fejét, majd a bokorba dobta.

-          Most már van – jelentette ki mosolyogva, és ő is együtt mozgott a többiekkel.

De arra ment Maróka, aki arról kapta a nevét, hogy eszének (és persze ismeretségének) köszönhetően mindig tudta, mit kell mondania, tennie, így könnyedén eltüntette ellenfeleit az útból. Most is bökte a csőrét, hogy neki nem szóltak az izélésről, ezért határozottan közelebb furakodott, és megszólalt:

-          Polgármester úr, ugye tudja, hogy az apám nagy fejes a rendőrségnél? Ha megmondom neki, hogy maga itt fajtalankodik, biztos helye lesz a börtönben, arra mérget vehet!

Medve úr kénytelen-kelletlen felöltözött, és magában dörmögve továbbállt.

Maróka pedig elfoglalta az alaposan kiérdemelt helyét a ranglistán.

Malaclány ezt sem bánta. Mit érdekelte őt, medve, farkas vagy gazella! A lényeg, hogy nem viszketett többé az ágyéka. Sőt, már a feje sem fájt annyira. Végtére is, minden jó, ha a vége jó, nem igaz?

Máig is ott izélnek, izélgetnek, ha azóta bele nem pusztultak. Aki nem hiszi, járjon utána!