Amikor egy ember  egy ideig kiszakad megszokott környezetéből, majd hirtelen visszacsöppen, egyszerűen nem tudja hova tenni magát, elveszti arányérzékét, egyes dolgokat alábecsül , másokat  esetleg túlbecsül, és ez a hinta addig himbálózik , ameddig csak egyszer beáll az egyensuly. Akkor mondják , hogy ez egy kiegyensulyozott ember. Nahát , az én hintám amplitudója egész széles skálán lengett, mert egyszerüen megpróbáltam habzsolni az életet, amiben rendkivül hittem, és optimizmusom határtalannak tünt.

            Később rájöttem , hogy derülátásom túlteng, de akkor sem bántam meg, mert  amikor másnak már fogytán volt optimizmusa , én még mindig elő tudtam kaparni egy-két adagot a túléléshez. Mert volt rá eset , hogy erre is szükség volt,  nem fonták kolbászból a sövényt és a pénzt lényegesen könnyebb volt elkölteni ,  mint megkeresni.Amikor egy-két hónapban észrevettem , hogy a kiadási rovatban , több szerepel mint a bevételiben azonnal rájöttem , hogy  tartozásom lehet apámnál. Ő ugyan nem kérte , de tapintatos célzásokat tett , ezirányba. Például ilyenek mondott: több nap mint kolbász, vagy , hogy a viz tartosabban  oltja a szomjat mint a sör. De a legmeggyőzőbb érve az volt, amikor azt mondta , hogy a pénzt nem  megkeresni  nehéz hanem megtartani.

            Ezt a közgazdasági tételt addig nem ismertem, ezért rákérdeztem , hogy ezt hol tanulta?--- mert gondolom a hat elemiben , amit járt, azt is éppen az első világháboru alatt és utána--, nem igen tanitották. Mondta is , hogy nem ott tanulta , hanem tanitómesterétől egy Markovics nevű zsidó cipészmestertől, aki nem csak szakmára  tanitotta, hanem az élet egyéb dolgaira is, mint például, hogyan kell beszélni a  klienssel, a nagyságos aszonyokkal, a kisasszonyokkal, az úrakkal, sőt még udvarolni  is tanitotta. Egy ilyen " szellemi vetélkedő" végén  még azt is megjegyezte , hogy nem minden a diploma, mert ha az a diploma egy jellemtelen ember birtokába jut, akkor többet tud ártani , mint használni. Bevallom , az ilyen beszélgetésekből , mindig ő került ki győztesen, és nem egyszer  gondolkodásra késztetett meghökkentő , de megalapozott kijelentéseivel.

             Ilyenkor  eszembe jutott, hogy mikor alkalmazásba léptem, az egész vállalatnál  egyetlen mérnök ember volt --faipari vállalatnál-- az is gépészmérnök, de eszébe sem jutott , hogy beleszóljon a butorgyártásba. Viszont mindennap végigjárta a géptermeket, megállt egy-egy gép mellet, és különböző megjegyzéseket tett: Fiam , ennek a marónak csapágyat  kell cserélni, hallgassa csak! Az  a cirkula (körfűrész) nagyon visit nem vág , meg kell köszörülni!-- nem ilyen a hangja, amikor vág. Mivelhogy megállapitásai helyénvalóak voltak, a szakik, gondolkodás nélkül , végre hajtották minden utasitását. Most azonban annyi ujdonsült főnökkel kell számolni , hogy még a funkciójukat sem tudtam megjegyezni,  a nevüket  meg pláne !   Az ország  déli és keleti részéről  küldték ide nekünk, pedig nem hiszem , hogy nem tudtuk  volna nélkülözni őket. Már igy butorgyártásilag! Summa  summarum a mühelyekben , olyan nagy volt a forgalom, mint  szombat délután a korzón. A különbség viszont az volt, hogy ezek  ezért fizetést kaptak, közel kétszer annyit , mint mi , akik produkáltunk, és némi fogalmunk, gyakorlatunk volt  a bútorgyártásról

            Meg kell adni, gyárunk nagy lépésekkel haladt előre a modern csinosodás utján (Móricz után , szabadon), rengeteg  új alkalmazott, vadonatúj mérnökgárda, és millió, a kollektiv gazdaság térhóditása elől menekülő  falusi ,vidéki  alkalmazottal gyarapodott( Ha egszer erről az akcióról tanulmányt irnék , azt a cimet kapná : Igy lehet egy huzással  tönkretenni az ipart, és a mezőgazdaságot.)

            Az újságok persze nem igy látták a helyzetet, mert ha igy látták volna akkor  nem jelenhettek volna meg  öles betüs vezércikkek azzal a cimmel , hogy most már nem agrárállam vagyunk,hanem ipari-agrár állam.  El is hittem volna ,  de eszembe jutott, hogy ezerkilencszáz ötvennyolcban résztvettem Pálfalván azon az ünnepségen , amelyiken  a kollektiv gazdaság megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelték, nagy csinnadratával, szónoklatokkal. Ezen a  ünnepségen hangzott el az elnökasszony szájából--négy osztály abszolvált-- nagynemzetgyülési  képviselő, imé a szinvonal--hogy most már nem lesz szükség lovakra , mert mindent a traktor fog elvégezni. A mellettem lévő bácsi  megis jegyezte: hó-hó netán a traktor már sz....i is tud.