Egy igazán kellemetlen nap

   Épp, hogy csak vánszorgott a vonat.

   - Jól van, semmi baj. Max. ötszáz méter lehet még – mondta Géza, pedig egyedül volt a kabinban. Kínjában kezdett már magában beszélni, hogy ezzel is megpróbálja visszatartani a hasmenését.

   Három órája utazott Pestről Kanizsára, mikor először fortyantak a belei. Eleinte még csak négy-öt percenkét jöttek a tolófájások, aztán negyed óra elteltével már egypercesekké váltak. Tudta, hogy a menetidő három és fél óra. Azt is tudta, hogy a vonaton nem fog bemenni a klotyóra, mivel nem akarja sem lehányni magát, sem összekenni valami régóta ott figyelő maradékkal. Fölé is guggolhatna a W.C.-kagylónak, viszont ahhoz kapaszkodnia kellene. Na, azt aztán tényleg soha! Ki tudja hányan turkáltak a valagukban meg itt-ott, ilyen-olyan szándékkal, és milyen kézzel tapogatták a kapaszkodót! ...Soha!

   - Ok, még háromszáz méter.

   Majdhogynem lépésben haladt el a szerelvény a NAGYKANIZSA feliratú vasúti tábla mellett.

   - Még kétszáz méter. Miért pont most kell buzerálnotok azokat a kurva síneket?! – szidta őrjöngve a pályamunkásokat a sokkos állapotban lévő Géza. – Piszkos mocskos vasutasok! Basznátok meg azt a marhát, aki kirakta a lassújelzést!

   A mozdony lassan behúzott a peronok közé, már csak a kocsiknak kellett beérni, hogy megállhasson a vonat. Géza úgy ült, hasát fogva az ülésen, mint aki éppen szülni akar… ami azt illeti, tényleg valami hasonlóra készült. Mindenesetre, ebben a pillanatban ő pont ilyennek képzelte az áldott állapot utolsó perceit.

   - Igyekezzél már te kibaszott mozdonyos állat! – sziszegte. – Júújj, ti szarkeverő kurva egek… könyörüljetek!

   Végre beért a vonat. Az utolsó métereket már nem várta ki Géza, leugrott és futott az állomás épületébe. Száz kiló, kopasz fej, tetoválások, atlétatrikó, rövidnadrág. Ez volt ő. Az emberek félreugrálva adtak utat neki, nehogy elgázolja őket.

   Géza, világéletében úgy volt vele, ha nyilvános W.C.-re kényszerül, akkor csak és kizárólag a nőibe mehet. A NŐK feliratú ajtó mögött is undorító környezetet talál az ember, de még mindig sokkal elviselhetőbbet, mint a FÉRFIAK felirat mögött… Itt legalább nincs körbehugyozva minden.

   Saját szemléletének megfelelően, azonnal célba vette a női klotyót. Berohant. Nem volt bent senki.

   - Úristen! Nincs papír! – látta rémülten, miután az összes fülkébe benézett.

   Átrohant a másikba: FÉRFIAK. Itt sem volt bent senki. Egymás után, villámgyorsan tépte fel az ajtókat. Nem talált papírt.

   - Kúúúrva anyátokat!!! Mocsok állatok!

   Kirohant, az ajtót majd leszakította. Egy másodperc alatt körülnézett, majd odavágtatott a legközelebbi padhoz, amin öt fiatal üldögélt. Középiskolások lehettek. Tele volt hasonló kölykökkel az állomás.

   - Nyisd ki a táskád! – hörögte oda összeszorított fogai közül, találomra az egyiknek.

   A szegény suhanc, látva az őrületet Géza szemeiben, mintha egy fegyveres rablónak engedelmeskedne, tette amire utasítva lett.

   Alig, hogy kinyílt a táska, Géza rögtön kikapott belőle egy nagyalapú spirálfüzetet, kinyitotta, belemarkolt és kitépet legalább nyolc-tíz lapot. Nem volt ideje megköszönni, sprintelt vele vissza a nőibe.

   Még mindig nem volt bent senki. „Hála a Magasságosnak!” – gondolta. Letolta a gatyát, berogyasztott aztán hálálkodva nekiállt megkönnyebbülni. A nagy hálálkodás közben pedig gyűrögette a füzetlapokat, hogy kicsit közelebb kerüljön a lágyságuk a valódi klotyópapíréhoz. Gyűrögetés után gondosan kisimítgatott minden egyes darabot, közben olvasgatta róluk a kézzel írott fizika tételeket.

   Végzett. Felöltözött, sóhajtott egy nagyot, lerázta a rogyasztásban, gyorskorcsolyásra durrant combizmait. Kilépett a fülkéből, kezet mosott, aztán mosolyogva utat adott egy negyvenes nőnek, mielőtt elhagyta volna a helyiséget.

   A kölykök alig mertek ránézni, mikor odalépett hozzájuk és megszólította a károsultat.

   - Kösz haver! Remélem nem fogsz megbukni – mondta neki, azzal otthagyta.

   „Átkozott fosmenés” – morogta magában miközben beült a parkolóban várakozó lepukkant Ladába.

   Kihúzta a szivatót, indított, aztán kicserélte a magnóban a kazettát. Letekerte az ablakot, visszanyomta a szivatót, elindította Bódi Margó legújabb albumát, feltekerte a hangerőt, majd az ujjaival a combján dobolva elindult, hogy otthon végre kialudhassa magát. Már vagy harminchat órája nem aludt. Konkrétan az előző napi reggel óta, ugyanis akkor indult vonattal Pestre az egyik haverjához, ahol aztán végigzüllötték az időt egészen a visszaindulásig. Illetve a hazaút első három órájában tudott ájuldozni valamennyit az ülésben - amíg nem kezdték kínozni a bélpanaszok -, de az édeskevés volt.

   „A kurva anyját annak a szemét büfésnek! – morgolódott még mindig mialatt leparkolt a lakása elé. – Most tutira azon röhög, hogy milyen jól megszopatta a vidéki hülyét.”

   Géza biztosra vette, hogy a Déli pályaudvar egyik pecsenyesütödéjében elfogyasztott májas hurka intézte el az emésztőrendszerét. Bezárta a kocsit, beviharzott a lakásba majd a W.C.-re. Az utolsó pillanatban sikerült neki ráülni a kagylóra. Úgy érezte, hogy még a harmadik szomszéd is hallotta a detonációt. Újra megkönnyebbült. Lezuhanyozott, evett néhány darab háztartási kekszet; hátha meggyógyul. Kinyitotta a hűtőben talált utolsó sört, megitta és lefeküdt.

   Este tízkor csengettek az ajtón. A mély álomból, ahogy felriadt, hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. Az viszont rögtön eszébe jutott, milyen problémái voltak a nap folyamán. Kipattant az ágyból, felrántotta a takarót és elégedetten látta, hogy nem szart be álmában. De még annál is elégedettebben vette tudomásul, hogy semmi jelét nem érzi annak, hogy rohannia kéne a klotyóra. „Ó egek, meggyógyultam” – gondolta majd indult ajtót nyitni. Hat doboz sör volt az és az öccse, Tibi.  

   - Cső, Géza!

   - Szevasz Tesó! Te olyan vagy, mint egy két lábon járó oázis.

   - Ja! Cigit viszont elfelejtettem venni. Most szívtam el az utolsót.

   Bementek és leültek a nappaliban. Tibi kinyitott két sört, Géza meg elővett egy bontatlan csomag ukrán zárjegyes Prilukit. Söröztek és cigiztek.

   - Te Géza! Hogy bírod rendszeresen ezt a szart szívni? Ez valódi tüdőlövés. És még büdös is. Kurva ruszkik, mit be nem vesz a szervezetük.

   - Jó ez, harmad annyiba kerül, mint a Szofi. Csak még sokáig legyen, aki átcsempészi.

   Mire megittak minden dobozost és elszívtak fél csomag cigit, már tizenegy óra volt.

   - Bratyó, tizenegy! Nyit a Reininghaus! Kapd össze magad! Hallottam, hogy hoztak új lányokat – lelkesedett Tibi.

   - Hát… nem is tudom. Nincs kedvem.

   - Na ne szórakozz már!

   - Pénzem sincs, le vagyok égve. Csak holnapután lesz utalás – vonakodott Géza.

   - Na és? Van nálam elég, nyugi. Különben is csak tapizni meg piálni megyünk. Én sem akarom most megdugni egyiket sem. De ha mégis kefélnél egyet, és elmegy rá minden filléred, akkor sincs baj. Két napot bárki kibír üres zsebbel.

   - Ok, legyen! – egyezett bele Géza, minden átmeneti állapot nélkül.

   Húsz perccel később már a night-club bejáratában álltak.

   - Kettő lesz – mondta Géza, köszönés helyett az ajtónállónak zord tekintettel. Ösztönösen viselkedik minden kidobóval lekezelően. Rivális hímeknek tekinti őket. Bele tette a belépők árát a kezébe, majd rá sem nézve belépett. Rögtön utána Tibi, de ő még odaszólt a kuherosnak.

   - Hogy a picsába tudsz hetente tíz centit nőni, baszod?

   - Tudod, hogy van ez, igyekszik az ember.

   Tibi erre csak hümmögött magában egyet. „Hmm… igyekszik az ember… mekkora marha.”

   Nem volt valami színvonalas hely. Pont az ilyen ruppótlan fazonoknak lett megnyitva, mint amilyenek Géza és az öccse. Hivatalosan éjszakai bárként működött, ahol csak piálni lehet és közben gyönyörködni a fehérneműben táncoló csajokban. Valójában kupleráj volt. Olcsó, magyarul általában nem tudó lányokkal. Szobák nem voltak. Ha valamelyik csajt meg akarta kefélni a vendég, akkor ott kellett hagyniuk az arcokat és testeket megszépítő, kellemes félhomályt. Kilépni a helyiségből, aztán az épületből és átszambázni az út túloldalán lévő házba, közben sasolni, nehogy valami ismerős kiszúrjon az éjszaka közepén egy alulöltözött leányzóval. Ott fogadta a párocskát egy kigyúrt, úgynevezett szobáztató, akinek megintcsak tejelni kellett. És onnantól mindegy volt már, hogy az erősebb fényben megcsúnyult kéjhölgyet kívánja e még az ember vagy nem, mert fizetni bizony előre kellett.

   Beült a két tesó az egyik, pultközeli boxba. A felszolgáló csaj rögtön ott termett, mintha csak teleportálták volna.

   - Sziasztok! Mit hozhatok? – kérdezte fülig érő mosollyal, kezében a cetlitömbbel és egy tollal.

   - Szia szépségem! Egyenlőre két Spatent, aztán majd meglátjuk – adta le a rendelést Tibi. – Látom, új luvnyákat hozott valamelyik strigó.

   - Igen, tegnap jöttek Romániából. Ezek tudnak magyarul, Hargita megyében szedték össze őket.

   - És te mikor fogsz már végre mást is bevállalni, nem csak felszolgálást? – kérdezte Géza, miközben úgy igazgatta nadrágjában a farkát, mint ahogy Michael Jackson szokta a színpadon.

   - Azt várhatod még sokáig. Nem mostanában lesz benne a munkaköri leírásomban – válaszolta, majd ellibegett a pult irányába a miniszoknyás felszolgáló.

   Úgy hat-nyolc fiatal pöffeszkedett már a fotelokban és legalább ennyi idősebb faszi. Az alkalmazottakon kívül egy nő sem volt. A fiatalok haveri körben voltak, az idősebb ürgék meg szétszóródva. A fejükre volt írva, hogy mit keresnek itt. Vagy menekülnek az otthoni egyhangúság elől; ők állítólag éjszakás műszakban vannak, vagy magányos alkeszok, akik itt basszák el az utolsó kis pénzeiket. Hacsak nem elég erős az önkontrolljuk ahhoz, hogy csak igyanak és bámulják a puncikat. Így többször be tudnak jönni, bámulnak órákon át, aztán otthon emlékezetből csinálják meg a táncos pillangót egy papírzsebkendővel a kezükben.

   A boxok választófalai egyfajta kifutónak voltak kiképezve, azon sétálgatott és táncolt az öt lányból négy, egy meg a rúd körül tekergett. Valódi akrobata mutatványokat produkált. Néha attól tartott a néző, hogy leesik és összetöri magát egy óvatlan pillanatban.

   Megérkezett a két üveg Spaten. Aztán kettő a sétálgató négy bringából.

   - Sziasztok! Meghívtok minket egy italra? – kezdte az egyik.

   - Hogyne, Bébi – mondta Géza és odaintette a miniszoknyást.

   - Mit hozhatok?

   - A szokásost légy szíves, mindkettőnknek! – mondta a másik.

   - Hogy hívnak? Vagyis mi a művészneved? – kérdezte Géza alkalmi társalkodójától.

   - Virág vagyok. És neked mi a neved?

   - Én pedig egy Géza vagyok a javából. Tudod, hogy túl jól nézel ki ehhez a csöves helyhez? – mondta, közben végigsimogatta a lány combjának belsőfelét, másik kezével meg átölelte a vállát.

   - Ne olyan feltűnően, csak ha szobára megyünk! Még idejön a kidobó.

   - Nyugi, van fegyverünk. Mit gondolsz, egy ilyen helyen miért inkább üveges söröket rendelnek?

   - Nem tudom - válaszolt Virág bájologva.

   - Azért, mert itt az a stukker. Hacsak nem elég nagy a hamutartó.

   Megérkezett a két szokásos.

   - Hogy tudjátok meginni ezt a sok teát? – pikirtkedett Tibi.

   - Miről beszélsz? – reagált bárgyú tekintettel a mellette ülő csaj. – Ez portorikoi rum.

   - Ne dumálj nekem, ismerem az itteni módszereket! Kihozzák az aromásított teát, mint rumot, én meg fizethetem kokain árában.

   - Jaj, dehogy!

   - Dehogynem, de szarok rá. Csak éppen kurvára idegesít, hogy nem az én zsebembe vándorol a haszon.

   Géza érezte, hogy egy hatalmasat fortyannak a belei.

   - ’csába! – mondta riadtan.

   - Mi van Bratyó? Úgy nézel ki, mint akinek infarktusa van.

   - Rosszabb – hajolt oda öccséhez. – Dél óta fosmenésem volt. Azt hittem elmúlt… most asszem, megint jönnek a hullámok.

   - Az fasza. Igyál egy rumot te is, az elfojtja! – mondta együttérzően Tibi, aztán túlkiabálva a zenét, odaszólt a pulthoz. – Kérek még egy rumot, de ez ne kamupia legyen! A bátyámnak lesz!

   Közben elindult egy új magyar szám. A legfrissebb divatnak megfelelő diszkóstílus.

   - Pont a kedvencem! – örömködött Géza, megfeledkezve a hullámvölgyben csikaró hasáról. – Megyek, táncolok egyet.

   Virág, mintha csak egy komoly pár lennének, követte. Tibi pár pillanatig bámulta őket és sajnálta, hogy nincs nála egy kamera, vagy kamerás telefon. Nagyon röhejesnek tartotta, ahogy dobálja magát egymással szemben ez a két, parkett ördöge. Az egyik, farmerban és trikóban, a másik, bugyiban és melltartóban, úgy kisminkelve, mintha az esküvőjére kezdték volna előkészíteni. Nem volt nagy a táncplacc, legfeljebb tíz négyzetméter. Még szerencse, hogy csak ők ketten vették igénybe, ugyanis sikerült nekik maradéktalanul beugrálni az egészet. Géza, mindig is szeretett az új diszkószámokra táncolni. Nem kell mást csinálni, csak kézzel-lábbal kalimpálni, közben a nyakát hol behúzni, mint egy teknősbéka, hol nyújtogatni, mint egy kacsa, és a többiek már hanyatt is vágták magukat, hogy milyen jól táncol. Aztán lassúszám következett. Összekapaszkodva billegtek jobbra-balra, a kéz meg ide-oda vándorolt a gerinc és a popsi között. Néha előre is odakeveredett, hogy lopva benyúlhasson párszor a frissen borotvált puncihoz. Ez így ment egészen, egy nagyon nem várt pillanatig. Újra hatalmasat morgott Géza hasa, ezzel egyidejűleg pedig még egy visszatarthatatlan fing is távozott. Hangos volt a mennyezetre erősített hangszórókból jövő zene, elnyomta Géza teljesítményét, így nem hallhatta Virág.

   - Ok Bébi, üljünk le! – mondta. Érezte, ha nem megy egy percen belül a klotyóra, menthetetlenül összeszarja magát.

   Az asztalnál már várta a rum. Leült és azonnal felhajtotta.

   - Mindjárt jövök. Ki kell ugranom a kocsiba valamiért – azzal eltűnt.

   Kint az előtérben berontott a nőibe. A férfi budi talán itt volt a legmocskosabb az országban, papír pedig esélytelen.  Mire berogyasztott, a gatyába is jutott egy kevés. A maradék, hatalmas dörgések mellett ürült ki a bélcsatornából. Gyakorlatilag fosott, mint a vízipuska. Közben azon járt az agya, hogy honnan jöhet ez a sok szar, hiszen egy hét alatt sem eszik annyit, amiből ennyit lehetne egy nap alatt produkálni. Végzett. „Úristen! Mocskos faszszopó kurvák!” – itt sem volt papír. Csak egy fémlemezből készült tartót talált a falon. Fogta, letépte, aztán, mint egy késsel, azzal vágta le magáról az alsógatyát. A tisztán maradt részekkel letakarította magát, a ruhadarabot a fekáliával együtt leengedte a csatornarendszerbe. Felöltözött, és farmertól irritált farokkal visszasétált a társasághoz.

   Ez a hullám is elmúlt. Beszélgettek, ittak, a két faszi tapizta a lányokat az asztal alatt, de főleg ittak. Öt sör és három rum után Gézát már egyáltalán nem érdekelte, hogy lenullázza a tárcáját. Kefélni akart, de nagyon.

   - Figyu, Bébi! Én megyek és kifizetem érted a lóvét annak a tagbaszakadt marhának, és jól megduglak – mondta, azzal ment és kifizette.

   Elhagyták a helyiséget majd az épületet, átszambáztak az úttesten a szemben lévő házba, ott kicsengette Géza a pénzt a szobáért. Bevonultak a gyéren berendezett, igénytelen, penészes lukba, ahol csak egy franciaágy volt minden bútorzat. A zuhanyozónak még a helye sem volt kialakítva.

   Géza, mivel nem rég esett át a részleges tisztálkodáson, így nem erőltette az előjátékot, főleg a szopáshoz nem ragaszkodott. Szép lassan - hogy a látványt is maximálisan kiélvezze -, megszabadította Virágot a leheletnyi ruhadaraboktól. Hanyatt fektette az ágyon, behajlította és szétrakta a lábait, majd ő is levetkőzött és neki kezdett, csak úgy ősemberesen. Aztán kicsit oldalról, majd hátulról, megint oldalról, és még egy kicsit hátulról, és ennyi.

   - Ennyi? – kérdezte a csaj. – Nem vitted túlzásba.

   - Mit reklamálsz? Jó, hogy azt nem kéred, hogy nyaljalak is ki. Oszd be, vagy szkreccselj egyet, amíg felöltözök! – jött a flegma riposzt.

   - Te sem hordasz alsógatyát? – kérdezte Virág, ahogy húzta fel Géza a nadrágját.

   - Dehogynem. Én nem követem a sok divatmajom szokását. Csak éppen a kefélés előtt beszartam egy kicsit. Nem volt budipapír, levágtam a gatyát és azzal takarítottam le magam – válaszolta blazírt pofával.

   - De hülye vagy – csapkodta meg a vállát mosolyogva, Virág. Nyilvánvaló volt, hogy poénra veszi. Pedig ha tudta volna…

   Géza ránézett az órájára; 02:32-t mutatott. Miután felöltöztek, édeskettesben visszaosontak a bárba, aztán a tesók, zárásig még másfél órát ejtőztek a fotelokban. Pontban négykor zárták be a kócerájt, így félötre sikerült Gézának haza keveredni. Már nem tekertek a belei. Kinézett az ablakon a munkába igyekvő emberekre. „Indul a nap. Remélem kevesebb kellemetlenséget tartogat, mint a tegnapi.” – gondolta magában, majd ruhástul belezuhant az ágyba és elaludt.