Legyél Te is 2021 év novellistája! – A Marysolbooks könyvkiadó új novella pályázata

Van egy történeted? Ott lapul a fiókban? Vagy csupán simán kirázol az ujjadból egy izgalmas novellát!?
Ha van egy jó történeted és szeretnéd könyv formájában viszontlátni, ne habozz!
Gyerünk, ne csupán lássanak, olvassanak is! Küldd be pályaművedet a Marysol könyvkiadónak!

A legjobb munkák megjelennek a 2021 évi karácsonyi kiadványunkban!
Szerepelj Te is a 2021 év legjobb magyar amatőr novellistái között!

Mrs. Vivien Winter maga sem értette, hogyan került oda. 

Csak állt a torony tetején, fenn, a magasban.

Sűrű hálót szőtt köré az éj sötétje. A szél belekapott hosszú hajába. Mrs. Vivien Winter harmincas asszony volt, az a fajta nő, akinek akkor is zajlott az élete, ha épp nem volt jelen; folyton beszéltek róla. Csodálatos, boldog és felemelő volt minden pillanat, ami megélt. 

Azután történt valami megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Felébredt egy szombat reggelen, majd a fürdőszobába ment.

Ma nem mentem iskolába. Nem olyan lábbal keltem. Éjszaka merevedésem volt, és hiába önkielégítettem háromszor is, cerkám újra csak ágaskodott. Keveset aludtam. Miután anyám elmegy dolgozni, beteszek egy pornót a nappaliban, és addig gyurmázom, amíg vagy a kezem vagy a szerszámom feladja, gondoltam. Fülem az ajtónak tapasztva vártam, hogy meghalljam az ajtó csapódását, ami öt perccel később megtörtént.

- Majd vidd le a szemetet! – mondta anyám előtte.

A férfi egy magas tölgyfának támaszkodva, alig egy méterre a lassan hullámzó folyótól figyeli, hogyan festi a felkelő Nap fénye az égboltot először vörössé, majd aranyló narancssárgává. A ragyogó égitest sugarai fáradtan és bizonytalanul érik a sűrű erdőt, hiszen ezek még csupán a pirkadat első leheletei.

A férfi áll, és meredten bámulja a Nap felső csücskét, mely egyre kihívóbban ragyog az égen. Jobb keze, mint egy darab rongy, lóg a teste mellett, ujjai között egy szál cigaretta füstölög bágyadtan.

Már megint! Minden egyes rohadt nap ugyanaz! A helikopterek fülrepesztő zajától kis híján betörik az ablaküveg. Ráadásul nem csak egy van belőlük! Nem ám, ugyan már, miért is lenne elég csupán egyetlen dübörgő, propelleres keselyű ahhoz, hogy azt a röpködő, jelmezes idiótát lencsevégre kapják?

Az utcán sem jobb a helyzet. Ezrek gyűlnek össze, hogy láthassák, ahogy az a vadbarom épületről épületre ugrál. Mintha nem láthatnák minden egyes nap!

Hatalmas elefánt áll a tó mellett, és békésen iszik a kristálykék színű vízből.
Messze tőle, a szavanna végeláthatatlan füves pusztájának jókora szegletén túl a vadász megáll, lekanyarítja a válláról a puskáját, és féltérdre ereszkedik. Szemét egy pillanatra sem veszi le az elefántról, noha ekkora távolságból az állat csak egy szürke foltnak látszik. A puskatus keményen a vadász vállának feszül, aki ezt követően belenéz a fegyverre erősített távcsőbe.

A kisfiú leguggol, és nekikezd a munkának. Először egy nagyobb halmot készít a homokból, majd lassan a megfelelő alakra formálja. Mozdulatai türelmesek, nem kapkod, többször abba is hagyja az építést, hogy felnézzen. Tekintete ide-oda ugrál a homokvár, és egy távoli pont között. Elgondolkozik egy pillanatra, majd újra dolgozni kezd.
Körülbelül tíz perc alatt kész is a henger alakú forma, melynek a közepéről egy kicsit ledörzsöli a homokot, hogy vékonyabb legyen, az aljához pedig még több homokot gyűjt, hogy vastagítsa.

Megnyomom az ötödik emelet gombját, majd becsukódik a liftajtó, és elindulok felfelé.
Szeretem a lifteket.
Szeretem a halk zörejt, amit menet közben adnak, szeretem a neonlámpák fáradt fényét, a csendes, békés légkört. Kevés olyan hely akad a mai világban, ami ennyire meg tudna nyugtatni. Tudom, hogy nem sok idő, míg megteszem ezt a néhány emeletet, igazából alig egy perc, de ez pont elég arra, hogy a minimális aggodalom, ami minden munka előtt bennem van szertefosszon.

(Édesapám és Nagyapám emlékére)

Azon a reggelen, mielőtt édesapja elment volna, odahajolt hozzá, és arcán kedves mosollyal így szólt:
– Nem kell félned, kicsim. A papa nagyon fog vigyázni magára.
A kislány szipogva hozzábújt, szorosan átölelte a nyakát.
– Szeretelek, apu – mondta elcsukló hangon.
– Én is szeretlek, drágám.
– Mikor jössz haza?
– Még nem tudom, szívem. De tudod, mit?
Megfordult, és arra a hatalmas tölgyfára mutatott, aminek egyik vastag ágára a kislány hintája volt kötve.

Hiába jeleztem már a címben, hogy jobban jársz, ha ezt az írást messzire elkerülöd, Te mégis olvasod. Most biztos arra gondolsz, hogy csak megjátszom magam, és majd a történet végén megleplek egy váratlan fordulattal, de ha így van, akkor előre szólok: nem csak magát az írást fogod teljesen értelmetlennek tartani, de jó eséllyel még csalódni is fogsz a végén. Én figyelmeztettelek, nekem tiszta a lelkiismeretem.
Most felteheted magadnak a kérdést, hogy ha semmi célom azzal, hogy leírom mindezt, miért teszem mégis?

Élt egyszer három kismalac egy kerek erdő közepén, egy téglaházban. Békésen éldegéltek, a mindennapi munkát igazságosan elosztották egymás között. A legidősebb reggelente elment, hogy élelmet szerezzen a közeli gyümölcsfákról, a középső gondozta és művelte a házhoz tartozó kicsike kertet, a legkisebb pedig rendet tartott a szobákban, takarított és mosogatott.
Egyik nap, mikor már alkonyi színeket öltött az égbolt, kopogtattak a ház ajtaján. A három kismalac meglepődött, nem vártak senkit.

– Úristen! Mi történt veled?
– Nincs semmi bajom.
– Megsérültél?
– Nem súlyos.
A férfi felkapcsolta a villanyt a konyhában, majd odament a mosogatókagylóhoz, és megnyitotta a csapot.
– Valami baj történt? – kérdezte a nő, miközben odalépett mellé, és gyengéden a vállára tette a kezét.
– Semmi, amit nem tudtam volna megoldani – felelte a férfi, a véres kezét a víz alá tartva.
– Hadd nézzem!
– Nincs semmi bajom!
– Mutasd már!
Az asszony óvatosan felhúzta a férje ingujját, így láthatóvá vált a férfi karján éktelenkedő, legalább tíz centiméter hosszú seb, amiből még mindig szivárgott a vér.

A novella igaz történet alapján íródott.

Csatlakoztam egy szervezethez, melynek tagjai Karácsonykor egy kisebb faházból zsíros kenyeret, teát és forralt bort osztanak adományok fejében. A befolyó pénzt az alultáplált gyerekek megsegítésére szánják. Bárkinek, aki odajött hozzánk, és megkérdezte, mégis mekkora összeget jelent nálunk az adomány, azt feleltük, amennyit a kedves vevő gondol, nincs megszabott ár.
Az ötlet nagyon népszerűvé vált, sokan jöttek hozzánk.

– Tudják, hogy ott vagy! El kell tűnnöd!
Jeges zsibbadás bénítja meg az ujjaimat. Alig érzem a kezemben tartott telefont.
– Nem tudom, hogyan, de kiderítették, kik vagyunk! Értem is eljöttek, alig tudtam lerázni őket! Feléd is útban vannak már, szóval pakold össze a cuccot, és indulj!
Ösztönösen az ajtóra nézek. Tudom, hogy rohannom kéne. Felkapni az asztalon heverő táskát, aztán magam mögött hagyni ezt a szobát, a lakást és az egész várost, amilyen gyorsan csak lehet.

A férfi a rét közepén áll, kezét mélyen a fekete farmernadrágja zsebébe süllyesztve. Élénk tekintete az eget kémleli. Egy sas száll nem messze tőle. A férfi követi a szemével egészen addig, míg a madár ki nem kerül a látóköréből, majd lehajtja a fejét, és halkan felsóhajt. Gesztenyebarna hajának néhány tincse lágyan ringatózik a kellemes, tavaszi szélben.

A férfi dühösen felém fordul, és megcsóválja a fejét.

– Nem akarsz végre kezdeni velem valamit?

Legalább száz méterrel magam mögött hagytam már a tisztást, mikor megálltam, és hasra vetettem magam. Ösztönösen kúszni akartam előre, de szerencsére sikerült mozdulatlanul maradnom Ott feküdtem a sötét erődben, az esőtől nedves földön, és nem hallottam mást, mint a tücskök szelíd ciripelését, és a saját, őrülten kalapáló szívemet.
Eltelt néhány perc, mire erőt vettem magamon, megfordultam, hogy a tisztás irányába nézhessek, és felemelkedtem.

A szobában nem volt más, csupán egy asztal, rajta egy gyertya, melynek halvány, fakó fénye próbálta enyhíteni a keserű homályt. A Halál az asztalnál ült, kezét az ölében pihentetve. Fekete ing és sötét nadrág borította sovány testét. Szomorú arcát mély ráncok barázdálták, piszkosszőke hajának néhány tincse a szemébe hullt.
Az Angyal az asztal túlvégén ült, fehér szoknyában, és világos blúzban. Fekete haja a vállára omlott, kerekded arca halványan szeplős, mélykék szemében élénk csillogás.

A lift halk búgással megérkezett, magas, fekete öltönyt viselő, sápadt arcú démon szállt ki belőle.
– Mr. Pattersonhoz jöttem – mondta a titkárnő asztala elé lépve.
– Ki keresi?
A démon szája sötét félmosolyra húzódott, miközben színpadiasan levette a napszemüvegét.
– Csak mondja neki azt, hogy a szerződése miatt keresik – felelte halk, szinte dallamos hangon. – Tudni fogja, miről van szó.
Elmosolyodott kivillantva hófehér fogsorát. Előre látta maga előtt Patterson rémült arcát, ahogy a könnyeivel küszködve könyörög neki, hogy adjon még egy kis haladékot.

A málló vakolatú szoba közepén állva próbálok úrrá lenni a kezem remegésén. A levegőben lőpor égető szaga keveredik a penész bűzével. Mivel közelről lőttem, a ruhámat vérfoltok borítják. Erősen rámarkolok a kilencmilliméteres Beretta markolatára. Ez az egyetlen támaszom.

A nap sugarai elgyengülnek, mire átküzdik magukat a koszos ablaküvegen. Sápadt fénnyel töltik meg a szobát. Hátranézve látom, hogy az egyik társam óvatosan felemeli a keservesen síró csecsemőt a földről, és kiviszi a lakásból.

Azért most került elő ez a téma, mert úgy gondoltam, hogy több célt is megvalósíthatok vele egyszerre, melyek már régebben körvonalazódtak bennem. Van köztük olyan, mely néhány hete bukkant fel, és van olyan, amin akár több évtizede is gondolkodtam már, de nem létezett még hozzá megfelelő eszköz, vagy az idő volt kevés, esetleg más foglalkoztatott éppen.

Interaktív könyv? Ha felmész az internetre, hamar rájössz, ilyen már van. Többféle is. Hogy lehet ez az „első”?

A lemenő Nap sugarai vörösre festették a hánykolódó Balti-tenger morajló hullámait. Már esteledett, és az idő kezdett egyre viharosabbra fordulni.

A tengeren egy kis halászhajó, egy Spilt nevezetű egyárbocos svéd szlúp rostokolt már órák óta bevont vitorlákkal. A hajón mindössze két ember tartózkodott, két ifjú testvér, Gerton és Mats, akiknek egyetlen örökségük ez a régi vitorlás volt. A húsz év körüli fiúk megboldogult édesapjuk mesterségét folytatták, de mostanában nem sok sikerrel jártak a halászatban, pedig csakis ebből éltek.

Szingliségem egy éve

Itt vagyok. Amikor megérkeztem a Keleti pályaudvarra, úgy éreztem, nem érdekel élet, pénz, új ruhák és cipők, én most azonnal visszaszállok a 6:20-as vonatra, aztán többé nem lát ez a poros nagy Budapest. Jobb oldalon szerencsétlen emberek csoszogtak utasok után apróért kuncsorogva, előttem a betonon köpetek nyoma, és ahogy megálltam, hátulról több száz ember haladt el mellettem, akár a filmeken. Apró kavics vagyok, a víz kikerül és folytatja az útját, nem befolyásolom semmiben.

Az emberek több mint a fele pesszimizmusban él. Önértékelési zavarai vannak, és egy-egy kudarc után nagyon hamar elkeseredetté válnak.

Sajnos mai világunkban a legtöbb amatőr, kortárs alkotóval is ez történik. Publikálják műveiket és egy rosszabb kritika miatt már fel is adják jövőbeni terveiket a művészetek terén. A könyvpiac se más. Mivel elég szép számú önkényes író kívánja kiadatni műveit, a piac eltelítődött és sok valóban tehetséges író, költő nem a megérdemelt "helyet" kapja a kiadók fontossági listáján.

Egy kedves kis történet alakul előttünk, mely arra vár, hogy elővéve írói fantáziád, te magad alakítsd ki a végső kinézetét....

Ide kattintva olvashatod az eddig írt részeket és tudsz te magad is hozzáfűzni. Gyere és írjuk együtt a történetet!

Gyönyörű téli este volt, még a hó is szállingózni látszott, mikor Patrícia hazafelé indult a nagy bevásárlókörútjáról. Cipője hangosan kopogott a járdán, miközben a fejében újra és újra átgondolta, hogy beszerzett e minden ajándékot.

Ha magunk készítjük a könyvünk borítóját, tudnunk kell, hogy mi az a kifutó, kifutó kép, a gerinc, az első és hátsó borító. És mindezek méreteit sem árt, ha tudjuk.

Ha egy A/5-ös könyvet szeretnénk, a borítónknak is meg kell egyeznie a könyv méretével. Tehát egy A/5-ös lap 210x148mm. Ha a borítónkat egybe készítjük, úgy ennek a méretnek a szélességét 2-szer kell vennünk, hiszen a könyvünknek is van eleje és hátulja. Így kapjuk meg a 210x296 mm-t.

Ha azt tervezzük, hogy írásunkat magunk adatjuk ki, szükséges néhány alapvető dolog hozzá. Előszőr is egy olyan szövegszerkesztő vagy egy kiadványszerkesztő, ami pdf.-be is ment. (hogy miért, azt majd lejebb tárgyaljuk) Ilyen az Open office és a Scribus is.

Könyv formába hozásnál az írásunkat A/5-ös méretbe kell tennünk. (persze ettől eltérően is lehet, ezt a kiadónál meg lehet tudakolni, de ez a méret az általános) Ha ez megvan, fontos dolog a margók mérete

Amikor már túl vagyunk a legalapvetőbb dolgokon, szükségessé válik, hogy formába öntsük az írásunkat. Szövegszerkesztőben alap szinten A/4 papírméretbe írhatjuk, 12-es betűmérettel, hiszen ez alakítható bármikor. Viszont van néhány olyan dolog, amit már az elején jó ha tudunk.

Gondolatjel, kötőjel. Nem mindegy, hogy mikor melyiket használjuk. Gondolatjelet a párbeszédek elején és végén, ( – Szia! – mondta Kata.) Tipp! A gondolatjelek előtt és után szóközt használjunk.

Aki rendelkezik némi írói vénával az tudja, hogy ezt nem lehet tanulni, ehhez egy bizonyos fokú elhivatottság és tehetség kell. Írónak, költőnek lenni egy különleges dolog, amit vagy tud az ember vagy nem. De nem elég írni tudni, amellé még nagyon sok mindenre szükség van. Elsőként is ötletre, témára. Mit ér egy írás, ha csak a nagy semmiről vagy épp teljesen átlagos dologról szól? Kell, hogy legyen valami olyan téma, ami érdekli az olvasót, ami miatt kezébe veszi az adott könyvet.