Plátói barátság

Géza jól érezte magát a munkahelyén. A Mercedes gyárban dolgozott, lemezeket hegesztett fel a karosszériára, pontos precíz munkát igényelt, de nem volt fárasztó. Jól keresett, munka végén tellett néhány sörre a haverokkal. Már benne járt a korban, két gyereke épp a középiskola padjait koptatta, felesége óvónő, lassan kigömbölyödött, karcsúságát megette az idő. Kisebb összezördülések előfordultak,  de alapjaiban egy jól szituált, szeretetteljes családként élték mindennapjaikat.

A gyár vezetősége a fejlesztések híve volt, ahol lehetett alkalmazták a technikai újdonságokat. Az automatizálások alkalmával feleslegessé váló embereket mélyen humánusan kezelték, a még fiatalokat más munkakörbe helyezték, az öregebbek mehettek nyugdíjba, vállalták eltartásukat. Az újítások betörtek Gézáék szektorába is, egyre több műveletet bíztak gépekre, végül egyedül dolgozott emberként. A bonyolult kormányrögzítő elemeket szinte lehetetlen volt automatizálva szerelni, mígnem egy japán mérnök kidolgozta a műveleteket pontosan leutánzó gépezetet. Ahol lehetett, ott a robot Géza mozdulatait utánozta, néhány helyen pedig rögzítési segédleteket dolgoztak át. Mire készen voltak, a személyzetis szintén elkészült Géza papírjaival, ünnepélyesen nyugállományba helyezték.

Dúlt-fúlt az öreg, nem akart ő még nyugdíjba menni, úgy érezte hogy ezzel fölöslegessé vált az emberek körében is, megszűntek a perspektívák. Az első napokban otthon téblábolt, aztán el-eljárt az öregek közé, lassan oldódott a feszültsége.. Felkereste volt főnökét, kérte, engedjék meg neki, hogy legalább hetente egyszer belátogasson volt munkahelyére. A hatalmas teremben most a gépek zajongtak, a helyén álló bonyolult robot épp úgy hajladozott, mint ő fénykorában. Ott állt a közelében és  figyelte a mozdulatokat, melyek talán még pontosabbak voltak, mint az ő mozdulatai hajdanában. Az egyik ilyen alkalommal döbbent rá, hogy .a sorrend csekély változtatásával egyszerűbb és gyorsabb lehet az adott fázis,hatékonyabb lehet a hegesztés. Beszélt a folyamat irányító mérnökkel, aki elsőre nem is értette, mibe ártja bele magát az öreg. A legközelebbi látogatáskor odaállt az öreg mellé, és figyelte a jelzett mozzanatot. Hamar felismerte a változás jelentőségét, a legközelebbi karbantartási ciklusban behívta Gézát, és nem programozott, hanem leutánoztatta az öreg mozdulatait a géppel. Rögzítette a gép memóriájában, aztán lemérte a változást. Egy teljes perccel rövidült a művelet, miközben a kötés szélesebb és tartósabb lett. Géza örült a pénzjutalomnak, a mérnök pedig komoly fizetésemelést kapott. Csak a robot végezte lélektelenül a beállított mozdulatokat, és nem gyanította senki, hogy bonyolult memóriája tekervényeiben pozitív feszültség gerjed, mikor az öreg nézi, hogy dolgozik az utódja.

A nyugdíjas évek sokaságában Géza egyetlen hetet sem mulasztott, a szerda délutánokat együtt töltötte a géppel. Robinak hívta, és gyakran beszélt is hozzá, dicsérte a pontos, precíz mozdulatokért.  Egy idő után már úgy vélte, a gép meg is érti,sőt érzett valami bizsergés félét is amikor a gép vezérlő pultját megsimogatta. Egyetlen dolgot sajnált, hogy Robi nem tarthat vele a sarki kocsmába egy kisfröccsre munka után.

Géza most már végképp megöregedett, egyre gyakrabban kötött ki az orvosnál, aztán egy hétköznap bevitték a korházba, általános vizsgálatok következtek. Azon a héten nem tudott menni kedvenc gyárába, Robi levert volt, és egy másodperccel lassabban végezte dolgát. Eltelt három hónap, és a korház nem engedte ki többé sehova Gézát, megszakadt a kapcsolatuk. Az egyik nap Géza betegségben elhunyt.

A műszerek, melyek Géza állapotát rögzítették, jelezték a halál beálltát.. Ez az információ különböző csatornákon eljutott Robi memóriájába is, és furcsa dolgot generált. A teljes üzemcsarnok leállt, síri csend vette körül a gépeket. A karbantartók futkostak össze-vissza, próbálták meglelni a hiba okát. Nem volt hiba. A gépek öt perc múlva újra elindultak, ezzel az öt perccel jelezték részvétüket, így gyászolták Gézát, akihez megmagyarázhatatlan barátság fűzte őket.