Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki tiszta volt és ártatlan.

A lány minden délután a Hippokréné-forrásnál üldögélt és énekelt. Illatos, színes virágokkal teli zöld mező terült el körülötte, és ő virágokat font bokáig érő hajába, mi fehér volt, mint a frissen fejt tej.

Egyszer aztán, kora délután, arra sétált egy sérült, magányos kentaur. Egy ideig hallgatta csendben a lány énekét, majd tovább állt.

Másnap délután a lány ismét a forrásnál üldögélt és énekelt.

Az asszony a tükör előtt állva igazgatta a ruháját.

Egyszerű, fekete bársonyruhát viselt, sokáig gondolkodott rajta, hogy mit válasszon. Bár forró nyári napra esett a temetés ideje, mégis hosszú ujjú, egyszerű és elegáns ruhát vett fel. Mégsem illendő, hogy egy frissen megözvegyült asszony közszemlére tegye a csupasz vállát, a bőrét.

Hosszú, vörös tincsei a vállára omlottak, hiábavaló harcot vívott, hogy megszelídítse őket, így végül egyszerűen feltűzte a haját.

„Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.”

(Francois Villon)

Odakinn puha pelyhekben hullott a hó.

Az öregember fejét óvatosan elfordítva gyönyörködött a hóesésben. A szíve belesajdult a vágyba, annyira szeretett volna sétálni a friss levegőn.

1914. december. Még csak húsz éves, de már a fronton harcol. Reszket a hidegben, szakad a hó.

A délelőtti nap sugarai vígan táncoltak az aszfalton. Friss illatú márciusi szellő simogatta a NŐ arcát. Piros ballonkabátban és elegáns kalapban igyekezett az állásinterjúra.

Jó hangulatban ébredt aznap reggel; tudta, hogy valószínűleg ez lesz az Ő nagy lehetősége, végre megmutathatja, mire képes. Csak a cipő. Az ne nyomta volna úgy a lábát! Minden lépésnél szitkozódott magában, persze, új munka, új cipő, rettenetes fájdalmak az első tíz perc után.

Mrs. Vivien Winter maga sem értette, hogyan került oda. 

Csak állt a torony tetején, fenn, a magasban.

Sűrű hálót szőtt köré az éj sötétje. A szél belekapott hosszú hajába. Mrs. Vivien Winter harmincas asszony volt, az a fajta nő, akinek akkor is zajlott az élete, ha épp nem volt jelen; folyton beszéltek róla. Csodálatos, boldog és felemelő volt minden pillanat, ami megélt. 

Azután történt valami megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Felébredt egy szombat reggelen, majd a fürdőszobába ment.