Van egy hely, ami olyan akár egy kihalt nagy és hatalmas pusztaság.Senki nem tudja, hogy hol van, nem lehet odatalálni, de ha mégis valaki arra jár, nem jut ki onnan soha többé.

Azon a helyen van egy kis ház, körülötte nagy zöld füves táj, temető, erdő, mező és egy patak.

Ott él egy vénember, Ádám.

Mindennap kimegy a patakhoz fürödni és onnan hordja a vizet.Nem éhezik, mert mindennap talál valami élelmet.

Egy napon aztán szörnyű vihar támadt, olyan, amilyen még soha nem volt ezen a helyen.

Itt mindig nyugodt volt az ég és halk.A Nap volt Ádám barátja és este a Hold, akivel mindennap beszélgettek.

Ezen a napon Ádám a házban maradt, mert kint süvítő zord szél fújt és az eső úgy esett, mintha megőrült volna.

Vize nem volt, se élelme.Nem tudott kimenni és estére már az ájulás kerülgette.

Nem bírta tovább és lefeküdt aludni.

Az ég egyre haragosabb volt, szórta a villámait s a víz hadsereg sem adta fel a ház ostromát.

Ádám érzett valamit, valami különlegeset, mintha az Isten évezredek múltán újra rátekintene.

- Mit akarsz Uram? kérdezte halkan suttogva, az ég felé nézve.

Senki nem válaszolt, gondolta, hogy talán ez valami jó is lehet.

Ádám az ágyban fekve elaludt.

Hirtelen az ég nagyot dörrent és az egyik kóbor villám eltalálta a házat.

Ekkor Ádám felriadt és kivetődött az ágyból.

A füst hirtelen fehérré változott, majd egy alak formálódott ki belőle.

Egy öreg ember állt fel a fehér füstből bottal a kezében, ruhája talpig rikító fehér volt, arcát fény takarta.

- Ki vagy te? - kérdezte Ádám csodálkozva.

- Ádám, itt az ideje, hogy most én ringassalak álomba.

Ádám összecsuklott, a világ elhomályosodott körülötte és szemeit lassan lecsukta.

Néhány perc múltán kitisztult minden, de nem otthon volt, hanem egy csodálatos helyen, ami ismerős volt a számára.

Az Isten a botját nyújtotta segítségül Ádámnak, hogy fel tudjon állni.

- Ez itt a Paradicsom? - kérdezte Ádám.

- Igen, ez az a Paradicsom, ami örökre a tiétek lehetett volna.

Ádám el szégyellte magát és nem szólt addig amíg az Úr nem kérdezte.

Csodálkozott az ismerős tájban, követte az Urat egészen messzire, majd egy ismerős nőt látott meg az egyik fa mögül.

A nő öreg volt, de Ádám felismerte őt.

Éva volt az tudta jól.

- Éva! - kiáltott, de nem figyelt senki.

- Nem hall téged, habár itt vagy, de az az Ádám a házukba van.

Ha nem ettél volna az almából és nem hallgattál volna Luciferre, akkor ez mind nem történt volna meg. -

mondta az Isten.

Ekkor egy daliás férfi sétált a patak felé.

Ádám még sosem látta őt, de szerette volna megtudni ki is az.

- Gondolom érdekel, hogy ki is ő?

Ő Ábel. Káin meghalt a születésekor, ő nem való a paradicsomba.

-Miért halt meg? - kérdezte Ádám.

- Mert a te valódi világodban megölte Ábelt.

Káin Luciferrel van odalent.

Ez az a Paradicsom, ahol ti sosem ismertétek meg a tudást és...ezért vagytok boldogok.

Ádám ekkor elájult és saját lakában tért magához.

Gyűlölte magát és az életet, majd úgy döntött, hogy a nagy és hatalmas vihar ellenére, kimegy a házból.

Kitörte az ajtót, kilépett és szembe akart szállni az éggel.

Isten tudta, hogy meg kell halnia Ádámnak és egy villámot dobott reá.

A táj ami eddig valós, csodálatos és nyugodt volt az most megszűnt létezni.

Ádám a mennybe került, mert feláldozta magát az Úrért.