Ez a tetves görény megint meglopott

   A kis kétszemélyes padok három sorban voltak elhelyezve a harmadikosok számára a kultúrház egyik, osztályteremnek kinevezett helyiségében. A keresztúri általános iskolában - a nyolcvanas években -, csak ötödiktől lehetett tanulni, ez okból adódóan az elsősök és másodikosok egy másik, nagyon régi épületben gyűltek össze rendszeresen eme nemes célból, a harmadikosok és negyedikesek pedig a kevésbé régi kultúrházban.

   R…. Zoli a bal szélső sor harmadik padjában, jobb oldalon ült. O…. Zoli – aki egyébként idősebb volt a többieknél, ugyanis az agykapacitása nem tette lehetővé, hogy lépést tartson a kortársaival így párszor visszabukott a fiatalabbak közé - a középső sor ötödik padjában, baloldalon így pont rálátott a R…. Zoli polcán lévő dolgokra. O…. Zoli nagyon problémás gyerek volt. Na, nem úgy, mint az eleven, izgága kölykök, pont ellenkezőleg. Mocskosul tudott sumákolni. A legtöbben az osztályból azt sem tudták, hogy hívják, hiszen észre sem vették, hogy ott van. Miért volt problémás? Valójában csak R…. Zoli számára volt az. A tanórák alatt minden figyelmét, R…. Zoli holmijának a szemrevételezése kötötte le, hogy majd a szünetben meglovasíthassa. Hol egy ceruzát, hol egy radírt, mindig valamit lenyúlt. Ami viszont totál kikészítette R…. Zolit, az az volt, mikor a padba rakott, félig rágott rágógumikat lopta el a gazfickó. Ha nem volt R…. Zoli olyan gyors, hogy rögtön az óra végén bekapja a még ízletes rágót, akkor búcsút mondhatott neki. Elég volt egy másodpercet késlekednie, O…. Zoli azonnal lecsapott, mint gyöngytyúk a takonyra. És tette mindezt olyan gyorsan és trükkösen, hogy egy japán ninja csak tanulhatott volna tőle.

  Egyszer biciklitúrára ment az osztály a Tótszerdahely közelében húzódó Murapartra. A tanító néni leosztotta, hogy ki mit hozzon a paprikás krumpli elkészítése érdekében, mert bográcsozni nagyon jó. Zsebpénzt is hozzon mindeni, hazafelé fagyizni fogunk! – mondta. R…. Zoli ki nem hagyta volna, hogy igényeljen némi vissza nem térítendő gazdasági támogatást a szüleitől, élt-halt a fagyiért. Nagyszülőktől, szülőktől, innen-onnan össze is szedett negyven Ft-ot. Nagy pénz volt az anno a két forintos gombócok idejében. „Azt a mindenit, ebből betegre zabálhatom magam!” – örvendezett magában, mialatt boldogan beleszámolta a négy darab papír tízforintost egy dombormintás bőr pénztárcába, amit az apjától kapott kölcsön erre az alkalomra.

   Ahogy megérkezett a csapat a célterületre, kezdődhetett a móka. Főzés, birkózás, kergetőzés, egymás lövöldözése vízi pisztollyal, és a tanító néni napozása – a fiúk legnagyobb örömére. Így telt a délelőtt.

   A nagy gyerekbalhék közepette R…. Zoli, egyszer csak azt vette észre, hogy üres a zseb. Azt hitte hirtelen, hogy megáll benne az ütő. Szinte levegőt sem kapott. Hol van a pénztárcám? Ki látta? – kiabálta rémülten. Aztán még nagyobb rémülettel konstatálta, hogy O…. Zoli jön felé, kezében az elveszett tárggyal, hogy megtalálta. „Úristen! Biztos, hogy kivette a pénzt!” - gondolta magában. Igaza volt, tényleg nem volt már benne egy fillér sem. - „Ez a tetves görény megint meglopott.”

   Kaja után még két órán keresztül ment a már fáradt kölykök lődörgése és a főnökasszony pigment szaporító tevékenysége, aztán összeszedelőzködés, fel a bringára és irány a szerdahelyi eszpresszó! Maszek presszós volt az üzemeltető, roppant kényesen ügyelt a minőségre. A gyerekcsapat ledobálta a bicikliket a presszó előtti Jézus szobrot körülvevő füves részre, majd betódultak a hűs helyiségbe. A pultos alig győzte kiszolgálni őket. O…. Zoli is alaposan belakott, konkrétan hasmenésig tömte magába a fagyit, pedig nem volt egy fillérje sem. R…. Zoli pénzén tette, aki addig az említett füves részen üldögélve, szomorúan nézegette az üres pénztárcát. Sajnálták. Minden osztálytársa megpróbálta rábeszélni, hogy fogadjon el legalább egy gombócot, csak O…. Zoli nem szólt neki. De ő nem fogadta el senkitől. A büszkesége nem engedte. Nem is büszke volt, inkább dühös. Dühítette, hogy neki volt a legtöbb pénze, és most egy fityingje sincs. Az egész ott van annál a másik Zolinál. Beköphette volna a tanító néninek, vagy elhíresztelhette volna a többiek közt, hogy mi történt, de nem tette. Szégyellte magát, hogy ennyire palira tudta venni egy bukott hülyegyerek. „Valahogy meg kell büntetnem”- gondolta. R…. Zoli.

   Ahogy hazaért, első dolga volt az udvaron található száraz kutyaszarból kis darabkákat letördelni és egy nylon zacskóba rakni. Ezután kikereste a szemetesből az öregapja által kidobott, fültisztításra használt gyufaszálakat, lekaparta róluk a fülzsírt, gombócokba gyúrta és berakta a gyűjteménybe. Már csak egyféle produktumra volt szüksége a bosszúhoz. Beletelt vagy két napba, de összegyúrt tíz db kis takonygalacsint is, hogy teljes legyen végre a készlet. A szülőktől kikönyörgött több csomag rágógumit, hogy az mennyire jó a fogaknak.

   „Most megszopatlak te görény!” – gondolta iskolába menet a kilenc éves R…. Zoli.

   Rengeteget kellett gyűjtögetnie a továbbiakban is, hogy heteken keresztül el tudja látni szeretett osztálytársát.  Minden egyes szünetben új rágót kapott be, aztán mielőtt elkezdődött az óra, gyorsan bebújt a W.C.-be, ahol belegyömöszölt egy-egy ajándékot a csaliba. Berakta a padba, a következő szünetben pedig elégedetten vette tudomásul miközben mosolyogva nézte a hörcsögként rágódó O…. Zolit, hogy ismét sikerült megetetnie élete megkeserítőjét kutyaszarral, fülzsírral, vagy fikával. Vagy éppen a három összetevőből alkotott koktéllal.