Nádi Nudi az almafa alatt

   Nádi Nudi és Homály egyfolytában süketeltek a semmiről. Folyamatosan elbeszéltek egymás mellett, ami nem csoda, hiszen már elég rendesen tele volt az agyuk. Pedig még csak reggel nyolc óra volt. Viszont szombati nap, amikor ér az ilyesmi. Péntek délutántól, vasárnap estig tart a szabadság. Csak hétköznap nem ér bebaszni, bár ami azt illeti… Krabóciában ez az íratlan törvény sűrűn áthágásra kerül. Főleg itt a szőlőhegyi pincesoron. Képtelenség ezen a helyen úgy előfordulni, hogy be ne hívjanak legalább négy-öt alkalmi fröccsözésre.

   Homály is egy ilyen gesztusnak esett áldozatul. Eredetileg esze ágában sem volt tintázni, csak körülnézni jött a domíniumára, de Nádi Nudi észrevette, amikor az ablaka előtt tolta a biciklit, és behívta magához. Valószínűsíthető, hogy némi számítás is volt abban, hogy tolva vala az a bicaj, nem pedig hajtva, de ez most nem számít.

   Nádi Nudi, ez a selypítő, jópofa fickó egyébként onnan kapta a megmosolyogtató pótnevet, hogy a pincéje előtti placcra szerkesztett egy zuhanyozót. Amolyan jól ismert, kétszáz literes olajos hordós formátumot. Miután elkészült, körbekerítette nádfonattal, amire aztán pirossal felfestette: NÁDI-NUDI. Hogy Homály honnan kapta a nevét? Gondolom, erre vonatkozóan nem kell sokat találgatni.

   Szóval, már egy órája ment a pince előtt a piálás és az értelmesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető beszélgetés. Pedig, ugye még csak nyolc volt!

   - Igyá’ Homály, igyá’ baz meg, mer’ még a végén megpimpószodik!

   - Az asszony mondta, hogy siessek haza. Nem iszok semmit, ércsé meg!

   Aztán felhajtották a fröccsöt, Nudi pedig rögtön töltötte a következőt. Kezükbe vették a poharakat és folyt tovább az épületes eszmecsere miközben Homály a felét magára borította.

   - Mingyá’ itt a metszész. Má’ márciusz eleje van. Má’ el isz készek lasszan – állapította meg Nudi.

   - Szilveszter óta nincsen borom. Nem kő fejteni. Elment a picsába az egész. Kihugyoztam mindet – mondta Homály, két csuklás között. – Na, megyek. Igen be vagyok má’ nyomva. Semmit nem iszok. Elhúzok a redvásba.

   Azzal megitták ezt a rundot is. Nudi fogta a kancsót, Homály pedig türelmesen, koncentrálva tartotta a poharát, nehogy mellé menjen.

   - Egésszégedre Homály! Told be! Jószágosz finomszágosz gyüsz be!

   Ezt is betolták.

   - Leszedem innen a fáról ezt a madáretetőt, hogy ne száradjon ki a nyáron. Miből fognak a következő télen szalonnázni a curik, ha szétszárad? – mondta Nudi, bámulva az almafa ágai közé.

   - Mondta az asszony, hogy rántott húst csinál. Hiába pofázom neki, hogy nokedli legyen pörküttel. Bassza meg a rántott húst! – mérgelődött Homály.

   - Mi az anyja picájától barnatörészesz ez a bor? Mitől? Ezt mondd meg, Homály!

   - Tennap leesett a biciklilánc, akkorát taknyótam, mint egy ló. Rajtam röhögött egy csomó hülyegyerek. A kurva anyjukat! Nem ám felsegíteni a vén marhát, röhögni rajta! Dögöljön meg ott! A saját taknyában!

   Újra kézbe került a kancsó. Homály megint csak tiltakozva tartotta a poharat, ügyelve rá, hogy semmi ne vesszen kárba.

   - Nem iszok, ércsé máá’ meg, nem iszok! Semmit! Megyek haza.

   Homály ez alkalommal sem vette észre, hogy megint a mellkasára öntötte beszélgetés közben a pia felét. A másik felét sem kellet meginnia. Ahogy emelte szájához a poharat, a részegség hatására túlkoordinált mozgásintervallumnak köszönhetően a kelleténél jobban hátrahajolt, közben csuklott egy hatalmasat - nem is csuklás volt, inkább egy hosszan elnyújtott rekedt nyekergés -, megtántorodott, hátralépett, rá egy kidobott parizeres zsemlére, megcsúszott és hangos csobbanással beleült a lavórba, amiben egy órával korábban mosogatta el Nudi az egy hét alatt felgyülemlett zsíros, penészes edényrengeteget. A fröccsöt pedig maradéktalanul a nyakába zúdította.

   Nudi pár pillanatig csak nézett meglepettségében, mint akinek pont most lopta ki a kezéből a tyúk a kenyeret, aztán visítani kezdett.

   - Juhúú, hihhííí! Te mockosz kurva élet fasza! Juhhúú, baszd meg Homály! Há’ bele ülté’ a lavórba! Hogy a picába tudtá’ bele ülni? – csapkodta a combját Nádi Nudi és közben úgy érezte, rögtön behugyozik a röhögéstől. – Moszt aztán szutyikolhat a szegged vágásza!

   - A büdös kurva életbe! Csupa moslék… meg zsír, vagy mi a pék picsája van ebben a kibaszott lavórban! Tiszta víz lett a tököm, még a valagamba is belefolyt! Tele van mindenféle darabokkal! Ejj, a kurva héccencségit! Baszd meg Nudi, belehánytál, vagy mi ez a sok nokedliféle takony? – dühöngött Homály a talajgyakorlatok bemutatása közben, melyeket a feltápászkodás mellékcselekvéseként kényszerült prezentálni.

   Mire Homály úgy döntött, hogy most már végre tesz is valamit az alkoholizálás ellen és tényleg elindul haza, nem pedig csak szóban tiltakozik, addigra gyönyörűen megszáradt a nadrágja. Azt ugyan érezte, hogy a zsíros löttytől még mindig eléggé csúszkálnak egymáson a kövér farpofák, de mostanra már egyáltalán nem zavarta. Búcsúzóul még benyelt egy fröccsöt – pedig hangosan tiltakozott -, aztán megpróbált biciklire szállni. Először az egyik oldalról, aztán a másikról. Nem jött össze. Miután mindkét sípcsontjáról lekapta a pedál a zománcot, arra jutott, hogy ez alkalommal inkább csak mankónak fogja használni a járgányát.

   - Aztán rendeszen tojózd meg az asszonyt, Homály! Ha nem áll föl, inkább cak jól ujjazd meg! Dolgozz meg a rántott húszért! – kiabált utána röhögve Nudi, s közben elégedetten nézte, ahogy távolodó ivócimborája a biciklijével egy szabályos egyenlő oldalú háromszöget zár be.

   Aznap még sokan elmentek a pince előtt, hiszen szombat volt. Ki családostul, ki haverokkal. Viszont senki nem mozgott gyalog vagy kerékpárral. Csak autóval, traktorral meg olyan megnevezhetetlen, egyszerűen csak holdjárónak elkeresztelt házilag eszkábált, Trabant vagy Pannonia motoros közlekedési eszközökkel. Motorizált világ… ez van. Nádi Nudi meg csak feküdt az almafa alatt és nézte, ahogy fel s alá jár a sok ember.  Szerette volna, ha megáll valamelyik, de nem tették. Hiába kiabált oda mindegyikhez, a csotrogányok zajától nem hallhatták. Csak feküdt féloldalt felkönyökölve és figyelte a pince előtt lévő útszakaszt. Ha látképbe került valaki, úgy integetett, mint május elsején, de nem álltak meg, csak visszaintegettek. Némelyik a hangját jól megeresztve gyorsban oda is szólt neki.

   - De jól megy a parasztnak, napozik a fa alatt!

   Meg: - Fel ne fázz Nudi, még csak március van!

   Meg: - Szevasz Nudikám! Majd gyere át egy babgulyásra!

   Meg: - Vigyázz Nudi, nehogy lehugyozzon a kutya!

   Ez így ment egészen addig, mígnem délután négykor odatévedt Tajti. Nála volt mobiltelefon, nem úgy, mint Nudinál. Így félötre már meg is érkezhetett a mentő.

   Hat órával korábban ugyanis, mivel az elfogyasztott bor mennyiségétől sokkal többnek érezte magát Nudi, mint amennyi, úgy gondolta, hogy teljes biztonsággal felmászhat az almafára a madáretetőért. Túlértékelte a képességeit. Felmászni hatalmas nyögések közepette, jó negyed óra alatt még sikerült neki, viszont annyi energiáját felemésztette ez az emberfeletti küzdelem, hogy a fa közepénél, kb. három méter magasban végleg feladta a harcot. Az ágakat görcsösen szorongató ujjak elernyedtek, Nádi Nudi pedig miközben végignézte lelki szemeivel élete utolsó, Homállyal töltött óráit – többre nem volt ideje -, egy hidegrázást kiváltó reccsenés kíséretében földet ért. Ami reccsent, a jobb lábszár volt. Darabos törést szenvedett.