Késő délután volt, amikor Lizzy kilépett a szerkesztőség ajtaján. Vidáman felnézett a lemenő napra, behunyta a szemét és szippantott egy nagyot a levegőből. Az utcán leginkább az autók kipufogóját lehetett érezni, de ez sem szegte jókedvét. A kocsiját gyorsan megtalálta a parkolóban. Beszállt, és hazafelé vette az irányt.

Csütörtök este óta egészen felszabadultan érezte magát. Egy óriási tehertől vált meg, amikor végre kirúgta Adelaidet. Különösebben nem volt semmi baja a lánnyal, még szerette is. Tetszett az önállósága, hogy kiáll a maga igazáért, sőt másokért is, ha úgy hozta az igazságérzete. Ráadásul jókat lehetett vele viccelődni, a vidámság pedig Lizzy lételeme volt.

Amikor a szerkesztőségbe került, még nem is volt vele semmi baj. A kezdők lelkesedésével vetette magát a munkába. Egy év elteltével mintha megtört volna a lendület. Akkor kezdett folyton morgolódni minden új utazás előtt. Később folyamatossá váltak az alkudozások, hogy más menjen helyette. Mindez egyre jobban zavarta Lizzy-t. Nem igazán értette, hogy Adelaide-nek mi a baja. Más újságírók örülnének egy hasonlóan mozgalmas rovatnak, hiszen utazni mindenki szeret. Tudott az oknyomozó riporterkedéssel kapcsolatos vágyairól, néha még bíztatta is, hogy próbálkozzon elkapni egy jó kis állást valamelyik híroldalnál, de addig is elvárta volna, hogy a meglévő feladatait kellő lelkesedéssel, jól végezze.

Ezért is jelentett nagy csalódást, amikor először vette észre, hogy Adelaide nem keresi fel személyesen a cikkekben ajánlott úti célokat. Egy tengerparti üdülőhelyről szólt a tudósítás. Akár Lizzy is megírhatta volna, mert éppen ott töltötte a szabadságát. Szokása szerint megint az indulás előtti nap döntötte el, hova is szeretne menni, így a szerkesztőségből senki sem tudta, hogy járt ott. Később megkapta Adelaide cikkét, és csodálkozva tapasztalta, hogy megváltozott a hely néhány hónap alatt. A SilverNeten utánanézett, és kiderült, hogy semmi nem változott. Rövid nyomozás után arra is rájött, hogy a cikk adatai és a fényképek mind a könyvtár archívumából származnak.

További két cikket még megvárt, mindkettőnek az adatait leellenőrizte először a SilverNeten, utána az archívumban. Az eredmény ugyanaz lett: elavult információk, régi fényképekkel.

Szinte sokkolta, hogy Adelaide mennyire hülyének nézi őt. A szembesítés után egy ideig úgy tűnt, rendeződtek a dolgok, és a régi menetben folytatódott minden. Az Afrika Parkos cikk viszont végleg betette az ajtót. Még odaadta a lánynak a következő feladatokról szóló listát, de már eldöntötte, keres mást az „Utazz velem!” rovathoz.

Ez a Ladislaus egy Adonisz!

Amikor először meglátta ezt a sportos alkatú, fekete hajú, kék szemű szemüveges fiatalembert, csaknem beleszeretett. Természetesen kizárólag szex jöhetett volna szóba. Lizzy a férje halála után a gazdag özvegyek szabad életét élte, esze ágában sem volt újból belemenni semmiféle tartós kapcsolatba.

Majdnem huszonöt év korkülönbség volt köztük, úgyhogy Lizzy tudta jól, hogy semmi sem lesz, nemhogy szex. De azért szívesen ábrándozott a dologról, és gyakran tett Ladislausnak erre utaló megjegyzéseket, majd élvezte, ahogy a fiú aranyosan zavarba jön.

Az új alkalmazottat nem is nagyon kellett rejtegetni, Adelaide ugyanis nem sokat járt a szerkesztőségbe, Ladislaus pedig folyton utazott. Ő felkereste az összes helyet, úgy írta a cikkeket. A stílusa magával ragadó volt. Biztos volt benne, hogy a többnyire nőkből álló olvasók imádni fogják. Különösen azt a tengerparti cikket, amelyikben beteszik majd a férfi fürdőnadrágos fényképét is, amint jön ki a vízből.

Ráadásul hihetetlen tempóban dolgozott. Az elmúlt héten három úti beszámolót küldött Lizzy e-mail címére. Ha így halad, néhány hónap alatt meglesz az egész évre szóló anyag. Ha ez megtörténne, ki fogja nevezni közvetlen asszisztensének.

Ez a fickó egy főnyeremény!

Már csak egy jó indokot kellett találni Adelaide eltávolítására, ami nem is volt nehéz. A lány tegnap elszólta magát. A korábbi figyelmeztetések ellenére mégsem ment el a Sziklás-hegységbe, helyette egész héten valami baromsággal foglalkozott. Annak is örült, hogy viszonylag nyugodt körülmények között zajlott a tegnapi beszélgetés. Vezetőként már megtapasztalta, hogy nem minden beosztott viseli ilyen jól az elbocsátást. Ez újabb jó pont volt Adelaidenek, de igazából már nem számít. A már megírt cikkeit még leadják, aztán jöhet Ladislaus. De az is lehet, hogy már a következő heti számba ő kerül, végül is nem árt egy kis bíztatás.

Lizzy háza a város villanegyedében állt, amit a vasút választott el az üzleti negyedtől, ahol a szerkesztőség volt. Az átjáró után rögtön balra kanyarodott, majd nem sokkal később jobbra, végül egyenesen ment tovább a városrész túlsó oldalára.

A ház kis alapterületű volt, rajta egy emelettel, alatta mélygarázzsal. Lizzy választotta ezt a helyet, nem sokkal az esküvőjük után. Egyik hobbija a kertészkedés volt, itt pedig nagy terület állt a rendelkezésére, hogy kiélje kertépítő hajlamait. Az eredmény nem lett tökéletes. A kert bejáratának két oldalán szerette volna a sövényt úgy megnyírni, hogy egyegy sakkfigura alakzat váljon belőle. Végül két semmire sem hasonlító izé lett. Nem bánkódott sokat, ami nem ment, nem erőltette. A továbbiakban szép, de ritka növények gyűjtésére állt át. Megérte, a szomszédok csodájára jártak. Sok kis növényszigetet hozott létre az udvarban. Egy-egy igazi ritkaságot körbeültetett alacsonyabb, kontrasztosabb növényekkel, így emelve ki a fő látványosságot.

Az így kialakított kis kertbirodalom lekötötte csaknem minden szabadidejét, de teljesen fel is töltötte, nagyban hozzájárult állandó jókedvéhez.

Az autót szokása szerint most is a ház előtt hagyta, nem szeretett a garázsajtóval bajlódni. Tett egy rövid sétát a kertben, felmérte, mi mindent kell ma tenni a növényekkel. A házban az első útja a konyhába vezetett. Menet közben a kocsi kulcsot az előszobai kisszekrényre dobta. A konyhában az automata kávéfőző friss kávéval várta. Kitöltött egy csészével és az emeletre ment, hogy kávézás közben egy kicsit foglalkozzon a másik hobbijával.

Egykori férje kissé paranoiás volt, a házat a lehető legbiztonságosabbá akarta tenni. Zárt láncú kamerarendszert szereltetett fel, kamerák voltak az udvaron, a házban és a kapu előtt. Riasztó rakatott minden helyiségbe, mindet külön kellett kapcsolni. Lizzy-t mindez borzasztóan idegesítette, főleg amikor a WC ajtó előtt hosszú perceket töltött azzal, hogy a noteszéből kikeresse a megfelelő számkombinációt.

Volt még egy SPY márkájú lehallgató készülék is, amit az emeleti kisszobában szereltek fel. Öt csatornán fogta a hangokat, beépített zajszűrője pedig érthetővé tett minden beszédet, ami az épület húsz méteres körzetében elhangzott.

A férje halála után Lizzy az összes fölösleges kacatot leszereltette, a SPY kivételével. Rájött ugyanis, hogy a két oldalsó, és a szemben lakó szomszéd háza is húsz méteren belül van. Eszébe jutott, milyen érdekes lenne kicsit belehallgatni a beszélgetésükbe. Három csatornán befogta a házakat, majd pár percig koncentrált, hogy legyőzze szégyenérzetét, amiért hallgatózni fog. Miután ezen túl volt, végre kielégíthette kíváncsiságát. Azóta munka után kávé mellé mindig a szomszédokat hallgatta, és igen jól szórakozott az elhangzottakon. A lebukás esélytelen volt, mert személyesen szinte sohasem találkoztak. Ha véletlenül mégis összefutottak, csak egymásra köszöntek, megemlékeztek az időjárásról és a kertről, majd ment mindenki a dolgára. A villa negyed lakóira amúgy sem volt jellemző, hogy összejártak volna. Amikor észrevette, hogy még maradt két kihasználatlan csatorna, az egyiket a ház előtti utcaszakaszra állította, a másikat a kertre, annak ellenére, hogy ott semmi érdekesre nem számított, hacsak a virágok nem kezdenek beszélni.

Most is bekapcsolta a készüléket, kezébe vette a távirányítót és kényelmesen elhelyezkedett a fotelban. Miközben lassan kortyolgatta a kávét az egyes csatornára kapcsolt. A nyugdíjas szomszédok éppen politizáltak. Igazából csak a férfi beszélt, a felesége folyamatosan helyeselt hozzá. Nem volt túl érdekes, a kettes csatornára váltott.

A bal oldali család még nem érkezhetett haza, csend volt az egész házban. Csak a kutya lépteit lehetett hallani, amint türelmetlenül járkált a szobák között. Sajnálta a dolgot, pedig őket szívesen hallgatta. Szórakoztató veszekedéseket voltak képesek produkálni minden kis semmiség miatt, amivel sok kellemes perceket szereztek nemcsak Lizzynek, hanem a többi szomszédnak is, akik a néha a csukott ablakon keresztül is hallhatták őket.

Az órára pillantott, elmúlt öt, ilyenkor már otthon szoktak lenni. Felállt és az ablakhoz sétált. Résnyire elhúzta a függönyt, és kilesett az utcára. Csak egy fekete autót látott közeledni, de az sem a szomszédéké volt. Ennek ellenére mégis ott állt meg a házuk előtt.

Nocsak! Ki ez, és mit akar? – Lizzy-n úrrá lett a kíváncsiság. Átkapcsolt a négyes csatornára, ami az utcát figyelte. Izgatottan ült vissza a fotelba.

– Itthon lehetnek? – kérdezte egy női hang.

– Nem látok mozgást. Autó sem parkol a ház előtt – felelte egy férfi. A hangja ijesztően mély és komor volt.

A rövid hallgatást újra a nő törte meg.

– Most kéne lépnünk, amíg üres a környék.

– Igen. De észrevétlenül. Jobb lenne a garázson át bejutni.

Betörők! – Lizzy rettentő izgalomba jött. Betörésre ezen az unalmas környéken amióta itt lakott nem volt példa. Eszébe jutott, hogy felhívja a rendőrséget, de meggondolta magát. Hívni fogja majd később, de még egy kicsit hallgatózik. Az is megfordult a fejében, hogy esetleg beleköthetnek a SPY készülék nem éppen törvényes használatába. A végén még le is foglalnák, nem a betörő lenne a bűnös, hanem ő, amiért hallgatózott. Gondolataiból újra az a mély, dörmögő hang rázta fel.

– Megállok a garázs előtt. Látod azt a sor tuját a szemben lévő háznál? Tökéletes takarásban leszünk.

Lizzy újra kikukucskált az ablakon. Csodálkozva látta, hogy a szomszéd házával szemben nincsenek is tuják. Akkor meg miről beszélnek? Elgondolkodva ült vissza a fotelba. A lelkiismerete mégsem hagyta nyugodni, legszívesebben rendőrt hívott volna. A következő pillanatban úgy ugrott fel, mint aki rajzszögbe ült. Most jutott el a tudatáig, hogy azt a tujasort ő minden nap látja, amikor elmegy otthonról, hiszen éppen a saját házával szemben van. Újra az ablakhoz futott, de az autót már nem találta a szomszédban. Elborzadva vette észre, hogy időközben átgurult a háza elé, és megállt éppen a garázsajtó előtt.

Mit akarnak ezek?

– Na, menjünk! Essünk túl rajta! – szólt a nő az autóban. – Bár ez nem volt benne a szerződésemben.

Min akarnak túlesni?

– Te is kaptál katonai kiképzést, a háború rosszabb lenne – felelte a férfi. – Azt kell tennünk, amit mondanak. Nem akarok fennakadást. A másik csapat most megy az újságíróhoz. Ha ők megoldják, akkor nekünk is meg kell.

Újságíróhoz?

Kiszálltak az autóból. Mindketten elegáns fekete öltönyt viseltek. A teljesen átlagos felépítésű nő a harmincas éveiben járhatott, hosszú haját összefogva tartotta. A mély hangú férfi már feltűnőbb jelenség volt. Magas és jól megtermett alkata, két másik embert is kitett volna. Mindketten a garázsajtóhoz indultak. Újra a nő szólalt meg:

– Te menj a fel a házba, én átnézem azt a bozótos kertet.

Lizzy elhátrált az ablaktól. Egy kis haragot érzett, amiért leszólták a nagy szeretettel gondozott kertjét, de ezt az érzést hamar felváltotta az ijedtség.

Most mi lesz? Mi lesz? – kifutott a szobából és indult lefelé a lépcsőn, amikor lentről kattanást hallott, ahogy a garázsajtó zárja megadta magát. Hallotta, ahogy kinyílik, majd újra bezáródik. Már bánta, hogy leszereltette a riasztókat. Visszahátrált az emeletre. Lépéseket hallott, ahogy a garázsból a földszintre érkeztek. Egy ideig egyikük sem szólalt meg.

– Nehogy megszökj! – hallotta először a nő hangját, majd a bejárati ajtót nyílását és csukódását. Az egyikük a megbeszéltek szerint a kertbe ment. Lizzy elkeseredve vette észre, hogy már majdnem besötétedett. Az órájára pillantott, és megállapította, hogy éppen megy a Híradó. A nyugdíjas szomszédok mindig megnézik, így valószínűleg nem veszik észre a fekete ruhás idegent a kertben.

A dörmögő hangú férfi dübörgő lépteiből arra következtetett, hogy először a földszinti helyiségeket kutatja át. Óvatosan megindult lefelé a lépcsőn. Már fél távon járhatott, amikor ismerős hangok ütötték meg a fülét:

– Legközelebb elhozzuk anyádat is! Nekem ne nyavalyogj folyton miatta!

– Miért ne? Tudod jól, mennyire meg akarta nézni a gyerekek előadását.

A folyton hangoskodó szomszéd család éppen most érkezett a házuk elé. A hangok a bekapcsolva felejtett SPY-ból jöttek.

A fenébe! – szitkozódott Lizzy, amikor meghallotta, hogy a dübörgő lépések felgyorsultak. Visszasietett az emeletre, és elbújt a SPY-jal szemben lévő szobában. A lépcső nyikorgott a nagy súly alatt, majd látta, amit egy hatalmas árnyék megáll a szemközti ajtóban. Belépett, és a lehallgató készülékhez ment. Halkan felnevetett.

– Trükkös egy némber! – morogta alig hallhatóan. A szomszédok közben rendületlenül vitatkoztak.

Lizzy szíve majdnem kiugrott a helyéről. A következő szoba, amit megnéz valószínűleg a rejtekhelye lesz. Gyors elhatározásra jutott. Vett egy nagy levegőt, majd lábujjhegyen kisurrant a szobából és újra a lépcső felé vette az irányt.

Mégsem sikerült olyan halkan, ahogy szerette volna. Az öltönyös fickó termetéhez képest meglepően fürgén megpördült. Egy rövid pillanatig döbbenten nézték egymást, Lizzy az ijedtségtől szinte földbe gyökerezett. Végül mégis ő lépett előbb. A férfi utána kapott, el is érte a ruháját, de kicsúszott a kezéből.

– Áááá, nem, nem, nem! – kiabálta Lizzy, miközben lefelé rohant a lépcsőn. Mögötte a léptek dübörgése úgy hatott, mintha egy kőszikla gurult volna utána. Először arra gondolt, hogy megpróbál eljutni az autóig, de még le sem ért a lépcső aljáig, amikor észrevette, hogy a slusszkulcs nincs ott az előszobaszekrényen, ahová letette. Biztosan a nő vitte el.

„Nehogy megszökj!” Ezért mondhatta, mielőtt kiment. Lizzy már majdnem leért, amikor a dübörgő lépések megszűntek, és egy kattanást hallott a háta mögött. Nem látta, de volt egy olyan érzése, hogy a fickónak fegyvere van, amivel éppen most készül lőni. A lépcső alján hirtelen irányt váltott. A szemben lévő, udvarra vezető ajtó helyett a jobbra fordult és a konyhába futott. Éppen időben, mert valami elsuhant a füle mellett. A golyó a bejárati ajtó melletti falba csapódott.

A konyha nem bizonyult jó ötletnek. Kicsi és szűk volt, egyetlen bejárattal. Ezt az egyet az üldözője most elállta. A pisztolyt újra lövésre emelte, közben arcán elégedett mosoly jelent meg.

Lizzy maga sem értette, hogy honnan vett hirtelen akkora bátorságot, de ahelyett, hogy megadóan várta volna a golyót, nekitámadt a kétajtós szekrény méretű gorillának. A rövid dulakodás során eldördült még néhány célt tévesztett lövés, aminek a hangját a hangtompító eléggé lefogta, így a szomszédoknak fogalma sem lehetett arról, hogy milyen élethalál harc dúl a közelükben.

Lizzy miközben megpróbálta megütni ellenfelét, a legváltozatosabb szitkokat vágta a fejéhez. A férfi ezen csak nevetett, a nő nem tudott komoly kárt tenni benne. Végül, amikor úgy hozta a helyzet, teljes erejéből beleharapott a fickó kezébe. Az dühösen felordított:

– A kurva anyádat! – félrelökte Lizzy-t, aki a konyhaszekrények esett. Ahogy megfordult, a keze ügyébe esett a késtartó állvány.

– Az én csillagszemű édesanyámat a szádra ne merd venni, te tehervonat! – kiabálta, miközben a késeket egyesével a férfihez vágta. Az összes talált, de nem a hegyes felével. A fickó újra lövésre emelte a pisztolyát. Lizzy ekkor megtalálta a tűzhelyen hagyott serpenyőt, és egy jól irányzott mozdulattal üldözője fejéhez vágta. A találat éppen az orrán érte, ami ettől vérezni kezdett. A férfi kihátrált az ajtóból az előszobába. Lizzy kihasználta a hirtelen jött előnyt, felkapta a serpenyőt a földről, és még vagy ötször fejbe csapta ellenfelét, miközben az a vérző orrával volt elfoglalva. A fickó az utolsó ütésnél megtántorodott, és elesett. Szerencsétlenségére – és Lizzy szerencséjére – a fejét úgy beverte az útjában álló kis szekrénybe, hogy elveszítette az eszméletét.

– Úr Isten, Úri... Úristen! – kapkodott levegő után Lizzy. Nem tudta eldönteni, hogy él-e még a támadója. Viszont esés közben kicsúszott az autójának a kulcsa a zsebéből. Lizzy egy pillanatig sem habozott. Felkapta és lesietett a garázsba. Óvatosan nyitotta ki a garázsajtót, nehogy zajt csapjon. Beszállt a fekete autóba, indított és padlógázzal elhajtott. A tükörből látta, hogy a kert felől egy szintén fekete öltönyös nő az utcára szalad. Előbb idegesen, tanácstalanul körbenézett, majd beugrott Lizzy kis autójába és utána indult.

Az üldözés során érintették a városrész csaknem minden kis utcáját. Lizzy minden kereszteződésnél irányt váltott, de nem tudta lerázni. A fekete kocsit is ügyetlenül irányította. Világ életében kis autója volt, nehezen boldogult a nagyobbakkal. Menet közben feldöntött néhány kukát, a jobb oldali tükröt egy lámpaoszlop törte le.

Végül újra arra az utcára kanyarodott, ahol lakott. Teljes sebességgel száguldott végig rajta, de a kis autó végig ott volt a nyomában. Az út egyenesen a város üzleti negyedébe vezetett. Arra gondolt, ott talán sikerül lerázni, vagy találkozik egy rendőrrel, mivel ott gyakrabban járőröznek.

Rohamosan közeledett az utca vége. Az irodaházakat már jól láthatta. Még egy bal kanyar, aztán jobbra, át a síneken. Ezen a ponton Lizzy elfehéredett. A tilos jelzést látta, és már azt is megbánta, hogy nem foglalkozott vele. A vonat fényszórója elvakította. A végzet megállíthatatlanul közeledett. Fékezésnek már nem volt értelme, túl gyorsan ment, úgysem tudott volna megállni.

– Áááááááá! – kiáltotta, közben mindkét kezével eltakarta a szemét. Aztán már csak egy hatalmas csattanást hallott.

Újra kinyitotta a szemét. Hátra fordult, és fényt látott. A kis autója robbant fel a vezetőjével együtt, amit a vonat már vagy ötven métert tolt maga előtt. A szerelvény lassan állt meg, közben Lizzy kiszállt az autóból, és remegő térdekkel tett néhány lépést a vasúti átjáró felé.

– Az autóm! Az én kicsi kis autóm! – mondogatta sírva. Ahogy a nagy ijedtség lassan alábbhagyott, átgondolta a történteket. Azt mondták, hogy egy másik csapat megy az újságíróhoz. Nem ismert egyet sem, akihez bármilyen okból kommandót kellene küldeni. Kivéve Adelaidet, aki mégis csak belekeveredhetett valamibe.

Figyelmeztetnem kell! És megtudni mindent.

A fekete autóba nem mert visszaszállni, nehogy feltűnést keltsen vele. Az út szélén hagyta, és gyalog, vagy inkább futva indult az üzleti negyed délkeleti részéhez, Adelaide lakása felé.