Az első randi

   Norbi, évek óta használta a társkereső oldalakat, amolyan húspiacnak tekintette a net efféle szolgáltatásait. Valóságos függőségben szenvedett. Ha nem volt meg évente minimum húsz új hölggyel a szexuális együttlét, akkor az már kezdett komoly önértékelési panaszokat okozni nála. Szeretett így ismerkedni, mert bármilyennek előadhatta magát. Elég annyi, hogy jó beszélőkéje legyen, és simán eléri, hogy valami sztárnak nézzék. Az is abszolút önbizalommal töltötte el, miszerint tényként kezelte, hogy ezeken az oldalakon fellelhető csajok főleg kefélni akarnak. Vagy valami miatt nem megy nekik máshogy az ismerkedés, így abban a sajnálatos helyzetben vannak, hogy örülnek, ha találnak egy faszt háború után. Csak éppen burkoltabban beszélnek a dologról, mint a Norbi félék.

   Mostanra viszont párkapcsolatra vágyott. De nagyon. Úgy érezte, ismét eljött az ő ideje.

   „Ez a lány, ez az Edit, ebben van valami. Ezt már tényleg nem hagyhatom ki! Gyerünk Norbika, mindent bele! De nagyon vigyázz, baszd meg, nehogy ennél is úgy beégjél, mint a korábbi két esetben! Az nagyon szar lenne – filózgatott a frissen szerelemre gerjedt legény.”

   Történt ugyanis, hogy a húspiaci böngészések nagy számának köszönhetően, már két olyan csajba is belebotlott, akiknél ugyanezt a bazsalygást érezte. Ebből kifolyólag velük nem is úgy bánt, mint a többiekkel, hogy csak találkozzunk, mindegy hogyan. Másokkal lehet parkban, kocsiban, panzióban, lakáson, tök mindegy, csak minél előbb meglegyen a numera! Az sem számít, ha előtte kocsmába viszi randizni őket.

   De nem ezeknél, akik megdobogtatták a szívét!

   Szóval, ennél a két korábbi hölgynél is nagyon úgy érezte, hogy most aztán bele kell adnia mindent. Teljes mértékben úriembernek kell tűnnie, mindamellett macsósága is kellő mértékben megmaradjon. Nagyon fontos ugyanis, hogy a kiválasztott lássa benne, mennyire művelt, jó modorú, előzékeny, szolgálatkész. Ugyanakkor egy valódi domináns hím, akiből sugárzik az erő, a tekintély, és érződik rajta, hogy mindenki fölött áll.

   Valami ehhez hasonló benyomást kell keltenie, hogy a Bébi totál biztonságban érezhesse magát mellette. Ahogy ezt elérte, onnantól tutti a rabszolgaság a csaj részéről.

   Legalábbis Norbi így képzelte.

   Hogy elméletének érvényt szerezzen, hatalmas gonddal ki is választott egy előkelő éttermet az első beégéséhez. Miután megérkeztek, ahogy az elő van írva, annak rendje-módja szerint tett mindent. Beálltak a parkolóba, Norbi azonnal kipattant az autóból, hogy kinyithassa szíve választottjának a kocsiajtót. Jobb kézzel nyitás, miközben ballal a filmekből ellesett kéztartással fogta össze elegáns, kigombolt zakóját, és az egészet kísérte egy alig észrevehető meghajlással. Az étterem bejáratához közeledve előre sietett, elsőként lépett be, majd egy gyors körültekintéssel kiválasztotta az általa megfelelőnek tartott asztalt. Odakísérte a csajt, lesegítette a kabátját és felakasztotta a fogasra. A következő pillanatban pedig már ott is volt az asztalnál, hogy kihúzhassa a Drágának a széket, majd vissza is tolhassa alá.

   Hát, ezektől a megnyilvánulásoktól aztán oda volt teljesen a szebbik nem párkapcsolatra jelölt tagja. Kezdte is érezni, hogy megindult benne valami fellángolás féle dolog. Legalábbis a régóta nyugvó ágyékában biztosan.

   Norbi igazán elemében volt. Amennyire csak tudta, elővette okosabbik énjét. Olyan magabiztossággal társalgott, akár egy egyetemi tanár. Mindenhez hozzá tudott szólni, még ha hülyeséget is. Elvégre, nem minden esetben az számít, mit mondasz, hanem az, ahogy előadod. És ebben a bölcseletben soha, abszolút nem tűrt ellentmondást.

   Egyvalamivel azonban nem számolt. Az ételeket, csak az anyjától hallott nevükön ismerte. Nem is ismerhette máshonnan, mivel étterembe egyáltalán nem járt, a filmekben pedig nem szoktak kitérni a kaják nevének és kinézetének párosítására. A társasági életnek csak a kocsmában és a falusi bálokban szokott hódolni.

   Így történhetett meg a következő arcpirító eset: Norbi a beszélgetés ideje alatt a fejfájásig erőltette az agyát azon, hogy mi a picsa lehet az a galuska, amit marhapörkölttel szolgálnak fel. Annyira törte a fejét, hogy már szinte transzba esett. Ahogy kihozta a pincér a megrendelést, és Norbit elérte a megvilágosodás, abban a pillanatban önkéntelenül kitört belőle: - A kurva életbe! Ha tudom, hogy ez nokedli, akkor dupla adagot kérek!

   Innentől kezdve nem volt mit tenni. Amilyen gyorsan csak lehet, fizetni, és eltűnni örökre! Ez volt az első lebőgés.

   Néhány hónappal később, újra szíven találta Norbit Ámor nyila. A második hölgy esetében is rendkívül körültekintő módon választotta ki az éttermet. Ugyanúgy zajlott minden bevezetés a párkapcsolat megteremtéséhez, mint az előző csajnál. Mivel galuskaismeretből is volt mostanra már jártassága, teljes magabiztossággal kérhette ki magának a nívósabb fajtát.

   - Aranygaluskát! Méghozzá somlóit!– adta le a rendelést Norbi, közben elengedett egy féloldalas mosolyt, kacér pillantással kísérve a csaj irányába.

   Nem is lett volna semmi probléma. Továbbra is simán a helyzet magaslatán érezhette volna magát a lovag, ha nem nyilallt volna belé a felismerés a felszolgálást követően, hogy nem kellett volna ecetes uborkát rendelnie a nívósabb fajta galuska mellé.

   Innentől kezdve, itt sem volt mit tenni. Ebből a szituból is kurva gyorsan el kellett tűnni a szénné égett udvarlónak.

   Így történt az első két, szerelemből fakadó találkozás.

   Na, de térjünk vissza a sztori elejéhez és a legújabb hódításhoz. Tehát újra Edit a színen:

   Norbi, erre az alkalomra már tényleg iszonyatos módon kiokosította magát éttermi szakzsargonból, elkerülvén a korábbihoz hasonló anomáliákat. Hiszen egy komoly kapcsolatot csakis ilyen helyen lehet elkezdeni.

   Mivel Edit pesti illetőségű, így Norbi egy drága, budai, mongol étteremben foglaltatott asztalt.

   „Hát, igen – gondolta az ifjú szívtipró. - Ha igazán nagyot akarsz villantani, akkor meg kell adni a módját. Ha úgy érzed, hogy túl sokba kerül, tekintsd hosszú távú befektetésnek! És, ha idővel kiderül, hogy nem akar a feleséged lenni, akkor legalább törekedj arra, hogy lekeféld rajta a ráfordított pénzeket!”

   Eljött a nagy nap. Most is, mint a két korábbi esetben igazi Don Juanként viselkedett Norbi. Mintha csak egy szigorú protokollt követne, mindent ugyanúgy csinált egészen az ételrendelésig.  Pont, mint a két előző szerelembe esésnél.

   Nagy nehezen, úgy tíz perc után hajlandó volt odatévedni az asztalukhoz a pincér.  Felírta, majd kis idő múlva kihozta a kért italokat, hogy aztán rögzíthesse a kajaigényt is. Editet nem izgatta a dolog, hogy milyen étteremben vannak, az étlapot sem böngészgette. Bécsi szeletet rendelt, párolt rizzsel. Norbi viszont nem így állt a helyzethez. Már előre eldöntötte magában, hogy többé nem hajlandó megszopatni magát azokkal a kurva galuskafélékkel. Hosszan nézegette a lehetőségek listáját, majd egy kimért mozdulattal rámutatott a húsételeknél egy valamire, hogy így tudassa a pincérrel, mit szeretne. Tette mindezt felvont szemöldökkel és megemelt állal. Egy szó nélkül, mintha csak azt próbálná demonstrálni a leányzó előtt, hogy már mennyire unja, hogy még mindig nem tudják ezek a kretének, hogy mit szokott vacsorázni.  Az igazság viszont az volt, hogy nem tudta elolvasni a kaja nevét.

   Nagyjából negyed óra elteltével megérkezett Edit rendelése. Rögtön utána Norbi elé is odakerült egy hatalmas darab, legalább negyvendekás, vérben tocsogó, nyers húsdarab. Minden egyéb nélkül. Se köret, se saláta. Talán még szaglott is kicsit. Volt is aztán csodálkozás, de inkább döbbenet. Főleg Norbi részéről, amit több-kevesebb sikerrel tudott is leplezni, bár iszonyatos módon kellett koncentrálnia, hogy természetes maradjon. Edit tekintetéből azonnal kiszúrta a megrökönyödést, mit a gyakorlott, sokat tapasztalt Norbi már kezelni tudott. Teljes nyugalommal és természetességgel reagált.

   - Edit Kedves, nem kell ennyire csodálkoznod az ilyen jellegű furcsaságokon. Először én is le voltam fagyva, mikor megláttam miket esznek ezek a vágott szeműek. Pontosan az ilyen dolgaik miatt el is neveztem őket mongol idiótáknak. Aztán ahogy megkóstoltam az ételeiket, abszolút jó irányba változott a véleményem. Tudom, hogy amit épp előttem látsz, kicsit bizarrnak tűnik, de mostanra már nyugodtan állíthatom, hogy ez lett az első számú kedvencem – mondta Norbi.

   Még szuggerálta pár pillanatig a cafrangot, aztán jó alaposan meghintette az asztalon található sóval és borssal. Kicsit megforgatta, megtocsogtatta az időközben engedett saját véres levében, majd fogta az evőeszközöket, és derekasan nekilátott az elfogyasztásnak.

   Rágta, rágta, nyelte, úgy, hogy még az erek is kidagadtak a nyakán. Két falat között megállt, elégedettséget sugárzó tekintetet erőltetett az arcára.

   - Tudod, Editke, nem mindennapi ízlésük van mélynövésű barátainknak. Már nagyon régóta preferenciát élvez nálam ez az étek. Mégis minden alkalommal meg tudnak lepni. Hol rágós, hol pedig egészen omlós. Most történetesen, eszméletlen rágós. Na, de sebaj, roppant egészséges!

   Norbi, a negyven dekából már vagy harmincat jó étvággyal bepuszilt, mikor odajött a pincér, diszkréten körülpillantott és finoman közölte.

   - Uram, a választása rendkívül jó ízlésre vall – mondta, s közben a helyiség két szeglete felé mutatott. – Ott találja a fűszerválasztékot a köretekkel, és ott a másik pultnál kell megsüttetni a szakáccsal.

   - Köszönöm! – mondta Norbi sok apró bólogatás közepette, majd felpattant a székéből. – Egy perc és itt vagyok Drága Edit. Kint felejtettem valamit a kocsiban.

   Sarkon fordult és kisétált az ajtón. Azóta sem hallott róla sem Edit Kedves, sem pedig a szolgálatkész pincér.