Dialógus

   - Szia, Zoli!

   - Szevasz, Józsikám! Rég láttalak. Mi van veled mostanában?

   - Összejöttem a csajjal.

   - Melyikkel is? Nem ugrik be hirtelen, hogy melyikről is beszéltél legutóbb.

   - A Zsuzska, tudod.

   - Ja, persze! És, hogy áll a dolog? Ez össze fog jönni végre? Úgy értem, lesz belőle kapcsolat, vagy vele is lezárul a történet az ismerkedést követően?

   - Hát, igazából még nem volt semmi, de nagyon jól elvagyunk egymással. Olyan, mint én vagyok. Szereti ő is az állatokat. Minden reggel felkel időben, hogy mielőtt elmegy dolgozni, megetethesse a jószágot. A tehenet tíz perc alatt megfeji, pedig van ám teljesítmény ezeknél a Holstein tarka tudom is én milyen teheneknél. Ha nem jön le róla alkalmanként tíz liter tej, akkor semmi.

   - Nem mondod! Akkor ez tényleg belevaló csaj.

   - Az ám! Az istálló kitrágyázásánál sem fintorog. Úgy szórja a vasvillával, hogy még.

   - Le vagyok döbbenve. Jocókám, te valóban megütögetted az Isten hátát.

   - Igen, én is úgy érzem. Főleg így, hogy a szülei is egy pillanat alatt elfogadtak.

   - Nocsak! És mibe került neked ez a fene nagy elfogadás?

   - Szerintem a Zsuzska már bereklámozott jó előre engem, mert az apja azonnal pálinkával kínált mikor először odamentem. Pedig mogorva és szigorú, de legfőképp távolságtartó parasztembernek tartja mindenki. Olyannak, aki nem köt csak úgy barátságot, márpedig nála az, ha pálinkával megkínál valakit, bizonyos, hogy barátság kezdetét jelenti.

   - Hogy keveredtél oda? Meghívtak, vagy csak egyszerűen és határozottan beállítottál, mint kérő?

   - Az úgy volt, mint mondtam, hogy a Zsuzska már jó előre bereklámozott engem. A lényeg az, hogy a Zsuzskának előttem már volt egy kétéves kapcsolata, egy Dénes nevezetű illetővel, akiben nagyon nagyot csalódott. Sokáig lelki beteg is volt miatta. A szülei a Dénest igazából sosem szerették, mintha tudták volna előre, hogy mi lesz a vége. Mikorra már pont megkedvelték, lelépett az ürge. Ennek fényében persze engem is fenntartásokkal fogadtak volna, és ezt elkerülvén a Zsuzska szerintem jóval több jót mondott rólam, mint ami való. Gondolom emiatt következhetett be, hogy egyből disznóölésre hívtak. Pontosabban, már egy nappal korábbra, hogy mégse a nagy munkálatok közepette kelljen megismerkednünk.

   - Jól hangzik. Hogy telt a beszélgetős nap? Megvolt a közös hullámhossz?

   - Jaj, nagyon is! Igen jó fejek az öregek. Ha nem ittunk meg fejenként aznap fél liter pálinkát, meg egy liter bort, akkor semmit.

   - Azt a mindenit! Akkor volt másnaposság a disznóölelésen, gondolom.

   - Á, dehogy. Egész nap, mármint mikor piáltunk, nyomtuk a szalonnát meg a kolbászt hordós káposztával. Így másnap semmi bajunk nem lett.

   - Jól van Józsikám, örülök, hogy megtaláltad végre a boldogságot a sok fapina után.

   - Hát, igen. De mi esett a legjobban?  Azt hittem, hogy rögtön elsírom magam a meghatottságtól, mikor a disznóöléses nap végén félrehívott a Zsuzska az egyik szobába, mélyen a szemembe nézett és könnyes tekintettel azt mondta:

   - Józsi, te egy nap alatt elérted apámnál azt, amit a Dénes, csak a kapcsolatunk végére volt képes. Neki apám két év után adta a kezébe a kést, hogy szúrja le a disznót.