Tanmese

- Gyere kis unokám, ültetünk néhány magoncot, hátha megerednek a helyükön.. Látod, a kapával csinálok egy kis mélyedést, az aljába keverek a földdel egy kis marhatrágyát, jöhet az almamag, abból amit az előbb befaltál, most egy kis földet szórunk rá, végül meglocsoljuk Ebbe a sorba még kilencet ültetünk, te meg kérlek öntözd meg mindet.

Miután végeztek, a föld magára maradt. Mivel a kert végébe ültették a magokat, ritkán jártak arra, nem is tudták mi történik azon a területen. Alig telt el néhány nap, mikor reggelre megjelent a sorban az első aprócska martilapu, másnap még öt testvére követte. Az ötödik napon a mezei Iringó kelt ki, aztán követték sorra a gyomnövények. Szorgalmasan asszimiláltak, termelték a klorofilt és fürgén erősödtek Egy idő után már elég sokan voltak ahhoz, hogy harcoljanak az élettérért. Esténként fennhangon hirdették, hogy övék az egyetlen jog az életben maradásra, majd meglátják a többiek, amikor jön a felsőbbrendű Ember, csak őket hagyják meg a sorban. Az angolperje dölyfösen terpeszkedett, és hivatkozva külföldi előkelő származására, kizárólag magát tartotta fontosnak. A tövises iglice lehurrogta.

-         Tán nem hallottál róla te faragatlan perje, de az én nevem Spinosa, rólam már a történelemkönyvek is említést tesznek, és jó lesz, ha vigyázol, egyszer még átdöflek a tüskéimmel.

-         Az én őshazám Észak- Amerika- kérkedett a selyemkóró- és labdába sem rúghattok mellettem, ha majd megnövök. Különben is hogy kerül ilyen elit társaságba a peszterce, amit köztudottan a latin megnevezése leleplez. Fekete! Azaz Ballota Nigra!

-         Majd meglátjátok, engem szeret az Ember, én kellek neki, a pitypang.

-         Valld csak be a másik neved is, te Pongyola Pitypang, morgott rá dühösen a szulák- ledér és kacér viselkedésed miatt tűrnek meg az Emberek.

Minden este azon veszekedtek, melyikük ér többet az embernek, és közben egyre többen lettek. Volt, aki takarta a többieket széles levelével, hogy azok ne jussanak az éltető napfényhez. Mások felkapaszkodtak a többi gyom tetejére és megpróbálták megfojtani őket.. A nagy tülekedésbe észre sem vették, hogy új jövevény érkezett, pici széles levelei peremén apró recéket viselt.. A boglárka vette először észre, és letámadta.

-         Hát te ki vagy, csenevész jószág?

-         Almafa leszek, ha megnövök…

-         Még hogy fa?! Hát nem láttál még igazi fát? Ők nagyok és hatalmasak, az Ember is tisztelettel bánik velük.

-          Legjobb, ha öngyilkos leszel. – biztatta a borzas bükköny- köztünk ugyan semmire sem viszed, száradj ki!

A kis alma tanakodott egy darabig, aztán elkezdett kiszáradni. Ekkoriban történt, hogy nagyapónak eszébe jutott a vetés, hívta unokáját is, nézzenek utána, mi lett belőle.

- Hű mennyi gaz!- szörnyülködött az apó –ezt aztán csak óvatosan lehet kigyomlálni. Keresek egy alma magoncot, megmutatom, aztán te is csinálhatod.

Kezdte kihúzogatni a gyomokat, míg a martilapu alatt rálelt a kis növénykére.

-         Ő lesz az – mutatta az unokának – csak ilyen maradhat.

Szorgalmasan gyomlálták ki a sok gőgös, erős, rátarti gyomnövényeket, már csak egy peszterce rejtőzködött a sorban.

-         Nohát ugye megmondtam, hogy én leszek a kiválasztott! –szólt dölyfösen az almákhoz.

Ekkor azonban nagyapó ismét átnézte a sort, és faggatta unokáját, vajon miért hagyott egy gyomot a sorban? Azzal kihúzta az egy szem maradék gazt.

- Pedig milyen szép virágja volt… mondta csalódottan a kis unoka.