Dél körül járhatott, mikor a lassan hömpölygő patak melletti kis padon ülve meghallottam a szirénákat.

Kaotikus zajuk a közeledésükkel egyre hangosodott, egy amorf szimfóniát alkotva.

Elnyomott mindent.

A madarak csicsergő hangját,

a patak csobogását, a kacsák evezésének a zaját, melynek ütemessége nyugalommal töltött el.

De amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt, egy szempillantás alatt. És megalkotta ezzel ,a fülsértő csendet, mely az elképesztően hangos kavalkád után állt be.

Viszont az idő múlásával a hangok visszatértek.

A kispatak ,a kacsák és a szél okozta levélsuhogás.

Visszatért a béke és a nyugalom egyvelege, mely a szívig hatolva csitította lelkemet.

Újra láttam.

Nem csak néztem, figyeltem is.

Végre feltűnt a susnyásban motoszkáló béka, ki halk brekegésével adta a basszust a természet dallamához.

A játszó kisgyerekek kacaja, kik a homokozóban is a sivatagot látják, gyermeki szemüknek és fantáziájuknak köszönhetően. Ohh..

Hogy ezt hányan irigyelik tőlük.

És a mellettem elhaladó babakocsi. Kerekeinek hangja monoton dübörgéssel korlátozza a dallam ritmusát.

Majd hirtelen bumm!

Minden érzékszervem a maximumon .

A távolban beszélgetés keveredik a felhők morajával.

Darazsak döngenek a szomszéd fa virágain, miközben édes nektárjaikat szürcsölik kedvükre.

Kutyák vidám találkozónak örülnek, harsány ugatás kíséretében, a szomszédos patak mentén, a sétaúton.

Vidrák tánca a vízben, több apró loccsanással jár, melyek megédesítik ezt a percet ,mint a jól adagolt cukor, a kamilla teámat.

És végül én.

Aki a szélfútta, hűvöskés, nyári napon, a forró italomat szürcsölgetve, felteszem a kérdést a pincérnek ,lassú mélabúval ,ami a hangomat is elmélyíti, észrevehetetlen dörmögéssé.

- Kaphatnék egy kis citromot?

 Egy gyors persze és egy nagyon köszönöm után, lehelletnyi citromos savanyúsággal, a cukorral dúsított teámban, megértettem.

Hogy, ha az élet citromot ad ,akkor az azért van ,mert a tea különben túl édes lenne ahhoz, hogy élvezhessük..