Az összetört szívek szállodája

  Van egy utca,mely sivár és huzatos.Megfagynak a házak kerti tavaiba a nyugtalan kacsák.A Nap sem süt,már rég leáldozott neki és a Hold keservesen hullatja könnyeit.Eső hull alá szinte mindig,bágyadtan bámulnak a fekete macskák a lusta kutyákra,akik játékosan nem hajlandóak megkergetni őket.Démon kutya vonyít,azt hiszem ő a falkavezér,közben jönnek ki a mutáns ivadékok játszani.
  Ebben az utcába van egy Hotel,deszkázott ablakokkal és törött üvegekkel.A poharak piszkosak,az étel kellemetlen.Ezt a hotelt hívják az Összetört szívek Szállodájának,mely székhely az Kihunyt álmok sugárútján.Beléptem és megborzongtam.Hátamon futkosott a kegyetlen hideg.Szörny bátyó fogadott,csomagjaim cipelte fel az emeletre.Ránéztem a kulcsra,hogy hol szállok meg:E301-es szobát kaptam.Felkullogok vacogva.Hova tűnt belőlem minden meleg?Elveszett és semmi sem lelheti már meg.A folyosón lepattagzott halványlila festék,mely lilapadlizsánná érett.Villanykörte burkok robbannak szét,amint végig megyek a lakosztályomig.Cipőmet elnyelte a ragacsos zöld trugyi és most mezítláb ballagok a jéghideg lakomig.Elérem,keserves fájdalmak árán.Szememben könny,ordítok kábán.Kijön szörny bátyó,furán néz rám.Keressi merre érhet le a portára,ahol várják az újabb szobát foglalni vágyók.Átlépek a félig szakadt ajtón.Színe megfakult,túl sok látogatót fogadott.A falakról már kopik az olcsó hígitott festék.Látszik valamikor még gyönyörű korállpirosként létezett,de azóta ócska vérszínűvé keveredett össze a beázott helyeken.Az ablak tárva nyitva,repedések égtelenítik.Papírok repülnek lefelé,a huzat vonza le őket.Régi emberek,megfásult érzései betűkbe fojtva.Mennyi emléket hagytak itt az évek során!Plüssmacik,levelek sorakoznak rendetlenül itt is,ott is.Bizsereg a talpam,ahogy a meggyszörpfoltos szőnyegbe mélyednek lábujjaim.Futni szeretnék,közben pedig üvölteni.Nem tehetem,bár kint van egy tó,melynek színe már múltté.Szép kékből lett,ronda sártól duzzadt,nagy iszapos vízzé.Lemegyek a büféhez,hátha kapható valami ehető is,ebben a lepukkant szállodában.A kínálat:
-Meg kopott pillanatnyi boldogság;
-Édes,keserű bánatsüllyesztő;
-Álmodj és ne érezzél semmit!
Gondoltam úgy is mindegy,de azért rendeltem az elsőből.
-Szerelmet kér rá?
-Köszönöm,de nem kérek.Túl sok volt nekem az érzelmekből.-a csapos helyeslően bólint és,mintha látnám a szemében a megértést.
Szürcsölöm ezt a csokoládé ízű italt,amelynek (inkább nem mondom ki milyen) barna színe van.Elsétálok a kopár fák mellett...szegényeknek mindig örök télben kell szenvedniük,pedig esős őszi nap van már megint.Szomorú arccal bámulnak előre a körülöttem lévők.Senki nem kérdezz és senki nem mond semmit.Magányos,szomorú csend ölel körbe minket.Elmennék,csak hát ki van fizetve az itt létem.Vissza térek megkínzott kis szobámba.Elégetek mindent,mi hozzád valaha is kötött.
  Ebben az utcába lakok én pár napja.Elmennék innen,csak hát a te lényed nem enged tovább lépni.Engedj el!-nyöszörögve kérlek.Megfojt e környezet boldogtalan kosztümös filmje,melyet egy szobába forgatnak és itt hagynak,majd elrejtik minden egyes itt lakó szívébe,valahol nagyon mélyen,hogy emlékezzenek rá örökre.