Készülődés , indulás.

           Elöszöris bekellett pakolni , hogy mit vigyek és mit ne vigyek. Ez úgy történt , hogy a feleségem rakta befele a bőröndbe az ingeket pólókat alsókat pizsamákat , én meg a másik oldalt raktam kifele amit fölöslegesnek ítéltem meg. Ezen aztán sikerült összevesznünk , mire feleségem kijelentette , hogy akkor őt nem érdekli az egész, azt viszek magammal amit akarok. Gondoltam megúszom egy kissebb csomaggal, de tévedtem , mert másnap reggel,még két csomagom volt , és minden benne volt, pontosan úgy ahogy azt a feleségem elképzelte. Utravaló ennivalót is annyit tett , hogy akkor is  elég lett volna , ha az utazás alatt semmit sem csináltam volna evésen kívül.

           A busz indulása  szombat déli félegyre volt programálva, a lakásunktól nem túl messze lévő városközpontból. A beszállásnál bizonyos sorrendet bekellett tartani , igy először azok csomagjait rakták be akik messzebb utaztak és akik közelebb azokét legutóljára. Ezt, maga a sofőr végezte --megis akartam dicsérni ezért-- de egyáltalán nem önzetlenűl , emberbaráti szeretettből , netán kötelességből , hanem azért , hogy egyúttal , meg is saccolja a bőröndők súlyát és akiét nehéznek találta arról azonnal legombolt  öt eurót , mondván hogy túllépi a megengedett súlyt, és ha ennek a kockázatát vállalja,akkor feltétlenűl megérdemel egy kis plusz pénz. Csak azt nem értettem , hogy miért pont euróba. Mivelhogy nem voltam érintett, nem szóltam bele, mert tudjuk , hogy fogadatlan prókátornak mi a fizetése.

            Mikor mindenki felszállt , kezdődött a névsorolvasás, éppen úgy mint, annak idején az iskolába. A sofőr már mindent tudott, papirja is volt rólunk, ő is megmondta  a becenevét. Barátságos fickó--gondoltam magamba , de vajon honnan gondolja , hogy én pont a becenevén akarom szólitani. Leforditva ez úgy hangzott volna:Öcsi úr. Egy kicsit furcsának találtam de hát, bárcsak ennyi furcsaság lenne a világon.A buszon még maradt néhány üres hely , amiről megtudtuk , azokat a később más városokban felszállók fogják elfoglalni. Egyébként a buszban az ülések, kényelmesek , hátradönthetők, az elöttem ülő termetes hőlgy mindjárt ki is próbálja, és pillanatok alatta az ölembe landol ülésestől,támlástól. Erre nem számitottam, de az ember mindig attól lepődik meg amire nem számit. A hölgy elenged egy könnyed káromkodást majd hozzám fordul bocsánatkéréssel, mire én kijelentem , egyáltalán nem haragszom rá , személye ellen nincsen semmi kifogásom, sőt kimondottan  szivesen látnám az ölembe ,de nem székestől . Ezzel egy kicsit oldódott a a hangulat a sok ismeretlen, egymást most először látó ember között. Bár, arra gondoltam , hogyha ezt a müveletet éjszaka is megismétli , nem fogok a boldogságtól tapsolni, és talán a humorérzékem sem fog müködni, ha van nekem ilyen.

           Éppen a Szamos egyik hidján hajtott át a busz , aminek vize csillogott a napfénybe. Búcsut intettem a Szamosnak, mert nagyon jó viszonyban voltunk , és tudtam , hogy most egy jó ideig  nem lássuk egymást. Megszólalt a sofőr kartárs : Az utvonal Nagykároly , Nagyvárad, Nagylak. Az ő szájából ez igy hangzott Carei, Oradea, Nadlac. Ezen egy kicsit elfilozófáltam , mert ezek a nevek hangzásuk után lettek románositva.De igazságtalan sem akartam lenni, ezért mindjárt, az is eszembe jutott , hogy mi is használjuk az oláh szót --méghozzá pejorative-- ami a vláh szó hangzásutáni módusulata. Az utvonal felsorolásánál a sofőr azt is mondta , hgy a fentemlitett helyeken megáll , és mindenki elvégezheti fiziológiai szükségleteit , és minderre van kerek tiz percünk, mert ő tudja , hogy mikor kell a határhoz érnünk, hogy mielőbb átjuthassunk.

           Nagykárolyban , csak úgy minden csomag nélkül felszáll egy hölgy és élénk beszélgetésbe kezd a sofőrrel ,sőt le is ül a számára fenntartott pótszékre. Nem tudtuk mire vélni a dolgot mert  a busz megindult  és a döcögős kátyus uton, az elérhető legnagyobb sebességgel haladt Nagyvárad irányába.

           A hölgy megjelenése nem volt véletlen, mert ő volt a sofőr szárnysegédje. Ezt a megnevezést én adtam neki , amikor láttam , és hallottam , hogy beszélgetésükből az derül ki , hogy ujabb merényletre készülnek pénztárcáink ellen. A hölgy nem sokára akcióba is lépett és nyájas mosollyal  behizelgő modorral megkért bennünket , hogy koponyánként dobjunk be öt eurót , hogy megkönnyitsük a román --magyar határon való átkelésünket.Mindenki pótolt , ki morogva ki mosolyogva, ki káromkodva. Én is beszálltam, nem akartam, ezt a tulfejlesztett balkáni közösségi szellemet , ilyen apróság miatt aláásni.De közben számoltam is egy kicsit , ötven útas  szorozva 5 euróval  az kétszázötven euró. Az akkori napi árfolyamon az annyi mint: hogy nagyon sok dolgozó örült volna ha havi fizetése elérte volna ezt az  összeget!