Írány ,Hegyeshalom Nickhelsdorf.

           Nos , hogy Budapesten voltam már többször is , az idáig való utat ismerősnek könyveltem el, bár nem sok igazság van benne, mert mindig hivatalos ügyben jártam, és olyan hülye szokásom van, hogy ameddig a hivatalos ügyeimet elnem intézem nem engedélyezek magamnak semmi lazitást , utána meg azért , mert sietek hazafele. Talán úgy kéne mondanom , hogy felületes ismereteim vannak a városról, de azok is bizonyos helyhez kötödnek. Innen aztán meg olyan idegen volt -- és nem csak az éjszakai sötétség miatt--hogy lehetett volna akár Timbuktu is mert úgysem ismertem volna fel. Nem is nagyon törödtem vele, hanem inkább azzal voltam elfoglalva , hogy kihasználom a csendet és én is megpróbálok szunyókálni , egy kicsit, bár ez még sohasem sikerült nekem útazás közben. De hogy most se sikerüljön , ehhez hozzásegitett pálinkakedvelő utitársam aki két paddal hátrább már durrban nyomta a horkolást, és csak néha váltott mollra , azt is csak rövid ideig. De voltak mások is akik a háttérzenét , azaz a vokált szolgáltatták hozzá. Nem mondom , hgy egy Viváldi koncerten éreztem magam, de elvoltam ezzel  a dallamtalan dallamal , mert most csak ez jelentette , ez éreztette azt hogy az élet él és élni akar.

             Időközben felfedeztem , hogy most egy másik sofőr ül a kormánykeréknél, aki azelőtt is ott ült a buszon de semmi jelét nem adta annak ,hogy ő is a legénységhez tartozik. Később azt is megtudtam , hogy miért. Egy idő után ő is megszólalt --mikrofonba beszélt --és közölte , hogy körülbelül  félóra mulva  a hegyeshalmi határátkelőhöz érünk , ugyhogy újra szükségunk lesz az úti igazolványokra. Ettől a hirtől néhányan felébredtek , mások nem.Pálinkakdvelő útitársam  a mámortól áthatva nem zavartatta magát ilyen apróságokkal , sőt még akkor sem tetszett neki , hogy zavarják , amikor a magyar és az osztrák határőr biztatta az ébredésre. Ekkor lépett közbe az új sofőr aki felrázta az ittas utast és megkerestette vele papirjait, és ő maga mutatta be az osztrák határőrfiunak és bocsánatot is kért a határőrtől --németül. Na, ezért volt a sofőrcsere , mert ez a sofőr beszélt németül , és a kollegával úgy voltak megegyezve , hogy Ausztria előtt cserélnek. Nálunk minden rendben volt , de ez nem jelentette azt , hogy tovább is mehetünk , mert néhány autóval  előttünk valami bonyodalom támadt ami miatt egy egész sor autóbusz várakozásra kényszeredett. Sofőrünk kiszállt , előre ment, hogy megtudja fennakadásunk okát. Nem sokára visszajött azzal a hirrel , hogy valami drogot találtak egy  buszba , és most korporális vizsgálatnak vetnek alá mindenkit aki azon a buszon útazott, ami azt jelenti , --nem én mondom , ő mondta --hogy mindenkinek , még a fenekébe is benéznek , és ez szerinte legalább egy órát eltart.Nekünk meg  legalább egy órás késést jelent. Ekkor jutott eszembe , hogy az órámat nem állitottam vissza egy órával Ezért most visszafiatalitottam magam egy órával , és az órás késést is letudtam. A rossz hir hallatán sörissza utastársam, gyors tempóben közelitette meg az ajtót és onnan még gyorsabban célozta meg az illemhelyet. Aztán mások is követték példáját, majd a többi buszból is megindultak, mindenki egy irányba , éppen úgy mint a búcsúban. Azt még elkell mondanom , hogy  nagyon sok búsz összegyült, és kisértetiesen  hasonlitottak egymásra. Ennélfogva amikor kezdtek visszaszállingózni az utasok , a mi búszonkon új arcok jelentek meg , akik úgy bámultak ránk , mint bornyú az új kapura. Egy jó félóra mulva  aztán megindult a forgalom és ha araszolva is, de lassan megközelitettük a határt. Araszolás közben valaki megjegyzi , hogy a"padtársa" hiányzik. Hamar kiderült , hogy ki is az -- a barackpálinkás utitársunk volt aki  lóhalálában futott utánunk , és mikor felszállt,  a kellő és megérdemelt  fejmosás után elmesélte , hogy még jó hogy lepasszolták  a másik buszról amire tévedésből szállt fel .

         Ahogy közelittünk a határhoz, és láttam  az osztrák határátkelő fényeit , egy különös érzés fogott el, amit sem azelőtt és sem azóta nem éreztem soha,  mert tizenkétév viszonylagos szabadság után is nehéz volt elhinni ,hogy nyitva van a kapu a szabad világ felé, amiről álmodott sokmillió keleti földlakó,közöttük én is,  hogy egyszer eljuthasson ide  Nickhelsdorfba, a szabadvilág felé vezető folyosóra sikátorba , ahol már embernek nézik az embert , attól függetlenül , hogy milyen a bőre szine , milyen istenekben hisz és milyen nemzetiségű. Még azt eltudtam képzelni , hogy egyszer majd fütyürészve végig ballagok a Maria Hilfe Strassén, és betérhetek a Stefans Dóm-ba egy ima elmondására, és gyögyörködjek Bécs épületeinek  remekeibe. De nem most--még egyelőre megkell maradjon álmaim városának. Hiszen most egész más a cél , de egy biztos ,mindenképp közelebb kerültem hozzá , most már hiszem , hogy ez nem lehetetelen, ez megvalósitható, mert nem vagyok életfogytiglani földhözragadtságra ítélve.