Lizzie Dibrino, Nyugat védelmi minisztere a kávéját kortyolgatta az irodájában. Hallotta, amint Ms. Bater türelmetlenül járkál fel-alá az ajtó előtt, de még nem kérette be. 

Tízre beszéltük meg, minek jött korábban? Ms. Batert egyáltalán nem sikerült megkedvelnie az elmúlt időszakban, ezért ezúttal nem volt hajlandó engedni. Még egy perc volt a megbeszélt időpontig. Az utolsó másodperceket hangosan számolta vissza, majd elégedett mosollyal az arcán megnyomta a telefonon a titkárnő hívógombját.

– Küldje be azt az erőszakos némbert!

Lizzie hatvanas évei elején járt, ami annyiban látszott rajta, hogy a haja már kezdett őszülni. Ráncai nem nagyon voltak, de ami akadt, azzal sem foglalkozott, a korát sohasem akarta álcázni. Öltözete a beosztásának megfelelő, elegáns, szürke kosztümből állt.

A vendége nem váratott magára sokáig. Az ajtón belépő hölgy is elegáns kosztümöt viselt, viszont a mosolya, illetve a mosoly teljes hiánya nem sok jót ígért. Lizzie cseppet sem ijedt meg. Felállt, és barátságos hangon üdvözölte.

– Örömmel fogadom Ms. Bater! Köszönöm, hogy ilyen hamar időt tudott rám szakítani!

– Nahát, én meg már azt gondoltam, hogy egy erőszakos némbert várt – morgott vissza Ms. Bater köszönés helyett.

A miniszter asszony ekkor újra elhatározta, hogy megtiltja az alkalmazottaknak a kihangosító használatát.

– Foglaljon helyet! – folytatta kényszeredett mosollyal. – Azért kérettem ide… Parancsol egy italt?

– Nem, nem kérek semmit, inkább térjünk a lényegre! – válaszolta Ms. Bater ellentmondást nem tűrő hangon.

Mrs. Dibrinonak rosszul esett ez a mogorva hangnem. Munkájából kifolyólag gyakran kellett különféle emberekkel tárgyalnia, a legváltozatosabb típusokkal. Jól megtanulta, hogy a leggyorsabban akkor ér el eredményt, ha végig kedves marad, mosolyog, egyszóval emberszámba veszi a partnereit. Nem is kellett nagyon színészkednie, hiszen az alaptermészete is ilyen volt: kedves, mosolygós. Az ilyen asszonyokra mondják: igazi nagymama típus. Persze azért néha megesett, hogy egy-egy tárgyaló partnerével szemben előítéletei voltak, ami általában a korábbi rossz tapasztalatokból adódott. De udvariasságát ezekben az esetekben is megőrizte. Ms. Bater viszont mindezt nem értékelte, amiből nem is nagyon csinált titkot. Lizzie úgy döntött, hogy most az egyszer félreteszi az elveit, és ő sem titkolja véleményét.

– Rendben! – leült az asztalához. – Ahogy gondolja. A lényeg annyi, hogy javasolni fogom az állami támogatás teljes megvonását.

– Micsoda? Miért? – Ms. Batert láthatóan váratlanul érte a hirtelen bejelentés.

– Nincs semmi értelme, hogy a továbbiakban is számolatlanul öntsük a pénzt egy ilyen költséges, és ahhoz képest nélkülözhető dologba, mint a SilverNet.

– Nélkülözhetőnek tartja? – Ms. Bater szeme összeszűkült a haragtól. – Ez a rendszer a legjobb, amit eddig kifejlesztettek. Mondjon még egy ilyet, ami az élet minden területéről képes adatokat gyűjteni, és ezeket feldolgozni, rendszerezni. Ez nélkülözhető? Már több terroristát sikerült így elfogni, mielőtt a merényletet végrehajtották volna. Kérdezze meg az embereket, mennyit ér ez nekik, mennyire költséges!

– Igen, költséges – felelte Mrs. Dibrino még nyugodt hangon. – A műholdak legyártása már önmagában is nagy kiadás volt, de azt mondták, majd megtérül. A karbantartásuk, és az, hogy folyamatos kapcsolatban álljanak a világ összes számítógépes és telefonos hálózatával, ráadásul észrevétlenül, igen komoly kiadást jelent, mivel egy külön szervezetet kell hozzá fenntartanunk. Azokat a merényleteket pedig megakadályozhattuk volna a hagyományos módszerekkel is.

– Igen, így utólag könnyű okoskodni – felelte Ms. Bater elszántan. – Mi lett volna, ha mi nem vagyunk? Az már sohasem derül ki, hogy nélkülünk is megakadályozható lett volna a merényleteket, vagy sem. Fel akarja bontani a szerződést? Keressen komolyabb indokot! A „Mi lett volna, ha…” kezdetűt én nem fogadom el, és az ügyvédeink sem fogják.

– Nem kell keresnem semmit. A szerződésben kikötöttük, hogy öt éven át adjuk a támogatást, utána is továbbfolyósíthatjuk, ha sikerül eredményt felmutatniuk. Azt ígérték, hogy a lakossági bevételekből fedezik a kiadások egy részét. Az öt év lejárt, a kiadásaink pedig nemhogy csökkentek, inkább tovább nőttek.

– Kedves asszonyom! – folytatta Ms. Bater most már kioktató hangon. – Nem hiszem, hogy elég időnk lenne most arra, hogy a marketing rejtelmeibe beavassam. Az egy külön tudomány. Annyit viszont elárulok, hogy a bevételeink szépen alakulnak. Nem csak a SilverNet előfizetők számát kell nézni, sokkal több tényező befolyásolja a végeredményt.

– Kedves kisasszony! – vette át a szót Lizzie, hasonló hangnemben. – Annak idején a vezetőség azzal érvelt, hogy mivel az emberek nem tudnak létezni Internet nélkül, ezért bármit megadnak majd egy sokkal gyorsabb, fejlettebb, áttekinthetőbb rendszerért. Nos, az Internet azóta meg is szűnt, és nekem, laikusnak úgy tűnik, hogy az emberek remekül elvannak. A kutyának sem kell ilyen drágán a maguk Zafír, Gyémánt meg ki tudja milyen csomagja. Ha őszintén beszélünk, mellőzve az üzleti virágnyelvet, kimondhatjuk: a SilverNet egy kolosszális bukás. Jóformán csak e-mailezésre használják. Ebből akarnák fedezni a nemzetbiztonsági feladatokat? Hiszen a céget sem képesek rendesen működtetni.
– A céggel minden rendben – felelte Ms. Bater ingerülten. – De, tudja mit? Ha annyira ért hozzá, akkor mondja meg maga az árakat! Érdekelne, hogyan futtatná fel gyorsabban a SilverNetet. Legyen drágább az e-mail? Olcsóbb a böngészőcsomag? Mit szeretne?

– Felesleges ironizálnia! – Mrs. Dibrino érezte, hogy lassan emelkedik az adrenalin szintje, de még mindig próbált nyugalmat erőltetni magára. – Ha olcsóbb a böngésző csomag, akkor nem fedezi a költségeket. Drágítsák meg az e-mailes csomagot, és az sem kell majd senkinek. Lassan visszatérnénk a múltba. A végén majd eljutunk oda, hogy gőz fölött nyitogatjuk a borítékokat a postán, gyanús levelek után kutatva, vagy távcsővel lesegethetjük a füstjeleket. Én nem magukat hibáztatom. Az egész SilverNetes védelmi program egy hibás feltételezésen alapult. Ezért is fogom javasolni a megszüntetését. Természetesen a továbbiakban is folytathatják, amit eddig, csak tőlünk nem kapnak rá pénzt, és nem végezhetnek megfigyeléseket.

Lizzie nem csodálkozott azon, hogy Ms. Bater mostanra elveszítette minden türelmét, és vele együtt a diplomáciai érzékét is. Tudta jól, hogy az állami támogatás nélkül valószínűleg nem működtethető tovább a SilverNet, ami pedig a SilverSky Corp-ot igen nehéz helyzetbe hozná. A SilverNet áll a vállalat tevékenységének a középpontjában, nélküle semmire sem mennének, újjá kellene szervezni mindent.

Oldja meg! Ez a dolga, ezért igazgató.

– Lizzie drágám! – Ms. Bater a lehető legfölényesebb, legpimaszabb hangon folytatta. – A titkos megfigyelésekről eddig senki sem tudott. Ha javaslatokat teszel ellenünk, címlapon hozzuk a sztorit az összes híroldalunkon. „A Nagy Testvér mindent lát!”, „Veszélyben a magánélet!”, „Többé nincsenek titkok!”. Jó kis sztori, nem? A te neved is ott lesz. Nagyon hiányozna egy botrány?

Mrs. Dibrino nem jött zavarba a közvetlen hangtól.
– Eleanor drágaságom! Először is ne tegeződjünk, nem őriztünk együtt disznót. Maga még fiatal, a jólneveltséget idővel megtanulja. A nevem mellé odaírhatja azt is: SilverSky. Nem értek a számítástechnikához, de van egy gyanúm. Az Internet három évvel ezelőtti összeomlásában szerintem könyékig benne voltak. Nagyon veszélyes játék volt, inkább erről írasson cikket. Azon csodálkozom, hogy mégsem maradtak egyedül a piacon. Szóval azt ír, amit akar, csak veszíthet vele. A javaslatomat a támogatás megvonásáról megteszem, akár tetszik magának, akár nem.

Ms. Eleanor Bater szó nélkül felállt, és kisétált az irodából. Az ajtót nem csukta be maga mögött. Hogy szándékosan-e vagy csak figyelmetlenségből, Lizzie nem tudta eldönteni, de örömmel vállalta át ezt a feladatot. Jó érzéssel töltötte el, hogy a vártnál hamarabb befejeződött ez a kellemetlen megbeszélés. Annak meg kimondottan örült, hogy valószínűleg soha többé nem lesz dolga ezzel az erőszakos némberrel. 

Eleanor majdnem gutaütést kapott a méregtől, miközben lefelé ment a lifttel. Már nagyon régen fordult elő, hogy valaki ilyen hangon mert beszélni vele.

Hülye vén dög! Jól nevelten fogom megmutatni, hogy velem ne kekeckedj!

A mobilján megnyomta az 1-es gombot.

– Végeztem, felvehetsz a bejáratnál.

Mire leért a földszintre már kevésbé volt dühös. A járda mellé éppen akkor parkolt le a szolgálati kocsija, amit egy fiatal, szőke hajú nő vezetett. Ms. Bater beszállt a hátsó ülésre.

– Vigyél az irodába! – utasította a sofőrjét.

Menet közben egyre jobb hangulata lett. Az ötlet, ami eszébe jutott rendkívül izgalmasnak ígérkezett.

– Megtudhatom, miért vidámkodsz ennyire? – kérdezte a sofőr, akinek szokatlan volt a főnöke arcán megjelenő mosoly.

– Eszembe jutott valami, amivel helyre tehetjük ennek az ostoba tehénnek a kavarását. – A visszapillantó tükörben a sofőr szemébe nézett. – Emma, újabb feladatod lesz. Hasonló, mint a múltkor.