Éppen egy hete történt, hogy végre elhagyhattam a kopott kórházi szállást, most azonban ismét a klinika felé kényszerülök hajtani. Talán nem volt életem legszebb pillanata, amikor hazatérhettem, de azért egy hónap kényszerkezelés után isteni volt megélni. Mivel gyengélkedő testem miatt még nem állhattam vissza szolgálni a hazát, egy igazán unalmas kis szerdai napot terveztem mára, egy olyat, amin az ember csak odahaza döglik és hol az egyik, hol a másik oldalára fordulgat.

Mire magamhoz térek, már babaolajtól ragad egész testem. Mivel a bőröm még nem szívta be teljesen, hamar kitalálom, hogy friss lehet még a dolog. Pár pislogás után meg is pillantom Redcliffet, nagyban pakolászik valamit. 

- Remélem sikerült elgondolkodni a vétkeiden, Claire – szólal meg. – Junior lelke most már jó helyen van, nemsokára te is követheted. Beismered a hibáidat? 

- Hogyne! Nagyot hibáztam, amikor hagytam, hogy két éve elhagyja a bíróságot épségben.

Mikor magamhoz térek, eleinte csak bizsergő fejfájást érzek, később azt is megérzem, hogy mindkét karom szörnyen fáj. A velem szemben elhelyezkedő, pont szemembe világító lámpák miatt sokáig nem látok semmit a fényes pontokon kívül, de lassan azért megszokja a szemem a világosságot és elkezd felderengeni a szomorú helyzet. Egy függőleges helyeztbe állított kínzópadon találom magam, lábaim és kezeim kikötve bőrszíjjal. Ekkor meg is világosodom, hogy miért fájnak ennyire kezeim, ugyanis nem bírják már ezt a folyamatos húzást.

Végre megérkeznek a fiúk, azonnal neki is állnak a helyszín lezárásának. Minden kis centit lefotóznak, megjelölnek, majd leporoznak. Ez végre egy olyan eset, ahol aztán bővelkedünk nyomokban, elég csak a vér mennyiségét figyelembe venni, de az továbbra is kérdéses, hogy Redcliff nevéhez tudjuk-e kötni a gyilkosságot végre. Mindenesetre az biztos, hogy ezt nem lehetett Junior, hiszen a fiú már egy ideje a fogdában pihenget. 

- Rengeteg vért vesztett – szólal meg a doki.

Hasogató fejfájással kezdem a napot. Hiába reménykedek, a friss levegő sem segít rajtam. Sikerült olyan egyszemélyes bulit csapnom, amit ha tehetné, még a paradicsomszósz is letagadna. 

A főnök irodájába veszem az irányt, már a folyosón hallom krákogását. Húsz éve nem tudja letenni a bagót, hiába liheg már attól is, ha három lépcsőfokot kell megtennie. Szerencsére nem kell már aktív nyomozóként szelnie az utcákat,  de lássuk be, hogy ilyen állapotban nem is aratna világraszóló sikereket. 

- Jó reggelt!

Újabb nap, újabb kihívások. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy lelkes kiscserkész módjára haladok az iroda felé, ugyanis ismét nem sikerült békés alvással töltenem az éjszakámat. A folytonos rémálmoknak hála mindig felriadtam és csak hosszú percekkel később tudtam visszaaludni. Akkor pedig folytatódott, ahol abbamaradt a rémség. Szóval mondjuk úgy, hogy nem vagyok valami fitt. 

Daniel már az asztalánál ücsörög, valami pékárut nyammog. Annyi ereje nem volt, hogy kivegye a papírzacskóból, inkább azzal együtt eszi meg.

Nyugtalanul ficánkolva, lábunkat mocorogtatva várjuk, hogy végre elénk lépjen a laboros lány az eredményekkel. Daniel olyannyira izgatott, hogy még reggelizni is elfelejtett, pedig ez nála napindítónak számít. Ami engem illet, csodával határos módon megúsztam hányás nélkül a reggelt, és remélem, hogy ez a lányomra is igaznak bizonyul. 

Végre elérkezik a várva várt pillanat. 

- Megvannak az eredmények – szólal meg a fehérköpenyes. -  A piros furgon alapos takarításon esett át, így abszolút nem maradt látható jele annak, hogy Junioron kívül más is ült volna benne.

Éppen a reggeli kávé és fánk perceket tartjuk Daniellel, mikor megcsörren a férfi mobilja. Kérdőn pillantok rá, majd sejtelmesen közli, hogy a csinos kis teniszedző lány csörgeti. 

- Itt Daniel Clint! – veszi fel. Gyorsan a hátsó ülésre dobja a fánkot, mintha nem is ő ette volna a cukormázas mérget. – Mi a gond? Mikor? Azonnal ott vagyunk! 

A hirtelen sebességváltozás miatt a műanyagpoharas kávém is a fánk mellé huppan hátul. Sebaj, ennek az üléshuzatnak már nem árt semmi. 

- Ott van a kukkoló a pályánál!

Ma reggel zokogva, kiabálva és teljesen átázott pizsamában térek magamhoz. Életemben nem volt még ilyen rossz álmom, pedig egy percet sem tudok visszaidézni belőle. Csak a félelem, a csontig ható rettegés marad meg bennem. Még mindig annyira az álom hatása alatt vagyok, hogy a szokásos kávémat is képtelen vagyok elfogyasztani. Alice szerint pedig pont úgy nézek ki, mint aki rémeket látott. 

A kapitányságra érvén, hamar rá is jövök a rémes álom jelentésére.

Enyhén másnaposan, egészen kellemetlen fejfájással kezdem a napot. A reggeli kávé se segít valami sokat, főleg, hogy összeszorul a szívem az estéről maradt mocsok láttán. Ha ez még nem is lenne elég egy szar naphoz, ott van még nekem Alice problémája is.

Sóhajtva olvasgatom a kórházban írt jelentést, valamint a laboreredményt. Szerencsére nem mondhatnom éppen rossz eredménynek, ugyanis csak egyetlen érték tér el. Kicsit kevesebb a vasa, mint kéne, de ettől eltekintve minden rendben.

• Ne szokjon hozzá túlságosan a kinti levegőhöz, Redcliff! – mondom. – Nem fogja sokáig élvezni…
• Meglátjuk, Claire, majd meglátjuk!

Mire elérek a kocsihoz, nagyjából húsz-harminc agyvérzésen lehetek túl. Érzem a torkomban lüktető szívverésem, a gyors pumpálástól meg is szédülök. Sokáig nem pihenhetek, ugyanis telefonom éles hangja a frászt hozza rám.

• Tessék? – veszem fel morogva.
• Pár másodpercig semmit nem hallok, csak a háttérből jövő zokogás hangját.

 Olyan irtózatos fáradtsággal lépkedek a lépcsőfokokon, hogy szerintem egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, mintha egyhelyben lépkednék. Szinte biztos vagyok benne, hogy néhány másodpercre még el is ájulok, de aztán valahogy mégis elkeveredek az irodáig. Így jár az, aki egész éjjel egy kocsiban ülve figyel egy poros kis koszfészket, és még csak kaját sem visz magával. Ölni tudtam volna egy cukros fánkért!

• Jól vagy? – kérdi hű társam.
• Nem mondanám.

Mire beérek az irodába, már türelmetlenül vár rám a mai nap első ügye. Egy soványka nő ücsörög az asztalom mellé húzott műanyag széken, kezeit morzsolja.

-       - Jó reggelt! – köszönök rá, majd levágódom székembe. Előveszem mini jegyzetfüzetem, majd a nőt kezdem tanulmányozni. – Miben segíthetek?

-       - Fel… feljelentést szeretnék tenni.

-       - Ki ellen?

-       - A barátom ellen! Úgy értem az exbarátom!

-      -  Elmesélné mi történt?

A TISZTÍTÓ

Egy visszafogott ásítást követően a pulton pihenő kés felé nyúlok, rámarkolok, majd belevágom a deszkán rettegő krumpliba. Kis kockákra aprítom és belesöpröm a kukába darabjait. Belenézek a tűzhelyen álló fazékba, amiben kis buborékok táncolnak a víz tetején. Késve, de azért leesik, hogy összekevertem a szemetest a forrásban lévő vízzel. Nem esek kétségbe, hogy is eshetnék, amikor még ahhoz is túl fáradt vagyok, hogy pislogjak kettőt.