– A sivatagon át folytatva utunkat, az Afrika Park kétségtelenül leglátványosabb épületéhez jutunk, a Kheopszpiramishoz. Habár az út még autóval is fárasztó a rendkívüli forróság miatt – Lizzy felnézett a szemüvege mögül, és egy kedves mosolyt küldött Adelaide felé –, mégis minden látogatót arra bíztatnék, hogy ne veszítsék kedvüket, mert a látvány egyszerűen leírhatatlan. Ez a piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül. Tizenöt évvel ezelőtt építőkövenként szállították az egykori Afrika nevű kontinensről a róla elnevezett Afrika Parkba. Az óceán felett egy-egy téglát nagy teljesítményű katonai repülőgépek hoztak, a súlyuk miatt ugyanis a vízi szállítás nem volt megoldható… És itt jön egy kis történelmi áttekintés, igen… és nagyjából ennyi. Háromoldalnyi cikk fényképekkel.

Lizzy Gertsch a „Mi, nők” című bulvár oldal főszerkesztője volt. Több száz hasonló témájú kisebb magazint találhatott az olvasó a SilverNeten, mégis jelentős látogatottsággal büszkélkedhetett. A tulajdonosok úgy gondolták, az ilyen jellegű lapok élére fiatalos, energikus vezetőt kell állítani, így esett a választásuk az ötvenéves Lizzyre. Energiával bőven el volt látva, az újságírók szerint többel is, mint kellene. Fiatalos is volt, amit legjobban a ruhatára mutatott. Úgy öltözködött, mint a huszonévesek többsége. A szerkesztőségből sokan úgy gondolták, hogy az a miniszoknya – amit ma is viselt – egy-két számmal kisebb, mint indokolt lenne. Lizzy tisztában volt a többiek véleményével, de nem törődött vele. Imádta a munkáját, és nem hagyta, hogy jókedvét bármivel is elrontsák.

Adelaide a „Mi, nők” magazin „Utazz velem!” rovatának volt a szerkesztője. Ő már kevésbé szerette, amit csinált. Modern városi nő volt, és egyáltalán nem szeretett a belvároson kívül tartózkodni. Ezért is jelentett nagy erőfeszítést számára minden egyes utazásra csábító cikk megírása. Az Afrika Parkról szóló írását az utolsó pillanatban fejezte be, úgy érezte jól sikerült, ezért most magabiztosan várta a véleményt. Biztos volt benne, hogy a főnökének tetszeni fog a cikk. Teljes mértékben megfelel egy női magazin célközönségének. Tele van képekkel, és minden sora utazásra csábít. Lizzy elfordult a monitortól, szeretetteljesen rámosolygott Adelaidere.

– Adelaide, kedvesem! Ez szar! – Adelaide arcáról lehervadt a mosoly. – Az Afrika Parkban nincs sivatag. A közönség nem szerette. Már egy ideje klimatizált légkörben fogadják a látogatókat. Ezt a fényképet meg mintha a tavalyelőtti Kanári Travel katalógusban láttam volna. És miért nem vagy rajta egyik fotón sem? Hol vannak az egyperces úti filmek? A cikk valóban érdekfeszítő, a történelmi áttekintés dicséretes, látszik, hogy sokat dolgoztál vele. De mondok én valamit, te nem is jártál az Afrika Parkban.

– Nem – vallotta be Adelaide.

A városon kívül van – tette hozzá gondolatban. Egy pillanatig sem tervezte, hogy a százötven kilométeres utat személyesen is megteszi.

– Megint csak a könyvtár digitális archívumáig jutottál, igaz?

– Igaz – Adelaide idegesen mosolygott.

– Édes kis angyalkám! Nincs olyan messze az a park. Két napot kellett volna rászánnod. Kettő napot.

Kedvesem, angyalkám… Mindjárt jön a kiskacsám. Elég baj volt, hogy lefülelték, de ezek a megszólítások csak még jobban felidegesítették.

– Ha annyira jól ismered, akkor miért nem te mentél cikket írni? – kérdezte Lizzytől dühösen.

– Azért, mert ez van a cikk felett: „Utazz velem! – Adelaide Villareal rovata”. Hát ezért. Ha nem akarsz utazni, legalább a legfrissebb információknak járnál utána.

– A könyvtárban csak ennyi van – felelte Adelaide élesen, mert sejtette, hogy Lizzy most gúnyolódni akart. – A SilverNet böngésző csomagjait pedig nem az én fizetésemhez mérték.

Az egykori Internet utódja, a SilverNet volt az egyetlen, ahonnan naprakész információkhoz juthatott volna, az ára viszont tényleg borsos volt.

Lizzy elkezdte rendezgetni a papírokat az asztalán.

– Az enyémhez sem, ha netán erre célozgattál – válaszolta, miközben szemüvege mögül rosszallóan rápillantott.

– Neked mégis van.

– Ó, én bájos és ragyogó lánykám! Ha majd egyszer te is beházasodsz egy pénzes famíliába, aztán sikeresen megözvegyülsz, majd neked is jut rá.

– Részvétem a férjed miatt, látom még mindig nem heverted ki az elvesztését. Lizzy könnyedén felnevetett: – Ne butáskodj! – egy papírlapot adott át neki. – Az új témák a következő hetekre.

– Azt gondoltam, az Afrika Parkkal kell még foglalkoznom.

– Lapzárta lesz, és nem hagyhatjuk ki a rovatodat egy hétig sem. Túl sokan olvassák. Rossznak rossz, de bassza sas, kiadjuk. A többség úgysem megy el oda.

Ez Lizzy. Így jutunk el az angyalkáktól a trágárságig. Átfutotta a lapot, és a látványtól teljesen elfehéredett.

– Most szándékosan ki akarsz tolni velem? Hónapokig haza sem tudok menni! Add másnak, legalább minden harmadikat! Légy szíves!

Lizzy kedvesen a szemébe nézett.

– Mondd, szívem, a barátnődnek tartasz?

Adelaide csapdát sejtett.

– Igen? – kérdezte bizonytalanul.

– Nem! – vágta rá Lizzy határozottan, miközben az asztalra csapott. – A főnököd vagyok, és te holnap indulsz a Niagarához. Ha ott végeztél, irány az Akropolisz és így tovább lefelé a lapon. Minden héten keddig beküldöd az anyagot, és ajánlom, hogy legyél rajt a fényképeken!

Adelaide egy szót sem tudott kinyögni erre a hirtelen hangnemváltásra.

– Hoppá! Dél van, ebédszünet! – kiáltott fel vidáman Lizzy. – Menj te is! A kis hálótársad már biztosan türelmetlen.

– Richarddal délben ebédelni járunk!

– Hát persze! – vigyorgott Lizzy. – Én is szívesen „ebédelnék” Richarddal.

Felugrott a székéből és vidáman kitáncolt az irodából.

– Jó étvágyat kiskacsáim! – kiáltotta oda a szerkesztőknek.

Na, végül a kiskacsák is megérkeztek.

– Mi van veled? Olyan szótlan voltál ebéd közben – Richardnak rögtön feltűnt Adelaide rossz kedve, de csak visszafelé tette szóvá.

– Azon kívül, hogy utálom a munkámat, semmi – felelte lehangoltan.

– Ne viccelj, egész életedben újságíró akartál lenni.

– Igen, de akkor mindent máshogy képzeltem. Az egyetemen még arról álmodoztam, hogy sikeres oknyomozó riporter leszek, nagy leleplezésekről írhatok, kapok néhány Pulitzer-díjat. Itt, a városon belül is bőven lenne miről írni. De közbeszólt az élet, és kiderült, hogy az a néhány SilverNetes híroldal legfeljebb tíz kezdő újságírót akar foglalkoztatni. Ezerötszázból tízet. A régi szép időkben, amikor még volt Internet biztosan másképp alakult volna.

– Azok az idők már nem jönnek vissza – felelte Richard vidáman. – Az Internet túlterhelődött, összeomlott. Nincs mit tenni, nélküle kell élnünk. Nekem nem hiányzik. És hát én még emlékszem arra az apokaliptikus hangulatra, ami utána volt. Semmi nem működött, káosz mindenhol. Eltartott egy ideig, amíg az akkor még újnak számító SilverNet minden területen pótolni tudta. Akkor végre rend lett, és tudod mit? Én még egyszer nem kérek abból a fejetlenségből.

Egy darabig szótlanul mentek tovább.

– Ha jól emlékszem – tette hozzá –, kisebb függőségben is szenvedtél akkoriban.

– Ez nem igaz! – tiltakozott Adelaide. – Bármikor ott tudtam hagyni a Netet, amikor csak akartam. – Amikor csak akartad, ugye? – mosolygott Richard.

– Igen, amikor csak akartam – fordult szembe vele Adelaide széles mosollyal az arcán. Egymás szemébe néztek, Richard gyengéden megcsókolta barátnőjét, amiből akár szenvedélyes csók is lehetett volna, de Adelaide ekkor észrevette a hirdetést a barátja mögött, a kirakatban.

– Most nézd meg ezt! Zafír, az új böngészőcsomag. „Otthonába visszük a nagyvilágot!” Látod az árát? Kész rablás!

– Gyere, menjünk! – próbálta elterelni a figyelmét.

– Odanézz! Még beépített képszerkesztőt is adnak hozzá… filmeket lehet feltölteni kameráról. Egy fenét mennék én az Akropoliszhoz!

– Na, gyere! – Richard kézen fogta és elhúzta a kirakat elől. – Ez már beteges. Lassan felkereshetsz egy pszichiátert.

– De a képszerkesztő…

– Ki volt ez? – kérdezte az üzletvezető a kirakat túloldalán. A fiatal lány a pultnál a billentyűzettel babrált.

– Egy másodperc, rögtön visszakeresem a biztonsági kamera felvételén. Igen, meg is van… Már dolgozik is az arcfelismerő!

– Vajon regisztrálta magát közösségi oldalakon?

– Ez csak természetes, mindenki azt teszi – felelte a lány.

– Nem biztos! Ha nincs előfizetése, lehet, hogy nem találod meg. Az ingyenes SilverPontoknál sokáig kell sorban állni. Ott inkább a fontosabb ügyeket intézik az emberek.

A lány arca felderült.

– De igen, itt is van. Az arcfelismerő összesen négy közösségi portálon találta meg. Tényleg kevés az átlaghoz képest. Ezek szerint ő Adelaide Villareal. Cím, telefonszám, minden megvan, és az… ő már az ügyfelünk. Van e-mail fiókja nálunk, ennyi. Gondolod, hogy rábeszélhető egy Zafír előfizetésre?

– Nagyon lelkesnek tűnt. Küldjünk ki egy ügynököt! Ebből még lehet valami.