Ülök a játszótéri padon 3.

           Egyre hosszabb árnyékot vetnek a fák, de hőség nem hátrál kövér izzadságcseppeket sajtol ki a padon ülő felnőttekból fiatalokból. A gyerekek ezzel mitsem törődnek, játszanak , szinte már "nyakig "a homokba. Ott valamivel hüvösebb a levegő , oda már nem süt a nap , de ha melegük van elbujnak a csuszda alá. Még élvezik is ha néhány pillanatra eltudnak tünni a gondos szülők nagyszülők argus szemei elől. Hiába közeledik az est, még mindig egyre érkeznek gyerekek, felnőttek kutyák. Kis kutyák , és nagykutyák,és nagy kutyák gazdáiban is ráismerek egy két nagykutyára. A gyerekekre rá se néznek , csak a kutyáikat becézgetik. Valószinű nincs is gyerekük, és a kutyának sétálni játszani kell. Kutyajátszótér még nincs!

          Félárnyékos padomon még van egy hely-- egy fiatal nagymama telepszik mellém , és már mondja is , hogy már rég nem volt a hároméves  unokájával a játszótéren , mert kint dolgozott Olaszországba, ahol  egy őregemberre vigyázott. A három éves kislány pillanatok allatt elvegyül a gyerekek között. A fiatalok egymás után szivják cigarettáikat , és azzal szórakoznak , hogy ki tudja messzebb fricskázni a csikket." Ügyesek"-- van amelyik egész a homokozóig eltudja  fricskázni. Nagy az öröm összepacsiznak! Nem tetszik nekem egyáltalán de nem szólok, mert tudom , hogy mit válaszolnának, nem akarok vitát nyitni a gyerkőcök előtt, hanem arra gondolok a látottak alapján , hogy bizony jó ideig igy lesz ez még , mert kevés az esély arra , hogy ezek a fiatalok egykoron , másképp neveljék saját gyermeküket.

          A fiatal  nagymamának közlési mániája lehet , mert anélkül , hogy bármit is kérdeztem volna folytatja megkezdett monológját -- Tudja,  megérte kint dolgozni, mert az öreg nagyon jól fizettett-- ezer eurót havonta -hálistennek volt neki miből , valamikor nagyon régen pilóta volt. Csak hát megöregedett! Aztán egy idő után egyre raplisabb lett , egész nap ugráltatott, naponta többször küldött , boltba patikába , és az ennivalóban is válogatott. Annak előtte nem csinált ílyeneket , szerette a főztömet szó nélkül bevette a gyógyszereket , és néha még el is küldött sétálni, kikapcsolódni. Ílyenkor felhivtam a barátnőmet akivel egy--két órát beszélgettünk sétáltunk. Soha többet mint két órát, mert ettől többet az öregúr sem birt ki nélkülem ennivaló, gyógyszer  és tea nélkül. A barátnőm már régebben kint élt--szintén öregekre vigyázott , úgyhogy  igazán nagy tapasztalattal birt.

          Az öregúr napról napra kötekedőbb követelőzőbb , mondhatnám kiállhatatlanabb  lett. Már kezdtem nem birni idegekkel. Akkor felhivtam a barátnőmet és elmeséltem , hogy milyen helyzetbe kerültem az öregúrral . A barátnőm meg azt mondta  délután menjünk egy sétára és ő majd meg mondja  nekem  mi a teendő ilyen esetekben . Találkoztunk is még aznap délután , amikor a barátnőm elmesélte , hogy neki is volt hasonló esete , de  ő fogta magát és a gyógyszerek közé egy kis nyugtatót is becsempészett, amitől aztán az illető öreg egy kicsit megnyugodot és már nem volt olyan kötekedő , és egyre többet pihent és aludt.

          Hát én megfogadtam a barátnőm tanácsát és én is tettem egy kis nyugtatót az öregúr teájába levesébe.

-- És most ki vigyáz az öregúrra?

--Már senki , sajnos, elaludt  szegény. Nagyon sajnálom!