A vadászok már régen elhagyták a tábort mire Shawna csatlakozott az asszonyokhoz, hogy elvégezze napi munkáját. Csalódott volt. Szívesen találkozott volna a férfiakkal, hogy sok sikert kívánjon a vadászathoz, aminek eredményétől az egész csoport jóléte függött. Egy férfitől különösen szeretett volna elbúcsúzni. Az este történtek óta Shawna képtelen volt kiűzni Quanah ezüstös szemeit a fejéből, ajkait önkéntelenül is megérintette méghozzá olyan gyakorisággal, hogy Tatimi megkérdezte, hogy felsértette-e valamivel.

Körülbelül egy hét múlva a nőnek feltűnt, hogy az emberek felhagytak a mutogatással, Tatimi pedig leszokott a rajzos magyarázatokról. Mindenki szigorúan Comanche nyelven szólt hozzá. Shawna-n látszott a bizonytalanság, de ez nem aggasztotta a többieket. Ha valamit nem értett meg, akkor békén hagyták. A lány örült, hogy nem erőszakoskodtak vele, de csak addig amíg rá nem ébredt, hogy ezzel büntetni akarják, és arra bátorítani, hogy villámgyorsan megtanulja a nyelvet. A bátorító büntetés fogalma új volt neki, ám el kellett ismernie, hogy hatásos módszer volt. Megfigyelte, hogy a gyerekekkel is hasonlóképpen viselkedtek. A Comanche nyelv nem volt bonyolult miután elsajátította a kiejtést, és felfogta, hogy ugyanazon szavaknak sokszor öt-hat különböző jelentése volt. Ahogy teltek a napok, Shawna egyre többet tudott, és egyre kevesebb ütést kapott a fejére. Csendes, meleg esték követték a nappalokat. A lány a tipi előtt állva figyelte ahogy a nap bíborszínű felhőket fest az égre. Neszezést hallott a háta mögül, Szürke Bagoly kivételesen nem úgy lopakodott felé, mint egy macska.

- Hallottam, hogy kezded elsajátítani a nyelvünket. – rikoltotta a sámán köszönés helyett.

- Azért ha lehet, akkor még angolul társalogjunk. – nevetett a nő. Szürke Bagoly legyintett.

- Több önbizalomra van szükséged. Egyébként azért jöttem, hogy felszabadítsalak a napi terhek alól, és adjak helyettük másikat. Mostantól - legalábbis egy ideig – velem leszel napközben. Nem csak azért, hogy én tanítsalak téged, hanem azért is, hogy te taníts engem. – Shawna meglepett arccal nézett Szürke Bagolyra.

- Mit taníthatnék én neked?

- A te őseid tudományát, és a te országod fortélyait. Mindent, ami hasznos lehet. – Az öreg hangja mormogásba fulladt. – A déli nagy városhoz tartozó rezervátumban megint megjelent az a förtelmes betegség. Az emberek alul-fölül mindent kidobnak magukból...amíg el nem pusztulnak.

- Kolera. – motyogta Shawna, és felsóhajtott. – Pedig nem lehetetlenség megelőzni a kórt...a baj az, hogy túl későn fognak hozzá. – Szürke Bagoly szemei csillogtak a kora esti fényben.

- Te meg tudod előzni???

- Azt kétlem. Nincs tapasztalatom járványok megelőzésében. De azt tudom, hogy néhány egyszerű változtatással javulnának az esélyek. – jelentette ki tárgyilagosan.

- Hogyan? Mivel? – A sámán olyan izgatott lett, hogy belevörösödött. Visszatérő álmaiban egyre gyakrabban jelent meg a fertőzött, nyálkás folyó, ami megmérgezte a népét.

Shawna részletesen elmagyarázta Szürke Bagolynak a tiszta ivóvíz és a szappan fontosságát, miközben a sámán tipije felé sétáltak.

A nőnek nehéz dolga volt. Nem sok erőforrás és eszköz állt a rendelkezésére, és sokszor órákig gondolkodott mire fel tudta idézni a recepteket, melyeket Enia-tól kapott. A szappanfőzésbe majdnem belebetegedett. Tudta, hogy napokba telhet mire víz és elégetett fa hamujának keverékéből elő tud állítani annyi lúgot, hogy pár nagyobbacska darab szappant főzzön. Ahhoz, hogy egy egész tábort ellásson, hetekre volt szükség. Türelmetlenségét csak Szürke Bagoly lelkesedése, és az emberek kíváncsisága enyhítette. Néhány gyermek és asszony rendszeresen körülvette őt, hogy ellessék a tudományát. A sámán sem maradt tétlen, újabb és újabb igen hasznos növényekkel ismertette meg a nőt. Shawna nagyot nevetett, mikor megtudta, hogy az Írországban Heleniumként ismert virágot az indiánok tüsszögőfűnek hívják, és a náthát kezelik vele.

- Be kellene mennem a városba gyógyszerekért.- Shawna és Szürke Bagoly a tisztáson ücsörgött. Kora reggel volt, még csak a madarak ébredeztek vidáman énekelve. - Nagyra tartom a természet ajándékait, de egyszerű készítményekre így is szükségem lenne, és nem csak nekem. – magyarázta a lány. - A jód például... – Shawna nem tudta a mondatot befejezni, mert a sámán elkapta és megszorította a karját.

- Meg ne próbáld! – figyelmeztette Szürke Bagoly. Shawna a szemét forgatta.

- Miért ne? Nem egyedül mennék. Isatai elkísérhetne, úgyis azon bosszankodik, hogy a legutóbbi sérülése miatt nem tarthatott a vadászokkal. Legalább valamivel elfoglalná magát. – vigyorgott a nő, de az öreg megdöbbenve nézett rá.

- Megvesztél? Sem Isatai, sem más nem fog bevinni a városba, túl kockázatos.

- A kíséret alatt nem azt értettem, hogy karonfogva andalogjunk az üzletek előtt. Oda egyedül mennék. – Szürke Bagoly szomorú, szinte sajnálkozó mosolyra húzta a száját.

- Hát azt hiszed, hogy megbíznak benned? Ha igen, akkor nagyon el vagy tévedve, gyermekem. – Shawna elsápadt. Soha nem fordult meg a fejében, hogy megszökjön vagy bajt hozzon a Comanche-k népére. Nem adott okot arra, hogy csalódjanak benne. Tudta, hogy kevés idő telt el az érkezése óta, de ez nem érdekelte. Ő a bizalmat feltétel nélkül és azonnal megadta mindenkinek, ám arról elfeledkezett, hogy ezt nem várhatja el másoktól.

- De Quanah azt mondta, hogy én is a közösséghez tartozom. – A sámán biccentett egyet.

- Emlékszem, hogy mit mondott. Egyenlő vagy, megosztod másokkal a feladatokat, és vállalod a felelősséget. Mégis idegen vagy mert a véred még nem Comanche vér. Még kétarcú vagy. A múltad a fehér világhoz köt, a jövőd talán a miénkhez. A lelked most bizonytalan, az emberek pedig óvatosak. – Shawna tökéletesen felfogta, amit Szürke Bagoly közölt vele. Talán még igazat is adott volna neki, ha képes lett volna a sértettségétől megszabadulnia. Haragos könnyek gyűltek a szemébe. Lassan felállt.

- Megértettem. – susogta, aztán megfordult, és a tábor felé indult. Nem akarta, hogy az öreg lássa, fájdalmat okozott neki. Szürke Bagoly tisztában volt vele, hogy szavaival felzaklatta a nőt, de egy pillanatra sem bánta meg, amit mondott.

Shawna ezzel szemben megmakacsolta magát. Gyermekded gondolkodásának az lett az eredménye, hogy megvonta a figyelmet és a kedvességet mindenkitől. Tüntetően csendes lett, és kimért. Egyedül Tatimihoz fordult szeretettel, aki így nem vett észre semmi változást a lányban. Isatai annál inkább. Mivel lemaradt a vadászatról, így megpróbált egyéb feladataira koncentrálni. Amolyan önkéntes vezetőnek nevezte ki magát Quanah távollétében. Shawna szokás szerint duzzogva vonult el a legelésző lovak mellett, amikor a fiatal férfi megállította.

- Valami bajod van? – pillantott a meglepett nőre. Shawna megrázta a fejét, de Isatai addig nem hagyta békén, amíg ki nem öntötte a lelkét. A férfi türelmesen végighallgatta a nő mondandóját. Nem volt benne számára semmi újdonság. Isatai Cheyenne volt, hat éves korában ragadták el a Comanche-k miután rajtaütésszerű támadást intéztek ideiglenes táboruk ellen. Soha nem kereste senki. Legjobb tudomása szerint egész családja egy új-mexikói rezervátumban kötött ki. Megértette a nő érzéseit, hiszen ő is megküzdött a megbecsülésért gyermekkorában.

- Adj időt nekünk is, magadnak is. Ne kapkodj. Tanulj türelmet, és alázatot. Megéri. De a vihar a szemeidben nem fog ebben segíteni. – vigasztalta a lányt, és átkarolta a vállát. Shawna végignézett a férfin. Vékony volt, jóképű, és bár mosolygott, aranybarna szemei komolyak maradtak. A nő éppen válaszolni akart, amikor Tatimi kiabálását hallották.

- Jön a kereskedő, el kell rejtőznöd. – hangja telve volt idegességgel, ahogy Shawna-hoz szólt, aki értetlenül meredt rá. Fogadott anyja nem pocsékolta az időt, a derekánál fogva húzta magával a lányt. Isatai velük tartott. Az érkező kereskedőt Jake-nek hívták. Néha felbukkant, dohányt és híreket hozva, cserébe egy szőrmékkel megpakolt zsákkal távozott. A Comancheknak nem volt vele összetűzésük, mindkét fél betartotta a békepipák füstje mellett elhangzott íratlan szabályokat.

- Ha nem veszélyes, akkor miért kell bujkálnom? – morogta Shawna Isatainak, miután Tatimi betuszkolta a tipibe, és követelte, hogy a nő tegyen egy pokrócot a fejére, és takarja el a szemeit.

- Remélem erre a kérdésedre nem vársz feleletet. – Isatai egy régi lepedőt dobott felé. – Az egyezségünkben nem szerepelnek foglyul ejtett fehér nők. Ha meglát, akkor két napon belül itt lesz egy egész csapat. Téged visszavisznek, őt meg busásan megfizetik. – Shawna elszégyellte magát naivitása miatt. Engedelmesen lekuporodott a tipi hátsó részébe, és egy mukkot sem szólt.

Jake vidáman szívta a pipáját miközben az öreg Manoke-vel tárgyalt Comanche nyelven. A férfi a harmincas éveiben járt, szalmasárga haját és bajuszát rövidre vágva hordta. Valaha úriember volt, aki megunta a pezsgőspoharak és a haszonleső hölgyek mosolyának csillogását. Helyette a saját hasznát leste. Ezúttal a dohányon kívül szárított kukoricát is hozott, amit a nők ujjongással fogadtak.

- A városok nyugodtak. Igaz, valamikor a közelmúltban kiraboltak és legyilkoltak egy idős házaspárt. – motyogta Jake pöfékelés közben – Magukra vessenek azok, akik nem kérnek a védelemből, amit a rendőrség nyújt. – Fakó zöld szemei Manoke-ra villantak, akinek azonban arcizma sem rándult. Isatai néhány harcossal a kereskedő háta mögött álldogált, akik közül ketten megnyikkantak a hír hallatára, de Isatai némán elmutogatta nekik, hogy fogják be a szájukat. Jake nem volt ostoba, biztosra vette, hogy vagy a Comanche-k vagy a Kiowa-k keze van a dologban. Alig egy hete, egy éjszakai szállást kereső átutazó megállt a farmon. Amint felfedezte a rendetlenséget és a rothadásnak indult holttesteket, azonnal visszavágtatott a városba. A hullákat elvitette a rendőrség, a farmot pedig a vezető tisztviselőkre bízták, akik egyelőre nem tudták, hogy mit kezdjenek vele. Az emberek suttogni és félni kezdtek.

Jake nem forszírozta tovább a beszélgetést. Már a tábor határán kívül járt, amikor valami arra késztette, hogy visszaforduljon. Az egyik tipiből két női alakot látott kilépni, egyiküknek egy lepedő takarta el a fejét, amit azonban az alak lehúzott magáról. Jake szemei tágra nyíltak, mikor megpillantotta a vörös hajat, és a fehér bőrt. Ezernyi kérdés és ötlet tolult a fejébe. Félvér? Fogoly? Vajon miért nem látta eddig soha? Az alak Isatai-jal és egy idősebb indián asszonnyal cseverészett, majd eltűnt a sátrak között. Kíváncsiság és becsvágy költözött a férfi szívébe. Nem hívta össze a városi tanácsot, amikor visszaért. Nem beszélt senkinek arról, amit látott. Várt.