A sokadik katonai behivóm már több éves késéssel érkeztt meg. Több kortársam  már leszerelt. Ezek a srácok  elsőkézből igyekeztek engem minden eshetőségre kiképezni. Például , nem szabad  sem túl okosnak , sem túl vállalkozó szellemünek lenni , mert az angyalbőrben , nem biztos , hogy  jól sül el.

                Eljött az a novemberi nap , amikor be kellett vonulnom a nem túl messze lévő kaszárnyába. Sajátkészitésü kofferommal illegtem -billegtem , egyensulyoztam, a kijelölt célig. Amikor megérkeztem , egyszerüen meglepett a liberalizmusuk--kofferom  bármelyik végén ülve majszolhattam  a hazai elemózsiát-- és jöhettem mehettem a különböző orvosi vizitek közötti  időben. Nyugodtan  bámulhattam a Szamost -- el is bucsúztam tőle , mert tudtam , hogy  most egy jó ideig , nem lesz szerencsém látogatni. Ezt két napig volt szerencsém  gyakorolni. Harmadnap hajnalban, ujabb birkózás a kofferommal . Irány az állomás. A cél, Nagybánya. Szerencsére ,a koffer könyebbnek bizonyult mert az enni, és innivaló erősen megcsappant benne. Ekkor már figyelmeztettek bennünket, hogy  jó lesz spórolni , mert az :"Ismerjük meg hazánkat " fedő nevű akciónak még egyáltalán nem látszik a végállomása. Nagybányán , betereltek bennünket, a szatmárihoz kisértetiesen hasonló  kaszárnyába, azzal a különbséggel, hogy itt a Szamos  helyett, a nagybányai festőiskola tárgyát képező máramarosi hegyeket  bámulhattam,hajnali derengésben,  déli verőfényben, és esti szürkületben. Tulajdonképpen , éjszaka is nézhettem volna , csak az volt a baj , hogy  nem volt kivilágitva . Csak a pártszékház -- de az nagyon! Az idő mulására , az István templom toronyórája figyelmeztetett.

                  Újabb utazás előtt állunk. Még nem tudjuk  hova merre-- ez állitólag katonai titok. Aztán megérkezünk Bukarestbe, bár először a sok sötétbőrü ember láttán ,azt hittem , hogy  a busmannok földjére értem. A bennünket kisérő katonák, a maradék pálinkát kérték --mondván -- benn úgyis elveszik . Volt aki odaadta abban bizva , hogy a későbbiekben, a felszólitásra tett jócselekedetét méltányolni fogják. Mondanom sem kell , hogy soha többé nem találkoztunk velük. Viszont  találkoztunk az  egyenruhával meg a hajnyiró géppel.  A ruháról megtudtuk állapitani, hogy első világháborúból megmaradt , vagy kiszuperált  holmi , de a nyirógép sem lehetett sokkal fiatalabb , mert inkább nyúzott mint, nyirt. Fejünkön piros csikok éktelenkedtek, a szélrózsa minden irányába. A reggeli kivonuláson  sima fejünkön a sapka minden lépésre helyzetet változtatott, hol előre , hol meg hátra csuszott, vagy akár leesett, annak függvényében , hogy fejünk a sapka méretéhez képest, kicsi volt , vagy  nagy. Ugyanis, a sapkák  mérete teljesen egyforma volt. Viszont, vadonatújak voltak. A durva posztógunya  vörösre dörzsölt  minden testrészünket  ahol érintkezésbe lépett vele. Faiparban való jártasságom kapcsán meg állapitottam , hogy a szakma ismer finomabb csiszolóvásznat is.

                Felállunk alakzatban , de akkor már hozzánk csapódik egy fiatal  hadnagy aki azzal dicsekszik , hogy ő a parancsnokunk, és máris kérdéseket tesz fel: Hogy aludtatok ? Nem fáztatok? Mi  meg mondtuk , hogy igenis fáztunk. De ebbe a hadnagyba , valami riporter veszhetett el, mert újabb kérdésekkel traktált bennünket.-- Mi  kell ahhoz , hogy ne fázzunk?-- Meleg!  --mondtuk kórusban. -- Nem !-- mondta ő, hanem fejsze és fa. Van köztetek fás?  Néhányan jelentkeztek és előre léptek a sorból. Én nem jelentkeztem mert eszembe jutottak az otthoni intelmek , meg különben is korainak tartottam  még aktivizálni magamat. A hadnagy ezután csak az önkéntesekhez beszélt: A fejszét megtaláljátok a kályhák mellett , az erdő meg amott-- mutatott egy olyan félnapi járásra  lévő sötét tömeg irányába.

                  Estefelé, holt fáradtan , összefagyva  érkeztek vissza kenyeres pajtásaim, maguk után cipelve néhány vastagabb  gallyat.  A fa meg csak annyira volt elég, hogy a száz méter hosszu-- egykoron istállónak használt-- de most tüzérkaszárnyának előléptetett  alvóhelyiség levegőjét   néhány fokkal a fagypont fölé lenditse. Ez is csak a kályha környékén  volt érezhető, mert akik középre kerültek, továbbra is "élvezhették ", a Baragán hidegét, a fagyos szelet leszámitva . Megizzadni továbbra is ,csak kizárólag , a gyakorlótéren sikerült, mozgás közben.

                 Mire megszoktuk a baragani szelet és telet, a katonai  fegyelmet, akkorára már másképp kellett cimezzük, a hazaküldendő leveleket. Megszüntek a tartományok, igy a Maros Magyar autonóm tartomány is., és megjelentek a megyék. De egyébb eltünt, hol a sapkám , hol a kapcám. De a legkellemetlennebb az volt ha a nadrágszij tünt el. Ruhánkat ,nadrágunkat nem párizsi uriszabók varrták az alakunkra , ennélfogva ha öt-tiz centivel bővebb volt a nadrág, nem okozott gondot ,mert nadrágszijjal megoldható volt a méretbelikülönbség.. De nadrágszij nélkül--nem!

 Viszont megtörtént az is , hogy a cipőm, cipőm?-- miket beszélek--bakancsom egyetlen éjszaka allatt két számot nőtt. Illetve , kicserélték nagyobbra. A kenyéradag ennek arányában  csökkent, úgyannyira , hogy  hetente egyszer , csütörtökön, sárgára  változott és puliszkának hivták!