Munkából kijövet felmosolyogtam, van rá okom. Már 17:00 óra, végre mehetek a lányomért az óvoda elé. Vezetés közben zenét hallgattam. Nem olyan messze van az óvoda a munkahelyemtől, így gyorsan megérkeztem. Tekintetéből éreztem, már nagyon várta, hogy jöjjek érte, no nem azért mert nem volt jó a napja, csak éreztem, ami hálával öntötte el a szívem. Megöleltem, és ő is engem. Ölelésétől és mosolyától feltöltődtem azonnal, mert két szív találkozott, és szó nélkül megköszöntük egymás létezését. Ölelésében éreztem szeretetét, így nem is kellettek szavak, hogy elmondjuk egymásnak, mennyire hiányoztunk egymásnak. Különös kapcsolat ez a lányommal. Ha ránézek, akaratlanul mosolyra görbül szám, tisztaság jut eszembe, lelki nemesség, igazi romlatlan lélek, kicsattanó, életörömtől duzzadó egészséges kisember. Szívemet áthatja az érzés, felelősnek lenni érte, egy olyan felelősség, ami választott, ami egyszerűen örömöt vált ki belőlem. Mosolyogtam rá, majd mondtam, hogy menjünk. Beült hátra és becsatoltam az övét, de közben gyermeki énje tovább munkálkodott és nagyban csacsogta aznapi élményeit. Nehéz napom volt, de a lányom gyógyszerként hat rám. Ő nem egy hagyományos gyógyszer, ami csak a tüneteket szünteti meg. Ő a természet erejével hat rám. Szeretem a lányomat, és megismerhetem az igazi apaság élményét. Lelkemben mindig is gyermek maradtam, talán éppen ettől is olyan hasonló a lelkünk? Élményeit úgy adja tudtomra, hogy kikapcsol mindenem és csak rá összpontosítok, élvezem ahogyan mesél, a hangja rezgései tükrözik gyermeki naivitását, melyet bár ha csak egy kis időre a felnőttek is előtudnának hozni magukból, de jó is lenne minden. Jól érzem vele magam. Eszembe jutnak gyermekkori emlékeim és szerencsés vagyok mert ilyenkor nem szomorúság ül ki arcomra, hanem mosoly, játékosság, élénk színek. Jó volt gyereknek lenni. Visszagondolásom közepette összement az idő és megérkeztünk haza. Kinyitom az ajtót és a mosoly szünetet nem ismer, mert egy csodálatos nő áll velem szemben, akit én csak úgy hívok, hogy Kedves Feleségem. Első gondolatom az volt, hogy KÖSZÖNÖM. Mert Ő maga a Szeretet. Meleg barna szemeiben megláttam a fényt. A kislányom bement gyorsan, s bár hideg volt, nem érdekelt túlságosan, az ajtóban magamhoz öleltem Kedves Feleségemet és gyengéden szájon csókoltam. Csókja mindig is egy másik világba való belépést jelentett számomra, a szeretet, a gyengédség, a szenvedélye, ami benne van, szavakkal el sem mondható. Arra gondoltam, hogy kiváltságos férfi vagyok. Ahogy telik az idő, úgy fedezek fel meseszép feleségemben újabb és újabb értékeket, mindennap egy varázslat vele, egy ajándék nekem. Boldog vagyok Veled Szerelmem, csodás ajándék vagy nekem és mindig vigyázni fogok Rád.

- Nehéz napod volt? - kérdezte megértő tekintettel.

- Nem volt az, mert Te vártál itthon, hazajöhettem Hozzád és Vikihez. Olyanok vagytok nekem, mint forróságban a frissítő szellő. Egyaránt simogatja testemet és felüdíti lelkemet.

Mosolyodott el majd maga után húzott, kezeimet selymes érintésével megajándékozva.

- Gyere, főztem Nektek!

Homlokon csókoltam és megköszöntem fáradozását. Arról nem is beszélve, hogy a vacsora önmagában is ízletes volt, de két ilyen csodálatos Nővel desszertként is hatott egyben.

Vacsora után beszélgettünk hármasban, játszottunk, s közben meghitt pillantásokat kölcsönöztünk egymásnak, majd miután szerelmünk gyümölcse nyugovóra tért, a meghitt pillantásokat csodálatos egyesülés követte az éj leple alatt. Csodálatos nap volt, hétköznap, de nem hétköznapi.

Ui: A többit már az olvasó fantáziájára bízom, mert én itt most véget vetek a fantáziálgatásaimnak...de jó lenne majd egyszer így hazatérni. Vágyok sok ilyen nem mindennapi hétköznapra. :):):) Gondolom Ti is... de még nagyon fiatal vagyok. Lehet még ilyenben is részem.