Harmadik ének

Ez esetekkel párhuzamban

Lett föld, s gerenda tajtékos,

Szent pincéből láncolt rohan,

A tornácból egy lovag futkos.

Csak közepén játszik

A szentlélekkel sok délibáb.

Telt életét idézi. Megjátssza a mártírt.

Lázálmos porfellegen át szolgasuhanc zuhan.

De jön itt Füstlord is, vérszemtől kábultan,

Lapockájából, térdéből kéményezik,

A szegény lovat sarkantyúval igájába verik.

Meg lett az üzenve, meg bizony,

Hogy nincs oly vakmerő iszony,

Mint kilépni az otthonon túl,

Új dimenzióban rezeg a húr,

Dalnoka heroikus torzszülötteknek,

Kit mestereik hiába figyelmeztettek.

Nekik a Hölgy kell. Egyedüli példány.

Nem vénül. Öröklétű találmány.

Nem torzul, a bársony nem bontandó.

A balzsamos, turkász kéz sem bicsakolható.

Nincs múzsa, ki mellett a górcső eldobható.

És nincs többé e más világban, mi a fejekből elszállhat:

Bűn, csábítás, angyali varázslat,

Csak egy arckép, mely rögtön,

Mint az elemi ösztön

Színre lép. És rébusz benyomást fogan.

S a tér bűvölete nem másra, csak erre vár;

Ármánya osztódó penész. Nincs, kin át mégsem jár.

Csak süvített a galopp

Lord talpai alatt,

Ficamból vedlette le

A hallucinációkat.

Homokszemcsék sokasága

Gyakran forgott körbe,

Mégsem lehet célt véteni,

Már itt volt az ismeretlenbe.

Lendült körbe-körbe

Vérontó buzogánya,

Oldalba böködte,

Nem fájlalta mája.

Oly könnyen kikosaraz

Az Idő vaskereke.

Gonosz szemek bűvölődtek

Álom jeleire.

Csak rázta-rázta testét,

Csörgött a sok kémény,

Órainga dolgozott:

Rodeó a pejló nyergén.

Nem alhatik az ördög!

Micsoda világ ez?

Megfogta a szekeret

Egy ősi, ócska hecc.

Keleti zsarátot kért

A jelenlétmentes hév:

Utazó fütyörészik,

Egy bőrönddel éldegél.

,,Ej, de kóvályog, kend! –

Pusztul ketté a síri csend –

Na, álljon meg egy kicsit,

Magával mi lett?"

Gomolygó Lord, látván,

Hogy nincs kiút,

Intrikával próbálta körbejárni a fiút:

,,Egy becses ereklyét keresek,

Mely engem szimbolizál.

Apám öröksége volt,

Idehozta a halál.

Még itt bandukol,

Hol repeszt a hisztéria.

Csak egy ereklye,

Nem szűzies csinibaba!"

,,Bármit keresel – Mond'

Az Utazó – ne legyen uccu

Neki, ha nem eszednek való.

Mit vársz e kalandtól?

,,Én? Csodát és értelmet."

,,Tréfálsz. Ördög vagy te,

Látom a két szemeden.

Ím Fortuna tervezett;

Jó rajtkor vagy itt, s velem.

Máglyára most el az erényeket!"

,,Atyám mondá: Balsors."

,,Ő azt mondá tán: balsors,

Ha fals erőre juttat,

Ám nem bűn a lobotómia[1],

Csak minden vágyat elillant.

Nézz szét! Fut, ki merre lát,

Széthasítják a sikolyskálát.

Egy se boldog és szomorú,

Halott minden küzdelem.

Nem szeparál a két Nagyúr:

Lecsap, örömkönnyek csöpögnek becstelen."

Előttük nagy szakadék volt,

Meghízott törésvonal.

Túlpartján vörös fátyol lobog,

Vulkántól felperzselt az alj.

,,Fogd kezem!" – Mondá a Lordnak,

Ki úgy is tett.

Felpattant a poggyászkapocs,

Erény, vallás, kritika –

Mind Odalett.

,,Én, az Utazó esküszök –

S szívére tért tenyere –

Az úton el nem térülök.

Bármi megkaparintja

A rossz hajtások magját,

Piciny apró képzet,

Derűtlen, s borús,

Apró rekettyecsónakocskák,

Millijom az ölünkbe hull,

Ingovány morálúakat,

Komondor ebeket,

Zarándokút melegágyán

Szivárvány ereklyéket

Toboroz."

Két kormos szemöldök

A lebenyről a szemhéjra száll,

Szócsöve csúcsán illő

Aforizmát talál:

,,Meglátom én, mit gondolnom kell.

Nincs mód más, csak mit int a delej."

Felhúzta fejét a fojtó kantárról,

Verőfényből kilábalt, de nem

Az éjszakából.

S mint annak idegene patkolt szembe tovább,

Míg lába elé nem talált hosszú földhasadást...

Tán nem ábránd, mi mégis az?

[1] Agysebészeti beavatkozás, kezelhetetlen agybetegségben szenvedőknél használják. Lényege, hogy az agy elülső lebenyét szétroncsolják, hogy a beteg egy – lényegében agyhalott, de kezelhető állapotba kerüljön. Súlyos szellemi sérüléseket okoz.