Másnap álmos reggeli fény világított be az ablakon. Az emeletesházak ablakai szépen sorban kitárultak, s hol álmosan bámészkodó lakók dugják ki a fejüket, hol pedig csak a tegnapról meg nem száradt nadrág van kiterítve.  A zebrán álldogáló kismamák, szorosan megmarkolt babakocsikra szegezték tekintetüket. Közben ijedten nézelődtek körbe, ugyanis az előttük elhaladó autók elviselhetetlen füstje szinte babakocsi nagyságúra terjedt. Majd amikor a lámpa fénye pirosról immár zöldre váltott, szélsebesen indúlnak el a túlsó járdára. Borongós tekintettel néznek maguk mögé és némán szitkozódnak.
   Niki a szombat reggeli bevásárlását folytatta a zöldségpiac barátságos légkörében. Szeretett oda járni vásárolni, mindenki ismerte és kedvelte is Őt. Összetartottak az emberek és ez az amiért Nikit mindig elvitték oda lábai. Niki alaposan végignézte a listát és boldogan vette tudomásul hogy a mai napon van Róbert névnapja. Tehát az ajándék lesz az utolsó megálló.
    Amikor elfordúlt hátra, hogy megpillantsa mennyien ácsorognak a sülthalas büfénél, ekkor váratlanul egy kedves ismerősbe bukkant. Egy régi jó barátjába akit még a kollégiumból ismert meg. Niki azonnal elfordúlt a halas büfétől és hátrasétált kedves ismerőséhez. Egy borus arcú, világoskék szemű férfi volt az illető, akinek Niki hangosan köszönt.
 - Szervusz Dénes!
Az első köszönésre a férfi felfigyelt és a hang irányába forditotta a fejét. S megpillantotta a mosolygós szemű Nikit, aki ha nem lett volna annyira felpakolva zöldségekkel, öleléssel köszöntötte volna a férfit.
 - Szia.-bólintott a férfi. -Te mit keresel itt?
  Nos a jelen körülmények elegendő okot adtak a derüs beszélgetésre. A Nap reggeli fénye, hosszú aranyló csíkokban világított be a piactérre, színt adva ezzel a sok sok embernek és még derüsebbé varázsolta a sok szép eladásra váró virágokat. Egyedül Dénes arcára nem tudott egy csepp mosolyt sem varázsolni. Továbbra is rideg tekintettel és fagyos arccal nézte Nikit.
 - Éppen a férjem névnapjára készülök venni ajándékot. De még nem tudom sajnos hogy mit vegyek.
Dénes vetett néhány lesújtó pillantást  a nő kezében lévő szatyrokra azután kérdőre vont tekintettel emelte fel a fejét.
 - Nem is tudtam hogy ma van Róbert névnapja. Ha ezt tudom, jómagam is veszek neki ajándékot.
Erre Niki elmosolyodott. Ragyogó tekintetében, családszerető boldogság csillogott, amit Dénes hiába is próbált kifürkészni, nem tudta egyszerűen kikövetkeztetni. Tisztán emlékezett arra a napra, amikor a két helyes férfi, Róbert és Ő maga udvarolni kezdett Nikinek. Nagyon rég volt az már, még általános iskolás éveikben. Azok az évek, amikor olyan szabadok voltak mint a madár, éltek a fiatalokkal teli életben, s a világ középpontjának érezték magukat. Szombatonként is kellett iskolába menniük, sokan emiatt úgy köszöntek el egymástól a "kellemes hétvégét" helyett hogy "kellemes vasárnapot".
    Éppenséggel egy iskolás szombati napon történt esemény, amikor a gimnáziumban a szünetek csendesek voltak. Arról azonban senki sem vett tudomást hogy két gazember diák folyton megszegte az iskolában előírt szabályokat. Lógtak, késtek órákról, legfőképpen a hétfői nulladikról folyamatosan, ám azonban megvolt a magukhoz való eszük. Róbert és Dénes legjobb barátok voltak. Ősz vége felé közeledett az évszak, úgy október elejei napokban jártak tehát még a nagyszünetükre nagyon sokat kellett várniuk. Ezeket a nagy szüneteket mindig rosszalkodással, csinos lányok után való fütyüléssel töltötték. Azonban volt egy lány, aki nem csak hogy vissza is fordúlt a két fiú fütyülésére de vissza is mosolygott. Lévai Nikolett volt az a lány. A két ifjú pár szerelme nagyon fiatal koruk óta tartott. Az unalmas iskola utáni napokon, délután négy órakor találkoztak egy törzshelynek becézett parkban, majd ott, egymás nyakába esve, szerelmes csókokat nyomtak egymás ajkára. Róbert és Niki sokak szerint is egy összeillő pár volt. Csak Dénes nem értett ezzel egyet. Ugyanis Niki iránt érzett szerelmét mindig is el kellett titkolnia, s olykor amikor csókolózni látta a két fiatalt, eltitkolt érzelme apró parazsakként ugráltak benne.
 -Kedves Vagy Dénes!-nyugtázta egy boldog mosollyal Niki. -Na és Te? Mit szeretnél venni?
Dénes az ajkára harapott, majd lábujjhegyre állva felágaskodott hogy megállapítsa mennyien állnak előtte a sorban. Majd gondterhelten felsóhajtott.
 - Ha így haladok, semmit. Amúgy sem volt szándékomban Nórát meglepni, ugyanis tegnap rémesen összevesztünk.
A férfi ezt olyan mély és gonosz hanggal említette, hogy a vele szemben álló Niki hátán  a hideg futott végig. Szemei elkerekedtek és torkán nem akart kijönni egyetlen kérdés sem. Még az is megfordúlt a nő fejében, hogy félrehallotta. Dénes soha nem veszne össze Nórával, jól ismerte mindkettőjüket Niki. Mindig meg tudták beszélni a gondjaikat és se Nórát  sem pedig Dénest nem ismerte meg hirtelen haragúnak.
 - De miért?-dadogta Niki. - Mi volt a probléma?
Erre Dénes csak legyintett. Majd mintha rettenetes keserű ízt érzett volna szájában, elhúzta a fejét. Mintha ez azt jelentené, hogy ezt a vitát még nagyon sok ilyen fogja követni. Ennek ellenére viszont volt lelki ereje beszélni róla. Niki pedig figyelmesen hallgatta.
 - Tegnap este várt engem. Azt mondtam neki hogy osztálytalálkozóra megyek. De miután elmentem, állítólag egy volt kollégista társam csengetett fel hozzám. Engem keresett. Tehát így buktam le, látod Niki én még hazudni sem tudok!
    Dénes mérgesen az orra elé fújt, haragos kék szemeivel pedig közben az előtte álló hosszú sort figyelte, ami egy centit sem haladt előre. A férfi arcát fáradt düh borította el, amiről Niki azt szűrte le hogy sajnos ezután is lesz még vitája Dénesnek és Nórának.
Mintha valaki egésze más személyt látna, egykori jó barátja haragos tekintetében. Egy olyan férfit, aki csupán kényszerből akar otthon lenni, miközben készakarva cserben hagyja családját és közben más ügyek lebonyolításával foglalkozik.
 - Hol voltál?-kérdezte fagyosan Niki, aki már nagyon sokat sejtett. Niki azon különleges emberek közé tartozott, akinek gondolat olvasó készsége elől senki sem menekülhetett el. Ezzel pedig Dénes tisztában is volt.
 - Nem kell neki elmondani. Nem  rá tartozik!
Niki mérgesen fújt egyet maga elé. Majd kelletlenül megcsóválta a fejét amikor, már mindent tudott a férfi tegnap esti találkozójáról.
 - Ha ez nem Nórára tartozik, akkor kire? Ő az egyetlen akiben megbízhatsz vagy már elfelejtetted?
Dénes teljesen más témára szeretett volna áttérni, de mivel szörnyű gondolatait immár Niki kiolvasta a fejéből, már nem volt rá lehetősége.
 - Nóra a feleségem! De nem a bajtársam akinek a lelkét fájdalmakkal kelljen töltenem!
Dénes hiába is próbálta Nikit lebeszélni erről a témáról, egyszerűen nem tudta. Ez a nő annyira családszerető volt hogy semmi mást nem tartott fontosabbnak az életében mint a férjét és a kisbabáját.
 - Dénes! Nem is kell ahhoz fájdalmakkal tölteni a lelkét, mert meg tudod vele beszélni higgadtan is! Erre összeveszel vele? Ez neked megoldás?
Dénes érezte hogy hamarosan kihozzák a sodrából. Mérgesen a saját combjára csapott és elvesztvén a fejét, kiabálni kezdett a piac kellős közepén.
 - Az Isten szerelmére, én nem akarok rossz ember lenni! Nem akarok bántani senkit, csak azért mert nem vagyok olyan mint minden ember! Én nem ilyen életért küzdöttem éveken keresztül! Nem ilyen életért!
   A tömeg, - ami nem csak mellettük, de körülöttük  állt a piactéren- hirtelen elhallgatott. Minden ember meghökkent arccal figyelte Dénest, ám akivel találkozott a férfi szikrát hányó tekintete, azon nyomban rémülve fordúlt el.
Niki nagyon meglepődött az imént Dénesen, hiszen ilyen formában még sosem látta. Ha nem látná, nem is hinné el hogy a férfi dühöngeni is tud. Méghozzá éppen azzal a nővel akit már évek óta ismer.
 - Igen, tudom.- tette rá Niki puha kezét, Dénes bal vállára. - De értsd meg hogy Nórának nagy szüksége van Rád! A picinek is!
    A kínos piaci bevásárlás után Niki szerencsésen megúszta a hazafelé tartó gyaloglást. Reggeli találkozó után, Dénes úgy gondolta elviszi autójával hazáig Nikit, elvégre kiabálásának ellenére is még barátnak tekinti. Túlságosan is jól megvoltak egymással ahhoz, hogy egy buta ügy miatt összevesszenek.
   Niki gondolatai azonban csakis, Dénes fejéből kiolvasott ezüst szemű férfin forogtak. Azt is sikerült kiolvasnia barátja fejéből, hogy egy maffia tagja az amerikai származású férfi. Ennél többet azonban nem tudott kiolvasni ugyanis amikor Dénes rájött hogy a nő használja ellene a képességét, azon nyomban félbehagyta a tegnap estéről visszatérő gondolatait, így Niki többet nem tudott meg. Mielőtt hazaért volna, előtte felszaladt Dénesék lakásába. A férfi, Nórával szintén egy emeletesházban lakott, ami közvetlen ott volt Róbert és Niki emeletesházával szemben.
Amikor felértek a lakásba, Dénes letette a piacon megvásárolt szatyrokat a konyhába, addig Niki lassan besompolygott a szobába hogy megpillantsa a kiságyban alvó újszülött kislányt. Dénes és Nóra első szülött közös gyermeke, Juhász Dórika. Niki majdnem elolvadt a kislányt megpillantva. Aranyos kerek arcocskájával és egérbarna szemeivel pont az édesanyjára ütött. Niki óvatosan megcsiklandozta a kisbaba hasát, aki vidáman felnyögött, majd nagyranyílt szemecskéivel Nikire nézett. S rájött hogy  nem az anyukája áll a kiságynál,  hanem más. Niki ekkor közelebb hajolt a kisbabához és adott az arcocskájára egy puszit. Arca üde és jóillatú volt. A puszi után, Dórika lehunyta pici szemeit és pillanat alatt elaludt. Nyugodt kisbaba volt, nem kezdett el nyöszörögni Niki láttán. Ilyen szép kislányt, öröm lesz majd tinédzser korában majd megcsókolni. Niki tiszta szívéből remélte hogy kisfiának ez sikerülni fog.
    Amikor hazaért, férje boldogan várta. Róbert azonnal magához ölelte Nikit, majd elvette a szatyrokat a kezeiből és letette őket a konyha székeire. Adott feleségének egy szerelmes csókot s megfogva a kezét, bevezette a szobájukba. Niki előhúzta ekkor a háta mögül, férjének vett illatszeres dobozt amit Róbert névnapjára szánt. A férfi nagyon megörült neki, és arcán boldog könnyek kezdtek hullani. Niki a kedvenc parfümjét vette meg Róbertnek, amit a férfi még egészen fiatal korában árult el Nikinek. Tisztában sem volt vele mennyire csodálatos reggelt varázsolt ezzel neki felesége. Az ajándéknak természetesen nagyon megörült de legfőképpen a szándéknak, hogy mindig felejthetetlenné teszi neki felesége az ünnepnapjait. Erősen és szorosan összeölelkeztek, belegondolva abba hogy mindketten mennyire nagyon szeretik egymást. Róbertet és Nikit valójában egymásnak teremtették s ezzel sokan így is vannak. Megigérték egymásnak hogy a mai napon csakis egymásé lesznek. Niki se ment sehova és Róbert is nemet mondott barátai hívására, akik nem feledkeztek meg barátjuk névnapozásáról.
     Békében és szeretetben telt ez a nap. Niki nagyon finom ebédet főzött férjének és hozzá kedvenc süteményét sütötte, melynek ínycsiklandozó illatától még a járdán sétálók is fel-fel kapkodják tekintetüket az emeletesházra. Az finom ebéd után összebújtak, s felelevenítették fiatalkoruk emlékezetes pillanatit ismét, elvégre egy emlékben mindig lesz egy pillanat amit szívesen felidéz az ember. Mint ahogy szerelmük, úgy az idő is derüs volt, száz ágra sütött odakint a Nap. Róbert levitte a babakocsit a hosszú lépcsőházon majd, kint a napsütéses parkba leérve, utána hozta Niki a karjaiban Krisztiánt. A pici baba érdeklődő szemecskékkel figyelte a magasban repkedő madarakat és a park focipályáján játszó gyerekeket. Niki óvatosan beletette a babakocsiba kisbabáját majd Róbert mellett szorosan lépkedve, körbe sétálták a parkot. Pontosan úgy telt ez a nap ahogyan eltervezték.
     Késő délután azonban borús felhők borították el az eget. Mintha jelezték volna hogy szörnyű vihar fog közeledni. Hirtelen a szél is felerősödött és lengetni kezdte a magas fák lombkoronáit a parkban. Az emeletesház nyitott ablakait, mintha láthatatlan ököl kezdte volna el csapkodni. A feltámadó szelek, üvöltő szellemekként lebegtek körbe körbe. Róbert rosszat sejtően nézett ki az ablakon, és szinte megrémült az égbolt láttán. Már nem is sötétkék hanem szinte fekete színű volt, fekete felhők hada sorakozott oda föléjük. Niki finoman ráhelyezte a férfi vállára tenyereit majd maga felé húzta.
 - Ne haragudj Róbert, de most el kell mennem.- felelte bánatos arccal Niki.
Erre Róbert értetlenül mozgatta szemeit és azt se tudta hirtelen zavarában hogy mit mondjon.
 - De miért? Ilyenkor veszélyes odakint lenni!
 Niki ismét kinézett az ablakon és hatalmas szemekben hulló esőcseppeket látott, szélsebesen esni. Majd nehézkesen felsóhajtott és csak a vállait vonogatta.
 - Tudom. De Dénesnek megigértem hogy elkísérem egy találkozóra.
 Róbert szemei úgy elkerekedtek erre, mintha egy szellemet látott volna maga előtt. Pedig csak felesége állt vele szemben és nem éppen béke tűrő arccal.
 - Tessék?- hebegte Róbert.
 - Jól hallottad!- bólintott türelmetlenül Niki. -Dénes ma este találkozik valakivel, aki csak a ma estére tudja Őt fogadni. Én pedig megigértem neki hogy elkísérem!
   A férfi belesüllyesztette arcát izzadt tenyereibe, és egy pillanatig némán állt felesége előtt. Hirtelen olyan rossz érzés kapta el, hogy szíve erősen verni kezdte, még mellkasa is megrezdült tőle. A férfi csontjai fájni kezdett annyira mélyen hatolt benne, imént észlelt rossz érzése. Majd váratlanul a rossz érzést, látomás váltotta ki. Amikor rémülten megpillantotta látomását, azonnal Nikire förmedt és minden gondolata arra ösztönözte feleségét hogy ezen az estén maradjon itthon.
 - Halaszd el kérlek! Mond azt hogy beteg vagy és megfáztál, vagy más dolgod akadt! Ha akarod, megmondom neki én, de ma este nem mehetsz el!
Niki értetlenül pislogott férjére akinek már könnyei is hullani kezdtek. Nem csak a férfi könnyek, hanem Róbert testének váratlan remegése volt az ami megijesztette Nikit. Róbert nem szokott ennyire zavarba jönni, egyszerűen szörnyű volt így látni Őt.
 - De Róbert, Te ezt nem érted!- vágott a szavába Niki. - Dénes jó barátom és neked is! Miért okoznék neki csalódást, egy rossz idő miatt?
 - Mert nem mehetsz el és kész! -emelte fel a hangját Róbert és életében először látta megijedni feleségét.
 Niki valóban nagyon megijedt amiért Róbert felemelte vele szemben a hangját. De a férfi nem talált más módszert arra, hogy Niki rá hallgasson.
 - Nem ismerek Rád!- csóválta a fejét Niki.
 A férfi már tudta jól, hogy ennek a beszélgetésnek a vége nem lesz valami derüs hangulatú, tehát már késő volt mentegetőzni.
 -Akkor nagyon szépen kérlek, figyelj most rám! Nagyon de nagyon! Ezt a mai estét én már láttam! Dénes és te, a mai estén meg fogtok halni! Ezért nem akarom hogy kitedd a lábad a lakásból, mert nem akarlak elveszíteni! Van egy kisbabád, akinek szüksége van Rád és van egy férjed, aki melletted akar megöregedni!
    Niki rémült tekintettel kezdett hátrálni, zokogó férjétől. Nem feltételezte azt hogy Róbertnek látomási voltak, sokkal inkább hogy férje megbolondúlt.
 - Miket beszélsz? Miféle látomás?
 - Most hiába mondok Neked bármit is!- felelte Róbert, a könnyeivel küzdve. - A mai estének nem szabad beteljesülnie!
Ezután síri csend következett. Róbert és Niki fáradt tekintettel figyelte egymást, a körülöttük lévő világ pedig szinte készült véget érni. Majd végül a feleség így szólt.
 - Befejeztem az örökké való félelmet a világ iránt! Úgy akarok élni, mint mindenki más! Attól hogy te nevetséges történeteket álmodsz, még nem azt jelenti hogy nekem nem szabad kimozdúlnom ebből a lakásból!
     Róbert szíve egyre hevesebben kezdett verni. Kezdte egyre jobban érezni hogy látomása kezd beteljesülni, Nikit egyszerűen nem tudja lebeszélni a találkozóról, mintha nem is az Ő feleségével állt volna szemben. Feje görcsbe rándúlt, és nyilalva fájni kezdett s ettől a mögötte lévő kanapéra borult. Ezután már csak egy ajtó csapódását hallotta. Niki tehát otthagyta szó nélkül, mérgesen és elindúlt. Róbert mindkét kezével a saját fejéhez kapott, a fájdalomtól vicsorogva. Ekkora fej fájdalomban még soha sem volt része. Talán nemsoká szétszakad a feje, már szemei előtt elszineződött minden és minden pislogása reszkető fájdalmat váltott ki.
     Lassan azonban ellenállt minden fájdalomnak és kinyitotta szemeit. Egy fiú állt előtte a szobában. Egy fiú, akinek barna tekintetében keserves gyermekkor és reménytelen jövő látszott felgyulladni. Arcának állása, sikertelen küzdelmekről és az élet nagy csalódásairól árulkodott. Róbert közelebb sétálva, megvizsgálta  a fiút és rájött hogy saját magával állt szemben. Azzal a Róberttel, akinek az életében nem jelent meg a nagy szerelem, és nem tűnt fel benne Niki sem. Majd hangokat hallott a fejében. hangokat, melyek kínosan gyötörni kezdték, és még levegőhöz sem hagyták Őt jutni.
   " Te leszel a következő! A lelked segítségével újabb esélyt fogok kapni! Azt ajánlom, készülj fel! Mert csak egyvalami állíthat meg engem! "
   Róbert összeesett. Nem a fájdalomtól, hanem a mondat amely elhangzott a fejében, egyszerűen megszédítette Őt és már nem volt képes tovább kétlábon állni. Teste reszketni kezdett, és görcsbe rándúlva feküdt hanyatt a földön. Elfelejtette hogy ki is Ő valójában és hogy hová tartozik. Majd hallk lépéseket hallott, maga felé közeledni. A léptek zaja gonoszságról és kegyetlenségről árulkodtak neki. Majd ismét megszólaltak azok a hangok a fejében.
   " Ettől a pillanattól fogva, te közénk tartozol! Jogod van dönteni! Vagy szolgálni fogsz engem és társaimat, vagy pedig ellenünk fordúlsz és örök reménytelen harcba szállsz, mint ahogy a Kolónia eddigi összes tagja! Azt ajánlom Neked, mindent felejts el ami számodra kedves! Mert amilyen élet te rád vár, ezekre a dolgokra ott nem lesz szükséged! Az időd meg van számlálva, a döntés a tiéd! "
   Róbert hasra fordúlt és szemeit nem tudta kinyitni. De valami megragadta a vállát és egyetlen mozdulattal visszafordította testét hanyatt fekvésbe. Nem tudta ki volt és miért tette, és szemei hiába voltak nyitva, csupán többezer színt látott maga előtt egyetlen foltban. Majd jéghideg tenyér érintését érezte a saját mellkasán. Próbált volna ellenállni, ugyanis a tenyér valóban olyan hideg volt akár egy jégdarab, de nem bírt. S a gyötrő hangok ismét hallatszódtak.
   " De hiszen te már döntöttél is! Te közéjük tartozol és nem közénk! Te vagy az! Te vagy az, akiben már él egy másik személy. A lelked nem lesz az enyém, sajnos még nem. De tudok várni és a társaim is! Ha eltelik 17 év, visszatérünk hozzád és akkor neked már nem lesz elég erőd megállítani! Könyörtelen jövő vár rád Róbert! Nem lesznek barátaid, nem lesz melletted Niki sem és teszek róla hogy a fiad ne tudjon minket megállítani hanem ellened fordúljon! "
   Róbert alig bírta kinyitni szemeit. Mintha több kilós ólom súlya nehezült volna rá. Egy nála magasabb, hosszú kócos hajú férfi állt fölötte. Arca vékony, csontos volt akár egy éheztetett emberé. Tekintete, hajához hasonlóan csokoládébarna színű volt, és csak úgy szikrázott belőle a gyűlölet. A férfi el nem mozdúlt Róbert testétől, ott állt mozdulatlanul fölötte. Testén, mintha hullámok lebegtek volna, végtagjai nem látszódtak, csupán egy lebegő testalkat.
   " Én szólítottalak meg Téged! Mindent tudok rólad, és a Kolóniáról! Nagyon régen volt már, hogy jómagam is a tagja voltam. De nagyot csalódtam, azt hittem képesek lesznek befogadni engem, de tévedtem! Gyáván elfordúltak tőlem és többé nem foglalkoztam velem! "
   Róbert reszketett a földön fekve. A különleges férfinek, nem mozgott a szája mégis tisztán hallotta minden egyes mondatát. Tekintetével mintha egyre nagyobb fájdalmat okozna Róbert fejében, olyan bosszúsan nézett. Majd akár a hal a vízben, egy rettentő gyors mozdulattal helyet változtatott. Immár nem Róbert fölött, hanem éppen a szoba túlsó oldalán állt. De még így is hallani lehetett suttogó hangját.
  " Én voltam az egyedüli, aki nem vérszerint tartozott a Kolóniába. Különleges voltam, és emiatt magányos, úgy ahogy minden hozzám hasonló. Nem kell neked ezt megmagyaráznom, hiszen tudod milyen érzés! De éppen ezért is jöttem ide hogy ennek véget vethessek! "
    Róbert próbált energiát venni magán, s felállt. Nem akart még csak a különleges férfi szemeibe sem nézni, de mégis megtette. Valóban nagyon gyors volt, és a szoba végében állt, de amikor Róbert talpra állt, egy újabb mozdulattal már csak néhány centire Róberttől, közelebb került.
 " Tudni akarod hogy ki vagyok, ugye? "
  Ebben a pillanatban, Róbert tisztában volt azzal,hogy nem emberrel van dolga. Egy embernek mozog a szája ha beszél és nem hullámzik a teste. Még ha mozogna a szája, nem is lenne annyira ijesztő.
 " A nevem, Sztratinszkij Andor! Egy magányos, árva gyermekből lett bosszúra éhes démon, aki képes mindenre csakhogy véget vethessen a nyomorult életednek, s ezáltal a Kolóniának! "
   Nagyon komoly gondolatok hallatszódtak Róbert fejében. A férfi annyira megijedt, hogy görcsbe rándúlt minden izma, és mint egy kocsonya úgy rángatózott. Nem ember, hanem démon volt az aki megfenyegette. A vele szemben álló démon, mégközelebb került hozzá, Róbert pedig a görcstől nem tudott moccanni pedig ösztönösen ugrott volna odébb.
" Egy szép napon, egyém lesz a lelked! Mert ha megkaparinthatom, többé nem kell árnyékként kísértenem! Hanem ismét életerős testben, folytathatom amit nagyon régen abbahagytam! Kiírtom a Kolóniát! "
  - Ha engem sikerülni is fog...-dadogta rémülten Róbert, s még saját maga is meglepődött hogy vissza mert válaszolni a bosszús démonnak. - A fiamat nem fogod tudni legyőzni! Mert Ő is különleges!
Andor erre összerezzent. Démont látni igen nagy szó, de látni megrémülni, megmagyarázhatatlanul furcsa dolog. Arca, mintha mégvékonyabbra húzódott volna össze, és a csontok kidülledtek az oldalán. Majd hirtelen a kis babaágyra szegezte, éles tekintetét és egy jódarabig szótlanul figyelte. Végül ugyanolyan rémülten vezette vissza szemeit Róbertre.
  " Való igaz, különleges! Készítsd hát fel, számítani fogok rá! Mégvalami! A látomásod, amit a feleségedről szólt, miattam láttad! Csodás dolog a különleges képesség, főleg ha mások hallucinálására tehetsz szert! Még találkozunk, Róbert! "
    Majd felébredt. Azt hitte csak rosszat álmodott. A földön feküdt, gyűrött ingjének gombjai a földön hevertek, testén pedig mintha szétszaggatta volna valami a ruhát. Odakint még mindig zuhogott az eső, de fekete felhők helyett már csak világosabb eső felhők látszódtak. Nagyon rosszul aludhatott és a feje is belefájdúlt amikor felkelt a földről. Amikor kinézett az ablakon, rendőrautók hadát látta állni közvetlen az emeletesház előtt.            Nagyon rossz érzése támadt a kék-fehér autók láttán. Ekkor a szívéhez kapott, mert valaki kopogni kezdett ajtaján. Egy rendőr volt az, aki nem csak csurom vizesen elázva, de elszomorodott arccal üdvözölte Róbertet majd nehezen megfogalmazva mondanivalóját, levette fejéről a kalapot.
 Róbert nem akart hinni a füleinek. A tegnap éjszaka beteljesült, ahogyan előre látta. Teste ismét remegni kezdett és lábai összecsuklottak. A lakása ajtajának egyik félfájára borult és olyan hangosan sírt hogy zengett tőle a lépcsőház. Niki és Dénes autóbalesetben az életét veszítette.
     Ettől a perctől fogva, neki most döntenie kell. Van egy kisbabája, akit nagyon szeret. Vagy beadja Krisztiánt egy nevelő otthonba, - s később felcseperedve vakon kérdezősködni fog igazi szüleiről - vagy hatalmas lelkierőt gyűjt, és egyedül vállalja kisbabája felnevelését. Méghozzá azzal a borzalmas gondolattal hogy életének igaz szerelme meghalt. Most Róbert előtt egy próbatétel állt. Neki most kell az életben bizonyítania, bármekkora fájdalom is lakozik  benne. Ugyanis Csikós Krisztiánnak szüksége van az édesapjára.

                      ( A következő fejezet címe: Napjainkban )