Szevasz Gyufa!

   Taki, mivel rendkívül megbízható horvát tolmácsnak bizonyult a sitten, és kedvelték is emiatt a börtöngórék, újabb felelősségteljes munkakörbe állították. A minimál létszám negyedével bíró smasszer állományra tekintettel őt alkalmazták írnokként a befogadó helyiségben. Semmi más dolga nem volt, mint az asztal és a nyomtatványok fölé görnyedve körmölgetni az adatokat, mielőtt az őrök átvizsgálás címszó alatt belenézegetnek az újoncok seggébe. Vagy éppen jól megujjazzák, ha gyanúsabbnak találják.

   Hát, igen. Gennyes egy meló, de Takit nem érdekelte. Örült neki. A lényeg az volt, hogy melózik, az idő pedig így gyorsabban telik. A kínos jeleneteknél meg egyszerűen nem néz oda.

   Mivel csak fél év telt el, még az ujjazásokat is bevállalta volna, ha ezzel akár csak egy hónapot is lefaraghatott volna a maradék egy évből. Pedig még attól is irtózott, hogy egy légtérben kell lennie a történéssel, amit ők csak úgy hívtak: fingedlizés.

   Egy alkalommal baromian álmos volt, amikor hívták a befogadóba. Három napig nem aludt a sok dobinak köszönhetően. A sitten a dobi nagyon népszerű pia. Nem áll másból, mint nyolc-tíz filter tea és három deci víz. Alaposan kifőzik, legalább két-három percig forralják, megisszák, aztán már mondhatják is, hogy: - De kurvára fel vagyok dobódva! Bassza meg, mingyá’ széjjel kúrja a mellkasomat ez a cucc!

   Szóval Taki ki volt, mint a picsa. Olyan rohadtul készen volt, hogy úgy érezte, ha hanyatt feküdne, beleesnének a szemei a koponyájába. Alig bírta tartani a fejét, majdnem az asztallapját érte az orra. Az adatokat is így kezdte kérdezgetni. Egy kicsit sem emelte meg a fejét, mikor odavánszorgott az új lakó teljes határozatlanságában, kurvára beszarva, hogy remegő hangon válaszolgasson.

   - Neve?

   - Brodarics György vagyok.

   - Nem kell a „vagyok”, elég csak a név – mondta a Taki félkómásan, közben azon filózott, miért olyan ismerős ez a név.

   - Hol lakik?

   - Murakeresztúr, Kossuth utca…

   Na, itt már azonnal fölkapta Taki a fejét, bármennyire is szarul volt.

   - Szevasz Gyufa! Hogy a picsába kerülsz te ide?

   - Hát te Taki? Szia! Te itt burcsázol? – kérdezet vissza válasz gyanánt Gyufa.

   - Ja… nemrég kerültem erre a posztra. Nem rossz meló, elvagyok vele.

   - Nem semmi melóhely. Én nem dolgoznék itt akkor sem, ha milliókat fizetnének – fintorgott Gyufa.

   - Nem annyira szar ez… meg különben is, meg kell élni valamiből. Nem?

   - Hát, ja. De azért én inkább betonoznék valahol.

   - Szóval, mi a faszt csináltál, hogy bevarrtak? – érdeklődött Taki.

   - Nem nagy ügy. Hozzám ragadt néhány apró semmiség valahol. Aztán az a kibaszott ügyész meg a bíró rám sózott harminc napot.

   - Az hamar leketyeg, ne aggódj! –nyugtatta Taki a földijét. - Csak a valagadra vigyázz, nehogy valamelyik bebuzult kretén seggbe basszon!

   - Pontosan ettől vagyok kurvára beszarva. Még az a szerencse, hogy nem csak, hogy nem vagyok nőies, de férfinak is baszott ronda a pofám. Hála Istennek!

   Gyufa gyorsan körülpillantott, mintha tartana valamitől, majd odahajolt a Taki füléhez.

   - Figyelj Taki! Otthon ne mondd el légyszi’, hogy találkoztunk! Mindenki úgy tudja, hogy tüdőszanatóriumban vagyok. Oké? Ha hazamegyek, megígérem, hogy bebaszatlak a Rigóban. Na, mit szólsz? – kérdezte Gyufa őszinte érdeklődéssel az arcán.

   - Megígéred? Mocskosul szomjas leszek sörre, és igyekezni fogok, hogy szavadon fogjalak.

   - Persze, hogy megígérem Takikám, csak ne égess be! Harminc nap és otthon vagyok. Tudod. Egész nap és éjjel piálhatsz majd a számlámra.

   - Rendben van, Gyufa. Megegyeztünk.

   A nagy egyezkedést követően kitöltötte Taki az adatlapot, aztán már csak néhány mondatot válthattak, mert jött a smasszer türelmetlen utasítása.

   - Elég a pofázásból, jöjjön vetkőzni!

   A harminc nap valóban pikk-pakk leketyegett, a Gyufa segge is ugyanolyan szűz maradt a börtön után, mint amilyen előtte volt. Hálálkodott is a Mindenhatónak, amiért olyan kurva rondának teremtette, hogy még a legdeformáltabb lelkű buzik sem akarták megkefélni a sitten.

   Ígéretéhez híven Gyufa első útja a szabadulást követően a Rigóba vezetett.

   - Szevasz Pultoskám!

   - Szevasz! Mi van veled, Gyufa? Meggyógyultál? Aszonták, hogy tüdőszanatóriumban vagy.

   - Ott voltam, Pajti, de túléltem. Itt az idő, hogy alaposan berúgjak. Úgy érzem ettől a nagy tisztulástól, hogy most meg agysejt túltengésem van. Életemben nem olvastam annyi könyvet, mint ebben az egy hónapban. Mingyá’ szétnyomja a fejemet a sok agysejt. De nem gond, elintézem őket. Adj egy sört meg egy feles szilvát! Majd a végén fizetek.

   - Tessék, igyál! Rád fér. Ki vagy simulva, mint a babapopsi, mielőtt még kiszívta volna a pisi.

   - Hát, igen. Jut eszembe! Volt itt ma már a Taki? – puhatolózott Gyufa.

   - Látszik, hogy a szanatórium előtt vagy fél évig nem voltál itt. Miért mindig csak a Pecsenyésbe jársz? Nem volt itt a Taki. Már hét hónapja valahol az Alföldön dolgozik. Nem jár haza, csak leveleket írogat. Aszongya, hogy kurvajó az a környék, és emiatt nem is akar hazajönni, amíg le nem jár valami szerződése, vagy mi a tököm.

   - Valóban? – nézett a pultosra hunyorogva Gyufa, mintha koncentrálna valami rejtély megoldására.

   - És mikor jár le az a szerződés?

   - Másfél évről szól, úgyhogy majd tizenegy hónap múlva.

   - Értem – vakargatta az állát Gyufa, s közben azon morfondírozott magában, hogy akkor most kinek is kéne bebaszatni a másikat?