A tengerparti kisvárosra csodás nyári este köszöntött. Pontal d' Areia felett az ég felhőtlen volt. Már napok óta tartott ez a kellemes időjárás, ami az emberekre is másképp hatott. Ilyenkor tovább maradtak a szabadban, az éttermek kerthelyiségei szinte egész éjszaka nyitva tartottak. A szállodában is sok volt a vendég, rengetegen látogattak a tengerpartra, a legtöbben csak hétvégére, de akadtak üzletemberek is, akik egy-egy tárgyalás előtt ott szálltak meg.

Wanderley Amaral volt a hotel egyetlen állandó lakója. Nem volt ő sem üzletember, sem turista, igazából nem volt ő semmi. Munkája nem volt, nem is értett semmihez. A pénzt, amiből megélt, nem egyenes úton szerezte. Bevételének nagyobb része gazdag Rio-i asszonyoktól származott, akik így hálálták meg azokat az érzelmeket, amikben házasságuk ezen késői szakaszára otthon már nem maradt részük. Wanderley elcsábította őket, eljátszotta nekik a szenvedélyes szeretőt, elhitette velük, hogy számára az egyetlen, igaz szerelmet jelentik, és bármit megtenne értük.

A nők hittek neki, hiszen viselkedését nézve talpig úriember volt, ráadásul igazi lepedő akrobata. Olyan orgazmusban részesítette szeretőit, amivel végleg magához láncolta őket. Cserébe nem kért sokat, legalábbis ő úgy gondolta. Csak pénzre volt szüksége ruházkodásra, drága éttermekre, autóra és az állandó szállodai szobára. Egyszóval eltartatta magát velük.

Ha a hölgy komolyabb lépésre szánta el magát, és elvált volna, hogy szerelmével legyen, akkor azonnal lapátra került, hiszen válás esetén elzáródik a pénzcsap, igazi érzelmek híján pedig így már nem kellett Wanderleynek. Sokáig ilyenkor sem maradt tétlen, hamar becserkészte új áldozatát.

Ha mindezek ellenére mégis megszorult néha, megvoltak az eszközei a helyzete javítására. Gyakran zsarolással szedett ki pénzt áldozataiból, ami miatt a városban sok ellensége akadt.

Ezen az estén Raquel sokáig várt az autójában a szálloda előtt, amíg tiszta nem lett a terep. Wanderley földszinti szobájába mindenképpen észrevétlenül akart bejutni. Minden alkalommal így tett, amikor találkoztak. A szálloda a gazdag férje családjának a tulajdonában volt, és semmi szükségét nem látta annak, hogy az apósa tudomást szerezzen a szeretőjénél tett látogatásairól.

Valójában nem is voltak már szeretők, de a férfi ezt még nem tudta. A helyzet némileg különbözött attól, ami általában Wanderley és a nők kapcsolatára jellemző volt. Nemcsak ő, de Raquel is megjátszotta magát. Régen ez nem így volt, de azok az idők már visszavonhatatlanul elmúltak, Raquel pedig képtelen volt a megbocsátásra.

Mindig is szoros kapcsolat volt köztük, de hogy mennyire beleszeretett a férfiba, arra csak akkor jött rá, amikor ő is – mint már előtte sokan – rövid úton lapátra került. Hiába volt minden beszéd, sírás, Wanderley egész egyszerűen kidobta a szobájából.

Utána jött az a szerencsétlen baleset csónakázás közben, amit alig élt túl, a házassága is romokban állt. Úgy érezte minden és mindenki összeesküdött ellene. Egyedül maradt, anyján kívül senki nem állt mellette. Akkor megfogadta, hogy bosszút áll mindenkin, aki akár szándékosan, akár akaratlanul ártott neki. Marcos, az ex férje; a holdkóros Tonho; Wanderley; Virgílio doktor, az apósa és Ruth mind rajta voltak a listán. Testvérében még nem volt biztos, talán az is elég lesz, ha tönkre teszi Marcost, hiszen Ruth úgyis teljesen belezúgott.

De most az ex szerető volt az elsődleges. Amikor Raquel elhitette vele, hogy hamarosan nagy vagyonhoz jut, Wanderley újra felfedezte, hogy mekkora ellenállhatatlan vonzalmat érez a nő iránt. Akkori barátnőjét azonnali hatállyal menesztette is. Vilma ezt nagyon rosszul viselte, továbbra is üldözte szerelmével a férfit, de ő már nem foglalkozott vele. Nagy tervei voltak, amikről már reggel beszámolt Raquelnek.

– Szia, szerelmem! – köszöntötte vidáman egy csókkal, amikor nem sokkal napfelkelte után a nő megjelent a szobájában.

– Elhoztam az ékszert, amit ígértem. – Raquel táskájából egy csodás nyakéket vett elő. – Add el jó áron!

– Te aztán tényleg bármit elérsz! – lelkendezett Wanderley. Nem hitte volna, hogy sikerül akármit is kilopni Virgílio doktor széfjéből.

– Mondtam, én nem ijedek meg az árnyékomtól. Egy kis bizonyíték a ránk váró vagyonból – mosolygott a nő. – Ez még csak a kezdet, ennél sokkal több lesz.

– Már alig várom, hogy minden meglegyen és elutazhassunk! Készülök ám én is! Éppen ma várok egy nagyobb összeget.

– Megint zsarolás? – kérdezte nevetve Raquel.

– Most miért mondasz ilyet? – kérdezte Wanderley színlelt megbántottságot mutatva, miközben csókolgatni kezdte barátnőjét. – Hát szoktam én?

Raquel alig észrevehető undorral az arcán eltolta magától, és az ajtó felé indult.

– Most mennem kell, még mielőtt észrevesznek. Este majd jövök.

– Jó! Várlak, szeretlek, imádlak – lelkendezett a férfi.

– Én is! – szólt vissza Raquel unottan anélkül, hogy visszafordult volna az ajtóból.

Eljött az este, és megint itt volt, de a táskájában most nem ékszert hozott. Újra meggyőződött róla, hogy tiszta-e a levegő, majd kiszállt az autóból és a szálloda bejárata felé indult. A földszinten egy cserepes pálma takarásában megvárta, amíg a recepciós félrefordul, és hangtalanul besurrant a bejárat melletti folyosóra, ahol Wanderley szobája is volt.

Kopogott az ajtón, de nem kapott választ. Óvatosan belépett a szobába. A férfit az ágyon fekve találta. Nem mozdult meg az ajtó csukódására sem, úgy tűnt mélyen alszik. A helyiségben tömény alkoholszag terjengett. Raquel megtalálta a forrását is, egy törött üveget a földön, ami valószínűleg már üresen esett le.

Részeg barom! – gondolta megvetően. Szánakozva nézett végig azon az emberen, akibe régen olyan nagyon szerelmes volt, és aki cserébe jól átverte.

Elgondolkodott még egyszer, hogy biztosan véghez akarja-e vinni, amit tervez. A tévé bekapcsolva maradt, néhány másodpercig nézte, majd még elszántabban nyitotta ki táskáját.

Amikor a bosszúhadjáratot elkezdte úgy gondolta, hogy mindenkitől elveszi azt, ami a legfontosabb. Wanderley esetében nem sok lehetőség volt, szinte kínálta magát a bosszú módja.

A tévében éppen egy vadnyugati film ment, ami pont kapóra jött. Felhangosította, hogy a lövések és kiabálások elnyomjanak minden más hangot. A férfi mellkasára célzott a pisztolyával, majd meghúzta a ravaszt. A lövés hangja mintha csak a tévéből jött volna. Wanderley ingén lassan kezdett terjedni a vörös folt. Raquel arcán elégedett mosoly jelent meg. Néhány percig gyönyörködött a látványban. Maradt volna tovább is, de tekintve, hogy éppen most lőtte le a szeretőjét, jobbnak látta olajra lépni. Megsiratni senki nem fogja, de hát a gyilkosság mégis csak gyilkosság.

Lehalkította a tévét, és kisurrant a szállodából, éppen olyan észrevétlenül, mint ahogyan jött.

Egy kipipálva!  

Clare szorongva ült a teraszon, egy széken. Tudta, hogy mi történt alig néhány perce, de még bízott benne, hogy csak képzelődött, hogy az egész jelenetet egyedül adta elő, mint ahogy a csónakázást is, nem is olyan régen. Próbált visszaemlékezni, de akárhányszor végiggondolta, mindig oda lyukadt ki, hogy egy számára ismeretlen vendég érkezett hozzá.

Ahogy a ház sarka felé fordult, észrevett egy autót, ami nem az övé volt. A félelme ettől még jobban felerősödött. Az a gondolat viszont megnyugtató volt, hogy neki nincs pisztolya. Legalábbis eddig nem tudott róla, hogy lenne.

Összeszedte a bátorságát és bement a nappaliba. Lassan, óvatosan, minden lépést megfontolva közelítette meg a szoba nyitva hagyott ajtaját. Először csak a tévét látta meg a sarokban. Közelebb lépett, így már az ablak is a látószögébe került. Látta, amint a nap utolsó sugarai éppen eltűnnek a dombok mögött. A kanapé mögött bizonytalanul megállt. Várakozott néhány másodpercig majd óvatosan közelebb lépett. Már előre félt attól, amit látni fog. Vett egy nagy levegőt, és megkerülte a kanapét. A látványtól majdnem sokkot kapott. Az öltönyös ember ott feküdt, holtan. Az fehér ingén nagy piros vérfolt éktelenkedett.

Clare azonnal futásnak eredt, kirohant a szobából. Közben megcsúszott az előszoba szőnyegén, és majdnem elesett, de végül sikerült megtámaszkodnia a szekrényen. Ebben a pillanatban meglátta a pisztolyt. Ott volt a szekrény szélén, a telefon mellett. El sem tudta képzeli, hogy került a házba. Gondolkodott, hogy most mi tegyen, de nem mert hozzányúlni. Azt sem tudta, vajon a lövést hányan hallották.

Pánikba esett, amitől nem jutott eszébe semmi értelmes gondolat. Iránymutatásra volt szüksége. Felkapta a telefont, és beütötte Adelaide számát.