– Úristen! Mi történt veled?
– Nincs semmi bajom.
– Megsérültél?
– Nem súlyos.
A férfi felkapcsolta a villanyt a konyhában, majd odament a mosogatókagylóhoz, és megnyitotta a csapot.
– Valami baj történt? – kérdezte a nő, miközben odalépett mellé, és gyengéden a vállára tette a kezét.
– Semmi, amit nem tudtam volna megoldani – felelte a férfi, a véres kezét a víz alá tartva.
– Hadd nézzem!
– Nincs semmi bajom!
– Mutasd már!
Az asszony óvatosan felhúzta a férje ingujját, így láthatóvá vált a férfi karján éktelenkedő, legalább tíz centiméter hosszú seb, amiből még mindig szivárgott a vér.
– Fertőtlenítem.
– Hagyd csak, majd én…
A nő nem várta meg, míg a férje befejezi, már hozta is az elsősegély dobozt. Kötszert, és jódot vett ki belőle, majd nekiállt, hogy megtisztítsa a sebet. Gyakorlott mozdulatokkal dolgozott, arcán nyoma sem volt bizonytalanságnak.
– A gyerek alszik? – kérdezte kis idő múlva a férfi.
– Mint a bunda.
– Nem faggatózott, hogy miért kellett elmennem?
– Nem. Tudod, hogy nem szokott.
– Helyes.
– Hogy történt?
– Micsoda?
– Szerinted mégis mi? Hogy sérültél meg?
A férfi kelletlenül felsóhajtott.
– Csak az egyikük aludt, mikor odaértem. Vele gond nélkül tudtam végezni, de a másik ébren volt, és valahogy sikerült kijutnia a konyhába. Szerintem bepánikolhatott, mert felkapott egy kést, és nekem rontott.
– Jézusom!
– De utána nem volt vele több gond. Tudod, hogy volt már ennél rosszabb is.
– Ne is említsd!
Az asszony végzett a seb bekötözésével.
– Köszönöm – suttogta a férfi, és gyengéden megcsókolta. Ezután kivette a pisztolyt derékszíjára erősített tokból, és lassú mozdulatokkal leszerelte a csövéről a hangtompítót. Sokáig álltak a konyhában teljes csendben. A férfi levette a zakóját, nagyokat sóhajtott, közben a feleségét nézte. Tekintete megpihent az asszony hosszú, szőke haján, teltkarcsú alakján, és azon az aprócska lila gyémánt nyakláncon, amit tavaly kapott ajándékba a születésnapjára. Még a konyhai lámpa tompa fényében is bámulatosan csillogott.
– Abba kéne hagynod – mondta aztán a nő.
– Tudod, hogy nem lehet.
– Miért ne lehetne? Találnál másik munkát.
– Nem értek semmi máshoz.
– Ez hülyeség.
– Ha nem így lenne, nem ezt csinálnám.
– Gondolj a gyerekünkre. Nem ér meg neked ennyit?
– Az előbb mondtad, hogy sosem kérdezi, hova megyek ilyenkor. Akkor meg miért aggódsz miatta?
– Most még nem érdekli, de ez nem lesz örökké így. Már nem csecsemő. Hét éves, és minél idősebb lesz, annál jobban fogja érdekelni, hogy mit csinál az apja.
A férfi fáradtan hátravetette a fejét, lehunyta a szemét, és ismét felsóhajtott.
– Ez csak munka – mondta halkan. – Stabil helyem van, a megbízóim jól fizetnek. Soha életünkben nem éltünk olyan jól, mint most.
– De nem is rettegtünk annyit, mint most.
– Viszont biztosítva van a fiunk jövője. Az egyik legjobb iskolába jár, semmiben sem szenved hiányt, és majd, ha eljön az ideje, arra az egyetemre mehet, amelyikre csak akar.
– De milyen áron?
Hosszú ideig néztek egymásra, mígnem a férfi megcsóválta a fejét, és megpróbálkozott egy halvány mosollyal.
– Ez csak munka.
Az asszony elfordult tőle, és meg sem próbálta leplezni a csalódottságát.
– Inkább ne most beszéljük meg ezt.
– Szerintem se.
– Megyek, lefekszem. Zuhanyozz le, és gyere te is.

A férfi bólintott, majd, miután az asszony felgyalogolt a lépcsőn a hálószobába, lekapcsolta a villanyt, és a fürdőszoba felé indult.

Alig múlt húsz éves, és ez volt az első komolyabb munkája. Eddig csupán apróbb dolgokat kértek tőle, például, hogy menjen el a megadott személyhez, és hajtsa be rajta az adósságát, vagy szedjen ki belőle egy olyan információt, ami az aktuális megbízót érdekelte. A legtöbbször elég volt a szóbeli fenyítés, néha azonban kínzást kellett alkalmaznia. Sosem riadt vissza ettől, és legbelül mindig is tudta, hogy egyszer eljön majd a nap, mikor gyilkolnia kell. Nem hitte, hogy ilyen nehezen fogja bírni.
Már nem öklendezett, de továbbra is émelygett. A hálószobában állt, és az ágyban fekvő holttesteket figyelte. A férfi középkorú, majdnem teljesen kopasz, arcán sűrű borosta. Az asszony kifejezetten szép arcú, haja hosszú, és aranyló szőke. A nyakában lógó lila gyémánt még a sűrű félhomályban is halványan csillogott.
Az első golyót a nő kapta. A szeme fölé célzott, azonnal meghalt, arra is alig maradt ereje, hogy összeránduljon. Rögtön utána kétszer lőtt a férfi arcába. Halk hörgés szakadt fel a torkából, majd kilehelte a lelkét. A szemközti szobában alvó kisfiúval még ezelőtt végzett.
Sarkon fordult, és miközben leszerelte a hangtompítót a pisztolyáról, érezte, hogy kibillen az egyensúlyából. Megtámasztotta magát a falnál, és mély levegőt vett. Alig egy perc kellett csak neki, és máris jobban lett. Ahogy kilépett a házból, és elindult a kocsija felé, folyamatosan azt hajtogatta magában:
"Semmi gond, szedd össze magad! Elvégre, ez csak munka. Ez csak munka"