A beérkezett pályázatok közül, a zsűri - élén Horváth Tibor zsűrielnökkel - kiválasztotta az "Álom és valóság" pályázat legjobb alkotását, melynek írója emailben kapja meg nyereményét, egy 600 Ft értékű e-bookot "Élet az álmokban" címmel.

Az alkotások folyamatosan bekerülnek az E-book Könyvház és kiadó magazinjaiba.

Nyertes alkotás:

Nagy Elizabeth: A két tollacska 

Éjjel álmodtam. Azt álmodtam, hogy valahol messze egy kis szigeten voltam, valahol az Égei-tenger szívében. Talán azért volt ez az álmom, mert tegnap egy kedves rokonommal épp egy görög nyaralásról beszélgettem. Vagy azért, mert szeretem a művészet történetet és a régészeti filmeket. Vagy talán azért álmodtam, mert ez az álom valamit üzenni akart nekem. Elmesélem.
   Szóval egy nagyon szép fél-szigeten voltam álmomban, ahol gyönyörűen sütött a nap, és a tenger olyan kék volt, hogy az ég kékjével egybe olvadva tündökölt a messzi horizont. Ültem a parton a hullámok lassú táncát figyeltem, ahogyan a homokos partra futottak sós habjai, és hozzá értek a lábaimhoz, aztán elsimultak a puha homokban. Gyönyörű álom volt. Igaz a ruhám tiszta vizes és homokos volt, de egy álomban mindent lehet, és ez nemigen zavart. A felhők gyülekezni kezdtek az égen, s én lesöpörtem a homoktól és a tenger vízétől áztatta ruhámat elindultam a partról a picike városka felé. Az épületek hófehér falai vakítóan tündököltek, szinte már kékesfehéren. Nem tudom hogyan kerültem oda, de ott voltam, hisz egy álomban minden lehetséges. Sétáltam a keskeny utcákon fölfelé, néztem az ablakokban mélyvörösen pompázó cserepes virágokat, s gyönyörködtem magában a csodában, hogy ott lehetek. Valahol tompa, halk szirtaki ritmusai hallatszottak. Teljes volt az összhang. Itt vagyok...az istenek szigetén...az olimposzi istenek otthonától nem messze.
Az egyik lépcsősoron haladva fölfelé megláttam egy fa kaput, ami ki volt tárva. Kíváncsiságom az ajtó felé vezetett, s lassan, bizonytalanul beléptem rajta. Amit ott láttam számomra különleges volt. Valahol a tudatalattimban éreztem, hogy ez csak álom, mégis jó volt álmodni tovább.
  Odabent a falak tele voltak festményekkel, amelyek különböző élethelyzeteket ábrázoltak, ókori görög szobrokkal, melyek nem szerepeltek a megszokott ismeretterjesztő filmekben. Ott sosem láttam azokat. A fény narancssárgás volt odabent így még misztikusabb volt az egész. Ahogyan elkápráztatott az álombeli látvány, arra lettem figyelmes, hogy bentebb a terem végén van még egy ajtó. Hangokat hallottam kiszűrődni onnan. Először ki akartam szaladni, de aztán arra gondoltam: hiszen ez csak egy álom…nem történhet semmi baj...ha megijedek csak felébredek! Tehát tovább mentem az ajtó felé, s benéztem rajta. De akkor nagyon meglepődtem. Egy nagyon kedves ismert festő volt ott, aki szinte a példaképem volt. Ő nem lepődött meg amikor meglátott engem, én viszont annál inkább. Magához intett mosolyogva, miközben egy pici könyvecskét olvasgatott. Odamentem a régi faragott, kopott íróasztalához és csak némán figyeltem...
Ő mosolyogva kérdezte tőlem:
-Ismered Sophokles-t?
-Ismerem!- válaszoltam.
-Tudnál tőle idézni valamit?-kérdezte.
-Nem tudok-mondtam halkan-, de azt tudom, hogy ő írta Antigoné történetét.- válaszoltam neki, de nem értettem a kérdése lényegét. Így csak kérdően tekintettem rá...
-Nem baj!-mondta- majd érteni fogod!
Aztán az asztalának fiókjából elő vett valamit, ami pici angyal szárnyakhoz hasonlító kis toll köteg volt. Ki vett belőle két darab kis tollat, és átadta nekem. Ezt tedd el!- mondta, s én megfogtam a kis puha angyali szárnyakra hasonlító tollacskákat és megköszöntem, de nem értettem miért adta, mi jelentősége lehet.
   Amikor reggel felébredtem még nem éreztem, hogy tudnék írni, verset vagy akár novellát. Nem hajtott semmi, pedig régen sokat írtam. Nem jutott eszembe semmi különleges, így csak olvasgattam, és olvasás közben találtam valamit, amiről eszembe jutott az álmom. Egy képet, ami jóllehet nem színes és nem is feltűnő, de eszembe juttatott valamit. Egy kincset, egy égei-tengeri gyönyörű álmot, és valami mást is. Pedig csak egy egyszerű kis kép: két tollacska.

Gratulálunk!