Mrs. Vivien Winter maga sem értette, hogyan került oda. 

Csak állt a torony tetején, fenn, a magasban.

Sűrű hálót szőtt köré az éj sötétje. A szél belekapott hosszú hajába. Mrs. Vivien Winter harmincas asszony volt, az a fajta nő, akinek akkor is zajlott az élete, ha épp nem volt jelen; folyton beszéltek róla. Csodálatos, boldog és felemelő volt minden pillanat, ami megélt. 

Azután történt valami megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Felébredt egy szombat reggelen, majd a fürdőszobába ment. Megfésülködött, haját szigorú kontyba fogta, ahogy mindig. Ezután a konyhába igyekezett, hogy reggelit készítsen a családjának. Furcsán csendes volt aznap minden.Mrs. Winter észrevette, hogy elfogyott a tej, így vállára vette hófehér kardigánját és a boltba indult. Hűvösek tudnak lenni ezek a szeptemberi reggelek - gondolta.

Az úton senkivel sem találkozott. A boltba belépve feltűnt neki, hogy nincsenek vásárlók, pedig szombat reggelenként a környék már telis tele szokott lenni emberekkel. A boltban nem találta a pénztárost, várt egy ideig, de úgy döntött, inkább kinn hagyja az aprót a pulton és hazamegy. Arra gondolt, hogy a gyerekek már biztosan ébren vannak és őt keresik.Ahogy közeledett az otthonához, lépésenként rajzolódtak ki előtte a grandiózus ház oszlopai, a virágokkal díszített tornác, a takaros rendben tartott kert. A férje, Mr. Winter építész volt, ő tervezte a ház minden egyes szegletét. Az esküvő után, 10 évvel ezelőtt átemelte a feleségét a küszöbön a hagyomány szerint. Az asszony megütötte a jobb könyökét az ajtófélfában és azt mondták neki, hogy ez balszerencsét hoz, de nem törődtek vele. Boldog életük volt.

Mrs. Winter belépett a házba, de a tágas hallban nem volt senki.Szólította a gyerekeket, nem jött válasz. Azt gondolta, biztosan elbújtak megint a gardróbban, ahogyan azt gyakran tették, így hát felment a lépcsőn és bement a szobájukba. Sehol sem látta őket, letette az íróasztalra a tejes dobozt és a gardrób ajtajához lépett. Kinyitotta az ajtót. A gardrób üres volt. Mrs. Winter dühös lett és a férje nevét kiáltotta, hátha mindannyian a hálószobában vannak. Csend. Mrs. Winter rémülten rohant át, de ott sem talált senkit.Az elkövetkező órákban felforgatta az egész házat, de a családja nem volt ott. Telefonálni próbált, de senki nem vette fel a telefont. Kirohant az utcára, hátha jönne valaki, aki segíthetne rajta, de az utca üres volt. Mrs. Winter lerogyott az aszfaltra és sírni kezdett.

Először napok teltek el.Mrs. Winter rájött, hogy egyedül van. A családja nem jött haza és sosem hívta fel senki. Ő már rég lemondott róla, hogy bárkivel is beszélni tudjon, az elmúlt napokban egyre kétségbeesettebben próbált telefonálni, de sosem volt ember a vonal végén. Órákon át hallgatta az ismétlődő, búgó hangot, ahogy kicseng a telefon. Az utcákon nem járt senki, ő maga pedig nem hagyta el a házat. Otthon akart lenni, otthon kellett lennie, amikor megérkeznek. Szörnyű, nehéz, mély csend ült a házon, aminek a falai közt egykor vidám gyermekkacaj zengett. A csendben csak az órák ketyegése visszhangzott. Tik-tak. Tik-tak. Míg az ember bele nem őrül.

Mrs. Winter nem értette, hogy mi történt. Gyakran órákon át járkált fel és alá a hallban, egyik faltól a másikig. Nem evett és nem aludt; nem érezte, hogy szüksége lenne rá. Nem érezte, hogy fázik és nem érezte, hogy melege van. De legfőképp: nem érzett semmit a lelkében. Mintha valami rejtélyes, földöntúli erő kiszippantott volna belőle minden érzést. Akkor sírt csak, egyetlen alkalommal, azóta nem tudott. Végtelen üresség volt benne, olyan üresség, amivel nem mert szembenézni, nehogy elnyelje, mert akkor őbelőle sem marad semmi, eltűnik, pedig neki itthon kell lennie, amikor hazajönnek végre.
Aznap, az utolsó napon, felment a gyerekek szobájába. Leült a lánya ágyára és magához szorította a párnáját. Megpróbálta magába szívni az illatát, de mindennek mosószappan illata volt és átkozta magát, amiért mindig, mindent ilyen precíz rendben tartott. Letérdelt az ágy mellé a földre, félrehúzta a kis rózsaszín paplant és tüzetesen átvizsgálta a lepedőt. Istenem, csak egy hajszálat adj, egyetlen hajszálat - fohászkodott, de hiába.

Ezután Mrs. Winter visszament a hallba és újra járkálni kezdett. 

Tik-tak.

Ha elfáradt, leguggolt a padlóra, hátát a falnak támasztotta, fejét a térdéhez szorította.

Tik-tak. Tik-tak.

Mrs. Winter arra gondolt, hogy ő most éppen megőrül és mit fognak szólni az ismerősök, ha megtudják, hogy elment az esze. Hogyan fog kinézni ezután...hiszen az őrültek mind csúnyák, van valami megfejthetetlen torzulás az arcukon. Megőrülni nem lehet szépen.Kibontotta a haját és tovább járkált, egyik fal, másik fal. 

Tik-tak. Tik-tak. Tik-tak.

Arra gondolt, ha elég nagy lendülettel lépked, akkor fel tud sétálni a falra. Milyen mulatságos lenne, ha most jönnének haza, pont most, amikor ő a falon sétál...

Mrs. Winter állt a magasban, kibontott hajjal a torony tetején és nem emlékezett rá, hogyan került oda.A szél egyre hidegebb lett, összerezzent, amikor az arcába csapott.Mrs. Winter alig valamit tudott. Nem emlékezett rá, hogy mikor tűnt el a családja, hogy mikor tűntek el az emberek. Hetek, hónapok vagy akár évek is eltelhettek. Nem emlékezett, hány évesek a gyerekek és egy ideje már abban sem volt biztos, hogy voltak-e valaha gyerekei. Nem emlékezett a férje arcára sem. Talán ez volt a legdühítőbb; akárhogyan próbálta felidézni a mosolyát, csak elmosódott képeket látott maga előtt.

Mrs. Winter nem volt benne biztos, hogy képes repülni, de ha a falon tud sétálni, akkor valószínűleg erre is képes. Az jutott eszébe, hogy mi történne, ha most érkeznének meg és ő nincs otthon...Mrs. Winter mély lélegzetet vett, a tüdeje megtelt a szabadság friss levegőjével, azután úgy döntött, hogy hazarepül és lelépett a torony ablakának pereméről.

Mr. Winter álmos, őszi szombat reggelre ébredt.Hallotta, ahogy a felesége a fürdőszobába megy. A gyerekek a szobájukban játszottak.Mr. Winter felkelt az ágyból, belebújt puha papucsába és a konyhába ment. Kávét főzött, bögrékbe töltötte, a kanál vígan csilingelt a bögre oldalán, amikor cukrot kevert bele. A feleségére gondolt, hogy mennyire megviselték az utóbbi időszak eseményei, de ő majd vigyáz rá és minden rendbe jön.Hangos puffanást hallott, kirohant a teraszra. Ott feküdt a hideg kövön Mrs. Winter, egyenesen Mr. Winterre nézett és azt mondta, hogy hazarepült.

Azután meghalt.