– Nem fognak észrevenni! – válaszolt türelmetlenül Basil Adelaide akadékoskodására.

– Jól van, na! Nyugi! Csak mert te mondtad, hogy a térfigyelő kamerák figyelnek.

– Kik figyelnek? – kérdezett közbe Lizzy.

– Elintéztem. Észrevétlenek maradunk, egyelőre csak Richard lakásáig. Ott majd átgondolom, mi legyen.

– Honnan tudtad, hogy hol lakik? – kérdezte a lány gyanakodva. Basil rosszallóan rápillantott.

– Te magad mondtad, nem emlékszel?

Mindhárman egy alig néhány perce ellopott autóban ültek. Basil érezte, hogy az utóbbi néhány órában a lány viselkedése megváltozott vele szemben. A régi Basilt szerette, de ezzel az újjal, szemmel láthatóan nem volt kibékülve. Basil ezt kissé sértőnek találta, mert úgy érezte, nem adott okot erre a viselkedésre. Hazudott magáról, de bárki más megtette volna. Majd Adelaide is belátja, ha megtudja a teljes igazságot. Az viszont később jön. Először Richardot kell épségben előkeríteni, majd pedig irány Arany-völgy.

Basil, miután magára hagyta a két nőt, visszament a lakásába, egyenesen a konyhába. A sütőből elővette az ott rejtegetett laptopot. A függönyökkel most nem bajlódott, sürgette az idő. 

Itt a Járőr! Segíthetek?

Azonosító:

Jelszó:

  Megadta az adatokat, majd a szabaddá vált SilverNeten újra megkereste a térfigyelő kamerákat működtető programot. Most viszont nemcsak nézte, hanem irányította is őket. A Richardhoz vezető úton harmincegy kamera figyelte az utakat, és a járdákat. Mindegyiket egyesével elmozdította. Végül az összes a járdát, vagy az út másik oldalát vette. Eltartott néhány percig, amíg végzett a beállításokkal, utána viszont sietni kellett. Azt tudta, hogy a kamerák felvételeit nem nézik folyamatosan, de így is legfeljebb fél órára számított, amíg a Biztonsági Központ dolgozói vissza nem állítják őket alaphelyzetükbe.

Miután ezzel végzett, már csak valamilyen járművet kellett szerezni, amivel minél gyorsabban megtehetik az utat. Neki nem volt autója, Adelaidé – mint kiderült – elromlott, Lizzy pedig gyalog érkezett. Nem maradt más választása, el kellett lopni egyet. A háztól távolabb, a fák alatt parkolt egy régi típusú Ford. A tulajdonos is itt lakott, a második emeleten. Elvileg nem hallhatja meg, ha elviszik a kocsiját.

Az autókat már egy ideje kötelezően felszerelték egy olyan programmal, amivel a Rendőrség távolról, műhold segítségével elindíthatta, vagy megállíthatta őket. Eredetileg a bűnözést próbálták így visszaszorítani, de kiderült, hogy az emberi lelemény határtalan. Hamarosan megjelentek a hackerek által írt kis programok, amivel felülírták az eredeti védelmi rendszert, így a járművet a rendőrök már nem tudták irányítani.

A Biztonsági Központ egykori dolgozójaként tisztában volt azzal, hogy nemcsak a Rendőrség fér hozzá a rendszerhez, hanem a SilverSky Corp. emberei is. Most ezt a lehetőséget használta ki. A Ford programját szerencsére még nem írták felül, így könnyen kikapcsolta a riasztót, kinyitotta az ajtót és indított.

Lecsukta a laptop fedelét, felkapta és visszament Adelaidehez.  

Az útjuk eddig simán ment, senki sem próbálta feltartóztatni őket. A két nő viszont egyre jobban idegesítette. Adelaide számítógépén indulás előtt óriási dolgot fedezett fel, de nem tudott rajta gondolkodni, mert Lizzynek egész úton be nem állt a szája. Hol neki, hol Adelaide-nek beszélt, aki viszont még mindig duzzogott, és amikor csak tudott mindkettőjüknek odaszúrt valamit. Ráadásul egyfolytában aggódott Richard miatt is.

– Ne aggódj már! – próbálta megnyugtatni. – Lehet, hogy nem történt semmi baj.

– Nem veszi fel a telefont, már vagy ötször próbáltam hívni – felelte feszült hangon Adelaide.

– Az még semmit nem jelent. De, ha mégis elmentek hozzá, nem hiszem, hogy baja esett volna. Richard talpraesett, vagy nem? Ha anyád is és Lizzy is megoldotta, akkor neki is sikerülhetett.

– Hát ez az, amiben nem nagyon hiszek – sóhajtotta.

– Miért nem? – csodálkozott Basil.

– Ő egy tipikus városi ember. Sikeres a munkában, szerintem a magánéletben is, de nem egy túlélő típus. Az extrém helyzetekkel éppúgy nem tud mit kezdeni, mint én.

Az autóba csend támadt. Adelaide a gondolataiba mélyedt. Basil csak sejteni tudta, hogy mi járhat most a fejében.

– Váratlanul támadtak rád, ebből ne vonj le következtetést.

– Tudod, mi van? – csattant fel Adelaide. – Ha előtte egy héttel bejelentik, hogy jönnek, akkor is csak állok ott, mint egy kuka, és simán hagyom, hogy lelőjenek. Egész életemben arról álmodoztam, hogy egyszer oknyomozó újságíró, vagy esetleg haditudósító leszek. De hogyan? Jön egy lehetőség, és nem tudok élni vele. Hogyan akarhatnék ezek után a lövészárokból tudósítani?

Megérkeztek Richard lakásához. Ahogy megálltak, Adelaide rögtön kiugrott, és már rohant is be a házba. A lépcsőházajtót a pótkulccsal nyitotta ki, amit magánál tarthatott. Felfutott az emeletre és vadul nekiesett a csengőnek. Nem érkezett válasz. A tartalék kulcsot Richard az ajtó mellett álló fikusz cserepében tartotta. Adelaide nem csengetett tovább, bement a kulccsal a lakásba. Basil végig ott volt a nyomában, Lizzy viszont jobbnak látta, ha a kocsiban marad.

Adelaide körbejárta az összes helyiséget. Minden úgy volt, ahogy reggel otthagyta, leszámítva Richardot, akit sehol nem talált. Idegen behatolásnak, dulakodásnak semmi jelét nem látta.

– Nincs itt – mondta végül. Átment a konyhába, és engedett magának egy pohár vizet. Ivott néhány kortyot. Az arcán leírhatatlan feszültség tükröződött.

– A rohadt életbe! – kiáltotta hirtelen, és a poharat földhöz csapta.

– Próbálj megnyugodni! – csitította Basil.

– Nem próbálok! Elegem van az egészből! Ha Richardnak bármi baja lesz, én nem is tudom, mit csinálok! Hívom a rendőrséget!

Már megint itt tartunk.

– Felejtsd el, már mondtam! – ellenkezett Basil. – Majd megoldjuk máshogy.

– Hogyan? Azt sem tudom, hol van, azt sem tudom, él-e még?

– Mindenkit otthon próbáltak elintézni. Arra gondoltam, hogy talán ő nem is volt célpont, végülis nem találtuk meg vérbe fagyva. Mindenesetre itt nem sokat tehetünk. Keresnünk kell egy biztonságos helyet, és ott majd megkeresem Richardot a laptopommal.

– Micsoda? Te sem tudsz mindent megoldani.

– Eddig is megoldottam, ezután is menni fog. – Basil nem értette, hogy Adelaide miért akarja hátráltatni. – A rendőrök hívása csak a könnyebb út lenne, de nem járna sikerrel. Nem kellene ilyen hamar feladnod, főleg úgy, hogy bőven vannak még lehetőségeink.

– Nem adtam fel semmit – válaszolta Adelaide ingerülten –, csak próbálok józanul gondolkodni. Úgy látom, én vagyok az egyetlen, Lizzy csak sodródik az árral, te meg nem mondod el, mit miért teszel, de én valami öngyilkos akciót sejtek a háttérben.

Basil azt hitte, rosszul hall.

– Ezt miből raktad így össze?

– Abból, amit mondtál.

– Még semmit nem tudsz, és hülyeségeket is beszélsz. Egyébként igazad van. Tipikus nyugati városlakó vagy, aki éli világát, amíg minden szép és jó, de mihelyt probléma van, egyből összeomlasz.

– Engem ezért ne hibáztass! Ha mindenki így viselkedik, akkor talán ez a normális, nem?

Basil érezte, amint a fejébe szökik a vér. A lány szólna a Rendőrségnek, aztán félreállna az útból. Amit eddig mondott neki a következményekről, azt úgy látszik, nem akarja felfogni. Mi ez, ha nem a probléma továbbpasszolása. Ha Richard is majd ilyen lehetetlenül viselkedik, akkor tényleg baj lesz.

– Richard is ilyen? Azt mondtad hasonlóak vagytok.

– Mit akarsz ezzel mondani? – tette fel támadóan a kérdést Adelaide.

– Például, ha bezárnák egy cellába, de nyitva felejtenék az ajtót, akkor ő sem szökne meg, hanem ügyvéd után kiabálna.

– Miért baj az, ha betartja a törvényt?

– Az nem baj, de vannak esetek, amikor muszáj védekezni. – Basil visszaváltott nyugodtabb hangnemre. – A mi szituációnk éppen ilyen. Mondtam, hogy mindent elmesélek majd, és akkor kitisztulnak a dolgok. Egyelőre annyit mondhatok, hogy a laptopommal tudom szabályozni a köztéri kamerákat. Tehát elvileg észrevétlenül elmehetünk anyádhoz. Pontosan hol is van? Ki az a Raquel?

Adelaide még egy ideig bizalmatlanul méregette szomszédját, majd megadóan sóhajtott.

– Anyám kedvenc sorozatának a szereplője volt Raquel. A múlt héten láttam néhány részt, és ezért tudtam, hogy a balesete után egy faházban találkozgatott az anyjával. Apámnak is volt egy kis horgászháza a tóparton, nem messze a háztól. Oda küldtem anyámat.

– Nagyszerű! A koordinátákat tudod? – Csak az arany-völgyi házét. De a kisház nincs messze onnan, és ott biztosan nincsenek kamerák.

– Kíváncsi vagy a részletekre? – kérdezte Basil már mosolyogva. – A kisházban mindent elmondok. Arra is lesz időnk, hogy kitaláljuk, hogyan tovább. Ha velünk jössz, így lesz. Ha a Rendőrséget hívod, akkor többet semmit nem mondok. Lizzyvel keresünk egy másik helyet, és végül övé lesz a nagy sztori.

– Na, azt nem! – Adelaide-re az utolsó mondatok hatottak a legmotiválóbban. Elindult a kijárat felé. – Mehetünk.

A lépcsőn lefelé haladva Basil nem tudta megállni, hogy ne tegyen néhány megjegyzést.

– Sírni is szokott?

– Ki?

– Richard. Úgy értem, mindig kimutatja az érzéseit?

– Ő is lehet rossz passzban – felelt a lány csapdát sejtve. – Miért kellene szégyelleni a könnyeket?

– Aha. Férfias egy jellem.

Adelaide láthatóan kezdett újra idegessé válni.

– És főzni is tud? – kérdezősködött tovább Basil.

– Ide figyelj! Azt hiszem jobban kedveltelek, amikor még fogyatékos voltál.