Gyerünk, szívem, repülj!

Szállj már végre fel!

Ott van az égen, ott

az irányt adó jel.

Menj! Csillagok ezrei követik az utad.

Amerre jársz, életre hívsz

halott virágokat.

Miért nem tudsz repülni?

Mért nem szállsz már végre?

Kerekedj fel, menjél,

kússzál fel az égre,

hogy ragyoghass örökre!

Mit érsz, ha nem látnak?

Mit, ha csak utálnak?

Mit, ha nincs más, mit adsz,

csak a bú, a bánat?

Tudom, nehéz. Hidd el, értem én!

Hisz mind, ami kijön belőled,

ünnep-költemény.

Mindegyre csak azt hajtom,

amit tudok… tőled.

De mi az értelme,

ha ezt csak te érted?

Kívánlak! Kívánom mindazt a jót,

mit adni tudsz nekem.

Szeretem, de félek,

el kell rejtenem.

Mi kellene? Szavak?

Netán egy mosoly?

Ugyan! Semmi nem érhet

tégedet utol.

Senki nem foghat fel,

nem is érhet hozzád,

pedig, ó, te Ember,

hogyha te is tudnád,

mi rejtőzik ott…

Nem lennél többé szomorú,

se nem lennél boldog,

nem kéne többet szűkölnöd:

meglenne minden dolgod.

Tudnál örülni, sírni, látni,

a reménykedőkkel együtt hajnalt várni,

hogy végre jöjjön el.

Nem kuncsorognál már,

nem űznéd álmaid.

Úgy éreznéd, végképp

teljesek vágyaid.

Legyen hát úgy!

Szívem, végre szárnyalj!

Egyesülj a gyönyörű,

szomorú világgal!

Nem is kéne más.

Miért nem tudsz elterjedni?

Kezdek haragra gerjedni,

ha erre gondolok.

Menned kell! Indulj! Nyomás!

Még mindig itt vagy, velem?

Nem segíthetsz többé már

semmiben sem nekem.

De a többieken tudnál.

Ha csak egy kicsit, cseppet szétszóródnál,

minden megoldódna.

Menj! Menj! Menj hát végre,

te ócska kis szajha!

Mért nem hagysz már el?

Nem kellesz többé! Ez a száj

neked már nem felel.

Repülj testvéreidhez,

osztozzanak ők is

fénylő melegedben.

Én már eleget kaptam,

meg sem érdemeltem.

Menj hát tőlem el!

Nem bírlak mellkasomban

cipelni, testem gyenge,

lehúzza a nyomor,

a gaz végtelenje.

Lábam nehéz, kezem béna,

mit tehetnék hát?

Szemem szépet, jót csak

teáltalad lát.

Mit ér hát e forma?

Töröld ki mindörökre,

legyen semmivé, s te

légy a mindenség!

Mert neked ott a helyed,

ott, hol nem ragyog fény,

hol nem dereng halványan

sem a jó remény.

Ott kell tündökölnöd!

Menj hát! Ne maradj itt!

Szakadj ki belőlem,

élettelen hagyd el

szerencsétlen testem!...

Segíts rajtuk, szívem!