Hatodik Ének

Emberként tudd magad,

Ha lágy kényesség habart

Furdalásod fejből kilátatlan

Apró-cseprő világokban.

Eleddig szólt, jelenben volt jelen

A bűnös szándék. Istentelen

Erényöv ménkűtlen ostorcsapás.

Ám a mennybéli rab maga körül ás

Alagutat, s itt asszonyok, vének –

Karmoktól, fogolyító harangoktól félnek –

Kitöprengik a valószínű szomjazást,

S hogy a homokóceán szakadatlan palást,

Vízszigetelő előőrs, művészien: avantgárd.

Ötödik Ének

Túl az Olümposzon,

Mélyebben és mélyebben

Rágódik a zsoldon

Pókerezés közben

Három lovas és egy ráadás.

Nem volt dolguk mára,

Marad az unalom. Mi más?

Kocsmárosné lett

Vakmerő Kleopátra –

Az erkölcstelen fényűzés női királya –

S ott ült még néhány padon

Pierre Abélard.

Kontratenorrá vált

Kasztrált, vékony hangszálain át.

Legények hörpintenek

A mannasör ízébe.

Ellenállni ennek

Hogyan is lehetne?

Ez a fogadó

Szabadságosoknak átjáró.

Negyedik ének

,,Mért vagy te mégis

Emlékeim pörölye?"

Kérdi a palotát a fétis

Hölgyeménye.

,,Anyai emlék,

Mely számon szaladt rútul,

S még itt van egy egész élet,

Tőle óvlak, két karom elfogul.

Isten kegyelmezzen a

Kíváncsiságnak:

Mélybe csapnak az

Ítész, vad szárnyak.

De nem hagyom meg magam

Júdeásnak,

Odaadlak a Kámforzatnak!"

,,Kámforzat, Kámforzat,

Mit takar ez a szó?

Szószéket ripacs bolondnak

Vendégséggel, mely laktató?"

Elterült ott egy nagy kunyhófolyosó

Képekkel, haldokló ajtókkal oldalán,

Keretezett titkot a régi szép időkből;

Sanyarú, édes. Megszán.

Harmadik ének

Ez esetekkel párhuzamban

Lett föld, s gerenda tajtékos,

Szent pincéből láncolt rohan,

A tornácból egy lovag futkos.

Csak közepén játszik

A szentlélekkel sok délibáb.

Telt életét idézi. Megjátssza a mártírt.

Lázálmos porfellegen át szolgasuhanc zuhan.

De jön itt Füstlord is, vérszemtől kábultan,

Lapockájából, térdéből kéményezik,

A szegény lovat sarkantyúval igájába verik.

Meg lett az üzenve, meg bizony,

Hogy nincs oly vakmerő iszony,

Mint kilépni az otthonon túl,

Új dimenzióban rezeg a húr,

Dalnoka heroikus torzszülötteknek,

Kit mestereik hiába figyelmeztettek.

Második ének

Puszták népe zarándokol,

Keresvén, merre az út.

Tán csak az látja, kinek

Megengedik.

Vagy csak menekülnek

A két vezér haragjától?

Mi lehet ez? Csak nem

Harangokkal halásszák

A tétleneket?

S csakugyan rájuk ejtik!

Harangnyíláson csapóketrec

Fityeg, hadd ne essék vissza

Senki a semlegesség hazájába.

De ugyanígy jő végtagnyúlvány

Lenn, a rémítő sötétségből.

Tisztátlan karmok kapadoznak,

Nem számít kit csal tőrbe;

Ki jön, jön.

Segítsd meg őt, kérlek, ha baj van.

Kudarcban, diadalban vigyázz rá nagyon.

Ne őrizd szívét örökké lakatlan,

De Övét most és mindörökké elhagyom.

Fogja közre éji, napfényes szivárvány,

S imádkozz akaratlan bűneiért,

Kardjába dőlt érte sok herceg ám,

Kik méltatlan ontottak eltévedt vért.

Sokan sokfélét a szélbe suttognak,

S hagyják meghalni parlagon,

Kötözd be sebét annak,

Ki róla mesél mint ártatlan vagyon.

Érte zeng most az angyali ének,

S a zsarnok haramiák is róla mesélnek.