Cigányzene.

          Erzsikéék a szomszédba laktak. Jól ismertük egymást, sokat beszélgettünk, különösen tavasszal nyáron, amikor lent a kertben kertészkedtünk, és a keritésen keresztül meghánytuk vetettük a világ dolgát. Erzsike , kapálgatás gyomlálgatás közben állandóan dudolt, énekelt, mert rettenetesen szerette a zene minden fajtáját, de különösen a cigányzenét. Mondtam is neki azért olyan szépek a növényei a palántái mert szépen énekel nekik. Ő meg azt mondta , hogy nem csak azért , hanem azért is mert megmutatja gyakran a növényeknek a fenekét. Ezt a módszer azidáig nem hallottam, és nevetve  rákérdeztem , hogy, hogy megmutatod?--Hát, gyomlálás közben , csak megnézik!

          Tudtam , hogy szeret jópofáskodni , de ez a kijelentése egy kicsit meglepett. Ő viszont tovább dudorászott,  a palántasorok  között, és ahol elhaladt gaznak gyomnak nem volt maradása.

           Egy májusi napon aztán , amikor lementem a kertbe, és hogyléte felől érdeklődtem, csaknem nevetésbe tört ki és mesélni kezdett. Képzeld hogy jártam május éjszakáján: Sanyi, a férjem már levolt feküdve , és már fujta a kását  istenigazából, amikor  úgy éjféltájban , előbb távolabbról , majd egyre közelebbről  cigányzenét hallotam. Gondoltam, hallgatózok egy kicsit ,mert igazán nagyon szépen játszottak a cigányfíuk . Arra meg egyáltalán nem is gondoltam, hogy éppen az én ablakom alatt állnak meg. Pedig azok éppen ott  álltak meg ,  keményen a hurok közé csaptak , és szivmelegitően szállt a nóta. Költögetni kezdtem az uramat már csak azért is hogy ne horkoljon bele a hegedűszólóba és persze hogy megköszönjem neki , ezt a szép szerenádot. De a férjem azt mondta , hogy  ő nem rendelt semmiféle szerenádot , és legjobban teszem, ha elzavarom a cigányokat! Einye-ejnye, már pedig én ilyet nem teszek --mondtam --inkább hallgasd te is , hogy milyen szépen játszanak. Morgolódva úgyan, de felkelt a párom és ő is kezdte élvezni a muzsikát, mert azért ő is szerette. Feljebb húztam a redőnyt, és az utcai villanyégő fénykörében most már láttam is az egész zenekart. Érdekes felállás volt, mert a kétméteres primás vonója majdnem beért az ablakon , mig a pöttömnyi bőgős teljesen elveszett az óriás hangszere mellett.A brácsás viszont olyan kövér volt , hogy játszás közben a könyöke többször beleütközött a hasába. A férjem ezen nevetni kezdett és azt mondta , hogy nemcsak a zene szép , de a látvány sem semmi.

           Ezért aztán félrevonult, és valami pénzzel tért vissza, amit átnyújtott a cigányoknak egy üveg bor kiséretében. Aztán lassan szedelőzködni kezdett a zenekar, és én is lejjebb engedtem a redőnyt, anélkül hogy az ablakot bezártam volna, amikor is a primás hangjára lettem figyelmes, amint oda szól a többieknek: Na , lássátok  megmondtam, mindenütt meglehet próbálni , mert ha pénzes a gádzsó akkor fizet. Ekkor hittem el , hogy valóban nem a férjem rendelte a szerenádot, de azért megköszöntem neki.