Csaknem másfél órája száguldott a víz alatti vonat, közben Adelaide szívverése lassan felvette a normális ütemet. A maihoz hasonló izgalmakhoz egyáltalán nem volt hozzászokva. Annak örült, hogy sikerült Richardot megszöktetni, de amikor erre gondolt, rögtön eszébe jutott a menekülés és a lövöldözés is. Újra és újra átélte az egészet. Azt azért elismerte, hogy a stresszen kívül voltak jó pillanatok is. 

A beszélgetésük a faházban úgy ért véget, hogy Lizzy nem akarta elhinni, amit Basil állított a Járőrről.

Az irodaépület kamerái szinte egy négyzetcentiméternyi területet sem hagytak felügyelet nélkül. A képeket egy földszinti helyiségbe közvetítették, amelyet a recepció mögötti ajtón át lehetett megközelíteni. A terem kialakítása minden szempontból megfelelt a legújabb ergonómiai követelményeknek. A hosszabb falon végig monitorok sorakoztak, három sorban. A kezelőpultot a faltól valamivel távolabb helyezték el, így az ügyeletes biztonsági őr úgy dolgozhatta le a munkaidejét, hogy közben nem fájdult meg a szeme.

A kis csapat este tíz óra körül érkezett meg Arany-völgybe. Hála Basilnek és a Járőrnek, észrevétlenek maradtak egész úton. A város volt a veszélyesebb, az autópályától már ritkultak a kamerák. A műhold szerencsére nem jelentett problémát, mivel nem saját autóval mentek. Igaz, a jármű elvileg lopott volt, de Basil ezt is megoldotta.

Ez a program egy csoda! – gondolt egyre gyakrabban jó érzéssel a Járőrre.

Megérkezésükkor éppen csak útba ejtették Clare házát, de nem álltak meg.

Eleanor egy csésze kávét kevergetetve ment az egyik félreeső iroda felé a kihalt irodaház folyosóján. A munkaidőnek már régen vége volt, az épületben a biztonsági alkalmazottakon kívül jóformán senki sem tartózkodott. Egyébként sem lehetne semmi probléma, hiszen az egész ház a SilverSky Corp. tulajdonában áll, így az utolsó szó úgyis az övé lenne, de azért jobb az ilyen ügyeket úgy intézni, hogy ne láthassák kíváncsi szemek.

Kimondottan jó hangulatban volt, habár arra még most is ügyelt, hogy mindebből semmi ne látszódjon rajta.

– Nem fognak észrevenni! – válaszolt türelmetlenül Basil Adelaide akadékoskodására.

– Jól van, na! Nyugi! Csak mert te mondtad, hogy a térfigyelő kamerák figyelnek.

– Kik figyelnek? – kérdezett közbe Lizzy.

– Elintéztem. Észrevétlenek maradunk, egyelőre csak Richard lakásáig. Ott majd átgondolom, mi legyen.

– Honnan tudtad, hogy hol lakik? – kérdezte a lány gyanakodva. Basil rosszallóan rápillantott.

– Te magad mondtad, nem emlékszel?

Mindhárman egy alig néhány perce ellopott autóban ültek.

A szerkesztőségből Adelaide először nem haza ment. Autójával a folyóhoz hajtott. Otthagyta a kocsit a híd közelében, és a parton sétálgatott. Teljesen maga alatt volt, és el volt keseredve. Olyan jól végződhetett volna a hét! Ingyenes volt a SilverNet, felismerték Clare betegségét, ráadásul majdnem elhitte, hogy sikerült ráakadni a nagy sztorira, ami kitörési pontot jelenthetett volna.

Végül mi lett az egészből! Anyja megsértődött, és nem hajlandó eljárni a kezelésekre.

Késő délután volt, amikor Lizzy kilépett a szerkesztőség ajtaján. Vidáman felnézett a lemenő napra, behunyta a szemét és szippantott egy nagyot a levegőből. Az utcán leginkább az autók kipufogóját lehetett érezni, de ez sem szegte jókedvét. A kocsiját gyorsan megtalálta a parkolóban. Beszállt, és hazafelé vette az irányt.

Csütörtök este óta egészen felszabadultan érezte magát. Egy óriási tehertől vált meg, amikor végre kirúgta Adelaidet. Különösebben nem volt semmi baja a lánnyal, még szerette is.

A tengerparti kisvárosra csodás nyári este köszöntött. Pontal d' Areia felett az ég felhőtlen volt. Már napok óta tartott ez a kellemes időjárás, ami az emberekre is másképp hatott. Ilyenkor tovább maradtak a szabadban, az éttermek kerthelyiségei szinte egész éjszaka nyitva tartottak. A szállodában is sok volt a vendég, rengetegen látogattak a tengerpartra, a legtöbben csak hétvégére, de akadtak üzletemberek is, akik egy-egy tárgyalás előtt ott szálltak meg.

Wanderley Amaral volt a hotel egyetlen állandó lakója.

Ms. Bater már vagy egy órája szuggerálta az irodai telefont. Valahogy nem volt kedve a rá váró híváshoz. A helyzetet már többször is átgondolta, alapvetően nem lett volna túl nagy a probléma. Normális esetben kisujjból levezényelné a megoldását, de most nem csak az ő vállalata volt érintett az ügyben, ezért nem hozhatott egyedül döntést.

Néhány órával ezelőtt értesítették a SilverSky biztonsági központjából, hogy érdekes telefonbeszélgetésre akadtak

– Jaj, drágám! Késő van már az ilyen hülyeségekhez! – ez volt Lizzy első mondata, amikor Adelaide megérkezett a szerkesztőségbe. Meglepettnek tűnt, úgy látszott, nem hitte, hogy a lány komolyan beszélt. – Amit az előbb telefonon elmondtál, az eléggé zavaros volt, és nem is nagyon hihető.

– Neked is szia! – felelte Adelaide, de nem hagyta magát eltántorítani. Lizzy után ment, aki egy köteg irattal az irodája felé igyekezett.

A papírokat ledobta az asztalára, majd fáradtan leült a székére.

Már egy órája feküdt az ágyon. Újra és újra felidézte emlékezetében a történteket. Mi is volt itt egy órával ezelőtt? Hogyan történhetett meg pont vele?

Ma is, mint minden nap elsétált a bevásárlóközpontba, és mint a legtöbb esetben, ma sem vett semmit. A parkon keresztül ment haza, hogy megnézhesse a madarakat. Úgy tűnt minden rendben lesz, már a ház előtt járt. Akkor vette észre a kis csillogó érmét az ezüstszínű autó mellett. Lehajolt érte, aztán meghallotta annak az embernek a kiabálását.

Verőfényes csütörtök délelőtt volt, amikor Adelaide hazafelé autózott. Úgy gondolta, Hodge már nincs a lakásában. Beköltözése óta eltelt négy nap, ha tényleg csak tárgyalni jött, ahogy Leslie mondta, akkor talán már haza is ment. De, ha mégis itt lenne, az sem baj, elég nagy a lakás, valahogy csak elférnek ketten is. Még mindig jobb, mint még egy nap az Arany-völgyben.

A szabadság sajnos nem úgy alakult, ahogy eltervezte. Minden jó volt, egészen keddig, amikor látogatást tettek Dr.

Emma a pályaudvar mellett várakozott az autóval. Eleanor a hátsó ülésen ült. Egyikük sem szólalt meg, a főbejáraton ki-be özönlő embertömeget figyelték. Egy órája ültek az kocsiban, Emma már nagyon türelmetlen volt. A főnöke a Dibrino miniszter asszonnyal folytatott megbeszélése után közölte vele, hogy feladata lesz. Olyan, ami hasonló az előzőhöz. Azóta nem kapott további információkat. Mind a mai napig fogalma sem volt róla, hogy mi lesz a dolga.

Hasonló, mint a múltkor.

Hodge beköltözése után Adelaide még nem indult azonnal az Arany-völgybe. Először a városközpontba ment. Út közben végiggondolta, mi mindenre lesz szüksége a következő héten. A legegyszerűbbnek azt találta, hogy végigjárja a T-Roy bevásárlóközpontot, ahol mindent megkaphat, amire szüksége lehet. Menet közben kihasználta az alkalmat, és a SilverSky Zafír csomagjának rádióit hallgatta. A bőség zavara volt itt is, egy perc alatt legalább negyven különböző adót talált.

Hodge nem győzte áldani a szerencséjét, hogy egy ilyen lánnyal hozta össze, mint Leslie. Nem elég, hogy ismeretlenül befogadta, de még új szállást is keresett neki. Nem sokan tették volna meg. Ráadásul nagyon kellemes társaságnak bizonyult, közvetlen volt és intelligens. Múlt este sokat beszélgettek, viszonylag jól megismerték egymást, ezért Hodge sajnálta is, hogy el kell onnan jönnie.

A lány, aki ajtót nyitott viszont már korántsem volt ennyire közvetlen. Kedves volt, barátságos, de Hodge úgy vette észre, ez inkább udvarias színjáték.

Adelaide ötlete a következő volt: a SilverNet segítségével megírja beszámolóját az Aqua-Cityben tett látogatásáról, és elküldi Lizzynek. Azután összepakol, az értékes dolgokat beteszi a széfbe, majd átadja a lakást annak a keleti fickónak, ő maga pedig elmegy egy hétre az Arany-völgybe Clare-hez. Végre lesz idejük és felkereshetik dr. Redert. Lizzy persze semmit sem fog megtudni, majd azt mondja neki, hogy éppen az új cikken dolgozik. Megnézte a listát, a következő téma: hétvége a Sziklás-hegységben.

Adelaide már nem győzte kivárni azt a napot, amikor a SilverSky Corp. szerelői kijönnek a lakására és üzembe helyezik a SilverNet Zafír csomagját. Nem egyeztettek előre időpontot, ezért napok teltek várakozással, hiába. A munkájával is lemaradt. Nem akart otthonról elmenni, nehogy elszalassza a szerelőket, a kedd viszont rohamosan közeledett, és még azt sem tudta, mi a következő látnivaló Lizzy listáján. Végül megnézte, és megnyugodva vette tudomásul, hogy az alig egy hónapja megnyílt Aqua-City nevű vízividámparkba kellene ellátogatnia.

Már csak néhány perc volt hátra a repülőgép landolásáig. Hodge bekapcsolta a biztonsági övet, ahogy az utaskísérő mondta. A mellette lévő ülésre tette a laptopját, amit nemrég kapcsolt ki. Hátradőlt, és becsukta a szemét.

Csak lennék már túl az egészen!

Egész úton a küldetése járt az eszében. Néhány perce még azt sem tudta mi lesz a feladata, csak annyit közöltek vele, hogy legyen kapcsolatban a Peraklang Hálózattal, azon keresztül kapja az utasításokat és a szükséges információkat.

Lizzie Dibrino, Nyugat védelmi minisztere a kávéját kortyolgatta az irodájában. Hallotta, amint Ms. Bater türelmetlenül járkál fel-alá az ajtó előtt, de még nem kérette be. 

Tízre beszéltük meg, minek jött korábban? Ms. Batert egyáltalán nem sikerült megkedvelnie az elmúlt időszakban, ezért ezúttal nem volt hajlandó engedni. Még egy perc volt a megbeszélt időpontig. Az utolsó másodperceket hangosan számolta vissza, majd elégedett mosollyal az arcán megnyomta a telefonon a titkárnő hívógombját.

Adelaide meglehetősen fáradt és feszült volt, amikor hazaérkezett. Az Akropolisznál tett kirándulás elvette minden életkedvét. Az ókori görög műemlék épületekben semmi érdekeset sem talált: néhány ócska kőhalom, semmi több. Ezt persze nem írhatja le így a cikkében. Ott, mint felejthetetlen élményt kell majd bemutatnia.

Autójával leparkolt a ház előtt, a csomagtartóból kivette az utazótáskáját, amibe a kétnapos kiránduláshoz pakolt. Nem szívesen hagyta egyedül Claret, főleg amíg nem találkoznak dr.

Viharfelhők gyülekeztek Pontal d' Areia felett. Raquel a tengerparton állt, és az eget figyelte. Erre a hétvégére csónakázást terveztek. Reggel még úgy tűnt szép idő lesz, délutánra viszont beborult, a szél is lengedezett. Ikertestvére éppen a csónakot próbálta vízre bocsátani.

– Hamarosan vihar lesz – figyelmeztette Ruth.

– Chico Belo szerint már nem szabadna elindulnunk. – Chico Belo véleményét senki nem kérdezte. Törődjön csak a saját dolgával!

Hodge Mostafavi körbe-körbe járkált a cellájában. Óra nem volt nála, de az ablakon beszűrődő fényből tudta, délután fél öt körül járhat az idő. Az elmúlt hetekben megtanult a nap állásából tájékozódni. Az ablakkal szemközti falra kis ábrákat vésett. Amikor a fénysugár a függőleges vonalhoz ér, majdnem pontosan három óra van. A kör négy órát jelent, amikor eléri a négyzetet, öt lesz. A háromszög pedig… hat óra. A kivégzésének az időpontja.

– A sivatagon át folytatva utunkat, az Afrika Park kétségtelenül leglátványosabb épületéhez jutunk, a Kheopszpiramishoz. Habár az út még autóval is fárasztó a rendkívüli forróság miatt – Lizzy felnézett a szemüvege mögül, és egy kedves mosolyt küldött Adelaide felé –, mégis minden látogatót arra bíztatnék, hogy ne veszítsék kedvüket, mert a látvány egyszerűen leírhatatlan. Ez a piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül.

Eleanor idegesen járkált fel-alá a sötét irodában. Időnként megállt az ablaknál és letekintett az éjszakai városra. Az irodaház hetedik emeletéről csodás kilátás nyílt az út túloldalán fekvő parkra. A város fényei csak a szélső bokrokat világították meg, beljebb a fáknak csak a körvonalait lehetett látni. Az égen ragyogó félhold még kísértetiesebbé tette a látványt. Eleanornak mégis tetszett, erőt merített belőle. Főleg akkor volt rá szüksége, amikor sokáig dolgozott.