Adelaide meglehetősen fáradt és feszült volt, amikor hazaérkezett. Az Akropolisznál tett kirándulás elvette minden életkedvét. Az ókori görög műemlék épületekben semmi érdekeset sem talált: néhány ócska kőhalom, semmi több. Ezt persze nem írhatja le így a cikkében. Ott, mint felejthetetlen élményt kell majd bemutatnia.

Autójával leparkolt a ház előtt, a csomagtartóból kivette az utazótáskáját, amibe a kétnapos kiránduláshoz pakolt. Nem szívesen hagyta egyedül Claret, főleg amíg nem találkoznak dr. Rederrel, de nem volt más választása. Lizzy mostanában igencsak bekeményített. Az Arany-völgybe tett kitérő előtt kénytelen volt meglátogatni a Niagara-vízesést, ahol Lizzynek a mobiljába épített kamera segítségével meg kellett mutatnia élőben a vízesést, és saját magát is, különben nem hitte volna el, hogy tényleg elment, és nem csak a könyvtárig jutott.

Mára várta az ügynököt a SilverSky-tól, és pillanatnyi hangulatában akár meg is vette volna a böngészőcsomagot, csak ne kelljen többet utaznia. Ugyanakkor tudta, hogy anyagilag nem nagyon engedhetné meg magának. Ha megkötik a szerződést, akkor le kell mondania az autóról, ruhákról, vagy éppen az ételről. Egyiket sem adta volna fel szívesen, ezért fájó szívvel, de úgy döntött, az ügynököt – Carstensen, vagy, hogy is hívják – rövid úton lerázza. Ehhez kulturált módon távolságtartónak kell maradnia, és nem szabad túl nagy érdeklődést mutatni.

A lépcsőházban összetalálkozott a szellemi fogyatékos szomszédjával, aki a maga sajátos járásával éppen kifelé botladozott az épületből.

– Jó napot, Basil! – köszöntötte mosolyogva.

– Jóóóaaaaeeee! – jött a válasz.

– Hogy van? – Ééeeeooa – válaszolta Basil. Adelaide szívesen beszélgetett vele pár szót, amikor találkoztak. Szeretett törődni az elesettekkel, és amikor ideje engedte segített szomszédjának a hétköznapi ügyes-bajos dolgokat elintézni, ami neki könnyen ment, de Basilnek valószínűleg nehézséget jelentett volna. Sajnálta, hogy valaki ilyen állapotban egyedül kénytelen élni. Közeli családja nem volt, a távolabbi rokonai pedig felé sem néztek.

– Ennek örülök – felelte Adelaide, mert úgy gondolta Basil jól érzi magát. A szája sarkában bujkáló mosolyról legalábbis erre következtetett, ha a válaszból nem is értett semmit.

– Sietnem kell, nemsokára vendégem lesz – mondta. Elköszönt és felment az emeletre. Még fél óra volt az ügynök érkezéséig, ha pontosan jön, márpedig az ügynökök nem szoktak késni.

Nem öltözött át, az a ruha, amiben utazott elég hivatalosnak tűnik, így talán hitelesebben tudja előadni az érdeklődés hiányát. A hátralévő időben a mobiljába épített diktafonra próbálta rögzíteni az utazással kapcsolatos gondolatait, amiket később a cikk írásához felhasználhat. – Az Akropolisz – kezdte hangosan. Rövid gondolkodás után folytatta.

– Az Akropolisz egy, az attikai fennsíkból meredeken kiemelkedő, kékesszürke színű mészkősziklára épült. Legalábbis az eredeti, mert utunk célja valójában egy másolat, amit alig húsz éve építettek a Mexikói-tenger partján.

Hogy törött volna le a kezük!

Adelaidenek már a helyszín sem tetszett. A Mexikói-tenger a nevét arról az országról kapta, aminek a helyét végül elfoglalta. Később ott, ahol az egykori Közép-Amerika fekszik a hullámsírban, turistaparadicsomot rendeztek be.

A mi csodálatos világunk.

– A terület elrendezése hasonlít az Afrika Parkéhoz, hiszen egy kisebb ókori városrészen kell átjutnunk, mígnem elérünk a hegy lábához, ahol a fő látványosságnak számító Akropolisz áll. A fellegvárból csodás kilátás nyílik a Mexikói-tengerre, amelynek partján szörf és vízibicikli kölcsönzők várják a turistákat.

Adelaide fáradtan sóhajtott.

Elegem van!

A bejárati ajtó csengője szakította meg a munkát, amit nem is bánt.

– Abraham Carstensen vagyok a SilverSky Corp-tól – mutatkozott be a jólszituált harmincas férfi. Fekete öltönyt és fehér inget viselt, amitől úgy nézett ki, mintha temetésről jött volna. A mosolya viszont lefegyverző volt. Adelaide emlékeztette magát az elhatározására, majd betessékelte a vendégét, és leültek a nappaliban.

Ezután a szokásos ügynöki trükkök következtek. Spontán beszélgetésbe rejtett kérdések az ügyfélről, az életéről, munkájáról, a vágyairól. Mr. Carstensen rendkívül rutinos volt, gyorsan kiismerte Adelaidet.

– Úgy veszem észre, hogy Önnek most leginkább a Zafír csomagunk felelne meg. Ez egy böngésző csomag, talán már látta is a hirdetésünket.

Adelaide nem tudta levenni a szemét a férfi mosolyáról. Olyan megnyerő volt, hogy egészen a hatása alá került.

– Mit szeretne? – kérdezte Carstensen. – Filmeket? Zenét? Utazni szeretne? Esetleg szexet?

Az utolsó kérdés után rövid hatásszünetet tartott. Adelaide megpróbálta alkalmazni az előre kigondolt védekező taktikát.

– Köszönöm, de nincs ezekre szükségem. A munkám miatt amúgy is sokat utazom, és a barátom is kielégítően teljesít az ágyban.

Lehet, hogy túl közvetlen voltam?

– Pedig mindezeket megkaphatja széles sávon, nagy felbontásban, térhangzással. Tökéletes virtuális birodalom. Jobb bárminél, amit eddig látott. Higgyen nekem, ha azt mondom, jobb, mint maga az élet!

Adelaide ezt azért nem akarta elhinni.

– Na és, ha esetleg meggondolnám magam – kérdezte szórakozottan, mintha nem is érdekelné a dolog –, mennyibe kerülne ez nekem?

Az ügynök az aktatáskájából előkapott egy táblázatot. Adelaide elhűlve futtatta végig a szemét a sorokon. A böngésző csomagok közül a Zafír volt a legolcsóbb, de így is luxusnak tűnt ekkora kiadás havonta.

Félhavi fizetésem!

– Tudja az a maguk legnagyobb baja, hogy amióta megcsinálták a SilverNetet nincs konkurencia.

– Hogyne lenne! – tiltakozott az ügynök.

– Arra a másikra gondol ott Keleten? Akkor ketten vannak, de nem hiszem, hogy innen bárki is a Peraklang előfizetője lenne.

Majdnem elfelejtette. Az Internet hiányát sokan próbálták betölteni, de a szükséges beruházásokat csak a nagy cégek tudták finanszírozni. A kicsik apránként kiestek a képből. A nagyok között eléggé eldurvult az ügyfelekért folytatott harc, míg végül két vállalat maradt: a SilverSky Corp. és a Peraklang IT. Ez utóbbi ráadásul Keleten volt, így a SilverSky-nak itt Nyugaton valóban nem jelentett konkurenciát.

– A lehetőség természetesen adott – felelte Carstensen –, de feltétlenül hasonlítsa össze, hogy a két vállalat közül ugyanazért az árért melyik kínál többet! Nem az én dolgom, hogy a Peraklangot minősítsem, de ebben a versenyben elég nagy hosszal nyernénk.

– Semmi szükség sincs az összehasonlításra. Tudtommal a Peraklangnak nincs irodája a városban. Én egy számítástechnikai analfabéta vagyok, be tudom kapcsolni, tudom használni a szövegszerkesztőt és a SilverNetet, és ennyi. Ha bármi hiba lenne, nem szívesen várnám meg, amíg Keletről ideérkezik a szerelő. Biztos, hogy magukat választanám, ha nem kerülnének ilyen sokba. Legyünk őszinték! A Zafír csomag a gazdagok játéka. Nekem a SilverNetből csak az email postafiókra telik.

– Kedves asszonyom! – mosolygott továbbra is az ügynök. – A minőséget mindig meg kellett fizetni. Ne felejtse el azt sem, hogy csak akkor fizet, ha használja is. A szolgáltatás bármikor felfüggeszthető, így elutazása esetén arra az időre nem számlázunk. De, ha akkor is igényt tartana szolgáltatásunkra, átirányítható bármely megadott címre…

A fal túloldaláról hallható tompa puffanás szakította félbe.

– Ááááeeeeőőő! – hallatszott Basil hangja. – Most megint mi történt? – nézett Adelaide a fal felé. – Tudja, a szomszédban lakik egy fogyatékos ember, mármint szellemileg fogyatékos, és időnként problémái vannak. Most nem megyek át, majd szól, ha kellek.

– Nehéz lehet így élni – tettette a részvétet az ügynök. – Én nem ezt látom rajta – felelte Adelaide elgondolkodva. – Aki keveset fog fel a világból, azt kevesebb dolog bántja.

Egy kis ideig mindketten hallgattak, majd Carstensen törte meg a csendet. – Úgy látom, nehezen hozza meg a döntést. Talán segítene, ha látná, mit kínálunk. Egy hét ingyenes hozzáférést biztosítunk minden kedves érdeklődőnek, így ráér a jövő héten meghozni a döntését.

– Rendben, ezt elfogadom – bólintott rá Adelaide azonnal.

Majd megírok előre néhány cikket.

– Már csak néhány adat kell. – Az ügynök egy nyomtatványt vett elő. – Kérem, ezt töltse ki!

– Már csak toll kellene – Adelaide felállt, hogy keressen egyet, de Carstensen mosolyogva átnyújtott egy ezüstözöttet, SilverSky gravírozással.

– A cég ajándéka a potenciális ügyfeleinknek.

– Köszönöm, igazán szolgálatkészek!

– Ez csak természetes, hiszen Önökért élünk! – A mosolya lenyűgözőbb volt, mint valaha.