Te velem jössz 1.

           Amikor a múlt század vége felé Európában sorra robbantak  az erőszakkal fenntartott kommunista rezsimek - törvényszerűvé vált , hogy országunk , városunk, sőt cégünk sem marad meg régi státusába. Mint minden változás - ez is - egyes emberekből örömöt másokból bánatot váltott ki, annak függvényében, hogy ki milyen nagy  darab kenyeret kapott a múltban és mennyi munkáért. Ilyen egyszerü volt a képlet.

           Néhány napig be sem mentünk a gyárba , hanem sokan - életünkbe először- szabadon munkaszünettel  ünnepeltük a karácsonyt. Nem mindennapi dolog volt az - mert egy két óra alatt színt vallottak az emberek. Soha , egymással szóba nem álló emberek ölelték csókolták egymást, mig mások azt sem tudták , hogy melyik kapun huzzák el a csikot, hogy minél kevesebb emberrel találkozzanak. Azonnal látni lehetett , hogy ki hova tartozott, és azt is látni lehetett, hogy ki jelentgetett , mert az olyan szarjankók szaladtak a gyári szekushoz - szájukon a kérdéssel , hogy most mit csináljanak. De a szekus már hetedhét országon túl járt, és ibolyanyilásig senki sem látta - sem a felesége , sem a gyermekei.

           Hanem azután is történtek fura dolgok. Például, újév után amikor újra fel akartuk venni a munkát,  a gyárudvaron találkoztam egy  ezredessel aki - a légvédelmi parancsnoki tisztet látta el cégünknél. Mesziről köszönt, tárt karokkal közeledett hozzám , ölelt és ömlött belőle a szó: Az a nyomorult az szörny, hogy mi mindent megtett velünk katonákkal is, huszonöt éven keresztül. Aki nem táncolt ahogy ő fütyült az repült és előléptetést sem kapott, beláthattalan ideig , még akkor sem ha arra törvényes joga volt.(Hogy kiről van szó a fiatalok kedvéért ideirom -  a román diktátorról) Az ezredes nyugdijas volt, és annak előtte a jó napot-on kivűl nem igen váltottunk más szót egymással. Az eset olyan két héttel az események után történt - ami azt jelzi , hogy egyesekben mélyebb, másokban felűletesebb nyomokat hagyott.  

           De történtek egyéb dolgok is, mert ifjú tapasztalatlan mérnök fiókák ajánlották fel hozzájuk korban közelálló munkásifjaknaka tegeződést a korábbi rendőrpertú helyett. Ilyenkor csak ámultam meg bámultam, és megpróbáltam a dolgok mögé nézni, mert szokatlan volt a kép, amit nap mint nap látnom kellett. Azt hittem, naivan, hogy valódi változás  következett be, pedig akkor már régen leesett a fenekemről a tojáshéj. Lassan sikerült megfejtenem a rejtélyt. A régi vezérkar, nyomtalanul eltünt, és nagy hírtelen mi választottunk  új vezetőséget. Ezt tettük úgy, mint ahogy azt a pártalapszervezeti gyüléssen tanultuk kézfelemeléssel  harmincmásodperc alatt  KI van mellette? mindenki! - ellene? - senki - tartózkodik? -senki. Tehát egyhangúan meg választottuk a bandát csak azt  nem tudtuk még, hogy kit minek választottunk. De az nem is volt fontos , mert ők egymásközt azonnal el is osztották a koncot és a funkciókat.

            Lévén , hogy már volt új vezérkarunk - mi idelent a talaj mentén lázadozni követelőzni kezdtünk ,mert a több évtizedes kisemmizés után bekövetkezett hírtelen  változás villanó fényénél, azt hittük, hogy eljött az igazság pillanata , és itt is marad. Persze ez is csak egy híú ábránd volt a többivel együtt. De mindenképpen járt némi tanulsággal , és nem csak a számunkra , hanem azok számára is, akik a korábbi diktatura hszonélvezői voltak. Mert amelyiknek volt annyi esze, szellemi képessége, hogy felfogja , hogy mi történik azokkal akik gátlástalanul gázolnak leresztűl embertársaikon csak azon a címen , hogy valakik egy olyan polcra hellyezték őket ahonnan egész más képet mutat a világ, és aki ott van, annak jogában áll lenézni, lekezelni , vagy akár semmibe venni a tőle alacsonyabb beosztásban lévő embertársát - azok között volt  volt aki megtanulta - hogy aki magasra mászik, az bukásnál nagyobbat esik - mások még próbálkoztak ideig óráig több kevesebb sikerrel

              De volt ellenpélda is. Emlitettem volt , hogy lázadozni követelőznii kezdtünk - nem mindig saját inditattatásból , vagy saját ötletből , hanem abból, amit nap mint nap hallottunk a rádióban és  tévébe. Magyarországon akkor már teljes joggal élt a szabad szombat intézménye ,és annak alapján mi is követelni kezdtük ugyanazt. Nagyon egyszerű módját választottuk a követeléseinknek- kiálltunk a gyár udvarára és korusban azt kiabáltuk: Szabad szombatot akarunk!  Hogy követeléseinket nyomatékositsuk, bementem egy raktárba, vettem egy darab sperlemezt amineka mérete két méterszer százhuszonöt centi volt, és a legnagyobb betükkel - ami elfért a lemezen krétával rá írtam:szabad szombatot akarunk! Két fiatal sráccal kivitettem a gyárudvarra - amit mi csak placcnak neveztünk. A fiúknak megmondtam , hogy vigyék el legelső sorba , jó látható helyre , hogy a gyengébben látó vezetők is jól láthassák , hogy mi a követelésünk. Közben kiabáltunk is egy kicsit- és vártúk a fejleményeket , hogy valaki csak leszáll hozzánk az emeletről- ha nem is egy angyal -aki megmondja , hogy nekik mi a véleményűk.

              Jó sokáig vártunk, mert azoknak az alig egy-két napja megválasztott vezetőknek , halvány lila gőzük sem volt, hogy abban a helyzetben mi a teendő. Aztán vagy egy óra ordibálás útán amikor már  úgy feltüzelték magukat és egymást az emberek , hogy volt olyan is  aki megindult az emeletre , hogy "intézkedjen". Az ilyeneket alig tudtuk vissztartani mert kemény tölgyfalécek voltak a kezeikbe. És  mi nem akartunk rosszabbak lenni mint ők voltak velünk.

             Aztán megérezhettek valamit odafent is, mert nemsokára lejött hozzánk  - későbbi igazgatóm,  aki megpróbált valami fals dumával elrettenteni bennünket, a szabad szombat követélésétől. Expozéja körülbelül abban állt , hogy: amenyiben lesz szabad szombat akkor lényegesen kevesebb lesz az amugy sem nagy fizetésünk. A "kevesebb" szónál - mint egy hírtelen karmesteri beintésre, egy akkora fújozás kezdődött, hogy az elhallatszott a közeli tüzoltóságig , mert azok rövidesen megjelentek- de mivel lánggal égő tüzet nem találtak, nem sokára el is vonultak. A hangulat olyan heves tüzes volt , hogy  a vezetőség küldötte, berekesztette mondani valóját, de egy régebbi beidegződés alapján még hozzá tette , hogy amenyiben nem fogunk neki dolgozni akkor a fizetés még annyi sem lesz mint eddig volt.. Erre aztán elszabadúlt a pokol és emberünknek menekülnie kellett. Még idejében bemenekült egy raktárhelyiségben ahol enyhe ájuldozás környékezte, egészen addig, ameddig a munkaidő lejártával szétszéledt a szabad szombatot követelő tömeg. Ha nyitott szemmel vagy akár szivvel járt akkor az ember, akkor érezni lehetett azt a hő fokot azt szikrára váró indulatot,amelyik  bármely percben képes felrobbani.Ezekről a napokról lesz még szó, de aztán átveszi a vezérfonalat egy sokkal kellemesebb téma.