Amatőr írók klubja: A kalandor/7.

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Hetedik rész

 

A színészek kiváló munkát végeztek, állapítottam meg, ahogy már sokadjára csodáltam meg arcomon végzett alkotásukat. Most épp egy ház sarkához állított esővizes hordó tükrén. Némi festék segítségével csontosabbá és ráncosabbá varázsolták a képemet, sőt még egy sebhelyet is festettek a bal arccsontom fölé. Vörhenyes hajamat bozontos fekete paróka alá rejtették, az orrom alá ragaszott álbajusz pedig – reményeim szerint – végképp felismerhetetlenné tett. Az összhatást szintén tőlük kapott kopottas ruhák egészítették ki.

Eleinte ugyan vonakodtak teljesíteni a kérésemet, de miután biztosítottam őket, hogy nem érheti őket semmi baj és én sem akarok semmi rosszat tenni, csupán az életemet kívánom megóvni az álruhával, lassan megnyugodtak. A busás fizetség pedig, amellyel megjutalmaztam fáradozásukat, végképp eloszlatta minden aggályukat, és attól fogva már meglehetősen jókedvűen munkálkodtak átváltoztatásomon. A nők, míg a festékekkel ügyködtek, még tréfálkoztak is velem, mondván, hogy „olyat már párszor kértek tőlünk, hogy kendőzzünk el ezt-azt, különösen bizonyos fajta sebeket lánykérés előtt, de hogy egy ilyen szemrevaló arcot elcsúfítsunk, na ilyen még nem volt a nap alatt, drága senor!”

Velük nevettem, azt sem bántam, hogy a saját rovásomra, és vágyakozva gondoltam a birtokomra időről időre visszatérő mutatványosokra. Meg a varázslatos Yasmine-re; tudják, a kurtizánra, akivel a Cristóbal megérkezését követő héten mulattam és táncoltam egész éjjel a fogadóban. Már-már elfeledtem, hogy mennyire szeretem a csavargónépek könnyedségét és életigenlő derűjét.

Gondolataimba merülten majdnem elhaladtam Don Emilio otthona előtt. Arra eszméltem, hogy beleütközöm valakibe; az illető azonmód félre is taszított, hevesen szidalmazva teljes családfámat. A játékos izgalmával ismertem fel benne azt a férfit, akivel Jorge beszélt a sikátorban. Igen, mintha a neve is elhangzott volna… valahol, valamikor… Martín!

Utánaloholtam, és el is kaptam a köpenye szárát.

- Egy szóra!

- Nem érek rá tetves naplopókkal törődni – taszított volna félre ismét az útjából, de nem hagytam magam – És örülj, hogy nem döftelek keresztül, amiért majdnem fellöktél! Eridj a kolostorba, ha koldulni akarsz és hagyj végre békén.

Kis híja, hogy fel nem képeltem. A színészektől kapott öltözékem ugyan kopottas volt, de elég tiszta és messze nem koldusgúnya. És sosem hagytam büntetlenül, hogy semmibe vegyenek. Sajnos azonban egy hirtelenjében kikényszerített párbaj vajmi keveset lendített volna Gaspard ügyén, így igyekeztem legalább némi alázatot csempészni a hangomba.

- Fontos mondandóm van. Jorgéről.

A név hallatára összeszűkült a szeme.

- Ne itt – ragadta meg a karomat, és magával vonszolt, át az őrt állók közt, be az udvarra, annak is az egyik leginkább elhagyatott szegletébe. A falnak lódított, ő pedig, kezét hangsúlyosan a tőre markolatán nyugtatva, rám szegezte a pillantását.

- Hadd hallom. Mi hát az olyan nagyon fontos?

- Jorge engem bízott meg a merénylettel.

- Ragyogó – mordult fel – És minek jöttél ide? Előre megmondom, ha több pénzt akarsz kizsarolni, akkor azt nagyon megkeserülöd!

- Ahogy Jorgével is történt?

Martín keze megdermedt a markolat fölött.

- Mit mondtál?

- Jorge halott.

Álltam szúrós tekintetét, s próbáltam mindenre gondolni, csak arra a viadalra nem, ott a sikátorban.

- Nem tudom, miért s hogy ki tette – emeltem fel védekezőn a kezemet –, és nem is kutatom. De nekem korábban csak annyit mondott, hogy végeznem kell egy nemesúrral. Azt, hogy miképpen akarják… tőrrel? Méreggel? Vagy szervezzek meg egy vadászbalesetet? Arról nem beszélt. Ahogyan arról sem, hogy kiről van szó. Ma reggel kellett volna találkoznunk. De amikor a keresésére indultam, csak a holttestére találtam.

- Micsoda kényelmes véletlen – horkant fel – Így legalább a tiéd az egész jutalom, nemdebár?

- A jutalmat szívesen fogadom, nem tagadom. De Jorge halálát sajnálom. Értett hozzá, hogyan védje meg az embereit.

Látszott rajta: csak félig hiszi el a szavaimat, de nem érdekelte annyira holmi gonosztevők sorsa, hogy komolyan törődjön vele.

- Remélem, ahhoz is értett, hogy a megfelelő embereket válogassa ki. Ha nem jársz sikerrel, akkor jobban jársz, ha halálra szánt nemesúr katonái aprítanak miszlikbe. Jobb halál lesz, mint amit az én uram szánna neked.

Vállat vontam. Kezdtem belemelegedni a halálos játékba; és szenvedélyes kártyáshoz méltóan emelni kezdtem a tétet.

- Engem inkább a jutalom összege érdekel. A balsikerre nem szokásom gondolni, eddig ugyanis még nem volt hozzá szerencsém.

- Csak aztán a kezed is olyan ügyesen forogjon, mint a nyelved, azt ajánlom! – villant fel röpke tetszés a tekintetében – A nemesúr neve Don Sebastian. Nemrég érkezett a városba, bizonyos kérdések felderítésére. És mi azt akarjuk, hogy ezekre a kérdésekre sose kapjon választ az udvar.

- Úgy lesz. És? Milyen módon kívánja Don Sebastian halálát az urad?

Martín elgondolkodott.

- Bármilyen fegyverrel, rablótámadásnak álcázva; ez volt az eredeti terv. Méreg biztos nem jó, akkor rögtön keresnék a bűnöst; életerős nemesurak nem szoktak maguktól csak úgy kórságba esni. De ki tudja, talán a vadászbaleset megnyerné a tetszését – töprengett – Gyere velem!

Végigvezetett a folyosók szövevényén, majd egy vasalt ajtó előtt megállított. Én ott maradtam a falhoz simulva, ő pedig besurrant a terembe.

- Semmit nem tudsz egyedül megoldani? – fortyant fel odabenn valaki, valószínűleg Don Emilio. Martín jóval csendesebben mentegetőzött, jóformán csak minden második szavát értettem.

- Bocsásson… halott… talán vadászbalesetet… érti a dolgát… ha tévedtem… hasznunkra lesz…

- Talán én hívjam vadászatra? Te nyugodt szívvel el is jönnél a helyében?

- Dehogy, senor… Fernando… elöljáró, megteheti… legalább tőle is megszabadulhat… kis ügyességgel… még jobb is talán…

A továbbiakat már nem hallottam. Kisvártatva az ajtó olyan hirtelen vágódott ki, hogy alig volt időm a folyosó túlfelére ugrani, s legalább a látszatát megadni, hogy épp az ablakon nézelődtem kifelé és a legkevésbé sem igyekeztem őket kihallgatni.

Martín arcáról semmit sem lehetetett leolvasni. Szólni sem szólt, csupán intett, hogy eredjek be az urához.

Don Emilio ugyanabban a helyzetben állt az ablaknál, mint én az imént a folyosón, mindössze annyi különbséggel, hogy ő a szobát nézte. Önkéntelenül is eltűnődtem: vajon mit tehetett, mielőtt a szolgája és én megzavartuk volna.

- Kész vagy megölni Don Sebastiant – kezdte in medias res, mellőzve minden üdvözlést – Biztosra ígéred a sikert. És képes vagy megszervezni egy hihetőnek tűnő vadászbalesetet.

- Úgy van – bólintottam – De szükségem van valakire, aki a kezünkre játszik és vadászatra hívja őt. Mást nem kell tennie; ami utána következik, az már az én dolgom.

- Meglesz – vakkantotta – A szolgám mondta, azért jöttél, mert nem tudtad, kivel kell végeznem és hogyan. Mit gondolsz, miért nem mondta el neked Jorge?

- Ezen én is töprengtem már. Nem túl sokat, én inkább cselekedni szeretek, a halottak meg főleg nem érdekelnek, de annyit azért kisütöttem, hogy nyilván meggondolta: kellek-e neki valóban, vagy képes maga is megtenni. Én legalábbis hasonlóképpen gondolkodtam volna a helyében.

Elfintorodott, bár hogy a tisztesség halvány maradéka késztette-e erre, vagy puszta manír volt csupán, azt nem tudtam.

- A magatokfajta söpredéket ki kellene irtani az országból.

- Megbocsásson, de akkor ki segítené a senorokat nemes céljaik elérésében?

A meggondolatlan megjegyzést abban a pillanatban megbántam, ahogy kimondtam. Don Emilio arca haragosan elsötétült, már-már attól tartottam, hogy első indulatában belém vágja a tőrét… nem mintha fegyvertelen lettem volna, de még ha meg is védem az életemet, mennyi esélyem lett volna kijutni az udvarházból?

Büszkeségén azonban szerencsémre felülkerekedett a cselszövő nagyravágyás.

- Csak addig vagy biztonságban, amíg hasznot hajtasz, úgy vigyázz! – dörrent rám – És igyekezz még ezen a földön kiélvezni a mocskos pénzen szerzett örömöket, mert a másvilágon biztos kárhozat vár!

„Amíg a magadfajtákból ilyen szép bőségesen terem Spanyolhonunkban, az egyszerű akasztófavirágok sem lesznek egyedül odalent” – gondoltam, de ezúttal volt annyi lélekjelenlétem, hogy magamban tartsam a véleményemet.

- Mindent megteszek a siker érdekében, nagyuram – hajoltam meg inkább. Míg a földet kémleltem, legalább valamelyest rendbe szedhettem árulkodó arcvonásaimat – És mint tudja: eddig még sosem vallottam kudarcot.

Ezt már szóra sem méltatta. Felvett az asztalról egy összetekert és lepecsételt levelet, s a kezembe nyomta.

- Ismered Fernandót? Akinek a főtéren van a háza?

Alig kellett színlelnem a meghökkenést. Ha van hely a világon, ahová nem mehetek, akkor az Fernando otthona. A színészeknek köszönhetően annyira elváltozott ugyan az arcom, hogy aki csak leírásból ismer, ne ismerjen rám… de aki közelről ismert valaha, ráadásul nemrég újra látott, azt nem fogja megtéveszteni az olcsó álca.

Azonban ezúttal még ez a pillanatnyi elgyengülés is nekem kedvezett.

- Nocsak – kacagott fel Don Emilio – Amint látom, ismered és nincsenek túl kellemes emlékeid róla, igaz-e?

- A magamfajta fél az igazságszolgáltatás minden formájától és minden tagjától – húztam be a nyakam túljátszott félszegséggel.

- Azt meghiszem! De most nincs rá okod. Bármit követtél is el, az én parancsom megvéd mindaddig, amíg engem szolgálsz. Vidd el neki ezt a levelet, és utána láss neki a vadászbaleset megszervezéséhez!

***

Sebastian a város legjobb fogadójában szállt meg és én reméltem, hogy efféle helyen könnyen a közelébe kerülhetek. Nos hát, errare humanum est…

Két markos katonája, mihelyt megtudta, hogy vele kívánok találkozni, rögvest közrefogott s jóformán felcipelt az emeletre. Ami a keskeny csigalépcsőn nem mondhatni, hogy kellemes utazás lett volna. Odafenn a szobában Sebastiant egy nagy halom iratba temetkezve találtam; mellette az asztalon boroskorsó állt, amellyel nyilván a munkáját kívánta megédesíteni.

Feszengve álltam a két katona között, akik szorosan (és cseppet sem finomkodva) tartottak a karomnál fogva. Pedig a leghalványabb jelét sem adtam, hogy ártó szándékaim lennének.

Egykori diáktársam nem sokat változott az elmúlt évek alatt. Magas volt és szikár, és még ültében is olyan tekintély sugárzott belőle, hogy az embernek kedve támadt térdet hajtani előtte. Kivéve engem, persze. Jómagam mindig is élvezettel vettem semmibe a tekintélyt.

Lépteink zajára meglepetten pillantott fel a pergamenek közül.

- Ti meg kit hoztatok? Nem érek rá sem holmi kérelmezőkkel, sem csavargókkal törődni.

- Hallhattad – taszított rajtam nagyot egyik fogvatartóm – Eredj vissza, ahonnan jöttél.

Engem váratlanul elfutott a voltaképpen már Martín nyers fogadtatásától kezdve érlelődő pulykaméreg.

- Fontos híreim vannak, hogy az Ég szakadna rátok! Engedjétek, hogy beszéljek az uratokkal, országos dolgok fordulhatnak meg az értesüléseimen!

Sebastian viszolyogva vonta fel a szemöldökét, s úgy intett a kezével, mintha csak egy szemtelenkedő legyet akarna elhessegetni.

- Bizonyára erősen túloz, de ismerem a fajtáját; szemtelen és kitartó, mint a bolha. Könnyebben szabadulok tőle, ha meghallgatom. Hagyjatok magunkra.

Végre kitakarodtak, én pedig savanyú képpel dörzsölgettem meggyötört karjaimat.

- Mondd hát, mit akarsz – mordult rám, nem sok részvétet mutatva nyomorúságom iránt – De szaporán, és ajánlom, hogy ne az derüljön ki, hogy csak neked fontos!

A lendületből ítélve, amellyel nekikészült a beszédnek, bizonyára folytatás is lett volna, de az már a torkán akadt. Ugyanis tirádája első szavai közben már lekaptam a durva fekete parókát meg az álbajuszt… és ő meghökkenten meredt előbukkanó vörhenyes hajamra.

- Te vagy az, Florian? Minden szentekre, mi történt az arcoddal?

- Semmi, csak festék. Az álcám része.

A festék alatt irgalmatlanul viszketettem, de hősiesen ellenálltam a késztetésnek, hogy letörüljem. Ki tudja, ha innen elmegyek, talán még szükségem lehet az álcámra.

- Miért kerestél fel? Méghozzá efféle maskarában!

- A segítségedet szeretném kérni.

Hűvös pillantása nem sok jót ígért. Így hát próbáltam figyelmen kívül hagyni, és inkább a szeme sarkában meggyűrődő nevetőráncokat néztem. És reméltem, hogy nem csak képzelem a bennük bujkáló derűt.

- Senki más emberfiából nem nézném ki ezt a pimaszságot – jegyezte meg. Hangja ugyan nem árult el sok érzelmet, de már ifjoncnak is ilyen volt, sose lehetett biztosan tudni, mi jár a fejében – Mindenfelé beszélik, hogy egy vörös fiatalember sihederkorú kísérőjével együtt megszöktetett egy foglyot. Sevilla egyik legjobb börtönéből! Hajnal óta fésülik át a várost, a tanácsomra feltehetően épp mostanában raknak őröket minden fogadó és lebuj köré.

Még szerencse, hogy legalább Cristóbalt biztonságba helyeztem, gondoltam halvány elégtétellel. Egyszerre már nemcsak az arcon viszketett, hanem a nyakam is.

- Szóval? – mért végig összehúzott szemmel – Nincs mondandód?

- De van – legalább a hangom magabiztosan csengett – Méghozzá hosszú fajta.

- Azt őszintén remélem! – horkant fel – Mert nekem meg a kérdéseim sora a hosszú. És merem remélni, hogy mindre választ tudsz adni.

- Nálam nem jobban – sóhajtottam – Most reggel tudtam meg, hogy a városban vagy. Úgy örültem a hírnek, mintha a Messiásnak.

- A pokolba veled, Florian! Miért épp most kellett idesodródnod és bajba keveredned? A legszívesebben visszavetetném veled a parókádat meg az álbajszodat, és nosza, eridj Isten hírével, vegyük ügy, hogy nem találkoztunk. Azonban engem azért küldtek ide, hogy a végére járjak: valóban hamisításra készülnek-e a városban, ahogy bizonyos kémeim jelentették. Ha híre kél, hogy futni hagytalak, akármilyen jelentéktelen vétek miatt, elveszítem az udvar bizalmát! Mondd, hogyan legyek hűséges kémmester anélkül, hogy a te fejed is messze gurulna?

Hanyagul a falnak vetettem a hátam. Bár jelenleg ez az érzelem állt a legtávolabb tőlem, azt már régen megtanultam: néhány olcsó gesztus segítségével sok mindent el lehet hitetni.

- Sajnálnád, ha úgy kellene esnie?

- Merda! – csapott az asztalra, összekuszálva a pergameneket, amelyeken feltehetően már hosszú órák óta dolgozott – Igen, veszettül sajnálnám! Te voltál az egyetlen az egész universitason, akiről biztosan tudtam, hogy nem a rangomért kedveli a társaságomat.

- Pontosabban én voltam az egyetlen, aki egyáltalán nem kereste a kegyeidet. Te kerested az én barátságomat.

Nagyot nyeltem; egyre kevésbé tudtam uralkodni a hangomon. Soha senki nem volt, aki olyan igaz barátom lett volna, mint szegény Sylvia… de az összes élők és holtak közül Sebastian állt a legközelebb ahhoz, hogy a nyomába érjen. Nem akartam elveszíteni a megbecsülését.

- Így volt – sóhajtott fanyarul – Én kerestem a társaságodat, így igaz. És ha visszagondolok a diákévekre, a legtöbb emlékemnek te is részese voltál.

- Azt hiszem, most is egy oldalon állunk, Sebastian. Akit megszöktettem, annak van köze a hamisítási kémkedésedhez, de…

- És még be is vallod?! Egyre inkább lehetetlen választás elé állítasz!

- Van köze, de nem úgy, ahogy most te gondolod. Éppen azért fogták el, mert megtagadta a részvételt.

- Az nem elég! Jelentenie kellett volna.

- Talán akarta – kockáztattam meg – De mielőtt megtehette volna, elfogták. És megvádolták rég’ elporladt… vagy talán sosem volt bűnökkel.

Gyanakodva méregetett. Azonban legalább nem ellenségesen.

- Honnan tudjam, hogy ez a teljes igazság? Hiszen mindig is csodákat tudtál tenni azokért, akiket kedvelsz.

- Akkor remélem: értem az Ég tesz majd csodát. Mellesleg érted is, mert mindkettőnknek nagy szüksége lesz a mennyei közbeavatkozásra, ha most kihajítasz innen.

Felhorkanása félig felháborodás, félig nevetés volt.

- Ha én innen kihajítalak, ahelyett, hogy fogságba vetnélek, akkor az törvényszegés és csodaszámba menő kegyelem lesz!

Elkaptam a pillantását s fogva tartottam; fohászkodva, hogy csak az elszántságot lássa meg… a mind élesebb karmokkal felhorgadó félelmet ne.

- Az, aki Gaspardot… azt a bizonyos foglyot börtönbe juttatta, az az ember merénylőt bérelt fel ellened. Úgy tudja, hogy én fogom végrehajtani… de csak idő kérdése, hogy ráébredjen a csalásra. Nyertünk ugyan valamennyi időt, de nem sokat, Sebastian.

Nem remegett meg, nem sápadt el. Csak szeme sarkában rándult meg egy apró izom, az is csupán egy pillanatra.

- Ezek szerint tudja, hogy kutatok a viselt dolgai után. Nem hittem volna, hogy előttem jár… ennyire nem. Halljam hát, azt a nevet viseli-e, akire én gondolok.

- Don Emilio y Veljo.

A név mellé átnyújtottam mindkét levelet, és nagy vonalakban felvázoltam minden egyebet, amit az elmúlt napokban amit sikerült megtudnom. Ez egyszer lefoszlott róla a szenvtelen máz; egészen olyan volt az arca, mint a tapasztalatlan kártyásnak, ha váratlanul elkezd melléje szegődni a szerencse. Ebben is hasonlítunk, merengtem fanyarul. Hiszen én is mindvégig szerencsejátékként gondoltam kalandjainkra.

- Nagyon jó – bólintott az olvasás befejeztével – Szép munka, Florian; beállhatnál az embereim közé. Tudod, mi áll bennük?

- Az elsőt ismerem. A másodikról gyanítom, hogy a merénylet megszervezéséről szól, de nem olvastam.

Felelet helyett átnyújtotta a pergament, s én izgatottan futottam át Don Emilio sorait.

„Megvan a merénylő Don Sebastian ellen. Azt mondja, meg tud szervezni egy vadászbalesetet; ehhez pedig a te segítséged kell. A város elöljáróságához tartozol, nyugodtan meghívhatod vadászatra, akár a város nevében. Én nem tehetem, rám gyanakodna; épp azért érkezett a városba, mint kémeim jelentették, hogy kutasson utánam. És jól vigyázz, Fernando… ha el mersz árulni, együtt hullik le a fejünk, ezt ne feledd! És a tiéd lesz a kínosabb halál. A hamisításhoz minden készen áll, nálad szolgálatkészebb emberek már szereztek tőkét és más eszközöket. Csak hozzáértő embert keríts a cimborád börtönéből, de szaporán! Don Emilio y Veljo”

Hasonlóra számítottam, és szerfelett örültem, hogy sikerült bizonyítékot szereznem a senor ellen. Hirtelen furcsa üresség lepett meg… hiszen oly sokat terveztem, harcoltam… és most ilyen egyszerűen ér véget? Két levél Sebastiannak, és Don Emilio hamarosan fogoly. Szintén Sebastiannak még néhány további szó, és Gaspard szabad.

Még mindig a könnyedén szerzett győzelmemen méláztam, furamódon még az is eszembe jutott, hogy unokaöcsém milyen csalódott lesz, s egykedvűen figyeltem, ahogy régi diáktársam visszaveszi és összesodorja a levelet.

- Kezdetnek kiváló – mormogta, míg visszaügyeskedte rá a korábban sértetlenül eltávolított pecsétet – De sajnos csak kezdetnek.

Az ürességérzés menten tovaröppent és fortyogó indulatnak adta át a helyét.

- Mi az, hogy kezdetnek?! Érthetően leírja benne, mire készülnek, még azt is, hogy miért! Az sem hiányzik belőle, hogy meg akart minket öletni! A másikban még nyíltabban ír! Hamisítás és egy merénylet terve a király egyik megbízottja ellen! Miért kell még ennél is több?

Gunyoros-szomorkás mosollyal nézett; még csak nem is haragudott kirohanásomért.

- Meglepően sok hevesség, ifjú barátom, főleg, ha azt vesszük: te még mindig a fogolyszöktetés vádja alatt állsz. Ami Don Emiliót illeti: ha közember volna, elég is lenne ennyi. De találj nekem valami erősebbet… kutasd át az udvarházát, hátha ott van a pénzverő tőke. Vagy tudd meg, hogy hol máshol van! Nekem ez a két levél – suhintott a levegőbe a pergamentekerccsel – bőségesen elég, hogy tudjam: bűnös. Azonban ha csak ennyink van, akkor talán el tudja hitetni mindenki mással, hogy ez itt csak hamisítvány. Nem kockáztathatok, Florian.

Lendületesen telitöltötte a serlegét, s volt benne annyi emberség, hogy miután kiitta, ismét megtöltötte és felém nyújtotta.

- Nesze, igyál te is. Neked sem lehettek nyugodalmas napjaid.

- Eddig még a nyugalom és én sosem élveztük hosszan egymás társaságát – kockáztattam meg egy mosolyt, miután jólesőt kortyoltam a jérezből – És ezután sem tervezzük.

- Csak vigyázz. Ha túl hevesen kerülöd a társaságát, könnyen rátalálhatsz az örökös fajtára.

Rápislogtam a serleg pereme felett.

- Ez fenyegetés?

- Csak figyelmeztetés, Florian, csak figyelmeztetés. A jövőre nézve egy régi jó baráttól… ha nevezhetem magam annak. Tehát azért jöttél, hogy tudasd velem az életemet fenyegető veszedelmet… és…?

- És a segítségedet kérjem. Gaspard ártatlan, mondtam már, Don Emilióék csakis azért zárták börtönbe, hogy ne szólhasson ellenük.

- Mit kívánsz tőlem?

Sebastian hangja csaknem fáradtan kongott… ami merőben szokatlan volt a mindig energikus embertől.

- Isten vagy tán az ördög tudja, pontosan hogyan tetted, de kihoztad a fogságból. Szintén csak a másvilági hatalmak tudják, hogy most hol van. Ha akarja, egy héten belül túl lehet az ország határán… vagy még hamarabb fenn egy Újvilágba tartó hajó fedélzetén. Nem fogok kutatni utána. Ezt akarod?

- Többet, Sebastian. Kapjon vissza mindent, ami megilleti. A régi életét, a fogadóját… az emberek megbecsülését. Ne csak futni hagyd, hanem mentsd fel a vádak alól.

- Elhiszem, hogy a hamisításhoz nincs köze. De a vádakban épp a hamisításról szó sem esik. Csempészetről és más hasonlókról annál inkább. Mindebből igaz bármi is?

Nagyot nyeltem; egyszerre mintha fűrészporral töltötték volna tele a torkomat. Mindig is örömmel zsonglőrködtem a szavakkal, és élveztem a hasonló veszedelmeket… Azonban a tény, hogy ezúttal nem csak a saját életem a tét, megriasztott.

- Hogy szolgált-e egykor csempészhajón? Csakúgy volt csempész ő – feleltem lassan, ismét elkapva és fogva tartva Sebastian tekintetét –, ahogy én magam.

Vakmerő ötlet volt, afféle mindent vagy semmit. Hiszen végtére is évek óta nem találkoztunk. Régen ismertem valamennyire… de az emberek változnak. És ha ő túl sokat talált változni, akkor kétértelmű megjegyzésem könnyen Gaspard s talán a saját életembe is kerülhet.

Megértette az utalást; láttam hirtelen kitáguló szembogarán. Ahogyan azt is, hogy rettenetesen szeretne még többet is megtudni… de végül mégsem tette. Legalábbis nyíltan nem.

- Márpedig az merő képtelenség volna, nemdebár? Kár… pedig talán pár hónap egy csempészhajón felért volna az Újvilág izgalmaival. Mit gondolsz?

- Talán – vontam vállat sztoikusan. Célozgatni egy dolog, de azért teljesen nem voltam hajlandó felfedni a kártyáimat – Mindenki tudja, hogy meggondolatlan sihederfővel tettem egy kiruccanást az Újvilágba. Érdekes föld, valóban.

Belátta ő is, hogy nem fog többet hallani, és kurtán biccentett.

- No jó. Akkor hát ez a te cimborád ártatlan. Amit mondtam, áll: üldözni biztosan nem fogom. De ha ezenfelül tisztes felmentést is kíván, akkor bizonyítania kell a hűségét. Segítsen nekünk csapdába csalni Don Emiliót és megkap mindent, amit csak akar.

Most rajtam volt a belenyugvó bólintás sora. Sebastian alapvetően jó ember… de ugyanakkor jó kémmester is. Megértettem, hogy nem hagyhat veszni egy efféle lehetőséget.

Ami Gaspardot illeti, ő talán még örülni is fog neki. Több megbosszulnivalója van a hamisításra készülő urakon, mint nekem vagy akár Sebastiannak.

- Megegyeztünk – hajtottam fejet.

Már kifelé készülődtem, amikor még utánam szólt. A serlegével játszott, és látványosan kerülte a tekintetemet. Bár az elmúlt percekben jó néhányszor sikerült kibillentenem egyensúlyából, mégis, most először látszott valóban zaklatottnak.

- Florian… Ha ez a Gaspard nem keveredett volna bele ebbe az egész mocsokba, te most akkor is itt lennél, hogy segíts nekem?

Természetesen, életemet és üdvösségemet jó királyunkért és minden emberéért, meg a régi diákbarátság emlékére is, hogyne, boldogan; gondoltam, de hangzatos szólamok az ajkamra fagytak. Az üdvözlés óta folyamatosan igazság és nagyotmondás határán táncoltam, két lépést ide, egyet vissza; a maga nemében ez is volt olyan vérpezsdítő, mint a sarabande-ot járni. Azonban éreztem: erre a kérdésre nem akarok üres igékkel válaszolni.

- Azért vagyok itt, Sevillában, mert megtudtam, hogy ő bajban van – igyekeztem óvatosan megválogatni a szavaimat – Amikor útra keltem, nem tudtam, hogy hamisításról van szó. Azt még kevésbé, hogy téged küldött ide az udvar.

- És ha tudtad volna?

- Amennyiben tudomásomra jut, hogy az életedre törnek, mindenképpen figyelmeztettelek volna. A többit… nem tudom.

Enyhe gúny és megkönnyebbülés furcsa elegye áradt szét Sebastian arcán. Ezek szerint nem okoztam neki túl nagy csalódást.

- Milyen egyszerű lett volna rögtön az elején azt felelned: „Természetesen, ez nem is kérdéses!”

Vágyakozva pislogtam a boroskancsó meg a serleg felé, de ezúttal nem akarta észrevenni a kívánságomat. Bánatos mosollyal vontam vállat.

- Mit tehetnék… mostanában a nyugalom mellett az egyszerű dolgok is elkerülnek.

 

- Mit mondhatnék – utánozta a hangsúlyomat – Mindig is csudabogár voltál a magad nemében, és ahogy elnézlek, ez csak fokozódik az évek múlásával. De akárhogy is… köszönöm, Florian.

Címkék: a kalandor

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Szentmiklósy László üzente 9 hónapja

Izgatottan várom a csapdát don Emiliónak. A karakterek nagyon jók, és tetszik, hogy leírások és elmesélések helyett pergő párbeszédekből értesülünk sok minden részletről. Az egészet békés emberszeretet lengi be, finom, kedélyes, szellemes humor, pedig a sztori lehetne akár brutális történelmi thriller is. De így sokkal jobb.

Válasz

Ez történt a közösségben:

XYZ 2084 8 órája új blogbejegyzést írt: Forralt bor

juhasz aron 8 órája új blogbejegyzést írt: nagy találkozások

juhasz aron írta 9 órája a(z) Vic's 2 (Ha meghal a Nap) blogbejegyzéshez:

kimondottan tetszik, és várom hova indul tovább a történet

juhasz aron írta 9 órája a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

hamburger_j_e

juhasz aron írta 9 órája a(z) haiku blogbejegyzéshez:

modern lett

XYZ 2084 1 hete új blogbejegyzést írt: haiku

fekete noemi 2 hete új blogbejegyzést írt: Mit jelent a szeretet?

fekete noemi írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

Köszi szépen ..

Amie Mon írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

A párbeszédet jobban ki kellene dolgozni, hogy ne csak ...

fekete noemi írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

köszi.Kérlek kifejtenéd,hogy mit tudnék javítani?

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu