Hát itt vagyok!

Előre bocsátom nem vagyok exhibicionista, sem egocentrikus, csak boldog, hogy végre találtam egy helyet ahova kitehetem amiket elkövettem, nevezetesen az írásaimat. Boldog vagyok, bár kissé ideges, mert nem tudom hogyan fogadjátok majd, de reménykedem, hogy nem csak negatív kritikákat fogok kapni.

Nem ma kezdtem írni, 2007-ben és most bajban vagyok, mert választanom kell melyiket tegyem ki először. A több mint 200 novella és egy nagyregény után valóban nehéz választanom. Talán a rövidebbek közül kéne válogatnom főleg azért, mert kevés a helyem. Ha egy novellát ami 20-30 A4-es oldal átlagosan, többfelé kell vágnom az nem tesz jót a történet cselekményének.

Na mindegy, inkább kezdjek hozzá.

Most így Karácsony táján talán egy ideillő írással kezdeném. Igaz, elkéstem vele kissé, de talán megbocsátjátok ezt nekem.

Az "Ünnepeink" sorozatból:

Karácsony.

Az öregasszony csak lassan, totyogva ment, mert a néhány napja leesett hó latyakká olvadva borította a járdát.

• Mikor érek oda – gondolta, de nem mert sietni, ebben az időben könnyű elesni és akkor a kórház... Arra már nem is mert gondolni, hogy mi lesz az állataival, a csirkékkel, a két macskával és Kormossal a nagy fekete kutyával, ki ad nekik enni? És a kis Péterre is ő vigyázott, ha óvodaszünet volt, mert a szülők dolgoztak mind a ketten.

• Istenem, csak el ne essek – fohászkodott és még óvatosabban ment tovább a templom felé.

Karácsony Szenteste volt, az utca kihalt, a templom már csak néhány lépésre, de még fel kell menni pár lépcsőfokon, csak úgy juthat be. Még korán volt, talán hét óra lehetett, nem várta meg az éjféli misét, az neki túl késő, elhatározta elmegy korábban, elmond egy miatyánkot és visszaballag. Lassan kapaszkodott fel a templom lépcsőjén és megfogta a kilincset, de nem engedett, az ajtó nem nyílt ki.

• Zárva van – csodálkozott – még ilyet, Karácsonykor a templom zárva!

Fejét csóválva állt az ajtó előtt és gondolkodott.

• Most mit csináljak, hazamenjek, de már nem tudnék visszajönni!

El volt keseredve, ezt nem gondolta volna, bármit, de azt nem, hogy a templom ilyenkor zárva legyen. Körülnézett, így néhány méter magasból a falu szép látványt nyújtott, a háztetők havasak, az a néhány lámpa a főutcán sárga fénykörbe burkolózott. Kutyaugatás hallatszott, egy ember sietett végig az utcán és belépett egy ház kapuján, egy ablak tárult fel, a nyíláson át karácsonyfa díszei csillogtak, a házak kéménye vidám füstoszlopokat pipált az ég felé. A falu békés volt és nyugodt.

Most a templom felé fordult, amelynek sötét tömege fenségesen telepedett rá a tájra.

A harangláb mellett, amiben csak kis lélekharangok lakoztak egy furcsa beszögelést vett észre, egy indákból font kapu mögött Betlehem volt kialakítva, csodálkozva lépett közelebb.

• Jé, ezt még nem is láttam – mondta hangosan és még közelebb ment.

Szalmából font bábuk voltak egy kis jászol körül, az egyikben Máriát, a másikban Józsefet ismerte fel. A jászolban egy játékbaba feküdt, a kis Jézust jelképezve. A háttérben papírból kivágott bárányok álltak, a földön száraz szalma szétszórva. Az öregasszony letérdelt a szalmára és imádkozni kezdett. Elmondta a miatyánkot és a hiszekegyet és a saját szavaival folytatta:

• Uram adj békét e földnek, segítsd a szenvedőket, hogy enyhüljön a fájdalmuk, segítsd az elesetteket, jutalmazd meg a jókat és büntesd meg a gonoszokat. Segítsd a szomszéd fiatalasszonyt, hogy a férje visszataláljon hozzá és a gyermekéhez, adj erőt a nászomnak, hogy elviselje szeretett felesége halálát és adj örök nyugodalmat az asszonynak és végezetül, ha még marad egy kis időd és nincs szükséged még rám, adj erőt, hogy megérjem a jövő Karácsonyt. Ámen.

Felnézett, a feje fölött a felhőtlen égen egy fényes csillag ragyogott, fénye bevilágította a jászolt. A sejtelmes fényben hirtelen minden megelevenedett, a birkák megmozdultak és a jászol köré gyűltek, Mária kivette a csecsemőt és ringatni kezdte karjában, József a felesége vállát ölelte és kisdedet nézte mosolyogva. Az öregasszony szájtátva bámult, nem akart hinni a szemének. Megpróbált felállni, de nem tudott, mintha odaszögezték volna a földhöz. Oldalra pillantott, a férje térdelt mellette és őt figyelte.

• Anyukám megjöttem – hallotta a hangját, de nem ijedt meg, mindez olyan természetes volt, pedig szegény Béla már tíz éve meghalt.

• Mindjárt hazamegyünk és főzök neked vacsorát – mondta – és sütök bejglit is, tudom, az a kedvenced.

• Az jó lenne. A gyerekkel mi van?

• Megnősült és van már egy unokám is.

• Kisfiú, kislány?

• Fiú, Péterke és én vigyázok rá, ha nálunk van.

• Milyen lehet? – nézett ábrándos arccal a feleségére.

• Szőke és nagyon szép, már öt éves.

• Kire hasonlít?

• Terád, csak a haja szőke.

• Na mennem kell – állt fel a férfi – örülök, hogy láttalak.

• Veled menjek? – kérdezte az asszony félénken, a férfi megrázta a fejét.

• Rád még szükség van idelenn, vigyáznod kell az unokánkra!

• Azért te is vigyázhatnál rá.

• Vigyázok, most már szemmel tartom őt, ne félj. Na Isten áldjon! – a férfi elindult és néhány lépés után eltűnt.

• Nyugodj békében – kiáltotta az öregasszony és intett a kezével utána.

A fény halványulni kezdett, már sötét volt, a Betlehem is alig látszott és nagyon hideg lett.

• Most már haza kéne menni – gondolta az öregasszony és megpróbált felállni, de nem ment. Mintha minden erő kiszaladt volna a lábából és a keze sem akart engedelmeskedni.

• Mi lesz velem – futott át az agyán – talán mégis Bélával kellett volna mennem?

Fékcsikorgás hallatszott, egy autó állt meg a templom előtt és hangokat is hallott.

• Várj, megnézem itt is!

Egy fiatal nő tűnt fel a templom lépcsőjén és felszaladt. Az ajtót próbálta, de nem nyílt, kétségbeesett arccal nézett körül és akkor meglátta. Odaugrott hozzá és felsegítette a földről.

• Anyuka, mit csinál itt, még megfázik!

• Csak imádkozni jöttem Zsuzsikám – válaszolta halkan – de be volt zárva a templom.

A lépcsőn egy férfi tűnt fel és kettesével véve a fokokat hozzájuk rohant.

• Anya, miért jöttél ide, nem tudtad, hogy a templomot zárják, mióta kirabolták?

• Nem tudtam fiam.

• Már egy órája keresünk téged!

• Még a kukoricásban is jártunk, azt hittük elesett és nem tud hazajönni – mondta a fiatalasszony.

• Péterke hol van?

• A kocsiban hagytuk.

• Na gyere, hazaviszünk.

Közrefogták az öregasszonyt és óvatosan lesegítették a lépcsőkön.

A kanyarban egy nagy sebességgel közeledő gépkocsi tűnt fel, kerekei csikorogtak, a kocsi megcsúszott és megpördülve eltalálta a parkoló autót. Nagy csattanás hallatszott, a csúszó jármű tovább pörgött és az út széli bokrosban állt meg. A vezetője ahelyett, hogy kiszállt volna, gázt adott és tovább hajtott.

• Jaj Istenem, a gyerek! – kiáltott fel a fiatalasszony és az arcához kapta a kezét.

A férfi elengedte az anyját és a kocsihoz rohant, feltépte a hátsó ajtót és kikapta a gyereket. A kisfiú rémülten felsírt és ölelte az apja nyakát. Ijedt arccal vizsgálgatta a gyereket, de nem talált rajta sérülést, megnyugodva vitte oda az anyjának és csak azután kezdte vizsgálni az autót. A kocsinak sem lett túl sok baja, az egyik hátsó lámpája eltört és a sárvédő meggyűrődött, de mozgásképes volt.

• Részeg disznó – dühöngött a férfi – cserbenhagyott, de elkapjuk!

Elővette a telefonját és egy számot hívott.

• Halló, ügyelet? Karcagi századost kérem!

• Szia, itt István, képzeld eltrafált egy részeg autós és nem állt meg, továbbhajtott és a fiam a hátsó ülésen volt!

• Hogy nézett ki? Nem láttam jól, de sérülésnek kell lenni az elején és az oldalán, Kaposvár felé száguldott el.

• Várjátok a város határában? Köszönöm.

• Hogy mondod? Ja, a fiamnak nem esett baja, be volt kötve.

• Szia és boldog Karácsonyt!

Az öregasszony az ég felé nézett.

• Köszönöm Béla, hogy vigyáztál rá – suttogta.

• Mit mond anyuka? – kérdezte a menye.

• Csak hálát adtam, hogy Péter megmenekült.

• Én is nagyon megijedtem!

• Na menjünk gyerekeim, még meg akarom sütni a bejglit!

Az öregasszony a fiatal karjába kapaszkodva elindult hazafelé, a kisfiú mellettük ment és a nagyanyja kezét fogta

• Mama, a Jézuskával beszélgettél? – kérdezte a gyerek és ártatlan tekintete az öregasszonyon függött.

• Nem Péterkém, csak az angyalokkal, a Jézuska ilyenkor nagyon elfoglalt.

• Pedig szeretném látni – sóhajtotta a kisfiú.

• Majd egyszer meglátod, de az még soká lesz – simogatta meg a gyerek szőke fejét és tovább ballagtak az öreg ház felé.

Csend borult a falura, csak a fiatalasszony csizmájának halk kopogása hallatszott. A kémények füstje az ég felé szállt és mintha a felhők is észbe kaptak volna, nagy pelyhekben szállingózni kezdett a hó.

 2008 december