Mikor magamhoz térek, eleinte csak bizsergő fejfájást érzek, később azt is megérzem, hogy mindkét karom szörnyen fáj. A velem szemben elhelyezkedő, pont szemembe világító lámpák miatt sokáig nem látok semmit a fényes pontokon kívül, de lassan azért megszokja a szemem a világosságot és elkezd felderengeni a szomorú helyzet. Egy függőleges helyeztbe állított kínzópadon találom magam, lábaim és kezeim kikötve bőrszíjjal. Ekkor meg is világosodom, hogy miért fájnak ennyire kezeim, ugyanis nem bírják már ezt a folyamatos húzást. Szenvedésemet tovább fokozza a tény, hogy teljesen pucéran tapadok a mocskos asztalhoz. Elkezdek mocorogni, muszáj minél hamarabb kiszabadítanom kezeimet, ugyanis ilyen szorítás mellett egy órán belül már úgy elzsibbadok, hogy nem fogok semmit sem érezni. Hiába csavarom-csűröm végtagjaimat, mindegyiken túl feszes a szíj. Sőt, ahogy egyre inkább küzdök, úgy lesz egyre szorosabb is, közben pedig még a bőrt is lenyúzza rólam néhány helyen. Megpróbálok ide-oda dőlni, rángatózni, hátha instabil az asztal és esetleg felborulok, de hamar kiderül, hogy ez a próbálkozás is zsákutca. Akármennyire is kiborító a helyzet, nem engedhetem meg magamnak, hogy pánikoljak vagy esetleg sírni kezdjek, hiszen ennél erősebbnek kell lennie a túlélő ösztönömnek. 

Inkább felfüggesztem a bűvészmutatványokat, úgysem értem el nagy sikereket az ügyben. Körbe nézek a kis szobában, vagy teremben, nem is tudom eldönteni minek nevezzem. Pont úgy néz ki a hely, mint egy családi ház pincéje, téglákkal kirakott fal és nyirkos szag. Méteres pókhálók lógnak mind a négy sarokban, a lámpákról meg inkább ne is beszéljünk. Annak ellenére, hogy ablakok hiányában ide sose süt be a nap, nincs hideg. Sőt, kifejezetten meleg van, mintha egy szaunában ülnék, bár lehet csak a stressz teszi. Az egyik sarokban megpillantok pár takarót és párnát, néhány plüss állatot és egy-két szerte széjjel hagyott játékautó is előbukkan. Kicsit odébb akad pár üres konzervdoboz is, még egy fogkefét is sikerül felismernem a szemétkupacban. 

- Jó reggelt, nyomozó! – köszönöm Redcliff, miközben elém lép. – Jól aludtál? 

- Hol vagyok? 

- Sajnálom, biztosan jobb helyekhez vagy szokva. Azonban a szükség nagy úr, hirtelen ezt tudtam csak elintézni. 

- Ki lakik itt? – kérdem gyanakodva.

- Már senki. 

A férfi vonásai eltorzulnak, egy röpke pillanatig érzelmeket vélek felfedezni rajta. Arca gondterhelt és szomorú lesz. Némi gondolkodás után egészen könnyen összerakom a kirakóst. Junior említette a kihallgatóban nekem, hogy a nagyok már külön laknak, csak a gyerekek laknak a szüleikkel, ő pedig már nem gyerek. Holott ezekből a plüssökből és kisautókból ítélve, neki még annak kéne lennie. Mármint kellett volna…

Kár, hogy nem árulta el Junior, hogy pontosan hol is lakik… akkor legalább tudnám, hogy hol raboskodok jelenleg. 

- Remélem, nem érzed magad kellemetlenül ruha nélkül. 

- De – vágom rá. – Nagyon is kellemetlen!

- Sajnálom… meg kell kezdenünk a megtisztulásodat – szögezi le. 

- Miért? Miről beszél?

- Mert mocskos életet éltél, mielőtt a mennybe mennél, meg kell tisztulnod. A lelked és a szellemed átléphet a másik világba, a tested pedig ezen a földön maradhat elrothadni. 

- Szóval Istennek hiszi magát? Ezért haltak meg azok a lányok? 

- Isten vagyok. Szeretném, ha megértenéd, Claire… ezt az egészet meg kell értened végre! Ha tisztában lennél a munkásságommal, nem üldöztél volna annyira… 

- Rendben, akkor hallgatom – mondom meggyőzően.

- Az anyámra emlékeztetsz, tudod? Még kicsi voltam, de azért tudtam, hogy mivel foglalkozik. Láttam azt a sok férfit, akik jöttek-mentek nála folyamatosan… tudod kurva volt. Szégyen, de így volt. Egy kurva hozott a világra, azt se tudta ki az apám. Bárki lehetett a napi harminc kuncsaft közül. A lakásunkon dolgozott, oda jöttek hozzá. Egy szobánk volt csak, ezért én is ott voltam. Néztem, ahogy egyesével, néha egyszerre többen is végig mentek rajta. Voltak drogosok, némelyik amelyik agresszív is volt… néha megverték és megkéselték, olykor meg is erőszakolták fizetés nélkül. Tudod nem érdekelte a dolog, kellett neki a pénz a cigire meg a piára. Néha vett nekem ezt-azt, amikor éppen józan volt, de lássuk be, kevésszer fordult ez elő. El tudod képzelni milyen érzés végignézni egy ilyet? Ahogy az anyádat… idegen férfiakkal… undorító volt! Olyan mocskos nő volt… velejéig romlott volt ő is. Sokáig nem értettem a világ rendjét, de aztán elég idős lettem. Tudtam, hogy rosszat tesz és meg kell szabadítanom a földet tőle. Ő volt az első, akit megtisztítottam, még gyerek voltam, de emlékszem minden percére. Szorítottam a nyakát és éreztem, ahogy kimegy belőle az élet. Nem mozdult többet és végre nem hozott szégyent rám. Utána egyedül maradtam… meg kellett tanulnom életben maradni, aztán végre koncentrálhattam az igazán fontos dolgokra is. Sokat tanultam, rengeteget olvastam. Bejártam az orvosi egyetemre, érdekelt az emberi test működése. Aztán jött Junior… furcsa kis fazon volt, de láttam benne a lehetőséget. Tudtam, hogy jó katonám lehet, ha megtanulom irányítani! Az ő anyja… az én nővérem is egy mocskos kis szuka volt. Nem érdemelte meg a levegőt sem, ezért segítettem Juniornak megszabadulni tőle. Utána a szárnyaim alá vettem a fiút, megszerveztem a halálát. Elkezdtem kiképezni, felnyitni a szemét. Nem volt egyszerű, hú nagyon nem… voltak némi problémák a felfogásával… de azért jó gyerek volt. Persze nem mertem rá bízni a munkát, nekem kellett megcsinálnom. Annyi éven át készültem rá, nem ronthatta el senki. Megtettem és isteni volt… tudtam, hogy elvégeztem a feladatot. Aztán jött a többi egymás után… éreztem a lelkemben, ahogy tisztul a világ! Aztán persze jött az az ostoba hiba és a nyomozás… jöttél te, Claire… azt hittem, hogy ott mindennek vége. De egy felsőbb erő tett róla, hogy felszabadítsanak és folytassam. Sajnos a két év alatt gyorsabban öregedben azon a szörnyű cellában… de közben az agyam csak járt és járt, tervezte a következő lépéseket. Aztán végre kint voltam és Junior visszakapott. Annyira örült a fiú, hogy megígérte, hogy folytatja a szent munkámat! Tudta, hogy ezzel tesz boldoggá, ezért nekiállt egyedül a küldetésnek. Szegény nem tehetett róla, de nem volt olyan képességekkel megáldva, mint én. De értékeltem tudod, ő egy jó gyerek volt. Látta, hogy szenvedek a tehetetlenségtől, az öregségtől… tudta, hogy mi hiányzik nekem. Megtette a szolgálatát Istennek! Át akartam neki adni a tudásomat, hogy folytassa a szent hivatást, de nem így alakult. Te fosztottál meg mindettől… elvetted, ami fontos volt nekem! Ezért hoztam el a lányodat, de akkor rájöttem, hogy nem lenne elég megölnöm őt. Téged kell megtisztítani, ahogy az anyámmal is tettem anno. Olyan vagy, mint ő… a munka mellett nem volt ideje a gyerekére, nem foglalkozott semmi mással, csak a saját vágyaival… Ezért nem bántottam végül a gyerekedet, ő is csak egy eldobott lélek.

- Én rendőr vagyok, a rossz embereket kapom el. Én is tisztítom az utcákat… - mondom, önmagam védelméért.

- Nem, az teljesen más… te börtönbe csukod őket, ahol etetik és még tanítják is őket. Jó életet kapnak, van hol aludniuk. Egy percig sem szenvednek, élvezik csak! Újra és újra elkövetik a bűnt, hiszen nincs megtorlás! 

- Ez a törvény… 

- Emberek által írt és követett törvény! A bűnt el kell törölni! 

- És ehhez miért olyan kislányokat kell megölni, akik még soha életükben nem tettek semmi rosszat? 

- Csírájában kell elnyomni… tudod te, hogy mik lesznek ezekből, amikor felnőnek? Ringyók! A testüket fogják árulni! 

- Ezt nem lehet előre tudni… - tiltakozom. 

- Szerinted milyen lesz Alice, amikor felnő? A te gyereked, ismerned kell ennyire. 

- Ő egy jó gyerek – jelentem ki. 

- Tudod én mit látok? Zabos, harcias… nincs megnevelve, nincsenek határai. Nem tudja koordinálni magát, egy igazi bomba. Te pedig nem vagy ott, hogy vezesd… de nem is vagy erre a feladatra alkalmas. 

- Nem… - nyögöm. - Ez nem igaz!

- Most még csak magában tesz kárt, de pár év múlva…

Redcliff egy üveggel lép közelebb hozzám. Az átlátszó anyagból egy pár csöppet tenyerébe nyom, majd végig pásztázza tekintetével testemet. 

- Tudod az anyámnak is sok sérülése volt – mondja, majd a Junior által ejtett vágásomra bök. – Az a sok férfi… mindegy megsebezte valahol… az évek múltával egyre csúnyább lett a teste. Pedig nagyon szép nő volt ám… eleinte. Ez a megannyi seb és heg rajtad is… elcsúfították a tested, a lelked. 

- Mindegyiknek van története, mindegyik formálta a jellemem – mondom. – Akkor szereztem ezeket, amikor a bűnt üldöztem. Ez nem számít magának?!

Érdes tenyerével szétkeni hasamon a babaolajat. Mikor tenyeréből kifogy az anyag, újra tölti az üvegből. Ezután a lábaim következnek, olyan lassan dörzsöli az olajjal, hogy szinte azonnal be is szívja a bőröm. 

- Látod milyen szépen ápol? – kérdi gyönyörködve. – Szinte azonnal puhább lettél! 

Mikor melleimre teszi kezét, összerezzenek. Megpróbálok mocorogni, hogy legalább egy kicsit kicsusszanjak kezei alól, de ezek a makacs szíjak egy centit sem engednek rajtam. Benjamin észre is veszi ficánkolásomat, csitítgatni kezd nyugodt hangon. Szinte látom magam, hogy ugyanígy kenegette azokat a szerencsétlen lányokat is, ezzel az őrületbe kergető lassúsággal és nyugodtsággal. Biztos nekik is ezt a szöveget magyarázta, ezt az értelmetlen ostobaságot a nők megtisztításáról. Mert szerinte csak a nők, de közülük aztán az összes egy mocskos ribanc, akit meg kell ölni, mielőtt még elérné a nagykorúságot. 

Igazából nem sokat tévedtem a profiljával kapcsoltban anno két éve. Tudtam, hogy anyakomplexusa lehet és biztos voltam abban is, hogy nem szexuális indítékkal öl. Sőt, most már azt is tudom, hogy undorodik a szextől, hiszen az anyja aktusai jutnak róla eszébe, amiket még gyerekként végig kellett néznie. Nem állítom, hogy normális az ilyen anya, de azért elég túlzás ilyen módon megbosszulni. Az meg, hogy én pont emlékeztetem rá, igazából már meg sem lep. Két dolgozó nő, akiknek van gyereke. Nagyjából ennyi lehet a közös bennünk. 

- Amikor az anyámat megtisztítottam még kezdő voltam. Nem tudtam, hogy pontosan hogyan is kell csinálni, ezért siettem vele, ahogy csak tudtam. Ezt már nagyon bánom, nem tudtam rendesen kiélvezni – mondja sajnálkozva. - Azonban most itt vagy te nekem… rajtad keresztül újra találkozhatok az anyámmal és újra megtisztíthatom, ezúttal alaposan és élvezetesen. 

- Mire kell a babaolaj? – kérdem remegve. Az undortól és hányingertől remegve.

- Még az anyámtól láttam, hogy mindig ezzel kente magát. Ápolta a bőrét vele, ezért mindig olyan puha volt, olyan selymes. Azt mondta, hogy ezzel lemossa magáról víz nélkül is a büdös férfiak szagát. Érzed is, ugye? 

- Aha… nagyszerű. 

- Nos, fájó szívvel, de most meg kell szakítanom a beszélgetésünket, ugyanis el kell intéznem Junior hamvasztását. Sietek vissza, ahogy tudok. Addig pedig gondolkodj a bűneiden, Claire. 

- Hogyne. Nem lehetne addig eloldozni? Nagyon fájnak a kezeim… 

- A fájdalom tisztít! – mondja kacagva. 

Benjamin lezárja a babaolajos üveg tetejét, majd lerakja az egyik sarokba. Azt motyogja, hogy elkell az majd még későbbre is. Hosszú út áll előttem még a tisztulás mezején. Nagyon sokat kell még tennem azért, hogy átléphessek a mennyek kapuján. Ő csak jót akar nekem, nem szabad tiltakoznom ellene. 

Addig-addig vergődők, míg ki nem fáradok annyira, hogy elaludjak vagy elájuljak… nem tudom… 

--