Problémamegoldás pillanatok alatt

   Miután türelmesen összekulcsolt kezekkel kivárta a déli harangszó végét, nyögve-nyomva nyitotta ki Miklós gazda a kaput, hogy beengedje a teherautót az udvarba. Dusán gazda csak támaszkodott a két portát elválasztó kerítésen és bámulta az eseményeket. Esze ágában sem volt átmenni, hogy segítsen.

   - No mi a, Miklós? Tán csak nem új tehént vetté? – kérdezte nagy irigységében a száját harapdálva.  

   - Nem – dörmögte mogorván. – Elefántot.

   - Elefáántóót? – nézett rá úgy Dusán gazda, mit egy elmeháborodottra.

   - Mi ez szerinted, te eszement? Nem tehén? – vicsorogta oda Miklós gazda, miközben kinyitotta a teherautó platóján lévő ketrecet, és a sofőr segítségével rángatni kezdték a tehenet lefele.

   A szomszéd továbbra is csak bambult, közben vagy a fülében vagy az orrában turkált. Miklós gazda kikötötte a jószágot az udvar egyik almafájához, hogy legyen ideje megnyugodni a stresszes költözködés után. Elvégre egy zötykölődő, csörömpölő IFA-n nem éppen tehénálom utazni. Dobott elé egy öl szénát, a sofőrnek kifizette a fuvardíjat, és amint távozott a teherautó, becsukta a kaput.

   - De szép ez a tehénke, te szomszéd! – kezdte Dusán gazda. – Magyar tarka, mi?

   - A hát! Vegyé te is!

   - Maj veszek, ne féjj!… Látom, jól megfürdették a vásár előtt. És még a tőgye is jól teli van… Te, szomszéd! Ilyen tiszta még te sem vótá soha! Talán még illatosra is csináták ezt a gyönyörű fejősállatot.

   - Gyere, szagold meg! De akkó má csókold is meg!

   - Hínnye szomszéd, biztosan megfejed a délutánon, mi? Aztán be ne akasszá neki, amilyen illatos lehet!

   - Ha eleget fizetsz, neked megengedem, hogy mögé állj – mondta félvállról Miklós gazda, mialatt bevezette az időközben megnyugodott állatot az istállóba.

   Kifele jövet rá sem nézett szomszédjára, szó nélkül bement a házba.

   Sosem voltak jóban. Rájuk valóban hatott az a bizonyos török átok, ami a rossz szomszédságot hivatott előidézni. Örökké szurkálták egymást és, bár kimondatlanul, de folyamatosan versengtek házigazdaságuk tekintetében. Mindkettőnek gondolkodnia kellett, ha valaki a jószágállományáról kérdezte, de a szomszéddal kapcsolatban azonnal száz százalékos pontossággal tudtak nyilatkozni. Muszáj volt, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek egymásról, hiszen egyikük sem akart csúfosan elmaradni a másiktól. Ha valamelyiknél harminc csibét költött ki a kotlós, a másik azonnal vásárolt negyvenet. Ha az egyiknél három liter tejjel többet adott a tehén, akkor a másik futott az állatvásárba és hozott két kecskét. Ha fialt a koca tíz malacot, a másik jóformán agyvérzést kapott. Ennek tetejébe még roppantul igyekeztek minél jobban lejáratni egymást a kocsma és a falu népe előtt. Jobban kipletykálták egymás dolgait, mintha azt unatkozó öregasszonyok tennék. Rendszeresen leskelődtek, váratlanul látogatgatták egymást, hátha el-elcsípnek egy-egy kínos pillanatot a másik életéből. Amint meglátta valamelyik, hogy a szomszéd megcsúszik az udvaron és beletenyerel a kutyaszarba, rohant a kocsmába újságolni. De ha észrevette, hogy az asszony épp püföli az urát a partvisnyéllel, mert részeg, vagy ha meghallotta, ahogy szidalmazza, amiért nem bír kefélni a sok bor miatt, és ezért azt ordítja a pofájába, hogy: - Költözz ki a tehénhez, te büdös, részeg disznó! Én nem kellek?! AKKOR MENJ, BASZD MEG A SÁRIT! – ezek minősültek igazán kincsértékűnek. Az ilyesféle, szomszédból származó jeleneteknek jobban örültek, mint egy aranyásó az ökölnyi rögnek.

   Délután három óra tájékán, mikor Miklós gazda elegendőnek érezte a töltött káposzta emésztésére szánt csendes pihenőt, feltápászkodott a kanapéról. A csizmát nem kellett felvennie, mivel még le sem vette. Kilépett a bejárati ajtó elé, megállt a lépcső tetején, nyújtózkodott, köpött egyet, hogy csökkentsen valamelyest a szája alvás utáni áporodottságán és körülnézett. Fejcsóválva konstatálta, hogy tavasz lévén a napokban teljesen elolvadt hó gyönyörűen felfedte fűmentes udvarán a sok kis kupacot, melyeket a Bodri hagyott szanaszét a tél folyamán, és eddig rejtve maradtak. Jó gazda módjára lapátot fogott, egy ölesléccel összehúzta a rengeteg kutyaszart és áthajította a szomszéd kertjébe. Ezután bement az istállóba. Elégedetten megveregette az új tehén oldalát, megemelgette a tejtől duzzadó tőgyet, aztán mellérakta a fejőszéket, a cicik alá igazította a tejes vödröt és kezdte marokra fogva kiszorongatni a csöcsök tartalmát.

   A második rászorításnál arra lett figyelmes, hogy valami nagyon gyors dolog történt, minek következtében ő egy pillanattal később már a mennyezet gerendáira pislogott. A hátsó lábát előrelendítve fölrúgta Miklós gazdát a fejősállat. Nem esett nagyot, épp csak hanyatt vágódott.

   - Nye te nyee! – mondta neki a gazda, összeszedte magát és újrakezdte az előbbi munkafolyamatot.

   Megint villámgyorsan szegezte tekintetét a plafonra. Talán még az előbbinél is gyorsabban.

   - Míí csináálsz? – adott hangot ismételt nemtetszésének, és egy jó nagy durranós pofont a tehén farának, miután nagy nehezen lábra állt. – Nézd meg a Sárit! Nézd, milyen békésen kérődzik!

   Automatikusan kezdte volna harmadszorra is a fejést, de hirtelen elbizonytalanodott. Leült és érezte, hogy baj lesz, ha nem tesz valami elővigyázatossági lépést. Kiment a fatárolóba, magához vett egy karót, kötelet, baltát és visszasietett a renitens jószághoz. A baltával leverte a döngölt földpadlóba a karót, a kötéllel pedig odakötözte a tehén lábát.

   Alighogy elkezdte a csöcsök szorongatását, a másik oldalon lévő láb olyan veszett módon kezdett rúgkapálni, hogy képtelenség volt így dolgozni. Nem tudta felrúgni a gazdát, de felidegesíteni, azt nagyon.

   - A kurva anyádat, há’ nem maradol mán nyugton! - elégedetlenkedett Miklós gazda. - Várgyá csak!

   Visszament a fatárolóba, hozott még egy karót, leverte és a maradék kötéllel rögzítette a tehén másik lábát is.

   - No, most rugódjá te hálátlan! – azzal serényen préselgetni kezdte a vödörbe a tejet.

   A leleményes állat még mindig nem hagyta magát, és a farkával kezdett csapkodni összevissza. Több alkalommal is jól pofán vágta és tovább dühítette az amúgy sem nyugodt természetű gazdát, aki még a negyedénél sem tartott a készlet lefejésének, de már olyan ideges volt, hogy mindenhova köpött, csak a földre nem.

   - A kurvaistenit há’ neki! Pörkülődnél meg a neved napján, te büdös jószág! Há’ direkt csinálod? Direkt eszed meg az idegeimet? – méltatlankodott újfent a gazda. – Nem fogsz te ki rajtam, megállj csak!

   Fogta a széket és átrakta a tehén fara mögé. Biztonságban volt a lekötözött lábaktól. A kötél elfogyott, így a gatyamadzagot húzta ki a nadrágjából a találékony gazda. Felállt a székre, a tehén farkát felemelte jó magasra és a gatyamadzaggal odakötözte a mennyezeti gerendához. Ahogy végzett a kötözéssel, leengedte a kezeit és még a széken állva megpihentette a tehén farán. Pár másodperce állhatott ebben a pózban, mikor nadrágja a bokájáig lecsúszott, a közvetlen utána lévő pillanatban pedig belépett az istállóba Dusán gazda.

   Harsány hahotázás közben nyökögte ki ténymegállapítását.

   - Micsinász, szomszéd?! Há’ Ilyet még a világ nem baszott! Há’ csülkölöd a tehént? A kurva héccentségit neki! Huhhú, micsoda látvány! Így legyen ötösöm a lottón! Tudtam, hogy nem szabad ilyen szép tehént venned. Há’ micsinász? – csapkodta a combját fuldokolva a röhögéstől.

   Miklós gazda megszólani sem tudott. Halálsápadtra válva felrántotta gatyáját, leugrott a székről és nézte a szinte vonyító Dusán gazdát. Nézte, de nem látta. Őrültmódon dolgozott az agya.

   Az első másodpercben nyilvánvalóvá vált számára, hogy teljesen mindegy, mit mond a szomszédjának. Ő már örökre tehénbaszó marad.

   A második másodpercben felvázolta magában a mindössze két lehetséges megoldást a problémára: az egyik, hogy legkésőbb másnap elköltözik még a megyéből is. A másik, hogy most rögtön megöli szomszédját és elássa a kertek alatt.

   A harmadik másodpercben felkapta a fal mellől a baltát.