Az én városom, és környéke 62.

            Amig  az asszonyok beszélgettek, Kálmán az állatokat látta el  gyönyörködött lovaikba teheneikbe. Különösen szerette a lovakat és örömmel vette észre , hogy mennyire meglátszik a lovakon - ilyenkor, télen , hogy nem dolgoztatják őket csak bent vannak a az istállóba esznek és pihennek. Kigömbölyödnek,  kipihenik egész évi munkájukat, éppen úgy mint az emberek, csak alig dolgoznak valamit, néhány szekér trágyát hordanak ki a földekre, amit szinte vidáman tesznek , mert nekik is szükségük van egy kis mozgásra a friss levegőn éppen úgy mint az embernek , mert azoknak is lelkük van  - nem gépek hogy örökké menjenek, terhet cipeljenek dolgozzanak. A földművelő ember tudta ezt, és ezért megadott mindent a jószágainak, amit saját maga is elvárt.

            Amikor Kálmán bement a házba az asszonyok éppen befejezték a beszélgetést , és Sára  indulni készült.  Nem úgy van az Sára , hogy máris mégy , hiszen amíg kint voltam a jószágokkal úgy megkivántam egy-két pohár bort, hogy addig innen el nem mész, ameddig nem koccintunk egyet kettőt, mert nekem annál jobban esika, bor minél többen koccintunk.

- Tán csak nem akarsz berugatni?- mert ha igen akkor haza is kell hogy vigyél, kedélyeskedett Sára. Nem jókedvéből csak azért hogy elüsse a korábbi borús hangulatát. Kálmán  értette a viccet és , azonnal rá is vágta - még hogy haza viszlek, de le is fektetlek! Ezen aztán mindhárman jót nevettek, de közben Póli megtöltötte a poharakat. Koccintottak, mosolyogtak, de ebben a mosolyba is belekontárkodott a rejtett szomorúság. 

           Sára távozása után, Kálmán arra gomdolt , hogy visz egy korsó bort meg egy  egy üveg pálinkát a szüleinek - a közelgő újévre való tekintettel, hiszen karácsonykor az ő szülei is hoztak nekik egy kis kóstólót a sajátjukból.

Ezt közölte Pólival, akinek nem volt semmi kifogása ellene, csupán arra kérte Kálmánt ,hogy igyekezzen hazafelé. Kálmán megpróbálta magával hívni Pólit is, de az elháritotta a látogatást azzal ,hogy  itt az új év, és akkor úgy is mennek mindketten látogatóba . Ettől függetlenűl elkészitette a bort meg a pálinkát , ameddig Kálmán befogta lovat a szánba. Még csak késő délután volt de a sűrű fekete  felhőktől  sötétség borult a tájra , és már minden házba meggyújtották a lámpákat. Már pedig azokat csak akkor gyújtották meg, amikor már semmit nem láttak, de még dolguk volt a házba. Mert ha nem volt dolguk akkor inkább lefeküdtek , hogy spóroljanak a fával és petróleummal. Ahhoz voltak szokva, a spóroláshoz, mert drága volt a fa és drága volt a petróleum is, ezért aztán ha nem volt muszáj, sem a tüzet , sem a lámpát nem égették fölöslegesen.

           Kálmán még a lóval, meg a szánnal bajlódott amikor Póli kivitte neki a bort meg a pálinkát. Aztán meg ölelték megcsókolták egymást, mert most hogy ittak egy kis bort, az egymás iránti érzelmeik egy kissé felfokozódtak. 

Kálmán lovának csengői is megszólaltak, amikor kifordultak az udvarról. A csengettyű szó, és csikorgó hó hangján túl,Kálmán még hallotta , hogy Póli utána szól - Aztán igyekezz hazafelé! Kálmán visszakiabált - igyekszek , ahogy csak tudok, de mire hazajövök vesd meg az ágyat.

           Póli még követte a tekintetével Kálmánt, egészen addig ameddig a sötététség  végképp ki nem törölte szeméből  férje, és szán alakját csak a csengettyű hangját hallota még egy  darabig. Világitás csak annyi volt, amit a hó visszatudott verni a sötét felhők között bujkáló hold sugarából. Később ez is megszünt mert a felhők sürüsödtek, vastagodtak, és teljes sötétséggel boritották be a tájat - még mielőtt Kálmán megpillanthatta volna  a saját faluja házainak lámpafényeit. Kisértetiesen sötét lett, és félelmetes csend. Ez a csend még a farkasüvöltéstől is félelmetesebb volt. Kálmán lova viszont jobban látott, jobban érzett és talán az utat is jobban  ismerte, mert megállithatatlanul haladt a szomszéd falu irányába.  A néma csendben még a ló csengettyűje is idegesitően hatott Kálmánra, pedig százszor, ezerszer megjárta ezt az utat télen is meg nyáron is éjjel is meg nappal is. De most valami földönkivüli varázslatot érzett, valami félelem félét, amivel még sohasem találkozott eddigi élete folyamán. Furcsa érzések keritették hatalmába, és a távolban mintha valami félelmetes nagy fénylő szemeket láttott volna közeledni . Ő maga is meresztette a szemét a sötétbe , hogy kitalálja , hogy mi lehet az - de nem sikerült felismernie megismernie , hogy mit lát, csak azt érzékelte , hogy egyre közeledik. Valami valóban közeledett mert lova két lábra állt és hatalmasat nyerített, amit egyáltalán nem akart abbahagyni.